Fővárosi Közlöny, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-01 / 1. szám
a szerződés lejárati napjától, vagyis 1909. évi augusztus hó 1-től számítandó további három évi időtartamra, 454 korona 02 fillér bérösszeg és az eddigi bérleti szerződéses feltételek, valamint a székesfőváros által bármikor érvényesíthető negyedévi felmondási jog kikötése mellett Fejes János részére való bérbeadását a törvényhatósági bizottság 1. közgyűlésének javaslatba hozni. Az eddigi bérleti feltételeken kívül még kikötendő, hogy a bérelt telek, valamint az azon netán létesítendő építmények után fizetendő minden adót és egyéb közterheket u. m. vízdíjat stb. bérlő sajátjából köteles viselni. Az ügyosztály ezen javaslatát, melyhez a pénzügyi és gazdasági bizottmány is hozzájárult, a tanács pártolólag terjeszti a közgyűlés elé. 3. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés a X. ker., Hungária körúton fekvő 1100 négyszögölnyi föld bérbeadása ügyében. (Előadó: dr. Bódy tanácsnok.) 88.199/1908. Ezen ügyben a VI. ügyosztály a következő előterjesztést intézte a tanácshoz: A X. kerületi Hungária-köruton a/1~86^~A/1 hrsz. alatt fekvő 1100 négyszögölnyi haszonbéres földet az 1903. évi szeptember hó 21-én kelt 139.154. VI. számú tanácsi határozat alapján Schwerteczky Gáspár bírja bérben. Bér fejében 20 koronát fizet. Ezen haszonbérleti szerződés 1909. évi április hó 14-én jár le, miért is bérlő a szerződésnek további három évre való meghosszabbítását kéri. Évi belül 35 koronát ajánl meg. Miután a telek bérbeadását sem műszaki, sem városrendezési, sem egyéb köztekintetek nem gátolják, sőt úgy a mérnöki hivatal, mint a kerületi elüljáróság javasolja is és a megajánlott bérösszeg a haszonbéres földek után fizetett átlagos árakat meghaladja, ennélfogva tisztelettel javasoljuk, méltóztassék a szóban forgó feleknek a szokásos haszonbérleti szerződéses feltételek mellett, 35 korona bérért 1909. évi május hó 1-étől számítandó három évi időtartamra Schwertetzky Gáspár részére való bérbeadását a törvényhatósági bizottság 1. közgyűlése előtt javaslatba hozni. Az ügyosztály ezen javaslatát, melyhez a pénzügyi és gazdasági bizottmány is hozzájárult, a tanács pártolólag terjeszti a közgyűlés elé. 4. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés özv. Vincze Lajosné kérvényére, bérleti szerződésének meghosszabbítása ügyében. (Előadó : dr. Bódy tanácsnok.) 203.690/1908. Ezen ügyben a VI. ügyosztály a következő előterjesztést intézte a tanácshoz: A tekintetes Tanács a X. ker., Köztemető bejárata előtt levő menedékház és vendéglő épületre vonatkozó s az 1903. évi november hó 3-án kelt 179.269/903—VI. tanácsi számú határozattal meghosszabbított bérleti szerződést, bérlő Vincze Lajos elhalálozása folytán, 1905. évi március hó 2-án kelt határozatával özvegyére, született Tóth Juliannára, átruházta. A bérleti szerződés 1909. évi október hó végén jár le és bérlő már most folyamodik az iránt, hogy bérleti szerződése 6 évi időtartamra meghoszszabbíttassék. Kérelmében előadja, hogy férje elhalálozása alkalmával újabb terheket vállalt magára, nevezetesen kötelezte magát, hogy a bérlet tartama alatt a bérelt épületen és tartozékain szükséges összes javításokat a saját költségén elvégezteti, az épületet és tartozékait állandó jó karban tartja és a bérlet lejártakor, vagy megszűntekor kifogástalan jó karban és használható állapotban bocsátja a főváros birtokába vissza. Kötelezte továbbá arra is magát, hogy a pöcegödröt a szükséghez képest saját költségén kitisztittatja s a kéményeket kellően söpörteti. A szerződés meghosszabbítása esetén kötelezi magát, hogy a főcsatornával összeköttetést létesít 560 korona költségen és 455 korona költséggel a légszeszt bevezetteti és berendezteti. Fölemlíti ezenkívül még azon körülményt is, hogy eddig elé is szerződésileg nem kötelezett befektetéseket eszközölt, bevezettette a saját költségén a vízvezetéket 201 koronáért, a ház és kerítés mázolási munkálataiért pedig 450 K 50 f-t fizetett. Miután a szóbanforgó menedék- és vendéglő-épület bérbeadása ellen észrevétel nincsen és a szerződés meghosszabbítását úgy a mérnöki hivatal, mint a kerületi elöljáróság javaslatba hozza és a bérlő által fizetett 2200 K bér a viszonyoknak megfelel, valamint azért, mivel bérlő 17 év óta nagyobb értékkel bíró, a főváros tulajdonába átmenő befektetéseket eszközölt és az épületek karbantartását az egész időn át sajátjából elvégezte, nemkülönben fizetési kötelezettségének mindenkor pontosan megfelelt, tisztelettel javasoljuk, hogy a szóban forgó menedékház és vendéglő bérbeadására vonatkozó szerződésnek az összes eddigi feltételek és kikötések változatlanul való épségben tartása és 2200 . évi bér, valamint az alábbi kikötések mellett való meghoszszabbítását a törvényhatósági bizottság 1. közgyűlésének javaslatba hozni méltóztassék. Az eddigi szerződéses feltételeken kívül kikötendő még, hogy : 1. Bérlő a bérlemény semmiféle részét albérletbe nem adhatja. 2. Bérlő a bérlemény tárgyát képező menedékházat és vendéglőt sem mai állagában, sem átalakítás által más célra nem használhatja. A vendéglőben zenét tartani, vagy oly zajos mulatságot rendezni, mely a temetőt látogató közönség kegyeletes érzületét sértené, szigorúan tiltva van. 3. Bérlő köteles a bérlet tárgyát képező épületeket a főcsatornával összeköttetésbe hozni, a légszeszt bevezettetni és az összes munkálatok költségeit sajátjából viselni s igazolni, hogy a befektetett munkálatok 1000 K-t meghaladnak. Az ügyosztály ezen javaslatát, melyhez a pénzügyi és gazdasági bizottmány is hozzájárult, a tanács pártolólag terjeszti a közgyűlés elé.