Föld és Szabadság, 1936 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1936-01-01 / 1. szám

FÖLD ÉS SZABADSÁG , míg valaki­kkal áll­nk­­ friss Veres Félét* Évek óta folyik az újságokban, sőt a parlamentben arról a szó, hogy mi lesz a tanult ifjúsággal. Maga ez az ifjúság sora hallgat. Még az ellenforradalom kezdetén kikényszerítette az akkori kor aránytól, hogy vezesse be a nu­­merua-claueust, vagyis azt, hogy zsidókat csak az ország lakossá­gához mért számarányban lehes­sen fölvenni az egyetemre. Az­óta is évről évre, minden ősszel tü­ntetéseket és zavargásokat rendeznek a főiskolákon, hogy valahogy ezt a törvényt a zsidók át ne hághassák­. Sőt­ újabban már ezzel sem elégednek meg. A Turul­ Szövetség a jó nmltkorá­­ban kiáltványt adott ki, amely­ben nem elégszik meg a havi nyolc­vanpengős állásokkal, ha­nem a havin öt- és tízezer­ pengős állásokat is követeli a magyar­­ tanult ifjúság számára. Remiben van, jó, hogy tudjuk! Eddig is gyanakodtunk, hogy csak ilyesmiről van szó, amikor közös harcb­a hívtak bennünket a zsidó kapitalizmus ellen. És így már nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy semmi közünk hozzá. Ez az ő belü­gyü­k. Nekünk olyan nagyon mindegy, hogy ha már öt- és tízezerpengős állások vannak, azokat kik kapják. Ed­dig még nem tapasztaltuk, hogy a magyar vezérigazgatók humá­­nusabbak volnának és többet tö­rődnének velünk, mint a zsidók. Mindamellett tudjuk, hogy ez csak olyan levegőbe való beszéd. Mert ahogy a mimerus­ clausus nem oldotta meg a tanult ifjúság problémáját, úgy az öt- és tízezer­­pengős állások sem fogják. Ilyen állás csak néhány van, állásnél­küli diplomás pedig sokezer. Mégis — hiszen éppen ezért hoztuk föl őket példának — az a lényeges, hogy a tanult ifjúság problémája a köztudatban van. Állam és társadalom kénytelenek foglalkozni vele. Kormányzat és hatóságok lépnek közbe, hogy itt-ott a magángazdaságban el­helyezzék őket. Nem is beszélve arról, hogy közben az állami és magán jótékonyság is segít raj­tuk, legalább annyit, hogy laká­suk és kenyerük legyen. Ha nem is nagyok­, mint ők nyilván sze­detnék és magukhoz méltónak tartanák, de olyan, amilyenről a parasztok nem is álmodhatnak. Mert lám, ki gondol a parasz­tokkal? A tanult ifjúság az ál­lam védnöksége alatt áll, de ki­­gondol a parasztba­tűni ágra ? Mi­közben évek óta folyik a sajtó­ban­ és az ország­házban az egyke kerül a beszéd, senki sem gondol arra, hogy hisz’­n me­g­szület­et­tekkel sem tudnak mit csinálni. Minden családos földmunkás tudja, hogy miről van szó. A nyakunkra nőnek a gyerekeink s amellett hogy nem tudjuk őket rendesen ruházni és táplálni, de nem tudjuk a jövőre előkészíteni sem. Valamikor, a háború előtt a­ földmunkásnak csak addig volt nagy teher a sok gyerek, amíg az eleje olyanra nem nőtt, hogy már dolgozni mehetett. Attól kezdve, ha többen és többet ettek, de többen és többet kerestek. Volt olyan földmunkásapa, aki harmad-negyedmagával ment el napszámra aratni vagy sommás­nak s igy a gyerek nem volt olyan teher. Ha nem is sokat­ ke­restek, de a kenyerüket, ruháju­kat megkeresték. Mi van azonban most? A gyerekek nem kellenek cselédnek. A lányok nem kelle­nek szolgálónak és nem kellenek napszámra , így nem tudják ma­guknak idejekorán a férjhezme­­néshez szükséges bútort és ruhát beszerezni. Aminek persze az a következménye, hogy pár évvel tovább maradnak a szülői ház­nál. A fiúk ugyanígy vannak. Évente alig tudnak egypár hetet dolgozni, amiatt aztán nem tud­nak a munkába beleszokni sem. Nem tanulják meg azt a bonyo­lult és sokágú mesterséget, amit földmunkásnapszámosságnak hív­nak. Mert igen sokágú mesterség ez, annak ellenére, hogy a legke­vesebbre becsülik a m­ai társada­lomban. Nyolc-tízéves korától huszonöt-harmincéves koráig, de valójában holtig tanulnia kell a földműves embernek. Aratás, cséplés, kaszálás, kubikm­unka, betonmunka, építkezés, vályog­vetés, gyári napszámosság, vasút­építés, állatgondozás, kocsiskodás, szántás-vetés, kerti munka, szőlő­munka stb., ki győzné felsorolni azt a sokféle munkát, amit a földmunkásnak tudnia kell. De hol tanulják ezt meg a mi gyere­keink , hogyan legyen belőlük rendes munkásember, ha évente alig pár hetet dolgozhatnak, ép­pen csak az aratás, cséplés, ten­geri munka körül? Hogyan ta­nulják meg, ha nemcsak egész télen, hanem tavasszal és nyáron is az utcasarkokon ücsörögünk? Hogyan tanulják meg, amikor már az apjuknak is úgy akad néhány napi munka, ha ínség­­munkát utalnak ki nekik? Ahová persze a gyerekek sohasem me­hetnek, mert hiszen a nagy csa­ládoknak is kevés. Igen, amikor az egykéről szó­nokolnak, gondoljanak csak bele a szónokoló politikusok, papok és újságíróik, hogy mi van itt. Hogy soha ilyen nehéz a családot ki­tartani nem volt Hogy 16—18 éves nagy fiúkat és lányokat kénytelen otthon tartani a föld­munkás apa, amikor m­­agának sincs rendesen sem munkája, sem kenyere. Nem válik-e termé­szetessé ilyen körülmények kö­zött, hogy mindenki irtózik a sok gyerektől és igyekszik megaka­dályozni, hogy megszülessenek? Ismétlem: valamikor öröm és segítség volt a gyerek, ha fel­nőtt, ma a terhek szaporodnak vele. 3. oldal A bikaistálló és az iskola A „Vállalkozás — Építés“ leg­utóbbi számából: „Lent Somogyban, Somogy­barcsi járásáiban van egy sze­gény kis község: Bakháza. Össze­vissza 91 ház nem egészen 4100 la­kossal, a község határa oly kicsi, hogy egy házára átlagban még 9 katasztrális hold föld sem jut Lakossága színmagyar. Szomorú nevezetessége van ennek a kis falunak, szomorú nevezetessége ott lakó magyar testvéreinknek. A nevezetesség sok község fájó sebe: az iskola. Egy padlózatlan, egyablakos, alacsony, levegőtlen helyiségből áll, itt tanulnak írni és olvasni a bakházai kis magyarok. De ez lenne a legkisebb baj. Szinte hihetetlen, de az iskolá­val ugyanazon épületben van el­helyezve a község istállója. Egy tetőszék alatt. Az iskola ajtaját a bikais­tálló ajtajától alig pár lépés választja el. Szemtanuk állításán kívül bízót nyitja egy birtokunkban lévői fénykép is. A toll megáll a kezünkben, a puszta tény oly fájóan rikoltó kiáltás ennek az állapotnak meg­szüntetése iránt, hogy minden indokolás felesleges és csak szó­sza­porítás benne. A falu, sajnos, oly szegény, hogy nem tud magának új isko­lát építeni.

Next