Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1988 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1988-03-01 / 1. szám

AZ MSZMP POLITIKAI FŐISKOLÁJÁNAK LAPJA Politikai-szakmai pályarajza dióhéjba is foglalható: politikus és agrárszakember. A Nagykunságból indult. Gimnáziumba nem mehetett, mert szülei nem vállal­hatták az előírt kollégiumi „stafírungot”, így bejáró diákként a polgári, majd a kereskedelmi középiskola növendéke Szolnokon. Budapestre 1948-ban került, a frissen alapított Magyar Agrártudományi Egyetemre és az Áchim András Népi Kollégiumba. Ekkor már a mozgalomban is dolgozik, egyetemi DISZ-titkár, párt­tag, az agrárpolitikai tanszék demonstrátora. Általános agrármérnöki szakon végez. 1960-ig különböző állami - gazdasági munkaköröket lát el. A Borsod—Heves Me­gyei Állami Gazdaságok igazgatóságának 1958-ban lett a vezetője. Dolgozott a KB Gazdaságpolitikai Osztá­lyán, majd vezette a KBI területi gazdaságfejlesztési osztályát. Öt esztendőn át a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium élén állt. Három ciklusban volt a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság első titkára. Ez év január elseje óta az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora. Abból az alkalomból kerestük meg, hogy a főiskolá­val kapcsolatos terveiről, elképzeléseiről, valamint ön­magáról kérdezzük —, mely beszélgetést egyben be­mutatkozásnak is szánjuk. — Ön korábban minisz­terként az államappará­tusban, megyei első titkár­ként a pártapparátusban, korábban az MSZMP Köz­ponti Bizottságában, mint osztályvezető dolgozott. Hogyan fogadta azt, hogy egészen új típusú, oktatá­si-kutatási feladatokat el­látó intézmény élére ke­rült? — Úgy fogom fel, hogy a főiskolavezetés, a rektori munka tárgyát tekintve más, mint eddigi feladataim, de bizonyos összefüggésekben ugyanaz. Ez egy új típusú, most formálódó, ígéretes ok­tatási-kutatási intézmény. Ez itt vált előttem világossá. „Belülről” nem ismertem a főiskolát, előadások alkalmá­val jártam csak itt. Nem le­pett meg a kinevezési javas­lat híre, ugyanis a mi pályán­kon meg kell szokni, hogy újabb és újabb feladatokkal kell megbirkózni. Hogy mennyire indokolt volt a kezdeményezés, amely a politikai oktatás megújítá­sára irányult — strukturáli­san, tartalmában, műszaki­­technikai vonatkozásában —, erről a helyszínen mind job­ban meggyőződök. Bizonyos, hogy ezt csak nagyon komoly összefogással lehet sikeresen elvégezni. Csapatmunkával, „gólerős csatárokkal”. — Az elmúlt évtizedek­ben az agrártudományok terén jelentős kutatásokat végzett és a tudományág kandidátusa. Ma is aktí­van részt vesz a tudomá­nyos közéletben. Kérem, szóljon erről! — Helyzetemből adódott, hogy a tudományos munkát mindig a gyakorlati munka folytatásának tekintettem. A ’60-as években beadott dis­­­szertációmban az észak-ma­gyarországi munkáim tapasz­talatait hasznosítottam. Ez idő­ben Borsodban, Hevesben és Nógrádban is dolgoztam. Meg­ismertem Szabó Zoltán Cifra nyomorúságának igazát, a vidék társadalmi gondjait. Pártbizottsági tag, vállalatve­zető voltam Borsod megyé­ben. Sokat tanulhattam az ak­kori első titkártól, Prieszol Jó­zseftől és másoktól. Borsodot szellemi szülőföldemnek te­kintem, bár én magam alföldi vagyok. Itt kezdtem ismer­kedni a hazai tájak eltérő jellegével, a regionális kü­lönbségekkel, így jutottam el a szociográfiához, a sürgető falufejlesztéshez, a nyugtala­nító gazdasági-ökonómiai kér­désekhez. Azóta már sokol­dalúan, kellő összefüggésben lehet feldolgozni és megolda­ni azok nagy részét. Abban az időben kemény lecke volt pl., hogy miképpen lehet el­fogadtatni a nagyüzemi ipa­ron kívüli ipari tevékenység indokoltságát. A helyi, ked­vező hagyományok ellenére az akkori államigazgatási fel­fogás ezt — enyhén szólva — nem fogadta egyértelműen. A tudományos területeken, a kutatásban azonban lehetett dolgozni. Ezért pártoltam as­piránsvezetőként, opponens­ként, és pártolom ma is az olyan vállalkozásokat, kuta­tási témaválasztásokat, ame­lyek újat akarnak; még ak­kor is, ha tudják, hogy ami­kor elindulnak még kisebb­ségben lesznek. Szívem szerint mindig a gazdasággal foglalkoztam, ám szükségképpen tágult a kör. Egyértelművé váltak a poli­tikai kapcsolatok. A Magyar Tudományos Akadémia Ag­rártörténeti Bizottságának 1972 óta vagyok az elnöke. Amikor megválasztottak, Kecskeméten dolgoztam. Jó­néven vettem, inspirált, bár nem vallottam magam agrár­történésznek. Hosszabb ideig vezettem a Gazdálkodás cí­mű folyóirat szerkesztőbizott­ságát, most az Agrártörténeti Szemle irányítását végzem. A diszciplína címzetes egyetemi tanára lettem a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen. Az előbbi lap vezetését még sze­mélyesen Erdei Ferenc adta át. E tisztemről 1985-ben le­köszöntem, az új ötéves terv­ciklus indulásakor. A Társa­dalmi Szemle szerkesztőbi­zottságában — melyet igen nagyra becsülök — is ott le­hetek. Mindez talán magya­rázza, hogy tagja vagyok a Magyar Újságírók Országos Szövetségének is. • A jövőt tekintve mi­lyen tudományos tervei vannak? Van-e olyan el­képzelése, hogy valamelyik tanszék munkájához kap­csolódik kutatásokkal, elő­adásokkal, előadás-soroza­tokkal? Találkozhatnak-e a hallgatók Önnel, mint elő­adóval? — Az első hivatalos főisko­lai találkozáson — január­ban, és más alkalomból ko­rábban is — elmondtam, hogy bizonyos idő után az emberek már nem nagyon változnak. Következésképpen én sem kezdek már sem filozófiával, sem egyéb, általam eddig nem művelt kérdéssel foglal­kozni. Úgy érzem, ez nem is szükséges. Szerencsére ma már főiskolánkon a különbö­ző tudományok széles körűek, speciálisan felkészült oktatók­­kutatók művelik. Most a Gazdaságpolitikai Tanszék munkájába szeretnék bekap­csolódni. Természetesen a hallgatókkal is találkozom. Már vállaltam néhány agrár­politikai, agrártörténeti, terü­letfejlesztési témájú előadást, konzultációt. Az agrárfejlő­dés történeti tapasztalatait, korunk agrárviszonyait tanul­mányozom. Berend T. Iván akadémikus is sürget e terü­let elemzésére, könyv formá­jában való megírására. Erről csak annyit, hogy mint min­den másnak, ennek is nagyon sok ága-boga van, faluszocio­lógia, agrárökonómia, ökoló­gia, sőt általános jogpolitikai kérdések is találhatók köz­tük. Elegendő a tanyaügyek­re és a közigazgatási témák­ra utalnom. Mindeme elkép­zelés megvalósítására persze kevés az időm, de szeretném, ha egyéb feladataim mel­lé néhányat közülük besorolhat­nék. — Ön egy folyamatban lévő reform végrehajtása közben került az intéz­mény élére. Hogyan ítéli meg a reformfolyamat gyors és sikeres végig vite­lének a lehetőségeit? Lát-e akadályokat? — A reformfolyamat gyors és sikeres végrehajtása nem más, mint a lehetőség és az igény ötvözése. Elmondható, még hiányoznak egyes felté­telek ahhoz, hogy igazán gyor­san, gördülékenyen haladjunk. Az igények sürgetőek, lépés­­hátrányban vagyunk. Gyor­sabban változtak a körülmé­nyek, a feltételek, a követel­mények, mint ahogy ehhez képest felismerésben, és főleg cselekvésben fel tudtunk zár­kózni. Sajnos ebben a prob­lémában a főiskola nem egye­dül áll. Az én nemzedékem életé­ben több olyan szakasz ala­kult ki, melyek élesen külön­böztek egymástól. Egy dolog azonban mindig „velünk” volt: az erőnkben való hit, a lelkesedés. Nemcsak énekel­tük, hanem hittük is, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Ez az időszak a ’40-es évek végére datáló­dik, amikor is mindenki örült annak, hogy egyáltalán élet­ben maradt — egy világégés után. Az is igaz, hogy az ak­kori feladatok, az akkori igé­nyek egyszerűbbek voltak, mint a maiak. A problémák feketén-fehéren merültek fel, de ha nem, akkor is azt hit­tük. És ez a hiedelem sok te­kintetben elkísérte az ország fejlődését, a kis és nagy ügyeknél egyaránt. Gondolok olyan összefüggő folyamatok­ra, amelyekre nem lehet ha­tározatokkal felelni, hatni. Többet kell tehát tudnunk, is­mernünk a társadalmi moz­gástörvényekről, adott eset­ben a társadalom és a gaz­daság összefüggéseiről, a technológiai kérdésektől egé­szen a szociálpszichológiáig. Úgy gondolom, jócskán el­maradtunk a társadalomlé­lektan értékelésével is, ami már komoly politikai üggyé válhat. A gondokat nemcsak anya­giakban látom. Az azonban tény; ahhoz, hogy intézmé­nyünk méltó legyen rangjá­hoz, hogy teljesen megfelelő legyen az ellátottság, arra több száz millió forintra len­ne szükség. Ezt most emle­getni sem illendő. Ezért an­nak a megértését tartom a legfontosabbnak, alapvetőnek, hogy komolyan át kell gon­dolnunk a követelmények és a mai helyzet konfliktusát. Másképpen: gyorsabban kell tudnunk változtatni az okta­tás tartalmában, a főiskola struktúrájában, tanszéki fel­építésében, vagyis a beruhá­­zás-kímélő szférában. Tar­talmi vonatkozású az is, hogy bizonyos tananyagokat — egyszerűen szólva — selejtez­ni kell. És ez nem szégyen, mert ez minden tudománynál törvényszerű. Az új nemze­dékek új ismeretek feldolgo­zásához látnak hozzá. Változ­nak a megismerés lehetősé­gei, az alkalmazás tapaszta­latai, s miért volnának kivé­telek a társadalomtudomá­nyok? Mindezt figyelembe véve szeretném hangsúlyozni, hogy nagy tisztelet illeti meg mind­azokat, akik az eddigi 38 tan­évben becsülettel elvégezték a rájuk bízott munkát. Helyt­álltak, a kor igényeinek és lehetőségeinek harmóniáját alapnak tekintve. Tisztelettel kell szólni azokról a teoreti­kusokról, szervezőkről is, akik a reform kidolgozásában vettek részt. Amikor tehát most azt mondjuk: meg kell újítani dolgainkat, át kell ala­kítani tananyagban, felfogás­ban, szervezetben, akkor ez nem a régiek munkájának, vagy a régebben végzett mun­kának a minősítése, hanem csupán egyfajta túlhaladása annak, amit a korábbi körül­mények és igények között le­hetett végezni. És ez nem va­lamiféle magyarázkodás, mert jómagam elítéltem és most is elítélem az utólagos okosko­dást. Az ügyek nem megfele­lő, nem valós pozícióból va­ló minősítése mindig hamis következtetésekhez vezet, és oktalanul bánt meg embere­ket. Mi több: politikailag is veszélyes a történelmietlen felfogás, mert olyan szenve­délyeket korbácsol, olyan energiákat emészt fel, ami senkinek sem válik hasznára. • Vannak-e már nyil­vánosságra hozható tervei, elképzelései? Mi az, amin változtatni szeretne, és mi az, amit „csak” továbbfej­leszteni kíván? — Semmiféle titkos cso­maggal nem érkeztem. Ez azért is furcsa lett volna, mi­vel itt van egy érvényes, meg­felelő előzetes döntés arról, hogy — a legfontosabb kö­vetelményeket, célokat te­kintve — merre haladjon az intézmény. Néhány törekvést, tervet érdemes most is meg­jelölni. 1. Főiskolánknak a magyar felsőoktatási rendszer szerves részévé kell válnia, amely együttjár a megfelelő partne­ri kapcsolatokkal. A tartal­mas, érdemi kontaktusok fej­lesztése mindenekelőtt a vele azonos, vagy hasonló struktú­rájú hazai és külföldi intéz­ményekkel sürgető. A közelmúltban megálla­podtunk a művelődési mi­niszterrel, hogy egy soros rektori értekezletnek házigaz­dája lesz a főiskola. Meg le­het változtatni azt a nézetet, miszerint egy felsőoktatási in­tézményt az alapján ítélnek meg, hogy ki a fenntartója. A különböző főhatóságokhoz tar­tozó intézmények mind tagjai, részei a magyar felsőoktatás­nak, és az illetékes felügyele­ti szerv látja el mindazt a feladatot, érvényesíti azokat az általános érvényű jogsza­bályokat, amit az egyetemek, főiskolák többségénél a Mű­velődési Minisztérium, a mi­niszter gyakorol. A mi ese­tünkben a Központi Bizott­ság ideológiai titkára a főis­kola „minisztere”, aki külön­böző ügyekben jóváhagy és eljár. 2. Meg kell teremteni, ahol már van, ott meg kell erősí­teni ennek az intézménynek az „imázsát”, a társadalom előtti képét. Méltó rangján kell kezelni. Ennek meghatá­rozott útja­i módja van. Min­denekelőtt a főiskolának kell olyan tevékenységhez, tartal­mi munkához látnia, olyan színvonalra jutnia, hogy ez az „imázs”, ez a rang tényle­gesen kedvező képet mutas­son a magyar közéletben és a magyar ifjúság előtt. A legjobbak kerüljenek a főis­kolára, és azok, akik erre a pályára vonzalmat éreznek. Ne amiatt legyen tekintélye a főiskolának, hogy az MSZMP intézménye, azaz ne egy fény visszaverődését tükrözze, ha­nem önmagának is legyen növekvő fénye. Eredményei, színvonala által. 3. Áttekintettük a főiskola oktatói körének, tanári kará­nak összetételét. Szembe kell nézni a valós helyzettel. Több nemzedék dolgozik együtt, amit indokolt megőrizni. Ugyanakkor változni is kell. Káderpolitikai gyakorlatun­kat a követelmények vezérel­jék. Változások következnek a szervezeti módosításból is, de a nyugdíjjogosultsággal való élés alapján is. Mindeze­ket figyelembe véve jelenik meg a Művelődési Közlöny soros számában számos pá­lyázati kiírásunk. A Politikai Főiskola történetében először pályázatot írtunk ki tanszék­­vezetői, docensi, adjunktusi, tanársegédi posztokra, beosz­tásokra. Reméljük, hogy a pályázók szám­a lehetőséget ad majd arra, hogy bizonyos mérlegelés alapján betölthe­­tők legyenek a meghirdetett állások. Természetesen ezek­ben állást foglal majd az Egyetemi Tanács, illetve — a hatásköri lista szerint — a Központi Bizottság illetékes szerve. Úgy gondolom, a reform ré­sze az is, hogy mindenki, aki itt dolgozik, érezze joggal magáénak ezt az intézményt. A Politikai Főiskolára igenis büszkének lehet lenni és ezt nem kell elhallgatni. 4. Fontos célunk, hogy fő­iskolánk igazi alma mater legyen, szellemisége, közössé­gi élete mindenkor a telje­sebb embert, a feladatainak jobb ellátására felkészülő hallgatót szolgálja. Nem két­séges, hogy ehhez elengedhe­tetlen a színvonalas tanítás, de hasonlóan szükséges az ok­tató-nevelő munka egysége, az etikai magatartás formá­lása, az esztétikai élmények lehetőségeinek megteremtése, sőt az egészséges életmóddal, a sporttal való törődés. A fő­iskola otthonosságának növe­lését is itt említem. A tago­zatok, a hosszabb-rövidebb kurzusokon résztvevők, az il­letékes részlegek dolgozói még sokat tehetnek ezért. Jól al­kalmazkodva természetesen a sajátosságokhoz, és a kiala­kult, legjobb hagyományok­hoz. — Új beosztása mennyi­ben befolyásolja, változtat­ja meg időbeosztását, élet­ritmusát? Vannak-e ne­hézségei az átállásban? — Vallom, és vallani is fo­gom, hogy a legszebb poli­tikai munka a területi párt­­munka. Ez lehet város, köz­ség, vagy éppen egy megye. Érthető, hogy az a napi mun­ka, amit a különböző szerve­zetek, egységek, embercsopor­tok végeznek, sok látható si­kerélményt ad. A főiskolán, ha leegyszerűsítem, csak két­szer osztályoznak egy évben. Ekkor van az „aratás”. A mindennapi politikai munká­nak más a ritmusa. Tény, hogy van tehát egy ritmus­váltás az életemben. Szeren­csére korábban is meg tud­tam birkózni ezekkel a rit­musváltozásokkal, talán most sem lesz másképp. Egyelőre megosztott a csa­lád: feleségem Kecskeméten dolgozik, mint pedagógus. Köti a tanév, kötik a diák­jai. Én itt Pesten viszont a lányom közelében vagyok. Még nem alakítottam ki az új életrendemet, ami megbí­zatásommal jár. Nem szeret­nék sarkosan változtatni. Nem kívánok lemondani azok­ról, amiket eddig szívesen tet­tem, a könyvek, a színház, a kiállítások. Ugyanakkor sze­retném fenntartani a területi kapcsolatokat, ha csak mód lesz rá, elmegyek vidékre, üzemekbe, és ezt az oktatás­ban, a többoldalú megítélés­ben, az irántunk megnyilvá­nuló igények felismerésében és megértésében szeretném hasznosítani. Ezzel is tágítva a horizontját a főiskolai lá­tómezőnek, a jövő főiskolájá­nak.­ ­ Köszönjük a beszélgetést. Szilárd Gábor „Nem érkeztem titkos csomaggal...” Beszélgetés dr. Romany Pállal, a Politikai Főiskola rektorával Munkatársak maradunk... 1988. január 4-én iskolagyűlés keretében búcsúztat­ták el a Politikai Főiskola eddigi vezetőjét, Szabó Jó­zsefet és iktatták be tisztségébe új rektorát, Romány Pált. Az össziskolai értekezleten részt vett Berecz János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titká­ra, Lakatos Ernő, a KB Agitációs és Propaganda Osz­tályának vezetője és Domokos László, a KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője. Kárpáti Sándor megnyitó szavai után Berecz János mondott beszédet. Szabó Józsefről elmondta, hogy negyvenéves párt­oktatói tevékenységét és tízéves rektori működését megfelelően értékeli a párt. Felismerte az iskola re­formjának szükségességét, az alapelveket az ő vezeté­sével dolgozták ki. „Csendes, szolid, nem villogó maga­tartásával elérte, hogy a Központi Bizottság jóváhagy­ta a Politikai Főiskola reformját”. Az Iskolagyűlésen Szabó József búcsúbeszédben kö­szönt el a főiskola munkatársaitól, Romány Pál pedig rektori minőségében köszöntötte a megjelent kollektí­vát, kifejezve jókívánságait az előző rektornak is. Szabó József egyetemi tanár, a Politikai Gazdaságtan Tanszék oktatójaként dolgozik tovább főiskolánkon. •n VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1988. MÁRCIUS ÁRA: 1,50 FORINT

Next