Földrajzi értesítő, 1956

Irodalom - Fodor Ferenc: A magyar térképírás. 3. kötet (Vagács András)

Az ÁTI Kisatlasz ismertetésénél helytelen az a megállapítás, hogy »lapjai lénye­gükben fizikai földrajzi, helyesebben hegy- és vízrajzi lapok«. Ezek a lapok »általános helyrajzi térkép«-ek, melyek igen szerencsés átmenetek a külön fizikai és­­a politikai lapok között. Ezt a térképtípust atlaszban ilyen fejlett technikával az ÁTI az elsők között alkalmazta. Az is helytelen, hogy kevesli a lapok közigazgatási-politikai tartal­mát. Az ábrázoltnál többet­­ hiba lett volna adni. Következik a zsebatlaszok tárgyalása. Nem helytálló az a megállapítása, amely szerint a Stampfel cég kiadásában megjelent »Földrajzi és Statisztikai Zsebatlasz« egyetlen példánya sem található meg egyetlen nyilvános könyvtárban sem. Az atlasz mind a Széchenyi Könytár térképtárában, mind a Földrajztudományi Kutatócsoport térképtárában , tehát az ország két legnagyobb térképgyű­jteményében megtalálható. Egyébként a Stampfel-féle zsebatlasz a Hickmann atlasz magyar kiadása. Azt se helyeselhetjük, hogy olyan részletesen foglalkozik a »Zsebatlasz« és a »Kogutowicz Zsebatlasza« c. kiadványokkal. Valemely mű atlasz vagy nem atlasz jellegé­nek elbírálásánál nem a cím, hanem a tartalom a döntő. Tartalmuk szerint ezek nem at­laszok, hanem sűrűn illusztrált zsebkönyvek. Ha a szerző ezeket tárgyalni akarja, úgy ezt a tárgy szerint megfelelő fejezetekben kellett volna. A kiadó hibája, hogy pótlólag nem említi meg a GKI zsebatlaszt, mely a könyv nyomásakor már piacon volt. Külön formaként emeli ki, külön fejezetben foglalkozik a könyv a megye-atla­szokkal. Bizonyos fokú szerzői szubjektivitásra jellemző utolsó bekezdése : »Egyes lexikonok megye-térképei egybefűzve később is megjelentek, de ezeket nem vehetjük önálló műveknek«. A fejezetben előbb tárgyalta már a Pallas-lexikon megyetérképeinek kolligátumát , ez után pedig — tudomásunk szerint — már csak a kis Révai lexikon Réz Andor által tervezett megyetérképei jelentek meg külön kolligátumban. Ezek pedig legalább olyan értékesek, mint a részletesen ismertetett Földrajzi Zsebkönyv-mel­léklet. Az Iskolai atlaszok fejezetben — a szerző felosztás- és tárgyalásmódja alapján — feltétlenül tárgyalnia, ill. ismertetnie kellett volna Udvarhelyi (Kendoff ) Károly földrajz­didaktikai vázlatfüzeteit is. Ezek igen font­os állomásai a magyar kartográfiai didakti­kának. Az iskolai falitérképeknek túl sok teret szentel. Ezek kartográfiai fontossága csak másodrendű, és didaktikai fontosságuk is sokkal csekélyebb az iskolai atlaszokénál. Éppen ezért nem értjük, hogy miért sorol fel itt teljes kiadvány­jegyzéket , és mennyiben fontos a magyar kartográfia történetében, hogy Cherven Flóris a Gaebler-féle térképek magyarításánál milyen szintmagasságokat különböztetett meg? A következőkben a domborművű térképeket, majd a földgömböket és éggömböket tárgyalja. Nem értjük, miképpen került ebbe a műbe a »Földrajzi szemléltető képek és dombor­művek« című fejezet. A domborműveket két fejezettel előbb már tárgyalta, ott kellett volna ismertetnie a szemléltető domborműveket is. A szemléltető képeknek viszont a kartográfiához semmi közük sincsen. .A Történelmi térképek és atlaszok fejezetéből nagyon hiányzik a politikai kiértékelés, éppen úgy, mint a következő Néprajzi térképek című fejezetből. Éppen, hogy csak megemlíti a sok-sok nemzeti­ségi térkép politikai célját, azt a legtöbbször »béketárgyalási előkészület«-nek nevezve. A múlt magyar imperialista törekvéseit, valamint a két háború közti túlzó, követeleződző revizionizmust ha meg is említi, akkor sem konkrét elítélő témában, vagy akár csak kritikai megjegyzésként. Szót kell emelnünk az ellen is, hogy ezeket a térképeket »néprajzi«-nak nevezzék nemzetiségi helyett. A néprajz kifejezést a néprajztudomány ilyen értelemben nem használja, és ezt a jogos kívánalmat éppen úgy figyelembe kell vennünk, mint ahogyan mi megkívánjuk a nyelvészektől, hogy a helyrajzi neveket ne nevezzék földrajzi neveknek, mert a »földrajzi név-kutatásnak« a földrajzhoz csak igen kevés köze van. Túl részletesen tárgyalja a fejezet a carte rouge-t. Bár módszere valóban újszerű, de kivitelezése, illetve inkább egységesítése — különösen az egyes rész­ tervezők mun­kájának összehangolása — nem túlságosan sikerült. Egy kicsit túl részletesen ismerteti közvetlenül ez után saját szerkesztésű hat nemzetiségi-statisztikai ábrázolását, vala­mint azt a nemzetiségi térképét, melyhez nem éppen a legízlésesebb propagandaként Berg kevésbé jelentős külföldi professzor nevét vásárolták meg. A Rónai—Jakabffy-féle (valójában, mint az egyébként a térkép pontos címéből is kiderült volna, csak Jakabffy által szerkesztett) nemzetiségi térkép nem pontrendszerű, hanem területi színezésű. Különös, hogy egy ilyen, valóban új módszerű térképet Fodor csak címe, vagy emlékezete szerint említ meg.

Next