Föld és Szabadság, 1934 (5. évfolyam, 1-9. szám)

1934-01-01 / 1. szám

2. oldal FÖLD ÉS SZABADSÁG 1934 iyet oly nagy buzgalommal­­nyújtogatnak fe­lénk, tényleg fölemel-e bennünket a nyomorú­sága lukból? A történelem során mindig a föld és a föld megművelése volt a társadalmi együttélés alapja. A paraszttömegek munkája és verej­­teike vitte mindig előre az egész emberiséget a fejlődés útján. És mégis, mi vagyunk a ki­semmizettek, a megcsaltak. Munkánk és verej­tékünk még a mindennapi kenyeret, a fűtött­­szobát és a tisztességes ruházatot sem­­­sít­ja számunkra. Miért? Mert évezredel­ ótájt hagytuk és tűrtük, hogy munkáink gyilmeresét elszedjék. Nem tudtuk érdekeinket öndulato­­san képviselni. Hagytuk, hogy tömegeink ere­jét hangzatos politikai jelszavakkal mások érdekeinek kiszolgálására használják föl. A szocialista eszme ereje emelt föl bennünket ebből az öntudatlanságból. Ma már tudjuk so­kan, tízezrek és tízezrek, hogy számunkra a fölszabadu­lásnak csak egy útja van: ha a föld népe összefog az ipari munkásosztállyal és a dolgozó kisemberekkel és közös erővel harcol­nak a szocializmus megvalósításáért. A mai kormányzati rendszer megbuktatása a szocia­lizmusért folyó harc első állomása. Az új esz­tendőnek ennek a harcnak a jegyében kell el­telnie. Minél erőtel­jesebb lesz ez a harc, annál több fog követeléseinkből megvalósulni az új esztendőben. Csak tömegeink szervezett erejé­ben bízhat min­k. Erre gondoljunk az új esztendő küszöbén és fokozott erővel induljon meg a küzdelem a mai kormányzati rendszer ellen és a fölszaba­­dulásunkat jelentő szocializmusért. Disznószerencse Van úgy, hogy­­a szocial­istikának is van szerencsé­jük. Az eset a következő: Mezőőrs győrmegyei községben neonrég egy újfajta alkalmi szövetkezést alakítottak keresztény nemzeti alapon. A beiratkozókna­k sertéskölcsönzést helyez­tek kilátásba. Ezt mindenki öröménél fogadta, mert a legtöbb embernek már nincs sertése. Nagyban folyt tehát az iratkozás. De nem mindenki iratkoz­hatott. Például a szocialisták hiába jelentkeztek, azo­kat nem vették föl. De a beiratkozásnál már fizetni is kellett, mégpedig ki hány d­arab anyasertést igé­nyelt, annyi 10 pengőt, ezenkívül 2 pengő tagsági díjat. Ennek ellenében kilátásba helyezték a sertés­­kölcsönzést olyan föltételeik mellett, hogy azt 3 év múlva kell visszafizetni és a malacok is felesek let­tek volna. A pénzt föl is szedték pontosan, annak rendje és módja szerint. A tagok nagy előkészületeket tettek a disznók megérkezésére. Vettük répát, tököt, kor­pát és mindenféle jó disznóínycsiklandozó eleséget. Voltak, akik az ólat renoválhatták, vagy újat csi­náltattak. Kis híja, hogy zöldgallyas diadalkaput és lovasban déliumot nem állítottak a disznófogadásra. A disznók azonban nem érkeztek meg. Máig sem. Sőt előreláthatóan ezután sem érkeznek meg. Ugyanis kiderült, hogy a disznószervezők megug­rottak a pénzzel. És a beugratott „intelligencia“, a községi alkalmazottak és a nagyobb gazdái, mi­közben keresték azt a botot, amivel üthetik a disznó­­szervezők nyomát, kárvallott szomorúsággal mondo­gatták: — A szocialisták jártaik jól... Azoknak disznó­­szerencséjük volt. Kié a magyar föld? Hogy kié a „magyar föld“, erre nézve a statisztika adja meg a világos feleletet. Amit a statisztika adatai mondanak, azon vitatkozni gyerekes időtöltés lehet azok számára, akiknek hasznosabb dolguk nem akad. Ellenben arról kellene beszélni, „kié legyen a magyar föld“. De éppen erről nem beszélnek azok, akiknek kellene róla beszélni, már csak azért is, hogy a jámbor világ komolyan vegye azt a krisztusi hivatást, amellyel ők állásuknál fogva mind­untalan hivalkodni szoktak. Ezek közé soroz­hatjuk Ravasz László református püspököt is. Né­hány héttel ezelőtt ugyanis a püspök i­ir Hódmezővásárhelyen előadást tartott ezzel a címmel: „Kié a magyar földi“ A püspök úr feltette önmagának a kérdést, hát nyomban felelt is rá. Nem is egyszer, de többször. Nem is egyféleképpen, de többféleképpen. Olyan farizeus módra." Például: „Az első felelet erre szinte ezer éven, át az volt, hogy kié lehet másé, miint a királyé... Ezek után a püspök úr kénytelen néhány „szellemi“ bukfencet vetni, hogy felelhessen a másik kérdésre is, hogy aszongya: „a föld azé, aki dolgozza, aki szereti, belefúródik, akinek az bölcsője és koporsója.“ És itt jut el a püs­pök úr a legnagyobb tragikumra: „a föld már kevesebbet terem, mint amennyibe­ megműve­lése kerül.“ (Tehát a püspök úr a magas köz­terheket, a kamatot, a kartellek drágítását a termelési költségbe tudja be.) De a püspök úr tovább megy a feleletekben. Aszpvigyia: „Az ország kétharmada ellensé­geinké". Tehát mégsem a királyé, sem nem azé, aki szereti, aki „bel­efúródik“ st­b., hanem ellenségeinké. . De még ez sem egészen gilt a püspök úr sze­rint, mert a végén kivágta az „utolsó nagy, igaz feleletet arra a kérdésre: kié a földi „Az Istené — mondja a püspök úr —, övé a terem­tés, az ajándékozás, de legfőképpen a megvál­tás jogán. Nagy árat fizetett ezért a magyar . Hogyan, miként — kérdi a naiv hallgató. A válasz egyszerű és mégis nagyszerű László püspök szerint: „megbűnhődte érte a múltat s jövendőt“. Erre a világos feleletre még a leg­­együgyűbb ember is megérti, miért űzetett nagy árat a magyar amiatt, hogy a föld Istene, a megváltás jogán. Csak arra kíváncsi meg az együgyű ember, miért van ez így. De Ra­vasz püspök erre is meg tud felelni. Aszongya, hogy: „mindez azért van, mert benne vagyunk az Úr megváltási tervében.“ Erre azután az együgyűség elméje úgy meg­világosodik, hogy szinte ragyog, mint a Sala­mon dicsősége. Sőt, mi több, még mi, papi mulasztókban kételkedő szocialisták is tanul­tunk belőle valamit. Azt, különösen, hogy egy református püspök a jezsuitizmus terén néha túlszárnyalja még Loyola Ignác legvakbuz­­góbb követőit is. A Földmunkás­ Szövetség tagjai figyelmébe! A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége értesíti a Szövetség tagjait, hogy a választmány 1933 november hó 5-én tartott ülé­sén a rokkant- és a rendkívüli segélyek kifize­tését az 1932. évi közgyűlési határozat alapján az 1934. évi közgyűlésig fölfüggesztette.

Next