Magyar Filozófiai Szemle, 1982
2. szám - Szemle - Gaján Éva: A szecesszió: stílus? korhangulat? filozófia?
ben ír egy „proudhonista nagytőkésről", aki öreg korában A társadalmi jólét feltételei címen könyvet ír a magántulajdon átkos voltáról. Elképzelései szerint nemcsak a termelőeszközök magántulajdonát kell megszüntetni (békés úton), hanem „még a testi ruha, a lakás berendezése sem magántulajdon, megszűnik az örökösödés minden formája és kiküszöbölődik a pénzforgalom, mert mindenki személyazonossági igazolvány alapján részesül mindabban, ami őt munkája alapján megilleti".48 Schmitt Jenőnek, a századfordulón élt magyar filozófusnak (aki maga is hatott Tolsztojra) kapcsolata az agrárszocialista mozgalommal vagy a terjedő nazarénizmussal szintén idetartozó példa. Ez utóbbi szekta jellegzetes vonása volt a kor szellemi arculatának, meglétéről és hatásáról a korabeli sajtóból, irodalomból is értesülhetünk . . Schmitt társadalmi elképzeléseiről így ír a Pesti Hírlap 1898. szeptember 20-i száma: „Ezt az ,ideális anarchiát dr. Schmitt, a legképzettebb filozófusok és a legképzettebb szónokok egyike, oly meggyőző erővel hirdette vendéglőkben, kávéházakban és társas összejöveteleken minden elképzelhető alkalommal, sok hívet is szerzett, főképpen az egyetemi hallgatók és az intelligensebb szocialista munkások közül." Az „ideális anarchia" lényege az uralomnélküliség, ellene van mindenféle erőszaknak, így az államnak, a törvénynek is: „ . . . egy nagy élet ébred bennünk és forraszt egybe bennünket a mindenség életében . . . ennélfogva a másik ember nem idegen hozzánk, hanem élet a mi szellemi életünkből, lényeg a minket egyesítő isteni lényegből. . . Minden külső hatalom, az osztálykiváltság, a vagyon hatalmának minden formája, mely az embert más ember eszközévé, szolgájává teszi és más viszonyba helyezi, mint testvéréhez való viszonya, mindezek a formák, melyek a gyilkosságon, rabláson, kizsákmányoláson alapszanak, az erőszak különböző nemei."50 Ezt a fajta gondolkodást kritizálja Szabó Ervin a Huszadik Században, azzal vádolva Schmitt Jenőt, hogy az ifjúhegeliánusok hibájába esve a társadalmi rend megváltozását az „öntudat" felébredésétől várja, s nem látja szükségesnek magának a társadalomnak a megváltoztatását. „Az ún. századvégi dekadenciának egy megnyilvánulása ez, új, spiritualisztikus reakció, a passzivitás beteges kultusza. Hogyan fér ez össze az anarchizmussal, amely katexochén aktivitási tan, a tettvágy kultusza - nem tudom."* Hogy mennyire jellemzője ez a passzivitás a kor szemléletének, arra irodalmi példákat is föl lehet hozni. A szecessziós világnézet egyik legfőbb vonása ismerhető fel e passzivitásban, azoknak a megkülönböztető jegyeknek egyike, melyek meghúzzák a határvonalat a XIX. és a XX. század gondolkodása között. „Örök álmatlanságban, csendesen és kéjesen lesiklunk az életünk lejtőjén . . . Meghalunk az ég imádatában, rajongón, hogy mintegy az életen kívül éltünk, csak vártunk, elmerengtünk, lebzseltünk és álmodoztunk, néztük szótlan órákon át egyetlen ráncát egy színes selyemkendőnek, és főleg tartózkodtunk minden akciótól ... A cselekvést mindig halasztottuk, tologattuk egy napról a másikra, e hétről a jövő hétre, s végre abbahagytuk, lemondtunk róla egészen, mint valamilyen kínos problémáról, amelynek nincsen megoldása."53 Végül a szecessziót mély rokonság fűzi ahhoz a századforduló gondolkodásából sarjadófilozófiatörténeti irányhoz, amely a logikai platonizmus nevet kapta. „A művészeti szecesszió és a fitozófiai platonizmus közös vonása, hogy mindkét áramlat átmeneti és heterogén jellegű, hogy inkább a tagadásban, mint pozitív tartalmukban egységesek. A szecesszió ornamensei védelmet ígértek az uniformizáltság, szürkeség és széthullottság ellen, a platonizmus megváltást ígért a pozitivista pszichologizmus relativizmusától és az impresszionisztikus énvesztés szédületétől, az érték és individualitás tényleges felbomlásával az állandóság, a szilárdság és a rend eszményét szegezte szembe."5 3 4 8 Horváth Zoltán, i. m. 143. o. 4 9 Például Justh Zsigmond: „A Süle Klára lakója." A Hét. Idézett kiadás, 79. o. 5"Kertész Tivadar: „Tolsztoj és aszellemi vallás' magyar filozófusa." Világosság, 1979/5. 291. o. 51 .o. 295. o. Ií Szerney Dezső: „Blidák."A Hét. Idézett kiadás, 428. o. 53 Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Filozófiatörténeti tanulmányok. Bp.: Gondolat, 1980, 108-109. o.