Magyar Filozófiai Szemle, 2008
3–4. szám - Tanulmányok - Tengelyi László: Válasz elemzőimnek és bírálóimnak
a forradalmat és a terrort, vagy éppenséggel a republikanizmust és a kommunizmust." Azt hiszem, nyugodtan állítható, hogy az utak ez esetben valóban olyan ponton válnak szét, amely két világlátás különbségét érinti. Főként az a megfigyelés vezethet rá bennünket erre a következtetésre, hogy a források közösek: Gulyás Péter ugyanazokra a szerzőkre és ugyanazokra a történelmi tényekre támaszkodik, mint én magam. Másként foglal azonban állást velük kapcsolatban, mint én. Furet-től például olyan idézetet választ írása mottójául, amelyet a magam részéről önkényesen kiragadottnak érzek, amelyet azonban ő nyilvánvalóan reprezentatív jellegűnek tekint. További példa, hogy Gulyás Péter Tocqueville-t egyszerűen a forradalmi eszme kritikusaként emlegeti, én viszont — Hayden White finom elemzésére támaszkodva (Metahistory, The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1975, 191-229. o.) — Tocqueville-t sokkal bonyolultabb elmének tekintem ennél: olyan gondolkodót látok benne, aki kezdettől fogva egymásnak ellentmondó tendenciákkal viaskodik, és végül is a forradalmi hagyományon nevelkedett franciákba veti minden bizalmát a politikai centralizáció növekvő veszélyeivel szemben (Metahistory, i. k., 219. o.). A források értelmezésében mutatkozó különbségek még hosszan sorolhatók volnának. Ki-ki érvelhetne a maga értelmezése mellett. Csakhogy a vitában minden azon múlik, milyen súlyt tulajdonítanak a vitatkozó felek az egyes érveknek. Amellett is lehet ugyan érvelni, hogy az egyik érvnek nagyobb súlya van, mint a másiknak, ámde e másodlagos érvek éppúgy eltérő súlyt kaphatnak a vitapartnerek szemében, mint az elsődlegesek. Ez a meggondolás rávilágít a végtelen regresszus itt leselkedő veszélyére. Ezért végső soron nem tehetek mást, mint hogy — Gulyás Péter ellenkező értelmű állásfoglalását tiszteletben tartva is — kitartok a magam álláspontja mellett, és újra csak Kantot idézem, aki a francia forradalomról így ír: „ily jelenség nem merülhet feledésbe többé az emberi történelemben [...]".