Filmvilág, 1968 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1968-02-15 / 4. szám
üzérkedő Párizsát, s persze a Nana kéj Párizsát is, de furcsa mód a megfilmesítésért üvöltő Párizs gyomra vagy a Három város-ciklus Párizsa nem került vászonra. Végül azt a Simenont említem, akit talán, a legtöbbször filmesítettek meg: eddig mintegy negyven regényéből merítettek a rendezők (a TV-t nem számítom!). Sbár ezekben a művekben általában csak az Igazságügyi Palota obligát tornyai tűnnek fel, a nyüzsgő bulvárokon és a keskeny mellékutcákon ballagó Mangret felügyelőinek hála néha megpillanthatjuk a mai főváros utcáit, bisztróit, mulatóit is. Hadd említem meg itt azt a példátlan filmtörténeti kuriózumot, ahogy a Majestic pincéi című regény forgatókönyvét a kitűnő Spaalk 1943-ban a fresnes-i börtönben írta, ugyanis a filmet a német Continental cég még az előtt indította el, hogy a híres filmírót ellenállóként elfogták. A sok ellenállási filmből egyébként nem csak a közvetlenül a felszabadulás után készültekben szerepel a főváros, hanem több későbbi alkotásban is, például abban az Autant-Lara-féle, Aymé-novellából készült Átkelés Párizson címűben, amelyről hosszan írtam e lapban (1958. okt. 1.), vagy a legújabbakban, mint Clement Párizs ég? című nagyszerű történelmi freskójában, illetve Mitrani A Louvre kapui című, bátor filmjében, amely a megszállás egyik legtragikusabb mozzanatát, az 1942- es zsidórazziát viszi vászonra. PÁRIZS „ELEMEI” Ha Párizst „elemeire” (ahogyan Justh Zsigmond mondta) bontva tekintjük, persze a Montmartre vezet! Új Filmlexikonunkban, amelynek mutatójában 66 „Párizs”-zsal kezdődő cím szerepel, csak 3 „Montmartre” kezdetű címet találunk. Pedig a festői bohémnegyed és ágrólszakadt piktorai, kupléénekesei no meg per- Michel Mitrani: A Louvre kapui