Filológiai Közlöny – LV. évfolyam (2009)

1–2. szám - Fordítás, mű, értelmezés - Bódy-Márkus Rozália: Adalék a német nyelvű Petőfi-befogadás történetéhez Joseph Lewinsky: Viszonyom Petőfihez

Adalék a német nyelvű Petőfi-befogadás történetéhez várakozással vettem kézbe a könyvet, de alig olvastam el néhány verset, felug­rottam, mint akit egy teljesen új jelenség ragadott meg­­ újra és újra olvastam a verseket, növekvő odaadással, és végül a költővel együtt egészen átéreztem szíve szenvedélyes lüktetését, népe szenvedését, vele együtt hevültem hazája szabadságáért. Szívvel kell őt olvasni komolyságában és humorában egyaránt, nem kell so­kat gondolkodni: „Az érzés minden". Az ő verseiből ismertem meg népét és tanultam meg ezt a népet tisztelni és szeretni. És mi segített hozzá szívem e boldog felismeréséhez? Neugebauer fordítá­sának a szigorú kritikus szemében bizonyára sok hibája van - az én szemem­ben azonban van egy összehasonlíthatatlan előnye mindazon fordításokkal szemben, melyek a számomra ismertté váltak: annak a földnek a szagát ontja, amelyből ezek a költemények sarjadtak, ennek a nemzetnek az érvelése lüktet benne. Még a nemzet kis hibái és hiúságai is láthatóvá válnak, de amint egy korholó gondolat fogalmazódna meg, elsöpri azt a hitelesség és a mindent át­ható érzés. Még a túlhevült lelkesedés is hitelesnek tűnik; Petőfiben népének lénye, lelke él, és népe mint egy tükörben szemlélheti önmagát Petőfi költemé­nyeiben: saját gyermeki naivságát, nőies érzékenységét, minden szerelmes ér­zés ittasságát megtalálhatja benne, de ugyanakkor az élet félelem nélküli felál­dozását is a haza eszméjéért, nyelvéért és szabadságáért. Ilyen mély megrendültséggel hirdettem őt német hazámfiainak, és „Petőfi apostola" lettem közöttük. Alexander Fischer, a költő első hiteles életrajzának lelkes szerzője adta nekem ezt a megtisztelő címet,­ és a magyarok többször is hivatalosan [?] megerősítették azt. Ez a legnagyobb kitüntetések egyike, mely­ben részem volt, és mindig büszke vagyok arra, ha hallgatóimat Petőfi költé­szetétől megrendülni látom, a német nyelven természetszerűleg oly gyenge tolmácsolás dacára. Mennyire irigylem azokat, akik a költő izzó érzéseit, szeretetének és gyűlö­letének valósággal vulkánszerű kitöréseit anyanyelvén adhatják vissza. Ami mélyen meghat engem őbenne, az a szeretet, melyet szegény szülei iránt tanúsított. Ez lelkének nemeslevele. Ez teszi későbbi haragját az elnyo­mók iránt olyan hitelessé, igazzá. Ő nem felforgató, ő egy megkínzott ember; neki szabad az Istentől sugallt szót csatabárdként használnia, amellyel hazája ellenségét levágja, mert soha nem lakott emberi szívben önzetlenebb, tisztább szeretet szülőhazája iránt, mint az övében. Milyen örömmel, milyen büszkeséggel fogadta volna Segesvárnál a kozákok halálos csapásait, ha abban a pillanatban sejthette volna, ami csak sok évvel annak a csatának a napja után derült ki, hogy ő az ellenséget szellemi csatabárdjának, amilyet csak a kiválasztottak képesek meglendíteni, soha nem rozsdásodó ere- 5 FISCHER 1889.

Next