Földrajzi közlemények 1981.
Értekezések - Marosi Sándor - Szilárd Jenő: A Balaton kialakulása
FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK XXIX. (CV.) kötet 1981. szám A BALATON KIALAKULÁSA MAROSI SÁNDOR—SZILÁRD JENŐ Bevezetés A Balaton a Föld egyik legjobban kutatott tava. A korábbi kutatáseredményeket századunk első évtizedében 32 kötetes monográfiában összegezték. E munkának az első kötetében ID. LÓCZY L. (1913) többek között már helyesen ismerte fel, hogy a Balatonimedence nem két párhuzamos ÉK—DNy-i irányban húzódó vetősík között besüllyedt szerkezeti árok — amit később CHOLNOKY J. (1918) ellenvéleményként hangoztatott, bár kellően nem bizonyított —, hanem a Dunántúli-középhegység csapásirányában sorakozó, egymást keresztező vetősíkok között létrejött lokális süllyedékekből, laza pannóniai üledékekben alakult ki. Ezeket, a szerinte deflációval is mélyített süllyedékeket kezdetben még keskeny házak választották el egymástól, amelyek később, főleg tavi abrázióval lepusztultak, és a mélyedések egységes medencévé alakultak. Elgondolásának helyességét többek között az is igazolni látszik, hogy a házak közül még ma is fennáll a tómedencét csaknem két részre tagoló, bazalttufával védett Tihanyi-félsziget. Mind LÓCZY L., mind CHOLNOKY J. a tó kialakulásidejeként az alsó pleisztocént jelölte meg. A negyvenes években a tó környékén végzett teraszmorfológiai vizsgálatok alapján RÉZ A. (1943) és BULLA B. (1943) a medence kialakulásidejét a riss—würm interglaciálisra helyezte. Az ötvenes években a botanikus ZÓLYOMI B. (1952) — pollenanalitikai vizsgálat eredményeire támaszkodva — a Balatont még tovább fiatalította, s kialakulását a würm legvégén vélte igazolhatónak. Ezen túlmenően a geológus SÜMEGHY J. (1953) — a tavat D-ről szegélyező magas perem legfelső lösszerű üledékeit tagoló dolomitmurvazsinórokat a még ki nem alakult Balaton térszínén át az É-i oldalról lefutó záporpatakok hordalékaként értelmezve — a medence posztglaciális kori keletkezése mellett foglalt állást. Már a hatvanas években végzett kutatásaink során (MAROSI S.—SZILÁRD J. 1958; MAROSI S. 1960, 1962, 1965; SZILÁRD J. 1962, 1963, 1967; ERDÉLYI M. 1961—1962) sikerült olyan szintézist kialakítanunk, amelyben az eddig egymással szembenálló, a Balatoni-medence kialakulásidejére és módjára vonatkozó korábbi nézetek közelebb kerültek egymáshoz. Vizsgálateredményeinket akkor röviden úgy összegeztük, hogy a Balatonárok térben és időben szakaszos süllyedés eredményeként kialakult poligenetikus medence. Területén egyes részek süllyedése már a pleisztocén közepe táján megkezdődött, majd a tektonikus mozgások nagyobb területrészekre kiterjedően és nagyobb intenzitással a közép- és új pleisztocén közötti időszakban folytatódtak, s egyre kisebb részekre korlátozódva, csökkent intenzitással úgyszólván még napjainkban sem értek véget. Egészen eltérő, a szakkörökben vitatott álláspontot képvisel MIKE. (1976, 1980). Részletesen feldolgozta és térképezte a Balaton környéki földtani és tőzegfúrások eredményeit, s ezek alapján sajátos futású ősmedernyomokat rajzolt. Ezekből azt a következtetést vonta le, hogy a Balaton mélyedése nem süllyedés, hanem az Ős-Duna eróziós tevékenységének eredménye. Megállapítását cáfolják a térség szerkezeti-litológiai-geomorfológiai adottságai. Pl. a medencét körben lezáró, a tó vízszintje fölé magasan emelkedő pannóniai üledékek, ill. idősebb kőzetek természetes gátja ugyanis korábban is kizárta a nagyobb tömegű hordaléknak a szóban levő térségből való eróziós kitakarítását. A tó kialakulásának legújabb vizsgálataink eredményeire is alapozott tárgyalása előtt előrebocsátjuk, hogy meg kell különböztetnünk a Balaton-felvidék és a Somogyi-dombság 200—400 m tszf-i magasságú kiemelt térszínei között elhelyezkedő, többé-kevésbé zárt, de a Balaton vízelöntésétől mindig mentes, viszonylag magasabb. Balatoni-medence felszínét (amit korábbi tanulmán y Földrajzi Közlemények