Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XV. évfolyam 2008.

1. szám - Tanulmányok - Simon Katalin: „Sebészdinasztiák" Budán a XVIII. század második és a XIX. század első felében

SIMON KATALIN „SEBÉSZDINASZTIÁK" BUDÁN A XVIII. SZÁZAD MÁSODIK ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A XVIII. század utolsó harmada több szempontból is jelentős a magyarországi se­bészek társadalmának életében. Az 1770-es Generale Normativum hatására az or­szágban új rendszert kezdtek meghonosítani.­ Eszerint praktizálási jogot csak egyetemi diplomát szerzett személyek kaphattak, noha 1786-ban, az idősebb mes­tereknek tett kedvezményként még elismerték a tiszti főorvos előtt tett vizsgát is.­ Ennek eredményeképpen a céhes keretek között működő sebészet pár évtized alatt háttérbe szorult az egyetemen szigorlatozó, tudásukat ott megszerző sebészekkel szemben. A következő tanulmányban arra a kérdésre kerestem választ, hogyan je­lentkeztek ezek a változások egy kisebb közösség, nevezetesen a budai sebészcsa­ládok életében: volt-e olyan család, ahol a fiatalabb nemzedék tudott alkalmaz­kodni a megváltozott követelményrendszerhez, és folytatták felmenőik hivatását, vagy egyszerűen más foglalkozást kerestek maguknak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az orvosi kar több évet töltött Budán (1777-1784), ami szintén válto­zást hozott a helyi sebészek életébe. A kutatások kiindulópontjául az 1785-ös országos felmérés Budára vonatkozó adatai szolgáltak, ami 16 első osztályú, azaz egyetemi vizsgát tett, hét másodosztá­lyú személyt és megüresedett céhes műhelyt sorolt fel.­ Egyéb források alapján azonban ennél jóval több, a korszakban itt működő mestert — vagy céhlegényt — lehet találni. A SOTE Levéltárának promotiós köteteiben egészen a XVIII-XIX.­ ­ A rendeletet részletesen lásd Linzbauer, Franciscus­ Xaverio: Codex Sanitario-Medicinalis Hungáriáé. Budae, 1852-1856 (a továbbiakban Linzbauer) Tomus II. 641. sorszám (a további­akban ssz ). A rendeletnek pár éve megjelent kommentárokkal bővített fordítása is: Generale normativum in re sanitatis. Ford.: Balázs Péter. Bp.-Piliscsaba, 2004. 2 Az első években , tekintettel arra, hogy a kiutazás az orvosi karra, valamint a vizsga letétele a legtöbb sebésznek komoly anyagi megterhelést jelentett, a város, vármegye tiszti főorvosa előtti sikeres próbatételt is elismerték. Győry Tibor: Az orvostudományi kar története 1770-1935. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története III. kötet. Bp., 1936. 158-159. p. (a továbbiakban Győry, 1936.) . Utóbbi egy férje (Rningi István) halála után annak műhelyét megöröklő özvegy volt. Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi Levéltár, Departamentum Sanitatis (a továbbiakban MOL C 66) Nr. 19­­85. csomó 1. kútfő 1785. FONSXV. (2008) 1.sz. 3-22. p. 3

Next