Föld és Szabadság, 1937 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám
1937 csak a zavarosban tudnak halászni. Idealizmusról szavalnak, meg materializmusról és úgy állítják be, mintha ők volnának, az idealista (magyarul: eszményi) emberek, ellenben mi, marxista szocialisták a mai kapitalista világrend képviselőivel együtt materialisták (magyarul: anyagiasak). Minden értelmes és olvasott ember tudja, hogy Marx Károly és Engels Frigyes, a tudományos szocializmus megalapítói a legnagyobb idealisták voltak, akik az anyagi jólét lehetőségét dobták el maguktól azért, hogy a kizsákmányolt, szenvedő proletárságnak megmutassák a felszabadulás útját Marx volt az, aki a történelmi materializmus bölcselete alapján először mutatott rá a történelmi események materiális hátterére. Ma már nem is tekintik komoly történelemírónak azt aki nem ebből a szemszögből vizsgálja a történelmet. De nem is erről akartam én írni, hanem arról, hogy nyilasék, amíg magukat tartják az idealista világrend felépítőjének (!) és mindenki mást „erkölcstelen materialistának“, hogyan gyakorolják a valóságban a maguk ..idealista világnézetüket“. Lássuk csak. S. Gy. egy szegény proletár, aki nehéz munkáival megkeresett búzájának egy részét megőröltette a Winter-malomban s mikor már a lisztje s egyéb holmija az egyik ismerősének a kocsiján volt — aki szívességből hazavitte volna —, a malomtulajdonos behívta, hogy nézze meg a borát és adjon neki tanácsot. Ugyanis S. Gs. szőlőskertek művelésével is foglalkozik. S. Gy. és a kocsi gazdája a hívásra be is mentek. Eközben P. „néptárs“ is végzett az őrléssel és felrakta az őrleményt a kocsijára. Igen ám, de meglátta, hogy ott áll egy kocsi megrakva liszttel, korpával. P. „néptársat“ megszállta a „bátorság“ és egy zsákot — amely S. Gy.-é volt s amelyben 32 kg nullásliszt volt — áttett a saját komijára és kivitte a kereki tanyájára... Természetesen kiderült P. „néptársának ez a kis „liberális-materialista“ csínytevése és a csendőrség elé került az ügy. A nyilaskeresztes apostolok azt is hirdetik, hogy meg kell szüntetni a „zsidó-marxista“ osztályharcot, amely a nemzetet szétbomlasztja és helyébe meg kell valósítani az egész nemzet testvéri összefogását. Ennek a testvéri összefogásnak valóban lélekemelő, nemes példáját adta a nyilaskeresztes mozgalom egyik „oszlopos“ vezetőségi tagja — nevezzük őt X. néptársnak. X. néptársnál több munkás, köztük két fiatal munkás, mint béres volt alkalmazásban, az egyik már több éven át. Mind a kettő tagja volt a nyilaskeresztes Dórinak és viselte a jelvényt, illetve a zöld inget, vagyis mind a kettő „nyilas testvér“ volt. Reggelire a tanyán gyakran tarhonyalevest főztek a munkások számára. Az egyik béres egy alkalommal a gazdánál a kamrában látta, hogy egy asztalon tarhonya van kiterítve s midőn a tarhonyát jobban szemügyre vette, látta, hogy a tarhonya dohos, csomós és penészes. Valami előérzettől vezetve, a béres egy kis mintának valót vett a tarhonyából, hogy majd a tanyán megmutatja a többi munkásoknak. Egyik reggel aztán ismét tarhonyalevest kaptak reggelire, ámde mikor nekiültek enni, kellemetlen meglepetés érte őket, mert a tarhonyaleves az első kanál után forradalmat csinált a gyomorban és sehogy sem akarta a többit bevenni. Kiderébre állt Pár perc múlva őket is behívták. Jó félóra telt el így ideges suttogás és várakozás között, közben az a hír terjedt el, hogy a jegyző nem megy, nem mehet bele, hogy rosszabb legyen a szerződés, mert megtiltotta a kormány. Nem szabad az aratórésztlejjebb szállítani, a tengerit csak harmadába kell adni és a cukorrépáért a gyári árat kell fizetni. Ez persze csak óhaj volt. Mert volt ugyan ilyen féle remnélek de csak a hivatalos közlönyök, az íróasztalok és az iktatók számára volt érvényes. , Régre kijöttek az aratógazdák és kiadták a parancsot, hogy menjünk id. a tanácsterembe. Megkerestük az egyik hajdút s az kinyitota előttünk az ajtót. Csend lett. A jegyző hangsúly nélkül, egyhangúan darálta egymásután a szakaszokat, amikor odaért, hogy a holdanként biztosíték kevesebb lesz, halk mozgás áramlott át a tömegen, az, emberek egymásra néztek, de egy szó sem hangzott el. Amikor odaért, hogy ha alacsony és kevés lesz a gaz, az uraságnak jogában áll visszatartani az, aratórész szalmáját és törökjét és kellettet, azaz öt pengőt fizet, akkor megint. Most is hidegek a kemencék,jövőre még hidegebbek lesznek. És így tovább, az egész szerződést fölforgatták. Jelentéktelen kedvezéseket ad, hogy évtizedes szabályt bonthasson. Tízet ád, hogy harmincat elvehessen. Tengeriföldet kevesebbet ád, ellenben a cukorrépa tavaszi munkájához is ad kommenetet a kölcsön. Félmázsa rozsot, amit majd az aratórészből lefognak. Amikor befejezte az olvasást a jegyző, felnézett és áttekintette a tömeget. Az intéző állt fölényes, kihívó arccal, szembe az emberekkel. Senki se mert ránézni. A két aratógazda elfordult s az elölálló benfentesek és hízelgők lesütötték a szemüket. Nem mertek most alázattal és alkalmazkodási vágytól ragyogó képpel az urakra nézni. Mi hátul viszont egész halkan morogtunk és sugdolództunk. Pár percig ideges csend. A jegyző az asztal két sarkára helyezi a példányokat, mellé két tintás üveget, két rossz, parasztoknak való pennát és odaszól az arazógazdáknak: — Na, megkezdhetik az aláírást. Itt az asztal előtt jön el mindenki, előbb aláír az egyiknek, aztán továbbmegy és a másik sarkon aláír a másiknak, így sorba, ahogy szokták... Az aratógazdák végignéznek a tömegen. Csend volt, de izgalom. Lázadást éreztek a mozgásból, a szemekből, a lehelletekből, s hogy az időt húzhassák, egymáshoz fordultak. Szerették volna, ha az urak kimennek és ők magukra maradnának az embereikkel. Majd megmagyaráznák nekik, amit azok különben is tudnak, csak néha elfelejtenek, hogy a gépszínekben aratógépek, a folyosón csendőrök vannak s az országban kétszázezer, vagy isten tudja mennyi munkanélküli földmunkás van, így hát azon kezdtek el egyezkedni, hogy melyik csapat kezdje az aláírást. Mert az a fődolog: a kezdés. Ha már valaki megkezdi, akkor a többi folyik utána, mint a birka a vezérürü után. Megszakad a szolidaritás lánca, a gyávák már azzal védekezhetnek önmaguk és mások előtt, hogy nem ők kezdték s így minden hiába. Csak pár pillanatig tartott ez így, az egész inkább a szemekben és a mozdulatokban folyt le, szó alig hangzott, amikor az intéző közbeszólt: — Ugyan már mit egyeznek azon? Mindegy az. Kezdjék esőik maguk, Varga, hadd menjen gyorsan, mert nekem még más dolgom is van... .És Varga elkezdte. Nagy gonddal-kínnal aláírta a nevét. A jegyző ezalatt kiadta a parancsot, hogy a Varga-csapat emberei jöjjenek előre, a Horváthéi fiúzódjnak hátra. Varga hát már aláírta, de az emberek csak topogtak, mozogtak, senki sem jött az asztalhoz, mindenki hátra és középre húzó- FÖLD ÉS SZABADSÁG 2. oldal