Magyar Filozófiai Szemle, 2011
2011 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Ambrus Gergely - Ullmann Tamás: Tapasztalat
A TANULMÁNYOK konstrukciója nem elégedhet meg a történelem pusztán episztemológiai megközelítésével, hanem szüksége van a történelmi létállapot ontológiai elemzésére is. Ebben az elemzésben pedig az emlékezet és a felejtés dinamikája jelenti a kiindulópontot, a történelmi tapasztalatban előzetesen adott értelem átdolgozásának modelljét pedig már nem a narráció elmélete, hanem a freudi pszichoanalízis szolgáltatja. Olay Csaba tanulmánya a tapasztalat fogalmával kapcsolatos alapvető megkülönböztetésből indul ki: eszerint beszélhetünk a tapasztalat regularitásmodelljéről, amelynek értelmében a tapasztalat a mindenkori szabálynak megfelelő eset felismerése, másrészt beszélhetünk a tapasztalat eseménymodelljéről, amely szerint az igazi tapasztalat egy olyan előre láthatatlan és váratlan esemény bekövetkezése, amely keresztülhúzza elvárásainkat. A tapasztalat eseménymodelljét a szerző Gadamer és Adorno gondolatain keresztül mutatja be. Gadamer hermeneutikája felfogható a nem standardizálható tapasztalatok leírásaként, amelyben a tapasztalat negativitása látszik meghatározó szerepet. Adorno fdozófiája pedig a nem-azonost, vagyis a szingulárist, a radikálisan individuálist, a fogalmilag megragadhatatlant helyezi a gondolkodás középpontjába, és arra tesz kísérletet, hogy a nem-azonos megtapasztalására felkészítsen. A tanulmány ugyanakkor bemutatja mindkét koncepció belső feszültségeit a tapasztalat fogalmával kapcsolatban. Farkas Katalin és Jakab Zoltán tanulmányai az észlelési tapasztalattal foglalkoznak. Farkas egy olyan foozófiai észleléselméletet védelmez, amely szerint az észlelési tapasztalatoknak vannak puszta érzet alkotóelemei, szemben az észlelési tartalom intencionális, érzetadat-, illetve közvetlen realista elméleteivel. A két fő motiváció az észlelési tartalom ilyenfajta értelmezése mellett az, hogy a szerző szerint nem minden észlelési tapasztalat írható le teljes mértékben az általa prezentált tapasztalatfüggetlen tárgyak segítségével, mint ahogy azt az észlelési tartalom intencionalista elméletei állítják (a homályos látás lehet egy példa erre), másfelől az észlelési tapasztalatban megjelenő érzéki minőségek nem kizárólag az észlelési tapasztalatokra jellemzők, hanem például az utóképekre is. Farkas nézete szerint az érzéki tapasztalat alapja a puszta szubjektivitás, ebből konstruálja meg az elme a tapasztalatfüggetlen világ manifeszt képét. Jakab Zoltán tanulmányában azt vizsgálja, hogy az észlelés elsődleges és másodlagos minőségeinek lecke-i megkülönböztetése tartható-e (amelyről talán az is megkockáztatható, hogy bizonyos mértékig az észlelés hétköznapi „elméletének” is a részévé vált), nemcsak filozófiai érvek, hanem a mai pszichológiai és neuro-fiziológiai elméletek fényében. Jakab szerint igen: a tanulmányban arra tesz kísérletet, hogy a distinkcióról pontosabb megfogalmazást adjon. Bevezeti az észlelés úgynevezett revelatív jellegének a fogalmát, és meghatározza ennek feltételeit, tudniillik, hogy a revelatív észlelés hátterében strukturált és veridikus észlelési reprezentációk állnak. Az alak- és a színlátás különbözőségét (az elsődleges és másodlagos minőségek hagyományos megkülönböztetése helyett)