Fővárosi Közlöny, 1942 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1942-02-13 / 7. szám
átadásról, amelyről a közgyűlésnek egyszer és mindenkorra le kell mondani. A 12 §-t kívánom megváltoztatni, mert azt is meg akarom akadályozni, hogy esetleg évekig beépítetlen maradjon a telek. Esetleg nem lesz meg a Közjegyzői Kamarának az az anyagi felkészültsége, amellyel elgondolását tető alá hozhatja. Felszólalásom két irányú. Tekintettel a Közjegyzői Kamara jól dotált tagjaira, a 20 aranypengős használati díjat fel kívánom emeltetni és ezt az összeget attól az időponttól akarom a Kamarával fizettetni, amikortól jogerőre emelkedik a határozat és a Kamara a telket birtokába veszi. Épen ezért a következő indítványt terjesztem elő (Olvassa): A polgármesteri javaslat 12. pontja helyett a következő feltételt javasolom : a területhasználók kötelesek a területet a jelen közgyűlési határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül birtokba venni és évente és együttesen 5000, azaz ötezer pengő használati díjat előzetesen minden évben a birtokbavétel napján a székesfőváros központi pénztárába befizetni. Ezzel a módosítással hajlandó volnék a polgármesteri javaslatot elfogadni. Elnök: Szólásra következik Hedry Aladár bizottsági tag úr. Hedry Aladár: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Mindenekelőtt bocsánatot kérek, hogy nem rendelkezem olyan érces hanggal, mint az előttem felszólalt bizottsági tagtársam. Tőlem telhetőleg, kissé meghűlt állapotban óhajtok reflektálni az elhangzottakra. Mindenekelőtt hálás köszönetet mondok a polgármester úrnak és a tanácsnok úrnak azért, hogy ezt az indítványt a 1. közgyűlés színe elé hozták. A közjegyzői kar sem a kormánytól, sem mástól soha sem nem kért, sem el nem fogadott bármit. Hogy most mégis kérünk, azt a következőkben leszek bátor megindokolni. A reánk szakadt összeomlás idején, amikor a magára maradt csonkaországba tömegesen menekültek a megszállt területek kartársai és minden támogatás nélkül egy falat kenyérért könyörögtek, a kormány, a csonkaország közjegyzői karának kooperációjával a közjegyzői állásokat kétfelé, sőt háromfelé is szakította, hogy a menekülteknek kenyeret juttasson. Ez a folyamat azonban az egyes állások elszegényedésével járt, úgy, hogy volt eset, hogy egy elhalt kartárs után annyi sem maradt, hogy hagyatékából a temetési költség kikerült volna. Ennél még súlyosabb sorsban sínylődtek a megszállt területekről ideözönlött volt kartársak özvegyei és árvái. Ezt a szégyenteljes állapotot nem tűrhettük sokáig. Organizálódott az ország közjegyzői kara és nyugdíjegylet megalakulásáért folyamodott az igazságügyi kormányhoz — önön erőnkből, önzetlenül összeadtunk annyit, hogy a nyugdíjegylet végre megalakulhatott, az alapszabályok azonban bizonyos cezúrát állítottak fel, úgy, hogy nem minden elhalt kortárs özvegyének, vagy árvájának igénye volt a nyugdíjegyletből kielégíthető. Ezeket külön a kamarák és az egyes kartársak támogatták gavallérosan, önön zsebükből. Ez így tartott mindaddig, miglen a Felvidék, Kárpátalja, majd Erdély csatlakozásával kinyílt Pandora szelencéje és a kamarák felé zúduló aspirációk félelmetes arányokat öltöttek, melyeket a kamaráknak, vagy az egyes kartársaknak többé nem volt módjukban kielégíteni. A közjegyzői kar mindenkor lelkesen és önzetlenül teljesítette hazafias, vallási, kulturális és jótékonysági kötelességét. Az anyagi áldozattal fentartott nyugdíjegylet jótéteményeiben életében most sem részesedik, mert nyugdíjra igénye nincs, tehát tisztán s önzetlenül cselekszik, midőn most ultima rációként az irgalmas fővároshoz folyamodik, hiszen szociális kérdés megoldásáról, szociális szolgálatról van szó. Díjtarifánk húsz esztendő óta változatlan. Az ingatlanforgalom teljesen megszűnt számunkra és átment az ügynökök kezébe, amit az ügyvéd kartársak is megerősíthetnek. Valósággal önfeláldozással teljesítettük hivatásunkat, de a velünk szemben támasztott igények kielégítése már meghaladta anyagi erőnket. Last but not least: szociális kérdésről, ennek elmélyüléséről szólok, melyet legjobban a főváros árvaszékének apostoli lelkű elnöke világíthatna meg, aki nagyon jól ismeri munkálkodásunkat és nagyon jól tudja, hogy számtalanszor teljesen önzetlenül, díjtalanul éppen az özvegyek és árvák érdekében, milyen munkálkodást fejtünk ki. Nem puszta ajándékról van tehát szó, mert a főváros érdekében meg is dolgozunk azért, amit a főváros kilátásba helyezett. Mint szemérmetes szegények állunk most itt a főváros közgyűlésének színe előtt és kérjük a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottságot, hogy ezeket a szempontjainkat mérlegelje és a polgármesteri javaslatot változatlanul fogadja el. Elnök: Tisztelt Közgyűlés! Mivel több felszólaló a soros jegyzőnél feliratkozva nincs, a vitát berekesztem. A vita során elhangzott felszólalásra Dörre Endre tanácsnok úr válaszol. Dörre Endre tanácsnok: Tisztelt Közgyűlés! A polgármesteri előterjesztés ismerteti mindazokat az indokokat, amelyeknek gondos mérlegelésével a polgármester úr a szóban forgó telek átengedésére vonatkozó javaslatát megtette. Minthogy a polgármester úr az előterjesztésen semmit sem kíván módosítani, tisztelettel kérem, méltóztassék az eredeti előterjesztést elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Tisztelt Közgyűlés! Következik a határozathozatal. A határozathozatal a törvény értelmében név szerinti szavazással történik. A szavazás a polgármesteri javaslat mellett igennel, ellene nemmel történik. Kérem a soros jegyző urat, hogy a névsort felolvasni legyen szíves. Az igennel szavazókat dr. Salamon Géza fogalmazó úr, a nemmel szavazókat pedig dr. Fajth Tibor segédfogalmazó úr fogja jegyezni. Lehoczky Iván tanácsjegyző felolvassa a névsort, miközben a közgyűlés tagjai leadják szavazatukat. Elnök : Kihirdetem a szavazás eredményét : összesen igennel szavazott 48, nemmel szavazott 1 bizottsági tag úr. Ehhez képest a közgyűlés a polgármesteri előterjesztést elfogadta, amivel együtt Gidró bizottsági tag úr indítványát mellőzte. (Helyeslés.) Következik a tárgysorozat 7. pontja. Dörre Endre tanácsnok ismerteti a jelentést a III. ker., óbudai Árpád-híd feljárójának megépítésével kapcsolatban szükségessé vált területek ki-