Földmivelési Érdekeink, 1881 (9. évfolyam, 6-52. szám)

1881-02-07 / 6. szám

207. szám. Budapest, 1881. február 7. Kilenczedik évfolyam 6. szám FÖLDMIVELESI ÉRDEKEINK. Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI ÁBRÁS HETILAP, <|A magyar korona területén foglalkozó gazdatisztek és erdészek orsz, segély- és nyugdijegyesületének" HIVATALOS KÖZLÖNYE. /-6, y. Megjelenik hetenként egyBzer, héttőn. Felelős szerkesztő: Wágner László, kir. Józsefmüegyetemen a mező- és erdő» gazdaságtan nyilv, rendes tanára. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Wágner László czim alatt, Budapest, Erzsébet-tér 19-ik sz. küldendők. Hirdetések hatbasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Több­szöri vagy egész éven át történő beigtatásoknál tetemes árleengedés. Előfizetési dij : Egész évre 6 írt, félévre 3 írt, negyedévre 1 frt 50 kr A „Falusi 6azdá“-val együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is, bérmentve Légrády testvéreknek (Budapest, V., nádor-utcza 7. sz.) czimzendők. Tartalom : Lónyay Gábor barátomhoz. — Néhány jelesebb sajlfaj készítése. — Tárcza: „Képek a bor életéből.“ — A gyümölcsök rothadásáról. — Bromus inermis. — A burgonyatermés és melegség. — A magyarországi I. borkerületből. — Szerbiai búza szállitható-e szokvány- búza kötésekre. — Termelési kísérlet a „két-kaszás“ baltaczimmcl. — A philloxera ellen 1880-ban tett in­tézkedések. — A szorult búza mint vetőmag (ábrával). — Felhívás. — Felhívás a gazdaközönséghez. — Hi­vatalos közlemények. — Egyesületi közlemények. — Személyi hírek. — Tudósítások az ipar, kereskedelem és forgalom köréből. — Üzleti hetiszemle. — Külön­félék. — Nyilttér. — Hirdetések. —-'--L-----------1 —--- -------------­L ónyay Gábor barátomhoz! ív. Budapest, 1881. január 29-án Kedves barátom ! Nem tudom, adtam-e nemi vigasztalást a magyar gazdának előbbeni levelemben az amerikai gabona-termelési ver­seny irányában ? Az általam felhozott körül­ményben pedig valóban fekszik ránk nézve megnyugtatás. Fekszik annál is inkább, mert Amerikának roppant területe még vajmi so­káig fog eltelni az elfogadható népességgel és igy azon legfélelmesebb tényező, az olcsó munka, ott még igen nagy idő múlva válba- tik valósággá. Nekünk ellenben a sokkal mér­sékeltebb munkabér már rendelkezésünkre áll és abboz csak gazdálkodási eljárásunkat kell a jelzett irányokban tökéletesíteni oly czélból, hogy évről-évre, többet és többet termelhes­sünk, mit ha teszünk, olcsóbban termelünk mint eddig és fokozódó mértékben leszünk a súlyos versenyek irányában mindinkább erő­sebbekké. Csak a napokban hallottam itt levő amerikai munkások szájából egy megbízható ismerősöm közvetítése folytán, bogy náluk jelenleg a legolcsóbb a legközönségesebb gaz­dasági munkásnak a szokásos munkabére 1 .és fél dollár, vagyis a mi pénzünkben 3 frt. Nálunk azon 62 százaléknak, melyet gabonatermelési költség-számunkból a munká­ért fizetünk, 31 fit felel meg katasztralis hol- dankint, s miután az amerikai gazda legalább is háromszor olyan drágán fizeti a munkát mint mi, agy nyilvánvaló, hogy nála a ki­mutatott 62 százaléknak 96 frt felel meg. Megengedem, hogy az amerikai munkás ügyesebb a mienknél, és igy többet végez, mint a mienk ugyanazon idő alatt; megenge­dem továbbá azt is, hogy az amerikai gazda a gépeket sokkal nagyobb mértékben veszi igénybe, mint mi, és ezek következtében ma­gát azon helyzetbe hozza, hogy a mi 31 frt munkabeli kiadásunkat talán 96 írtnál olcsób­ban bírja végeztetni. Mennyivel olcsóbban ? azt természetesen meghatároznom nem lehet, annyi azonban bizonyos, hogy hasonlithatla- nul többet ád ő ki a munkára, mint mi, és azt sem kell felejteni, mit feljebb mondottam, ihogy a legolcsóbb napszám Amerikában most 3 frt. Van tehát kétségkívül ezen körülmény­ben nagy előny számuukra, mely nekünk a lankadni nem tudó előre való törekvésre ösz­tönt nyújthat. Az ő előnyeik e szerint más tényezőkben, és a mienk szintén másokban feküszrek. Ha lehetséges volna Amerikából minél több helyről pontos termelési költsége­ket gyűjteni, akkor láthatnánk csak igazán és teljesen azon különbséget, mely az ő és a mi költségeink közt íenforog. E fontos körül­mény mindenesetre megérdemelné az alapos nyomozást és földerítést. Érzésem, tekintettel a nagy terheltetésre, mely Amerikában a munkára történő tetemes kiadásokban fék szik, úgy hiszem, végeredményben az ottani és itteni termelési költségek közt valami nagy különbséget nem mutathat föl, főleg akkor nem, ha hazai mezőgazdaságunknak minél előbb sikerülne, a mit pedig eszközölni lehet, fokozni és növelni a holdankénti gabonater­méseket. Ez az ut vezet egyedül czélhoz és semmi más, legkevésbé pedig a félelem és lemondás, vagy épen a folytonos panasz. A küzdelem ez irányban tudom, hogy nem könnyű, és hogy sokak által, kik ma még birtokaikat kellőleg fölszerelni nem tud­ták, csak a legnagyobb kitartás, okszerűség nélkülözés mellett teljesíthetők. Vigasztal azon­ban engemet az, hogy a magyar már nagyobb küzdelmeken is keresztül ment, és ha öntu­datosan magáévá teszi ezen küzdelem keresz­tülvitelének a szükségét, keresztü1 is fogja azt küzdeni eredménynyel. Kell is, hogy ezt tegye, mert abban nem fekszik kevesebb, mint a lenni vagy nem lenni kérdése. Tisztelettel hajolok meg én azért, kedves barátom mindannyiszor, valahányszor egy gazdát és földbirtokost látok hazánkban, ki daczára a lefolyt 32 esztendőnek, mely idő oly gyors módon rakta terheit vállaira, és oly kevés eszközt szolgáltatott erősbülésre, ma is fennáll még, ha nem is épen valami nagy jólétben, de mégis megrendülés nélkül. Mind, az kedves barátom, ami 1848-tól fogva történt mostanig, egy-egy csapás volt földbirtokosaink ellen. Az úrbéri viszonynak rögtöni átalakítása ; a Kárpótlásnak kései és ösztövér megadása; a vasutépitkezésnek ro- hamossága ; a gyakran előfordult aszály, víz­károk, rozsda és üszög, marhavész stb. ki- sebb-nagyobb mértékben csak őtet ériutették és su tották első sorban. Még az is, a mi úgy látszott, hogy főleg az ő érdekében használ­hat, t. i. a nagymérvű építkezés, az ő terme­lésének drágításával járt. Nyertek egyedül ezen jelzett időben a tőkepénzesek és a mun­kások, mely utóbbi osztály, ha nagyobb erőt fejt még ki, még többet nyerhetett voba. A tőkepénz magához ragadta olcsón a minden­féle váltsági papirokat, s azokon pár év múlva, midőn értékük fölment, kényelmesen nyert milliókat minden szenvedés és megerőltetés nélkül. Azon közben ki tudná megmondani, hogy a tőkepéuz ismét az uzsora révén, hány existentiát tett tönkre kis és nagy gazdáink körében. Sokszor hallottam, kedves barátom! egytől, mástól, szemben a panaszkodó gazdá­val, hogy panasza nem egészen alapos, mert hiszen ha terhei növekedtek is, ugyanazon arányban növekedtek — a felfokozódott ke­reskedelmi forgalom folytán, mit főleg a vas- utaknak lehet köszönni bevételei is. Van valami igaz ezen állításban, de csak valami. Igaz, hogy a vasutak által elő­hozott nagymérvű kivitel nélkül, már egyál- ta'ában meg nem állhatnánk, és ennyiben hatásuk kétségkívül nagy mértékben áldásos ; azonban azt sem kell felejteni, hogy a ma­gyar gazdára háramlott előnyök és hátrányok a lefolyt időben nem tartottak egyenlő lépést. Fáradságot vettem magamnak a lefolyt időre nézve kipuhatolni azon arányt és vi­szonyt, melyben például a gabnaárak és mun­kabérek átalakultak. És a mit az érdemben találtam, az összetartott számok alapján, az a gazdára nézve nem nagyon örvendetes. A ga­bonaárak ugyanis mintegy 50 százalékkal fokozódtak, nagy átlagban, ámde ezek elle­nében a munkabér 100 százalékkal, igy áll a 48 utáni idő az azelőtt lefolyti időhöz. E ténynyel szemben, mely semmi esetre sem valami előnyös a gazdára nézve, csak úgy lehet kedvezőbb helyzetet teremteni a birtokos osztály számára, ba terméseit bírná minél ki- adóbb mértékben és minél előbb fokozni mi­nél magasabbra. Ezen fokozás nem lehetetlen és a mint leveleim folytában már többször hangsúlyoztam és megjegyeztem, csak úgy eszközölhető, ha gazdaságunkat minél előbb, helyes arányban különböző tényezőivel hozzuk actióba. E nélkül czélt nem fogunk érni soha és a kilátás a jövőre, gazdaságaink helyes fölszerelése nélkül igen borús. E nélkül a küzdelmet, a kívülről fenyegető versenyekkel, hasztalan törekednénk fölvenni. Az egyenlőt­len emelkedés gabonaár és munkabér közt, természetesen abban találja okát, bogy a ga­bonaár változásánál a világverseny gyakorol döntő befolyást, holott a munkabéreknél csak az illető ország, sőt gyakran kizárólag még ez sem, hanem a legközelebbi vidék népessé­gének száma, szorgalma és munkakedve a döntő tényező. Ez magyarázza a nem egyenlő mérvben történt változást. Az a nézet kedves barátom ! mely meg­lehetősen el van terjedve, s mely azt tartja, hogy azon országok, melyek előnyösebb ter­melési és szállítási viszonyaiknál fogva, bi­zonyos piaczokon, a melyekre mi is utasítva vagyunk, olcsóbban adhatják terményeiket, bennünket ugyanott teljesen kiszorítanak, nem egészen áll; hanem áll annyi elvitázhatlanul, hogy mi is kénytelen vagyunk, ha versenyezni kívánunk, szintén olcsóbban adni terményein­ket. Kevesebb haszonnal dolgozunk tehát ugyanott, föltéve, hogy szemben a mi kiállí­tási költségeinkkel, van hátunk mögött még bizonyos latitude a termelési költség és eladási árak közt. Épen azon helyzetben vagyunk a felvett esetben, mint van az egyes gazda szem­ben a másikkal. Az egyik, mert többet és ol­csóbban termel, több hasznot lát munkája után, holott a másik, ki kevesebbet és drá­gábban termel, kevesebb hasznot élvez. Leg­főbb törekvése gazdáinknak tehát mindig csak az legyen, hogy termelésüket lehetőleg oIcsód iparkodjanak eszközölni. Ez a diszlés és hatalom egyedüli föltétele. E nézetnek igazságát gazdáink közül már sokan belátták, s ezt főleg bizonyítja azon ujabbkori határozott törekvés, melyet kifejezve legprágnánsabb módon a gazdasági jobb esz­közök és gépek minél nagyobb alkalmazásában

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék