Föld és Szabadság, 1935 (6. évfolyam, 1-9. szám)
1935-01-01 / 1. szám
1945 A parasztság Mielőtt a kérdés lényegével foglalkoznék, előre kell bocsátanom, hogy fasiszta törekvést értek ma minden olyan mozgalom, vagy törekvés alatt, amely a szociáldemokrata mozgalom ellen irányul, sőt következményeiben annak kell tekinteni az úgynevezett komunista agitációt is. Ezeket a gondolatokat részben az váltja ki belőlem, hogy kerülnek a mai többé-kevésbé képzett falusi elvtársak között, akik néha — egy-egy pillanatra — félnek, hogy a magyar mezőgazdasági népességet magához tudja csábítani valamilyen fasiszta irányú agitáció. Ma már túl vagyunk a „magyar nemzeti szocialista“ és egyéb pártok indulási formáján. Túl vagyunk azon, hogy a „magyar nemzeti egység pártjának szervezkedése a falvakban politikai kirakatszenzáció legyen. És végül túl vagyunk az 1930—32-es nekilendülő parasztmozgalom — enyhén mondva — visszaszorításán. Hogyan állunk tehát a fasiszta mozgalmakkal? A nemzeti szocialista párt nagyrészt néhány különleges hasznot kereső nyugdíjassal indult. Akiknek első dolguk volt azon veszekedni, hogy ki legyen a vezér. Nyomtatványaikat titokban osztották. Ó, nem a hatóság— Kicsoda az úr? — Nem feleltem. Föl se tekintettem rá. Az atyafi egyszer-kétszer megböködte az oldalamat a furkóssal, aztán lehajolt hozzám, vállon ragadott és kegyetlenül megráncigált. Gondoltam, jó lesz most már megszólalnom, mert esetleg úgy fejbekólint a furkóssal, hogy azt se mondom tögré: kukk! — Hát mi baj, öregem? A bőinges-gatyás atyámfia arca földerült a magyar szó hallatára, s láttam, hogy nagy zavarban van. — Bocsánatot kérek az úrtól, de hát kidobolták a faluban, ki is ragasztották, meg az újságból is kiolvastuk, hogy az országban „gémek“ járnak, mindenki vigyázzon és fig-velje a faluba érkező idegeneket. Mi itt csépelünk az uradalomban, nos odagyittek az asszonyok ijedten, hogy igyűljenek emberek, mert a Concó-patak partján egy „francia gém,“ ül. Persze megnyugtattam az éberkedő magyarokat, hogy én bizony jószándékú komáromi ember vagyok, nem pedig „francia kém“, és a fasizmus tól féltek, hanem ezt súgták egymás fülébe: „a szocialistáknak meg ne mutassa kend“. S ezzel mindent megmondtak. Pl. a magam falujában egyetlen horogkeresztest láttam jelvénnyel. És tanúja voltam, amikor nem hozzánk tartozó földmunkások megkérdezték tőle, hogy tudja-e, miért hordja? _ .... A nemzeti egység pártjának szervezkedése rohammal bevett mindent. Csak nincs neki mit megemészteni. Függő, nyomorúságos helyzetben levő kereskedők és eladósodott gazdák aláírták a belépőiket, de nincs senki, aki a nemzeti egység pártjához tartozónak vallja magát. Vasárnap délutáni összejöveteleken 5— 15-en jelennek meg, titokban 2-7—15 frakcióba tartoznak, de tagdíjat nincs, aki fizessen. Nagyjában ez a helyzet az egész országban és ma már inkább az adótisztek, mint Gömbös pártjának lehet nevezni. Hogy ez így van, erre bizonyság, hogy az egész országban nagyon kevés hely volt az, ahol nemzeti egység néven mentek a törvényhatósági választásba, sőt sok esetben nagyon is vargabetűs táncot sejtettek éppen azért, hogy a választók tájékozatlan tömegei észre ne vegyék nemzeti egységes mivoltukat. És ha a Gömbös-kormány megbukik, a pártjáról el lehet mondani: „egy porszem legurult a hegytetőről süket zajjal és mély sóhajtással.“ Hogy a fasiszta diktatórikus kísérletek az Alföld népeinél nem találnak népszerűségre, az egyrészt azért van, mert a szocialista gondolatok ott élnek a tömegek lelkében és nagyon sokszor emlegetik: „nekünk miért nem szabad úgy szervezkednünk, ahogy mi akarunk?“ A magyar parasztságnak van egy jól kifejlődött ösztöne: az önmaga iránt való szeretet. Nem kell ezt összetéveszteni a túlzó személyi önzéssel. Ebből az ösztönből táplálkozik végtelen vágya az egyéni szabadság után. „Nekem szabad legyen mindent meghallgatni és szabad legyen azt beszélni, amit gondolok.“ Beszélhetnek a Marxizmus és demokrácia csődjéről. Egyszerű és logikus válasz erre: „nem tudjuk mi az, milyen a demokrácia, csinálják meg, majd meglátjuk.“ „Miért gyalázzák annyira a szocialistákat?“ „Ha olyan nagyon tudják, hogy azok nem értenek semmihez, miért nem hagyják már egyszer, hogy azok kormányozzanak, majd meglátnánk, melyik tudja jobban.“ Ezek a hangok a falusi népesség politikailag mozdulatlan tömegéből jönnek és hogy ezt a tömeget meg lehessen mozgatni, annak előfeltétele a közszabadság. A falvak népének azon része, amelyik a politikai hullámverésekre reagál, velünk van. Hogy, akiknek már tegnapelőtt sem volt kenyerük és ruházkodásuk roszszabb, mint valamikor az útszéli cigányoké volt, aki a szociáldemokrata pártszervezet tagja, nem lehet arató, nem vehet részt az ínség- és egyéb közmunkákon, stb., akiknek évi keresetük a legjobbak között sem érik el a 2500-et, nem bírnak járulékot fizetni és sajnos, sok esetben emiatt, mint tudatos emberek, szégyelik velünk az állandó és aktív kapcsolatot fenntartani, az éppen olyan természetes, minthogy Bécsben az ágyúgolyók — egyelőre — erősebbnek bizonyultak a szavazattöbbségnél. Ha a túloldal mindezekből azt a következtetést vonja le, hogy a szociáldemokrata párttól a tömegek elfordultak, úgy gratulálhatunk az éleslátásukhoz. Végül foglalkoznom kell az alföldi kommunista mozgalommal, azaz, hogy nem helyes a megnevezés, mert valójában egy sötétben tapogatódzó, dolgokhoz nem értő, könnyelmű és gyönge bolsevista agitációval állunk szemben, amely azonban természeténél fogva olyan, hogy a reakciónak használ, nekünk pedig árt. Mert ha mi egy embert felvilágosítunk osztályhelyzetéről, de még nem vált öntudatos szocialistává és akkor kerül a kezébe bolsevista nyomtatvány, azt sem tudja — paraszt kifejezéssel élve — fiú-e vagy lány, — az kommunista nem lesz, de már mint osztályhelyzetével nem megelégedett egyén; többé mozdulatlan nem lesz és az ilyenek válhatnak alkalmas anyaggá a fasizmus részére. A parasztság, a vele született intelligenciájánál fogva és töprengő, ösztönös egyéni gondolkodásmódjával nagyon jól tudja, hogy a Gömbös, Festetits, stb., meg a magyar földreform nagyon is különböző mozgalmak és azok a tények, ahogyan a falusi szociáldemokrata mozgalmat kezelik, nagyon is világosan beszélnek a parasztságnak hovatartozandóságáról. Ha mindezeket komolyan mérlegeljük, egész nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a falusi szocialista mozgalom terén előre mentünk. Helyzetünk annyit változott, hogy nehezebb. Igaza van Mónus elvtársnak, hogy ma jobb szocialistának kell lenni, mint azelőtt, de tegyük hozzá azt is, hogy ma, azmikor az ellenünk való harc is olyan vég nélkül zavarodott de mindennel szemben csak a szó és a- FÖLD ÉS SZABADSÁG 3. oldal