Filológiai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1983.

1–2. szám - Tanulmányok - Horváth Károly: A magyar és a lengyel romantikus irodalom néhány párhuzamos vonásáról. Petőfi és Słowacki

1. Párhuzamok a szerelmi témájú természetfestő poéma területén. A Helvéciában és a Tündérálom Az európai romantikus költészetnek különleges, szinte már műfaj jellegű típusa a lírai—epikai poémává szélesedő elégia. Az elégikusságot az elmúlás, az elmúlt szépség elvesztésének fájdalma és az arra való megszépítő visszaemlékezés okozza. Rendszerint a való életanyagból merít a költő, de azt képzelete erejével újjáteremti, egyúttal egyetemesíti, filozofikussá, Horváth János szavai szerint „általános érvényű életpéldázattá" teszi.­ A valóságos életanyag, a biográfiailag hiteles tények száma ezekben a művekben igen eltérő lehet. Alapja lehet a valóban látott táj és az ott átélt érzelmi megrendülés. Wordsworth híres Tintern Abbey-jében a Wye völgyének szépsége a szeretett nőtestvér, Dorothy társaságában, Lamartine Le­oncjában, Hugo Tristesse d'Olympiájában a tájban átélt szerelem emléke. De lehet a szép táj és a szerelmi élmény csak az utánuk sóvárgó költő képzeletének alkotása is: ilyet találunk Shelley híres poémáiban: az A­las­torban és az Epipsychidionban. Az előbbi — mint mottója is mutatja­ — a szerelem utáni sóvárgásból meríti ihletét, noha megírása idején Shelley már megtalálta Mary Godwint, és bejárta már Franciaországot, Svájcot és a Rajna völgyét, keletre persze nem jutott el, ahová a költeménye hősét végül is elragadja vágya és sorsa.­ Az előszó szerint a költő „elképzeli magának a lényt, akit szeret..., a vízió, melyben látomásainak szülöttei megtestesülnek, egyesíti mindazt, ami csodálatos, bölcs és szép, amit csak egy költő, filozófus vagy szerelmes elképzelhet". Az Epipsychidion reális alapja Shelley rajongása a szép Emilia Viviani iránt s ez utóbbinak klastromba záratása, de a lány megszöktetése és idilli életük az Ión-tenger valamely csodálatos szépségű szigetén pusztán a fantázia alkotása. Sóvárgás, esetleg sóvárgó emlékezés a természetnek valami rendkívüli szépségű, rendszerint a romantikus felfogásnak megfelelően vad és veszedelmes szépségeket is rejtő tájára és az ennek keretében megélt szerelmi találkozásra és búcsúra: ez a témája ezeknek a lírai daraboknál rendszerint lényegesen hosszabb elégiáknak, melyekben hol a valóban megélt szerelmi történetet a természeti képek bősége festi alá, hol filozófiai, költői elmélkedésekre indítja a költőt a táj és az élmény, hol pedig a költő az élményt fiktív mesévé alakítja át, olyanná, amelyben lehetnek ugyan egyes biográfiailag hiteles mozzanatok, de az egész pusztán a fantázia terméke, s csak annyiban igaz, amennyiben a költő egy életszakaszának példázatos képe. Az előbbiekre példák Lamartine és Victor Hugo idézett poémái, valamint Wordsworth filozófiába torkolló költeménye, 6 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Második kiadás. Budapest, 1926, 244. 7 Az A­las­tor mottója: Nondum amabam, et amare amabam, quaerebam quid amarem, amans amare. (Még nem szerettem és szeretni szerettem, kerestem, hogy mit szeressek, mert szerettem a szerelmet. Szent Ágoston Vallomásaiból vett részlet.) Az előszóból vett idézetet Fodor András fordítása alapján közlöm. Percy Bysshe Shelley versei. Magyar Helikon, 1963, 21. 8 Egy téves orvosi diagnózis alapján Shelley magát súlyos betegnek tartotta, és a közeli halálra gondolt. Innen az Alastor pesszimizmusa Mary Shelley emlékezései szerint. JOHN ADDINGTON SYMONDS: Shelley. London, 1887, 85—87.

Next