Földmivelési Érdekeink, 1881 (9. évfolyam, 6-52. szám)

1881-10-10 / 41. szám

340 szám. Budapest, 1881. október 10 Kilenczedik évfolyam 41 szám FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI ÁBRÁS HETILAP, Kiadó-tulajdonosok: légrády testvérek. A magyar korona területén foglalkozó gazdatisztek és erdészek óras­­zegély- és nyugdijegyesületének*1 HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer, hétfőn. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Wágner László czim alatt, Budapest, Erzsébet­ tér 19-ik sz. küldendők. Hirdetések hathasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Több­szöri vagy egész éven át történő beigtatásoknál tetemes árleengedés. Előfizetési díj : Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 fr A „Falusi Gazdá“-val együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is. bérmentve Légrády testvéreknek (Budapest, V., nádor-utcza 7. sz.) czimzendők. Felelős szerkesztő: Wágner László, kir. Józ­sef műegyetemen a mező- és erdő, gazdaságtan nyelv. rendes tanára. I. Tartalom: Kezetek a gazdasági szeszgyártás felől.­­— A Mosel és Elsass vidékek szőlőmivelése, különös tekintettel a mi­­velési módokra. — A lépfene beoltása. — A budapesti közraktárak. —A budapesti közraktárak dijszabályzata. — A phylloxera-vész ellen foganatositandó intézkedé­sek tervezete. — A phylloxera Olaszországban. — Hí­rek­­ „ Gazda-kör*-ből. «— Czukorgyártás tengeriből és czirokból. — Termés a külföldön. — Kiállítási ügyek. — Közlemények az ipar-, kereskedelem- és forgalom kö­réből. — Tudósítások a keleti marhavész állásáról. — Sport. — Phylloxera hirek. — Különfélék. — Személyi hírek. — Hirdetések. Nézetek a gazdasági szeszgyártás felöl (Viszontválasz Mandl Lipót urnak.) ш. Az adó-restitutió kérdésében már nem érzem magamat olyan erősnek, mint az előb­biekben, mert a nemzetgazdaságtanban éppen nem tartom magamat szakembernek, csak mint a féle dilettáns tudom, hogy a kiviteli kedvezmények (primes d’exportation, bounties) még a régi merkantil rendszer hagyatéka s ezt az újabb iskola határozottan károsnak tartja. Ezenkívül igaztalannak is látszik, hogy valaki egy hectoliter 1ОО°/0 szeszért, melyért 6 csak 3—4 frtot fizetett edó fejében, a ha­táron 11 frtot kapjon vissza. A­mennyiben azonban más államok is adnak ilyen praemi­­umot, legalább is azt kell elérnünk, hogy a mi praemiumunk ne legyen legalább nagyobb a más államok által nyújtottnál. Megdöbbentett azonban Mandl Lipót ur­nak oly határozottan nyilatkoztatott kárhoz­tató ítélete a szeszmérő gép ellen, azon indo­kolással, hogy azt becsülettel és vagyonnal biró polgár el nem fogadhatja. Megvallom, hogy én a Siemens-féle gépre gondoltam, me­lyet csak leirásból ismerek s véleményem a berlini császári mértékhitelesítő bizottságnak több évi vizsgálata után kiadott következő nyilatkozatán alapult: „A gép normális viszo­nyok között a jelzések oly nagyfokú pontos­ságát biztosítja, hogy mint szabályzó eszköz (Praecisions Instrument) experimentális szesz­mérési czélokra is használható. A jelzések pontossága ugyanis oly nagyfokú, hogy csak a legpontosabban szabályzott alkoholométe­­rekkel ellenőrizhető, mert ha az ellenőrzésnél csak legkevesebbet is engedünk a pontosság­ból, rögtön az következnék be, hogy nem a vizsgáló ellenőrizné a szeszórát, hanem a szeszóra a vizsgálót.“ Ezen nyilatkozatra épí­­teni lehetett s ha a porosz miniszter oly elí­­télőleg nyilatkozott ugyanezen gépről, akkor ez a legnagyobb blamage, a­mi egy tudomá­nyos intézetet valaha ért. Nem tudom azon­ban akkor azt megmagyarázni, miképen le­het ugyanezen gép Oroszo­szágban 18,000 példányban elterjedve, s mi az oka, hogy e szeszóráról csak elismeréseket lehet olvasni. Különben czikkeim nem a szeszóra,­­ de a terményadó behozatala mellett voltak írva s a keresztülviteli módozatok az elven magán nem változtatnak semmit. Ezek után, azt hiszem, megszűnik azon gyanúja is, hogy én lajtbontáli törekvések érdekében lépre mentem volna, ugyanezeket hangoztattam ugyanis már a múlt év elején, mielőtt a Sonnenschein incriminált röpirata megjelent volna. Czikkeim nem feltűnési visz­ketésből, vagy azért lettek írva, hogy éppen czikket írjak, de mint a fennebbiekből is ki­tetszik, hosszabb ideig tartó komoly, lelkiis­meretes — de sajnos, főleg theoreticai tanul­mányok kifolyásai. A Mandl­er által javasolt s a lepárló készülékek alapján megszabandó általányo­zásról e perczben még nem tudok véleményt adni, nem titkolhatom azonban el, hogy ma­­j moly aggályaim vannak, és pedig mert nekem úgy látszik, hogy: 1- szer, nagy és számításba alig vehető előnyt ad azon újabb szerkezetű Ilge-Chris­­toph­ Lavalle féle lepárlóknak, melyek közvet­lenül 92—95% szeszt szolgáltatnak, s melye­ket költséges voltuk miatt gazdasági szesz­gyár be nem szerezhet. 2- szor, mert a szintén igen drága, de folytonosan működő különböző rendszerű le­párlók előnyének mértékét a megszakítva mű­ködő egyszerűbbek felett megállapíthatónak nem hiszem. 3- szor, mert valószínűvé teszi, hogy a gyors párlásra való törekvés miatt a lepár­lás nem fog tökéletesen eszközöltetni, az az előbb leeresztik moslékot, mintsem abból a szesznek a legutoljára visszamaradó s leg­nehezebben nyerhető része elpárolgott volna s ez kétszeres kár, mert általa nemcsak a szesznyereményben szenvednénk veszteséget, de a nem egészen szentelenített­ moslék táp­láló hatása is kérdésessé válnék. Teljesen hozzájárulok azonban nézeté­hez az olcsó szállítást, olcsó pénzt és hitelt illetőleg s őszintén örvendek, hogy a szesz­gyáros urak is velem együtt legsürgősebbnek vélik egy „szeszfőző iskola mielőbbi létesíté­sét“, melynek legjobb eredményei elmaradni semmi esetre sem fognak. Fogadja elismerésem és nagyrabecsülé­sem őszinte kijelentését. Dr. Kossutány Tamás: A Mosel és Elsass vidékek szőlőmive­­lése, különös tekintettel a mivelési mó­dokra. Nem volna csodálatos, hogy ha a tisz­telt olvasó ezen sorok futólagos áttekinteténél azon gondolatnak adna helyt, hogy miért irá­nyozzuk figyelmét oly távol levő, hazánk sző­lészeti viszonyaitól oly nagy mérvben eltérő vidékekre? mondom nem volna különös, ha talán több másokkal azon véleménynek hódol, aminek távolra kószálni, hiszen oly közel fek­szik a jó,“ tanulmányozzátok, kutassátok, ész­leljétek hazánknak épen a szőlészetben oly áldott és dús viszonyait, van itt alkalom bő­­viben s még sok vár felvilágosítás és javí­tásra ! Sőt nagyon is valószínű és semmi esetre sem példánytalan, hogy egyik vagy másik profanus olvasó ilyet gondol. Azonban elte­kintve attól, hogy nem merészelném a tisztelt olvasót egy oly tárgygyal fárasztani, mely nem volna képes érdekét felébreszteni, csak egy rövid tekintet az egész németországi szőlészet­­ lényegére és viszonyaira, csakha már más meg­győződésre fogja utasítani. De vessünk egy futólagos tekintetet az európai kontinensen levő mivelési módokra, s akkor azon tüneménynyel találkozunk, hogy azok, eltekintve a tőke különböző alakításá­tól, keletről nyűgöt felé menvén magasságukra nézve növekednek, mely tünemény okvetlenül a különös éghajlati viszonyokkal hozandó combinátióba. Az egész — klimatológiai érte­lemben — pontjai vidék, mely tehát a Duna­­fejedelemségeket, Törökország, európai Orosz­ország déli, és Magyarország legnagyobb ré­szét magában foglalja excessivus hőmérsékleti viszonyai által jellegeztetik: heves, száraz nya­rak és hideg, kemény telek ; ez pedig termé­szetes. A nyugati légáramlatok, — melyek még itt is gyakoriak,­­ érkezésüknél ned­vüktől már megfosztottak, mig a keletiek Ázsiai continens környékéről lővén, kevés ned­vet hoznak, a felhők, köd és üledékek száma csekély, úgy hogy nappal az insolutió, éjjel és télen pedig a párolgás és sugárzás hábo­­rútlanul és gyorsan hatnak; a hidegségi fo­kok többnyire magasabbak és tartósabbak, mint ugyanazon geogr. szélesség alatt fekvő mediterrán vidéken levők, ha csak mérsékel­ten esik s az egyedüli oltalmazó takarója a növényeknek, miért is ha ez kimarad, a talaj tetemes mélységre megfagy, s a szőlőtőke más plántákkal együtt tönkre megy. Ha pedig egyszer beállt azon időpont, mikor a nap az a­­quatort néhány fokkal túllépte, akkor ezen felhőszegény vidéken csakhamar nagy befo­lyással bír úgy annyira, hogy a hőmérséklet hirtelenül emelkedik, az élénk éjjeli párolgás pedig gyakran még május közepéig több órára terjedő fagyponton aluli hőmérséklet­csökkenést okoz, minek folytán a növényzet igen gyakran fagyok alatt szenved, vagy azok által fenyegett­etik. A majdnem rendesen fe­nyegető téli és tavaszi fagy tehát azon ok­, mely kényszerít művelésünkkel közel a föld­­szinén maradni, hol tudvalevőig a hőmérsék­let folyvást melegebb, mint magasabb fek­vésekben. Másképen állnak a viszonyok Európa nyu­gati részén, vagy­is a baltiai vidéken. Itt a vegetatió ébredésekor a legkedvezőbb arány­ban összhangzanak a meleg és nedvesség, későbben kelvén mint a pontiai vidéken an­nál inkább ki van téve a tavaszi fagy veszé­lyeinek. A téli folyvást nedves légáramlatok ép oly dús csapadékot valamint oltalmazó hótakarót adnak s a hőmérő is csak ritkán sülyed annyira, hogy fagytól lehetne félni. Azért a magasabb fekvésben való mivelésnek nem áll semmi útjában, felnevelhetjük itt a szőlőt famagasságig is. A bevezetésül felemlített két vidék az utóbbi égalji t. i. baltiai vidékhez tartoznak, s most már azokkal közelebben foglalkoz­hatunk. Körülbelül a 48. és 50-dik éjszaki szé­lességi fok közö­t fekvén, látjuk itt a tőkét — egyfelől a Moselen főleg palasziklákon, El­sass vidékén pedig a délről éjszakfelé futó sajátságos tarka és vörös homokoskövek által kitüntetett Vogesek délkeleti lejtőjén és külön

Next