Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1983.

1–2. szám - Tanulmányok - Horváth Károly: A magyar és a lengyel romantikus irodalom néhány párhuzamos vonásáról. Petőfi és Słowacki

versgyűjteménye első darabjává. Hasonlóan összetett eredetű Slowacki nagy poémája is. Ezen a téren is a két költő alkotásmódjának bizonyos párhuzamosságát figyelhetjük meg. Mint már jeleztük, Slowacki poémájában a lengyel kutatás nemcsak a romantika, hanem a régebbi, reneszánsz, illetve rokokó költészet egyes motívumait is megállapította, így, mikor Teli kápolnája közelében a tó hulláma a szerelmesek tükörképét a vízben össze-, majd szét- és újra összemossa: „Oh hűtlen hullám s mégis oly hűséges! " — mondja a költő. Vagy amikor az ifjú azt mondja, hogy szerelmük szenvedélyes beteljesüléséért nem ő a hibás, hanem a liliomszál, melyet a lány fürdés után véletlenül eltört a keblével.43 A reneszánsz költészetben is szereplő mozzanat feltűnik a Tündér álomban is: az ifjú meghal az ölelésben, csókban, de a leány csókjától feltámad új életre. Jelentősebb egy másik igen jellemző fordulat, mely mind a két műben megtalálható: a természetnek a szerelmesek hangulata szerinti átváltozása. De mostan ég és föld egészen más, kékebb az ég, sugárosabb a nap, S e fák alatt itt hűvösebb az árnyék, S pirosb a rózsa, illatosb a jég... Az mintha csak egy más világban járnék! Ezt mondja a Tündérálom hősnője, miután a két szerelmes megcsókolta egymást, s kettőjük boldogságának hatására az egész természet megváltozott, derűsebbé lett. A Helvéciában XVII. része is bemutatja a természetnek ilyen értelmű megváltozását, azonban ellenkező előjellel, a borússá váló világ képe az elkövetkező tragédiát sejteti: Amikor föntről völgyünkre lenéztem, Mintha a tanyánk koporsónak tűnne, Lett bús temető a kis meggyeskertből, Amikor rája lenéztem a hegyről, És a galambok miattunk riadtak, Rólunk merengtek a csordák a réten, A föld dúsabb lett, a víz színe kékebb, Halálszegtől hord deszkát minden ablak, Minden búsítni, rémíteni kezdett* Mintha nem térnénk vissza soha többet. 43 J. KLEINER: i. e., 102. A szóban forgó sorok a Helvéciában (WSzwajcak­i) VI. része végén: Te hűtlen hullám! — S mégis oly hűséges! Faló! niewierna faló! — I tak wierna! A XII. rész végső sora: Nem az én bűnöm — a liliom bűne. — Nie jam byl winien — lecz lilija winna!

Next