Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1983.
1–2. szám - Közlemények - Fried István: A magyar irodalomtudományi szlavisztika céljai és perspektívái
erősítéséhez szüksége volt. Más kérdés, hogy a magyar regényírás XIX. századi fejlődése, ill. a magyar irodalom XIX. századi képe az orosz irodalomról lehetővé tette, sőt igazolta Krúdynak ezt a fajta Turgenyev-felfogását. Hiszen ezt támasztotta alá a XIX. század második felének magyar Puskin-képe is. Ugyanis egyfelől Puskinban látta a magyar irodalom a szélsőséges romantika képviselőjét, másfelől Puskin Anyeginjének egyébként meglepően sikerült, friss hangvételű fordítása alapján a nemesi udvarházak biedermeierbe hajló, álmodozó költőjét képzelte el. A két, látszólag ellentétes portré valójában kiegészíti egymást. Jókai Mór regényben örökítette meg Puskin alakját, s mind Puskint és korát, mind pedig általában az orosz világot (saját korának orosz világát is) jórészt német és francia szűrőn kapta, és az erről a világról alkotott elképzelést szintén saját kora Magyarországának politikai érdekei és vágyai szerint illesztette bele regényeibe. Puskin képére rávetült a szélsőséges romantika költő-felfogása (ehhez hasonló szellemben ábrázolta egy másik regényében Petőfi Sándort, akit pedig személyesen ismert). Ez az oka annak, hogy Jókai a Cigányokat látta Puskin legjellegzetesebb, tehát szerinte legoroszabb és legreprezentatívabb művének (és nem az Anyegint). Ugyanakkor Bérczy Károly említett vegíj-tolmácsolása a „másik", a kevéssé romantikus, inkább idillikus, gyengéd lírikus attitűdjét honosította meg a magyar irodalmi közvéleményben. S amilyen mértékben üresedett ki a romantika a magyar irodalomban, olyan mértékben kapott teret a nagy romantikus prózai epika helyett a rövidebb, lírai hangulatú, tárcaszerű (tehát a turgenyevi ocserkkel számos vonatkozásban rokon) műfaj. Ennek következtében Turgenyevnek a magyar irodalomban a lírikus prózája lett népszerű, ill. olyan — lírai elemekkel gazdag — műve, mint a Nemesi fészek. Márpedig Bérczy a njye'gíi tolmácsolásának nyelve ebbe az irányba mutatott; így Krúdy „turgenyevizmusának" a Bérczy-fordítás is egyik forrása. Példáink a magyar irodalomtudományi szlavisztika egyik működési területét körvonalazták, s azokat a lehetőségeket mutatták meg, amelyek egy eleve komparatisztikai beállítottságú szemlélet érvényesítésekor kibonthatók. Természetesen nemcsak a nemzeti irodalomra alapozott szemléletben, hanem az irodalomtudományi vizsgálódás kiindulópontjaként és lényegi jellemzőjeként jelentkező komparatisztikai aspektusból írt dolgozatok is föllelhetők a magyar szlavisztikában. Az ilyenfajta módszertani eljárások csak annyiban nevezhetők szlavisztikainak, amennyiben egy szláv nép irodalmának jelenségeit, folyamatait, kiemelkedő vagy a kapcsolattörténeti folyamatban részt vevő egyéniségeit (fordítóit, teoretikusait, szerkesztőit) tárgyalják. Abból indulhatunk ki, hogy jórészt elfogadottá vált az a nézet, miszerint az irodalmi régiók az azonos vagy hasonló fejlődésű irodalmak együttesét jelentik. A nézetkülönbség ott mutatkozik meg, hogy az azonos vagy hasonló fejlődést mely kritériumok, ismérvek alapján dokumentálják.8 Bizonyosnemzetpolitikai fejlődés a XIX. században előtérbe hozta a nyelvrokonság alapján való csoportosítást, amelyet csak Denkens... 6 PUSKIN SÁNDOR: Anyegin Eugén. Regény versekben. Fordította Bérczy Károly. Pest, 1866. 7 JÓKAI MÓR: Szabadság a hó alatt. Budapest, 1879. 8 Erről részletesebben: LÁSZLÓ SZIKLAY: Literaturhistorische Slawistik oder vergleichende ostund südosteuropáische Literaturgeschichtsschreibung. In: Ost und West in der Geschichte des Berlin, 1966,715—723; LÁSZLÓ DOBOSSY: Considérations sur les rapports entre les littératures slaves et non-slaves d'Europe Orientale. Studia Slavica, 16 (1970), 53—65. Vö. még: TIBOR KLANICZAY: Die Möglichkeiten einer vergleichenden Literaturgeschichte Osteuropas. In: Vergleichende Literaturforschung in den sozialistischen Ländern 1963—1979, Stuttgart, 1980, 41—53. A tanulmánykötetet összeállító Gerhard R. Kaiser az alábbi szkeptikus kommentárt fűzi Klaniczay értékeléséhez: „Zwar herrschte Konsens darüber, daC es für eine sozialgeschichtlich ausgerichtete Literaturwissenschaft geboten sei, die rumânische Literatur nicht vorrangig im Kontext der romanischen, die serbische und kroatische nicht im Kontext der slawischen und die ungarische nicht im Kontext der finnischen, sondern aile die'se Literaturen im Zusammenhang eines südosteuropaischen bzw. donaulândischen Rahmens zu analysieren, doch zweifelte man an, es sinnvoll sei, den gesamten slawischen Bereich, einschlieBlich des russischen also, mit dem donauländischen zusammenfassen." Kaiser ezzel akarva-akaratlan a kelet-közép-európai zóna jogosultságát erősíti.