Magyar Filozófiai Szemle, 1982

2. szám - Szemle - Gaján Éva: A szecesszió: stílus? korhangulat? filozófia?

ben ír egy „proudhonista nagytőkésről", aki öreg korában A társadalmi jólét feltételei címen köny­vet ír a magántulajdon átkos voltáról. Elképzelé­sei szerint nemcsak a termelőeszközök magántu­lajdonát kell megszüntetni (békés úton), hanem „még a testi ruha, a lakás berendezése sem ma­gántulajdon, megszűnik az örökösödés minden formája és kiküszöbölődik a pénzforgalom, mert mindenki személyazonossági igazolvány alapján részesül mindabban, ami őt munkája alapján meg­illeti".4­8 Schmitt Jenőnek, a századfordulón élt magyar filozófusnak (aki maga is hatott Tolsztojra) kap­csolata az agrárszocialista mozgalommal vagy a terjedő nazarénizmussal­­ szintén idetartozó pél­da. Ez utóbbi szekta jellegzetes vonása volt a kor szellemi arculatának, meglétéről és hatásáról a korabeli sajtóból, irodalomból is értesülhetünk . . Schmitt társadalmi elképzeléseiről így ír a Pes­ti Hírlap 1898. szeptember 20-i száma: „Ezt az ,ideális anarchiát­ dr. Schmitt, a leg­képzettebb filozófusok és a legképzettebb szóno­kok egyike, oly meggyőző erővel hirdette vendég­lőkben, kávéházakban és társas összejöveteleken minden elképzelhető alkalommal, sok hívet is szerzett, főképpen az egyetemi hallgatók és az intelligensebb szocialista munkások közül." Az „ideális anarchia" lényege az uralomnélküliség, ellene van mindenféle erőszaknak, így az állam­nak, a törvénynek is: „ . . . egy nagy élet ébred bennünk és forraszt egybe bennünket a mindenség életében . . . ennél­fogva a másik ember nem idegen hozzánk, hanem élet a mi szellemi életünkből, lényeg a minket egyesítő isteni lényegből. . . Minden külső hata­lom, az osztálykiváltság, a vagyon hatalmának minden formája, mely az embert más ember esz­közévé, szolgájává teszi és más viszonyba helyezi, mint testvéréhez való viszonya,­­ mindezek a formák, melyek a gyilkosságon, rabláson, kizsák­mányoláson alapszanak, az erőszak különböző nemei."5­0 Ezt a fajta gondolkodást kritizálja Szabó Er­vin a Huszadik Században, azzal vádolva Schmitt Jenőt, hogy az ifjúhegeliánusok hibájába esve a társadalmi rend megváltozását az „öntudat" fel­ébredésétől várja, s nem látja szükségesnek magá­nak a társadalomnak a megváltoztatását. „Az ún. századvégi dekadenciának egy meg­nyilvánulása ez, új, spiritualisztikus reakció, a passzivitás beteges kultusza. Hogyan fér ez össze az anarchizmussal, amely katexochén aktivitási tan, a tettvágy kultusza - nem tudom."*­ Hogy mennyire jellemzője ez a passzivitás a kor szemléletének, arra irodalmi példákat is föl lehet hozni. A szecessziós világnézet egyik leg­főbb vonása ismerhető fel e passzivitásban, azok­nak a megkülönböztető jegyeknek egyike, me­lyek meghúzzák a határvonalat a XIX. és a XX. század gondolkodása között. „Örök álmatlanságban, csendesen és kéjesen lesiklunk az életünk lejtőjén . . . Meghalunk az ég imádatában, rajongón, hogy mintegy az életen kívül éltünk, csak vártunk, elmerengtünk, lebzsel­tünk és álmodoztunk, néztük szótlan órákon át egyetlen ráncát egy színes selyemkendőnek, és főleg tartózkodtunk minden akciótól ... A cse­lekvést mindig halasztottuk, tologattuk egy nap­ról a másikra, e hétről a jövő hétre, s végre abbahagytuk, lemondtunk róla egészen, mint va­lamilyen kínos problémáról, amelynek nincsen megoldása."5­3 Végül a szecessziót mély rokonság fűzi ahhoz­­ a századforduló gondolkodásából sarjadó­­filozófiatörténeti irányhoz, amely a logikai pla­tonizmus nevet kapta. „A művészeti szecesszió és a fitozófiai platon­izmus közös vonása, hogy mindkét áramlat átme­neti és heterogén jellegű, hogy inkább a tagadás­ban, mint pozitív tartalmukban egységesek. A szecesszió ornamensei védelmet ígértek az unifor­mizáltság, szürkeség és széthullottság ellen, a pla­tonizmus megváltást ígért a pozitivista pszicholo­gizmus relativizmusától és az impresszionisztikus énvesztés szédületétől, az érték és individualitás tényleges felbomlásával az állandóság, a szilárdság és a rend eszményét szegezte szembe."5 3 4 8 Horváth Zoltán, i. m. 143. o. 4 9 Például Justh Zsigmond: „A Süle Klára lakója." A Hét. Idézett kiadás, 79. o. 5"Kertész Tivadar: „Tolsztoj és a­­szellemi vallás' magyar filozófusa." Világosság, 1979/5. 291. o. 51 .o. 295. o. Ií Szerney Dezső: „Blidák."A Hét. Idézett kiadás, 428. o. 53 Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Filozófiatörténeti tanulmányok. Bp.: Gondolat, 1980, 108-109. o.

Next