Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XIX. évfolyam 2012.
3. szám - Heraldika - Csízi István: Magyar arisztokrata nők cimerhasználata a XVI-XVII. században
Heraldika két címerpajzs egymás mellé helyezéséről, úgy — bármilyen esetben — csak a címert kísérő egyéb, elsősorban írásos információkból tudható meg a címer tulajdonosának kiléte, azaz, hogy a családi címert melyik családtag használta. Ez különösen a pecsétanyag vizsgálatakor fontos tudnivaló. A korabeli gyakorlatot kicsit is ismerve egyértelmű, hogy a levelek lezárására sokszor nem saját pecsétet használt az író, hanem azt, amelyik — olykor szó szerint — „kéznél volt", így családtagok, vendéglátók, íródeákok, vagy a levélíró környezetében tartózkodó személyek egyikének pecsétnyomóját. Ez arra is utal, hogy az elsődleges hitelesítő az aláírás volt. A magánokiratokon persze ilyen nem fordulhatott elő, de ezek száma csekélyebb, mint a leveleké. A pecsétlenyomatok rongálódása, összeadódva a források fennmaradásának esetlegességével azt eredményezi, hogy csak azokat a címeres pecséteket lehet egyértelműen személyhez rendelni, amelyeket tulajdonosukkal a körirat, monogram is azonosít. A magyarországi címerhasználatban a XVI-XVII. század folyamán az arisztokrata nők címerei háromféle formában jelennek meg. Legáltalánosabban a családi (apai) címer használata fordul elő, azt is mondhatnánk, hogy ez tekinthető a szabályszerűnek, sőt, jogszerűnek. A korszak elején, a Mohácsot megelőző évtizedekben még kimutatható ugyanis, hogy a férj címerét—a címereslevelekben szereplő rendelkezésekből következően — csak kifejezett királyi engedély alapján használhatta házastársuk.8 A második forma a férj címerével együtt való ábrázolás (házassági címer),9 a harmadik pedig a feleség és a férj címerének közös pajzsban való egyesítése, amely a legritkábbnak mutatkozik. Az első két esetben a családi címer elsőbbségéről és állandóságáról van szó, míg a harmadik csoport esetei éppen ez ellen szólnak és lényeges heraldikai alapelveket feszegetnek. A címer egyik fontos tulajdonsága ugyanis az állandóság, az, hogy a családhoz, annak egészéhez köthető, és elvileg csak uralkodói adománnyal változtatható meg. A családon belüli egyéb viszonyok jelölésére a nyugati heraldikában kialakult a címertörés gyakorlata, amely a 8 Ghyczy Pál: Kanizsay Dorottya címereslevele 1519-ből. In: Turul, 46. (1932) 1-4. sz. 68-70. pp. 68. p. (a továbbiakban: Ghyczy, 1932.). 9 Bárczay Oszkár házassági címernek nevezi azon eseteket, amelyeknél valamely család címere a megadományozott feleségének címerével bővült (egy pajzsban) uralkodói adomány gyanánt, ld. Bárczay: A heraldika kézikönyve. Bp., 1897. 22. p. A fogalomnak ezen kiterjesztése azonban némiképp túlzó, talán nem véletlen, hogy Nyáry Albert „házassági frigycímernek" nevezi ugyanezt, ld. Nyáry, 1886. 143. p. A házasság nyilvánvalóan nagy szerepet játszott e címerek létrejöttében, de ezek akkor is családi címerek maradtak, a házassági címer hozzájuk képest egyéni és időleges és általában csak a feleség által használt volt.