A MEDOSZ Lapja, 1984 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1984-06-11 / 11. szám
A nap nyáron már a reggeli órákban fölszippantja a gépekre csapódott párát, így hamar előkészítik a négy Z-50 LA gépet a MÉM Repülőgépes Szolgálat budaörsi központjában. A vezérgéppel együtt öten hajóznak az NSZK- ba: műrepülő bemutatókat tartanak a „pénzes" turné során. Mellettük a vízügyesek repülői, a széleken pedig a helikopterek. Egy futárgép most landol. Az irányítótoronyban javában duruzsolnak a telexgépek. „Határszemlére kérek területet az Őcsény—Véménd—Szekszárd—Öcsény útvonalon, PSZ-101-esre, 300—600 méter magasságra. Koszi. Üdv.: Kóré Vilmos .. ." Salgó Béla szb-titkárral, üzemeltetési osztályvezetővel járjuk a területet. A régi hangár szinte összezsugorodik az új létesítmények méreteitől. — Felmenő ágban vagyunk és szükség van ezekre — mondja —, ha az „állóeszközökről" beszélünk, mindegyikhez nyugodtan oda lehet tenni a jelzőt: új. Az eltelt években kereken 100 százalékos volt a teljesítménynövekedés. Fennállásunk legnagyobb területteljesítményét értük el: évi 5 milió hektár mezőgazdasági terület permetezését, műtrágyázását. Gyakorlatilag ez tovább már nem növelhető. A létszám közben 10 százalékkal csökkent, s a gépállomány állandósult. Most 116 brigád, 211 pilóta, ugyanannyi szerelő garantálja, hogy 1 légi óra alatt 120 hektárt művelhetünk meg. Új hangár épült, átadás előtt van a szakiparosok műhelycsarnoka, a festődő, új a forgácsolóműhely. Újjáépült a kaposvári reptér, új az őcsényi üzemeltető bázis és még hosszan sorolhatnám a gazdasági és a szociális létesítményeket, itt és szerte az országban. — És mi a helyzet a „repülő eszközökkel"? Időnként hallani arról, hogy a géppark elöregedett. — Nagy a gondunk. A Kamov 26 helikopter gyártása megszűnt, s a szocialista piacról nem tudunk vásárolni. Ezért nyomasztó, hogy gépparkunk idestova 15 éves. A kényszerhelyzet bevárása már-már magyar betegség: üldögélünk amíg betojik a szentkúti búcsú! Nem jó, ha akkor kell kapkodni, amikor már a padlóra kerültünk. A Bell, a Hiller, a Hughes amerikai cégek tartottak itt bemutatókat, nekünk a Hughes-típusú lenne a megfelelő. A MÉM mellettünk áll, de hát kezdeni kellene végre a vásárlásokat...! — Mi foglalkoztatja most a dolgozókat, és milyen kérdéseket vitattak a bizalmi testület ülésein? Ami az állományt illeti, itt ismeretlen az utánpótláshiány. Évente 8-10 fiatal pilóta és 5-7 szerelő lép be, a nyíregyházi iskolások közül, a Kossuth Lajos Szakközépről és a szolnoki Kilián Műszaki Főiskoláról. S még annyit, hogy a mintegy 500 felsőfokú végzettséggel rendelkező műszaki gárda bizony nem csűri a szót, gyorsan véleményt formálnak. A fő szám, ami mindannyiunkat nyomaszt, a bérkérdés. Az üzemeltetők bére évek óta relatíve csökken, mert fogy a terület és nő a kismunka, drágul a vegyszer és a gazdaságok jobban meggondolják a rendelést, egy gépre több pilóta jut... Szóval ott tartunk, hogy a MÉM és a MEDOSZ egyaránt jogosnak tartja a bérjavítást, mi pedig azt szeretnénk elérni, amit a mai évesek tavaly ... Erről vitatkoztunk 114-en a bizalmi testületben, meg egyebütt. De van más is. Ösztönzünk a költségmegtakarításokra, jól beválna a premizálás, visszatérítési rendszer. Csakhogy arra sincs elég pénz, hogy minden brigád érdeme szerint kapjon. Hát persze hogy elmondják a srácok, milyen tetű a hangulat! Pontosan tudják, hogy a kiszolgáló traktorosok mennyivel keresnek többet, mint ők. Meg aztán, hogy jön a telefon: „Hej, pilóta! Gyere traktorosnak, ezerrel többet kapsz!" Az URH rádiójavító egység felügyeli a szolgálat 300 mobil készülékét. A vezető, Koronics László, ezt mondja: „ A rádióhálózat fontos láncszem, mert a terepjárókon dolgozók folyamatos kapcsolatot tarthatnak vezetőikkel és társaikkal. Munkánk a brigádok ritmusához igazodik, elvégezzük a szervizt, lecseréljük a hibás készülékeket, mégpedig a helyszínen. Ez a tevékenység lefedi az egész ország területét. Az agyközpont persze a torony-ban van. A diszpécserszolgálat kezében összpontosul az összes lehetséges kapcsolatteremtő eszköz. Szüntelenül szólnak a telefonok, járnak a telexgépek, jelek, kódok, mondatok cserélnek gazdát. Valódi intézkedésdömping, s a döntéseket sietősen hozzák. Nagy Lajos repülésirányítási osztályvezető-helyettessel csak a sokadik próbálkozásra tudunk pár percet beszélgetni. — A 24 órás szolgálat elvileg végtelen sok elemből állhat. Lehet légtértilalmunk, bármikor és bárhonnan jöhet vészjelzés, „mozgékony" az időjárás is. A szokványélet szűkebb: koordináljuk a brigádok repüléseit, s ezeket továbbjelentjük. Persze, bármilyen brigádprobléma ide fut be, kezdve a légtérfoglalástól a műszaki kérdéseken át a segítségkérésig. Este meg a kötelező jelentések: hol mit végeztek, milyen sikerrel. Mi továbbítjuk a központi intézkedéseket a brigádoknak, sőt még a gazdaságok érdeklődésére is válaszolunk, hova célszerű fordulniuk. — Érdekel az is, hogy elégedett-e a keresetével? — Többes számban válaszolok! Elégedettek lehetünk a törődéssel. Más kérdés, hogy az emberek most, tudja, nagyon nézik a pénz értékét, meg a lépéstartást. Nekem 6300 az alapom, 8 ezer az éves prémiumom, van nyereségrészesedés és egy kis novemberi jutalom, végül a pótlékok, 20 százalék az éjszakára és 10-10 a délutánokra, illetve a munkaszüneti napokra. Egyszóval, a mozgó részek kielégítőek, no de az alap ... Kecsán János pilóta úgyszólván minden típust vezetett már. — Most az „árnyékosabb" oldalon vagyok. Mint operatív vezető intézem a 116 brigád személyzeti ügyes-bajos dolgát. Tegnap az egyik pilóta kárt tett, be kell jönnie fegyelmi meghallgatásra. Elfogadott egy rossz munkatérképet, és gyomirtóval meghúzta egyszer a lucernást. Nekem az embert is védenem kell — mi az ami menti —, de a téeszt is. A jogtanácsos tőlem fog álláspontot kérni. Egyelőre védem, de nem elvtelenül és nem alaptalanul. Mert van, hogy lesre akarják állítani a repülőgép-vezetőt, például tiltott vegyszert, amit nem szabad gépről kiszórni, becsempészik neki, ő meg gyanútlanul fölmegy vele. — Van különbség pilóta és pilóta között? — Igen, persze, de reális képet soha nem lehet nyerni. Mert hogy mik is a lehetőségei, azt csakis ő tudja. Ahol sok a munka, ott rossz szervező is többet teljesít. Nálunk nem lehet versenyezni — legfeljebb a gazdaságosság jöhet szóba. De a minőség és a menynyiség most is jó, a világon az 1 —2. helyen állunk... Salgó Béla elmenőben még hozzáteszi: — Hatszor kaptuk meg a Kiváló Intézmény címet, ebben a tervciklusban minden évben. Sajnos, a szakma presztízse ennek ellenére csökkent. Talán mert a mind alacsonyabb bérekkel leértékelődtünk? Vagy talán azért, mert — kívülről nézve — nagyon kicsi a repülős társadalom ...? Kárpáti Tamás Lehet valaki próféta a saját hazájában? Mitró László, a Tokajhegyaljai Borkombinát vezérigazgatója életútjával ad erre feleletet. Hallgatjuk Mitró Lászlót. — Velem minden februárban történt. 1941. február 19-én születtem Nyírbogdányban, ez a község vagy 60—70 km-re van ide Sátoraljaújhelyhez. Én voltam apámék tizedik gyermeke, vagyis a családban a legkisebb. Végül aztán nyolcan nőttünk fel. De azt akarom mondani, hogy minden februárban történt velem. Vezérigazgatói kinevezésemet is február 16-án kaptam kézhez, a múlt évben. — Meséli az életét. Négy fiú, négy leány a családban. Ő a legkisebb mint a mesékben. De nem hamubasült pogácsát kapott a nagy útnak induláshoz otthonról, hanem eltökéltséget. Sokáig vívódott, hogy mi is legyen. — Én meg valójában szerettem a mezőgazdaságot, hiszen a szüleim parasztok voltak. Már miért állt volna ez távol tőlem? Így végeztem el a technikumot. Újhelyben. Abban az időben még nem volt meg a Borkombinát, nem akartam innen elszakadni, hát jelentkeztem a Tarcali Állami Gazdaságba. Gyakornok lettem. Egy esztendő alatt kitanultam a szakmát, ezt onnan is gondolom, mert előléptettek s brigádvezető agronómus lettem. Bartus Aladár volt nálunk az üzemegységvezető. Kicsit kemény ember, nem nagyon tudott beszélni s bánni az emberekkel, nekem is csak úgy odavetette egyszer: „Beadtad már a felvételidet a Kertészeti Főiskolára?" Mondtam neki: „Nem." „Hát akkor sürgősen add be” válaszolt. De engem a szerelem hozott Tarcalra, itt lakott az a szépszemű lány, akinek a kedvéért ide szegődtem a gazdaságba, s akit a technikumban ismertem meg. Hogy én főiskolára menjek, nappali tagozatra! Olyan isten pedig nincs! Hát lett. Amikor tiltakoztam még egy kicsit, Bartus mindegyre azt felelte: „Nem érdekel." Így aztán beadtam a felvételi lapomat, gondoltam, úgy sem vesznek fel. Egy hét tanulási időm mégiscsak volt. És felvettek! Mégpedig nappalira. A Somlói úti kollégiumban laktam. Rettentően nehéz volt a kezdés. Újra az iskolapadba ülni... Közben odahaza a szerelmem is várt. Meg is nősültem a harmadik év végén. Az a szépszemű leány, a Judit lett a feleségem. Nekünk is van már két lányunk, Judit az idén érettségizik, Emőke még kisebb. Mindent részletesen mesél, ahogyan egy életútra emlékezni kell. Kávét is kapunk, megkóstoljuk a Rákóczi borpárlatot, s jegyzem tovább az élettörténetet. Úgy vizsgázott, ahogyan várta önmagától. A technikumi jeles érettségi mellé jelesen államvizsgázott, de azért elsuttogja: elsőben volt egy utóvizsgája is. A szakdolgozati témának mi mást választhatott volna, mint tokajhegyan a témát. A vizsgabizottság elnöke ki más lehetett volna, mint az a Kapás Pál, akinek a vezérigazgatói székét megörökölte. Mivel volt társadalmi ösztöndíja, hát egy hét múlva éppen Kapásnál kellett jelentkeznie, hogy levizsgázott. 1966-ban végzett a főiskolán, akkor már érződött az új mechanizmus előszele, hazajött Tarcalra, központi kertész lett. Aztán kerületvezető a mádi kerületben. — Helyt kellett állnom! Egy évig munkásszálláson laktunk, s amikor az újhelyi kerületvezető elment a cégtől, adódott egy üres lakás, megkérdezték, nem jönnék-e át? Átjöttem. Kerületvezető lettem. Kemény munka volt, 1976-ig csináltam. És akkor február elsejével — már megint február, ugye — termelési igazgató lettem. Még szebb és még nehezebb feladatot kaptam. 1981. szeptember elsején kereskedelmi vezérigazgató-helyettes lettem és Kapás Pál betegségétől kezdve mind a két posztot elláttam, ahogy tudtam. Közben még elvégeztem egy másfél éves vezető utánpótlás tanfolyamot, a MÉM Vezető- és Továbbképző Intézet szervezésében. S aztán 1983. február elsejével kineveztek vezérigazgatónak, február 16-án kézhez kaptam a kinevezésemet. — És azóta? — Azóta sűrűbb az élet. Mindent ismerni akarok, mindent tudni szeretek. — Tervek? — 1971-től beért az a munka, amit ez a hatalmas kollektíva csinált. Nagy volt a termés, de nem volt elég tárolótér. Még ma sem tudjuk teljesen begyűjteni a termést Tokajhegyalján. Tavaly 80 ezer hektó tárolóteret építettünk, az idén ennek a felét építjük meg. És még mindig kellene a dolgok mai állása szerint 100 ezer hl tárolótér. Nem titok, még a bécsi sörgyár tárolótartályaiban is van tokaji bor. Az lenne jó, ha minden borunkat itt tudnánk elhelyezni Tokajhegyalján. De amíg ez meg nem valósul, addig az az elvünk: a hozamokat szabályozni kell. Ugyanis a tokaji bort érlelni kell. S mivel jó évek vannak mögöttünk, a hozamnövekedést utól kell érni a kereskedelem növekedésének. S erre jó esélyeink vannak: 1983-ban például 17 százalékkal több bort adtunk el, mint az előző évben. Jó partner ebben az ÁGKER KFT. A jobb kereskedést kívánja meg a hatalmas termelési kedv, amely Tokajhegyaljára jellemző. A termelés stabilizálódott. Új szelek fújnak Tokajhegyalján. Mitró László és társai fújják. És az a nagy kollektíva, amely a termelési tanácskozásokon igent mondott a tervekre, elképzelésekre. Takács Tibor A LEGKISEBB FIÚ «9# %$# A «9# «9# «9# «9# «9# «9» «9# «9# «9# «9# «A» wg* wf* wf* wgm #1% 9* VERSENYEK, TAPASZTALATOK Kiváló szakmunkástanulók A Szakma Kiváló Tanulója versenyen az idén a zöldségkertészek, fakitermelők, növénytermesztő-gépészek és a baromfitenyésztők vetélkedtek. A kertészek versenyét Fertődön, a fakitermelőkét Barcson, a gépészekét Hajdúböszörményben, az állattenyésztőkét Tatán rendezték meg. Az 1984. évi tapasztalatok kedvezőek, mert az előző évekhez képest jelentősen javult a tanulók felkészültsége mindhárom — írásbeli, gyakorlati, szóbeli — versenyszámban. Örvendetesen javult a versenyek iránti érdeklődés is. A versenyzőket a vezető szakoktatókon kívül sok iskola igazgatója és szaktanára is elkísérte, de ott voltak a versenyzőkkel szerződésben álló tsz-ek, állami gazdaságok képviselői is. Követésre méltó kezdeményezés, hogy a versenyre a közelben lévő szakmunkásképző iskolák egynapos tanulmányi kirándulásra elvitték — az 1985. évi SZKT potenciális versenyzőit — a másodéves hallgatókat. Az egyes szakmákban a következők szerepeltek a legeredményesebben: Zöldségkertész: 1. Saller Vilmos (Halásztelek), szakoktatója: Vajda Ferencné; 2. Kovács Imre (Zalaegerszeg), szakoktatója: Kovács Jánosné; 3. Csorba Melinda (Villány), szakoktatója: Kovács Béláné. Erdőművelő-fakitermelő: Valkai Lajos (Barcs), szakoktatója: Tálas Imre; 2. Kocsondi Pál (Barcs), szakoktatója: Kulcsár István; 3. Meilinger Ferenc (Barcs), szakoktatója: Tálosi György. Baromfitenyésztő: 1. Horváth Zita (Tata), szakoktatója: Némedi Tibor; 2. Ádám Ildikó (Gyóma), szakoktatója: Lichtenstein Katalin; 3. Fábi Zoltán (Jászapáti), szakoktatója: Gyárfás István. Növénytermesztő-gépész: Kovács László (Pétervására), szakoktatója: Tóth Lajos; 2. Bencsik Mihály (Békés), szakoktatója: Marsi Ferenc; 3. Szeifert László (Hajdúszoboszló), szakoktatója: Szilágyi Lajos. A győztesek iskolái a MEDOSZ vándorserlegét, a versenyzők külföldi, belföldi tanulmányutakat, a KISZ emlékplakettjét és tárgyjutalmakat nyertek. B. G. 3