Föld és Szabadság, 1935 (6. évfolyam, 1-9. szám)
1935-01-01 / 1. szám
4. oldal lista ideológiában lefektetett igazságok állanak megdönthetetlenül, szebb is szocialistának lenni. És nekünk, a magyar falvak szocialistáinak, még inkább hinnünk kell a szociáldemokrácia célkitűzéseiben. Egész akarásunkkal dolgozni kell érte. Nekünk kell megőrizni a magyar parasztságnak a szocializmusba vetett becsületes hitét. Németh János: A gazdasági cselédlakások ügye Évtizedek óta hangzik a panasz, hogy egyes gazdaságokban a cselédlakások nem felelnek meg az 1907. évi XLV. t. c. 29. §-ában előírt rendelkezéseknek, amely szerint a gazda a cselédnek a közegészség követelményeinek megfelelő elhelyezéséről gondoskodni köteles. Több intézkedést adtak már ki ennek a törvényes rendelkezésnek az érvényesítése céljából, de még mindig sok olyan uradalom van, ahol egy szoba-konyhában több családos munkást helyeznek el. Ez a körülmény most megint alkalmat adott arra, hogy felébredjen az alvó lelkiismeret és ha tettekben nem is, de szavalatokban hivatkozhassék „a nagy horderővel bíró szociális és egészségügyi érdekekre“, amelyekre ilyen esetben mindig „különös súlyt helyeznek“, csak nem csinálnak semmit. Állítólag csak annyi történt most is, hogy a földmívelésügyi miniszter felhívta a törvényhatóságok vezetőit, hogy területükön a gazdasági cselédlakásokat alárendelt hatóságai által állandóan a legszigorúbban ellenőriztesse s amennyiben valamelyik gazdaságban cselédlakások a fent hivatkozott törvényszakaszban előírt követelményeknek nem felelnek meg, az illető gazdaság ellen saját hatáskörében azonnal megfelelően járjon el és minden rendelkezésre álló eszközzel hasson oda, hogy a gazdák a cselédek elhelyezéséről a közegészség kívánalmainak megfelelően gondoskodjanak. Továbbra is nyílt kérdés marad, hogy a gazdasági cselédek lakásügyének rendezése ezzel elintéződik-e? Vagy még soká kell várni Szocialista földmunkáscsaládnál levegőváltozás igénybevétele végett orvosi tanácsra, csere útján elhelyezném 15 éves, egyébként teljesen munkaképes fiamat, hasonló korú fiúért 2-3 hóra Lengyel Lajos, Gyula, Újvári u. 117 FÖLD ÉS SZABADSÁG 1935 Szocialista szellemű fegyelem írta Veres Péter Az egész munkásmozgalomban depresszió van. Bizonyos elfáradás látszik, amely természetes következménye az 1929—1933-as válságesztendők felfokozott reményeinek. Tény az, hogy nemcsak a politikailag kevésbé iskolázott tömegek, de maguk a vezetők is úgy hitték, hogy a világ s vele a magyar nép sorsa nagyarányú változások előtt áll. Ez igaz is volt, még ma is igaz, tényleg változás előtt állunk, történtek is változások, de inkább az osztály kárára, mint javára. Megerősödött az ualkodó osztályok ellenállása a fasizmus formájában. Innen ered az elfáradás. Ez örök történelmi jelenség, amely azonban nem a történelem menetét állítja meg, hanem csak az egyes generációknak a kedvét veszi el, a mozgalomban való aktivitását csökkenti, a türelmetleneket másfelé hajtja, vagy a közvetlen osztálycéltól eltérő utakra, mint például kispolgári exisztencia-teremtés vagy vallásos szektorianizmus, esetleg gyors sikert ígérő politikai mozgalomhoz való csatlakozás, vagy pedig a reménytelenségbe, a lemondásba való hanyatlás. Néhány év múlva, persze, ugyanez a tömeg megint visszatér a küzdelemhez, a saját erejében való bizakodáshoz, mert meggyőződött róla, hogy a sorsa elől, a kemény munkássors elől nem menekülhet, akkor pedig már inkább harc legyen, mint bivalycammogáshoz hasonló türelem. Hogy ennek aztán milyen sikere van, az megint a tömeg erejétől és a külső körülményektől függ. Mi következik mindebből? Az, hogy, akik magukat valóban osztálytudatos szocialistáknak vallják, ne veszítsék el a fejüket, mégha magukra maradnak sem. Ne veszítsék el se szellemileg, se politikailag, se erkölcsileg. Szellemileg ne engedjék beszivárogni a megalázott lélekbe könnyen beszivárgó hamis politikai vagy szellemi eszméket, amelyek a lélek behálózásával akarják legyőzni a testet. Politikailag legyenek óvatosak és időleges eredményekért, látszatsikerekért ne adják fel az osztályöntudatot és a politikai becsületet. Erkölcsileg pedig egyéniségükben megőrizve, példázva a szocialista embert, mindig meg tudják mutatni a holtbiztosan elkövetkező történelmi időkben, hogy lássátok, ilyenek vagyunk mi, szocialisták! Mi nem veszítjük el soha se a fejünket, se a becsületünket; szilárdan állunk mindig győzelem vagy vereség közt, tudjuk mit akarunk, tudjuk hogyan csináljuk; tehát akik az igazságot és az egész embereket keresitek, csatlakozzatok hozzánk, mert csak itt találjátok meg. Azonban éppen ezért azok, akik valóban szocialisták, ne feledkezzenek meg soha a fegyelemről. Nem az egyszerű pártfegyelemre gondolok én, hanem az osztály- és világnézet egységét jelentő szellemi fegyelemre. A mozgalom bírálatát nem egyéni és nem polgári szempontból kell gyakorolnunk, hanem a teljesebb szocialista-kollektivista világnézet és erkölcs szempontjából. Ha tudományos szempontból bírálunk, akkor ne egyéni indulataink ellen és rokonszenveink alapján bíráljunk, amelyek ilyen időkben, amikor mi kicsi vezetők és hű közkatonák majdnem magunkra maradtunk, még jobban kiütköznek, mint mozgalmas időkben, hanem az osztályos világnézet legjobban felfogott objektív, valóságos érdekeit nézve Ugyanezt mondhatjuk az apróbb mozgalmi vagy személyi ügyek elbírálásánál. Jobb és különb szocialista embernek, okosabb és képzettebb marxistának nemcsak joga, de kötelessége mindent megmondani és feltárni. S a bírált vezetőnek, vagy bírált tömegnek kötelessége a bírálatot elfogadni, őszintén és türelemmel átgondolni. A kollektív embernek és a szocialista szellemű fegyelemnek ez a legelső ismertetőjde. Őszinteség és felelősségérzet minden irányban. Ha ilyenek vagyunk, ha nem marjuk egymást, ha nem marjuk szét keserűségünk és meg a bizottságunk által fűtött indulatainkkal a meglevő intézményeinket, avagy ahol ez műveli a szocialista becsületünket, akkor, ha elkövetkezik a történelmi idő, megint a hátunk mögött állnak a tömegek is. Aki másoknak utat és példát akar mutatnii, annak legelőször is önmagán kell uralkodnia. SZOCIALIZMUS Szerkeszti: MÓNUS ILLÉS Megjelenik havonta. Népszava-előfizetőknek kombinálva 50 fillér helyett 30 fillér, illetve Népszavával együtt 2.80 P. Megrendelhető Budapest VII., Conti ucea 4. sz.