Filológiai Közlöny – L. évfolyam (2004)
3–4. szám - Műhely - Schauer Hilda: „A valóság kitalálása” Christoph Ransmayr A jég és a sötétség borzalmai és Az utolsó világ című regényében
,a valóság kitalálása" esétlenség könnyebb vagy súlyosabb volt-e, mint az övé." (248) Fama panaszkodik a sorsra, és Tomi lakóinak életéről gyakran egymásnak ellentmondó elbeszélésekben ad számot. Azt a gondolatot testesíti meg, hogy nem beszélhetünk egy konkrét történésről, hanem csak a történések interpretációiról. Fama szatócsboltja az a hely, ahol a történetek variánsai keringenek: „Fama boltjában és a pálinkamérésben újra feltámadtak a megszokott pletyka- és társalgási témák." (116) Fama is szembesül azzal a ténnyel, hogy Cottához hasonlóan az ő neve is megjelenik egy szövegtöredékben, amelyet Pythagoras jegyzett fel, de nem tulajdonít neki jelentőséget, hiszen a közvetítőfigurákban Cottával ellentétben nem tudatosul, hogy ők egy szövegvilág figurái: „Annak, hogy ez a szövetdarab, amit Cotta a bolt pultjára simított most, az ő nevét hordozza, nincs semmi jelentősége, mondta Fama, mert Pythagoras a költő iránti tiszteletében végül oda jutott, hogy mindent megpróbált lejegyezni, amit csak Naso kiejtett." (243) Nemcsak az derül ki a műből, hogy a történeteknek különböző interpretációi léteznek, hanem az is, hogy a történetek visszahatnak a valóságra. Cottát Naso átváltozástörténetei arra ösztönzik, hogy Tomit és lakóit más megvilágításban lássa. Cotta létrehoz egy új valóságkonstrukciót és megismétli a valóság kitalálásának folyamatát. A közvetítőfigurákról összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy valamilyen motívum segítségével kifejezhetjük szövegrecepciójuk alapját: ezek a kő (Echo), a változás (Pythagoras), a repülés (Arachne) és a híresztelés (Fama).34 Forster az elbeszélés visszatérésével hozza kapcsolatba a történetekkel és a történelemmel való játékot. Egy ránk maradt történet a tudatosan fikcionálisan megírt történetek kiindulópontja. Ezekben a szövegekben a történet változtatható kategória, amely másképpen is megtörténhetett volna. A fikció, amely a hivatalos történet üres helyeibe ágyazódik be, új valóságokat alkot az irodalmon belül. Ezeket a regényeket »ellentörténetekként« is olvashatjuk, amelyek a historiográfiai diszkurzusba egy fiktív-narratív diszkurzust vonnak be. Azáltal, hogy a »valós« történetet bevonjuk a történetek játékába, hangsúlyozzuk az irodalmi megjelenítésben konstrukciónak bizonyuló historiográfiai diszkurzus fikcionális jellegét. Ezzel a kérdésfelvetéssel kapcsolatos az a vita, amely a 70-es évektől a történetírásról folyik, s amelyben fontos szerepet játszik Hayden White. A diszkusszió egyik lényeges kérdése arra irányul, hogy milyen szerepet játszanak a narratív struk- 34 Kulcsár-Szabó Zoltán olvasata szerint a regény önreprezentációjában kizárja a szövegen kívüli tapasztalatot, egyedül a mű textuális léte biztosítja az olvasás lehetséges referenciamezejét, a textus és az olvasás egybefonódása, elválaszthatatlansága ellenáll a kulturális értelmezés kényszerének. A műben megszűnik a metatextuális viszony, olvashatatlanná válik a különbség a „szöveg" és a „kommentár" között. Vö. KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, i. m., 75. Penka Angelova három lépést különböztet meg, amelyek során a művészi és egyidejűleg ontológiai folyamat lezajlik: az elveszett szöveg keresését, a szövegnek az élet általi rekonstrukcióját és a szöveg újrafelfedezését az újra megalkotott szövegben. A szövegalkotás részben megismétlődik a világteremtésben, illetve bizonyos értelemben megegyezik vele; az élet szövegként értelmeződik. A lét korlátozottságát csak az egyes nézetek összperspektívájából tudja áttekinteni az ember. Vö. Penka ANGELOVA, i. m., 8.