Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-19 / 239. szám

239-ik sz. Szerda, október 19. Kiadó-hivatal: Pest, barsztok­ tere "7. süs. ElSŐ árfolyAMH 1864 _______n / _____ _ _____ Előfizetési dij : A TJ" T" A /*\ fW Szerkesztői iroda: FŐVÁROSI LAPOK ~ pokat kivéve mindenn­ap. ko- Bélyegdíj minden ig­ronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatáskor . . . 30 kr Indulóban. (Sept. közepén.) Mint útra készülő setét fecske madár Ki-kibontja szárnyát, meg-meg összefogja, Indulna is, nem is ; amott uj hona vár, Ide meg az emlék régi fészke vonja : Indulnék is, nem is ; minden bokor maraszt; Ősznek búgó szele azt mondja: ne menjek — Csalogat a sárga temetői haraszt; Intenek a lombok, hogy csak itt pihenjek .. . S elszáll búcsúzóra fáradt gondolatom, Ismert bércvidékek ismert sűrűjébe, Hol magam titokban nyugton kisírhatom, Hogy könyüm ne lássa gúnynak hidegsége ; Hol a nagy istennel egyedül lehetek, Hol, ha leborulok, senki sem nevet ki, S meghallják imám a könyörülő egek, —­­Miért imádkozom ? tudja azt mindenki! Ott vagyok én otthon , ott ismernek engem; A­hova betérek, örömmel fogadnak; Üdvözöl a madár az árnyas berekben, Ismerősöm az ér, ismerősöm a nap ; S ismerőm a kis ház az Aranyos szélén, Csevegő zsivajjal sokszor derített föl.—• — Akkor a reménység szép napjait élém ! — De most gyász borult rá,— köny omlik szememből. Gyermektökért sirtok könyt az Aranyosba , Aranyos elhozza a sebes Marosba, Maros a Tiszába, Tisza a Dunába S én itt az enyémet hullatom hozzája.—• Ti boldogok vagytok: gyermektök a sírban, S más is sir veletek ; de mikor én sírtam : Egyedül zokogtam, egyedül bolyongtam S nyomtalanul tűnt el könyem a homokban... — De legyünk nyugodtak: most anyámhoz térek. Ne okozzon arcom bánatot szivének — Fuldokló sóhajom nevetésbe fojtom : Én értem könyvre de soha se folyjon ! És ha folyt valaha, jó anyám miattam: Bocsáss meg fiadnak áldó gondolatban. — Csak te szeress engem, csak te szeress engem, Ha más nem is szeret, csak te szeress engem ! Gondolatom megtért, de itt sem indulhat, Bárhova néz , felé bus arcok fordulnak, — Volt egy haragosom, kibékültem véle ; Van egy a kit áldok, bár átkoznom kéne; Van egy, ki biztatott a sötét napokban, S azért nem estem el, mert kezét megfogtam, — — Nem csoda, ha szemem a könyv elfutja; Vagy jövök meg, vagy sem, csak az isten tudja... Szász Béla. A BÁRÓ TÖR­­TÉNET­E. — Elbeszélés — Kazár Emiltől. (Folytatás.) Körülbelül 24 év múlt el, hogy a gyermek el­hagyta hazáját, mikor ismét visszatért. Ekkor már kifejlett férfi volt, megerősödött tagokkal, érdekes napsütötte arccal. Egy gyönyörű ifjú hölgyet hozott magával. Co­­quenet úr szép leányát. Átvette birtokát, s kijelentette, hogy ezentúl ha­zájában fog élni. Báró Gyöngyössy Lajos ügyesen tudta úgy hasz­nálni gazdagságát, hogy mindenütt, a­hol megfordult, általános figyelmet ébresztett. Bizonyos ügyesség kell ahoz, hogy valaki a pénzt jól el tudja költeni. A báró értette ezen módot. Gazdagságán kívül több egyes körülmény is volt, mely feléje irányozta a figyelmet, mint a szín­házban a látcsöket egy-egy színpadi jelesség. Ifjú, szép neje volt ezek egyike, ki első megje­lenésével, babájával s félénk természetes modorával, mely úgy látszott, távol akarja magát szerényen tar­­­­tani, mindenkit meghódított. A vizsga­szemek észre­vették csakhamar, hogy a szép nőt férje nem szereti, s a hódolók egész csoportja rajongta körül. A báró ekkor közleni kezdte azon piquant törté­­netecskét, mely nejével megismertette, s fölfedezte, hogy csak közönséges születésű leány, úgy tetszett, bizonyos gúny közt emlegette ezt mindig a váró, s a gúny azon előkelő világ ellen volt irányozva, mely­ben Alice most mozgott, s bizonyos ideig figyelmük legkiválóbb tárgya volt. Tisztes delnők, kik Alicet eddig határtalan kegyükkel árasztották el, és úgy megnyervén őket természetes kellemével, mint a fér­fiakat szépségével, most egyszerre nagyúri gőggel fordultak el tőle. A báró azt mondta, hogy ez tetszik neki, s már előre kacagott e fordulaton. A Coquenet-leány története bizonyos regényes körbe állította Alicet, melytől ugyan többen vissza­riadtak, de a férfiak előtt szépségéből semmit sem vesztett, sőt érdekesebbé tette, s egygyel több adat szólt a báró mellett, kit általában igen különc ember­nek tartottak. Gyöngyösy sajátságos egyéniség volt minden­esetre. Az első szó után, melyet valakivel váltott, már észre lehetett venni. Az a készakarva használt hideg-­­­ség, nyers modor, gúnyos őszinteség, melyet beszéd­­­­je mellől nem akart soha elhagyni, egyénisége iránt senkire sem tettek kellemes benyomást. Nők sokat panaszkodtak gyöngédtelen modora és figyelmetlen­sége ellen. A báró szabadon társalgott és szabadon beszélgetett velük. A férfiak iránt az udvariasság hangját sem tartotta meg, és igen sokan boszankodó­­nak találták azon pajtáskodó hangot, melyet mindjárt használt. Nem tisztelt senkit, sőt úgy látszott gyűlöl mindenkit, s hogy senki ismeretségét sem tartja le­kötelezőnek. Nem egyszer mondta, hogy előtte min­den ember egyforma. Komornyikjának ép úgy meg­­­­szorongatja kezét, ha valami olyast tesz, mi tetszik­­ neki, mint megszorongatta a kis vörös Aldzsi báró a kezét, mikor oly szép futással nyert a lóversenyen. A tisztes n­agg­korú Barkay comtesse, ki életé­­­­ben temérdek utazási könyvet és regényt olvasott,­­ nem egyszer erősítette, hogy a derék yankee-lovago­­s­kát épen olyannak képzeli, mint Gyöngyösy báró, s f eltévedve születhetett a szép yankee-föld helyett Ma­gyarországban. A váltóiról nevezetes öreg Hamvasi gróf egész­­ határozottsággal állította, hogy Gyöngyösy báró job­ban hasonlít valami hirtelen fölgazdagodott bankár­­­­hoz, mint előkelő férfihoz, s esküdött, hogy nem is­­ tudja másnak tekinteni, mint bankárnak. A báró estélyei bár mindig egyenlő pazar fény­­­­nyel voltak kiállítva, egyre kevesbedő vendégekből állott. Meghívásait mellőzték, s kik megjelentek,csak­nem mindnyájan lekötelezettjei voltak egy vagy más­­ tekintetben. Még látogatásait sem fogadták szívesen. Mind­ezeknek legsúlyosabb oka a báró modora volt, mely mindenki előtt durvának tűnt föl. Nők s férfiak irá­nyában csaknem egyenlő szabadsággal társalgott. A legtöbben azon véleményben voltak, hogy tanácsos a báró körétől távol maradni. A báró nem sokat gondolt a mellőzéssel. A dúsgazdag férfinak azonban maradtak bará­tai, vagy legalább oly ismerősei, kiknek körében szó­rakozott, s kik szívesen látták. A báró épen nem vá­logatta ismerőseit, vagy azokat, kiket átalános neve­zettel barátjainak nevezett. Tudta, kik kerülik társaságát; ha azonban a vé­­letlen összehozta velük, minden zavar, vagy hidegség nélkül társalgott. Minden tettéből kitűnt, hogy nem ad senkire semmit, hogy nem gondol senkivel, hogy­ mindenki egyenlő előtte. Az öreg Barkay gróf háza volt, hol most leg­ , többször megfordult. Tisztes öreg gyámja mily véle­ménynyel volt felőle, nem árulta el, mint a többiek. III. A szép Barkay Adél grófné szobájában ült, mi­kor komornája báró Gyöngyösyt jelentette. — Mondd,hogy nem fogadok el senkit — mondá kellemetlenül. A báró azonban mindjárt a komorna háta mö­gött belépett. — Bocsánat grófné — szólt, — e választ előre tudtam, s azért be sem vártam. Bocsánat asszonyom merészségemért, vagy tolakodásomért, a mint nagy­ságod mindenesetre nevezni fogja. — Kisasszony, —­­folytatta a komorna felé fordulva, — legyen szives egyedül hagyni a grófnéval, miután már beléptem, és ön bejelentett. A komorna távozott, s a báró fesztelenül helyet foglalt a pamlagon. A grófné ingerültségét nem tit­kolhatta. — Uram, ön minden hiedelmet megvet. — Ah grófné ! mit tehetek róla, ha gyűlöl en­gem, s én szeretem. Tudtam, hogy el fog utasítani, s én bejelentetem magamat, hogy ha netalán nagysá­god a pipere asztalnál ül, figyelmeztetve legyen. Elő­re elhatároztam elutasító válaszát figyelembe sem venni. Esd grófné! mily ügyetlenül szoktam kifejezni magamat. Bocsánat, de szépsége oka mindennek. — Báró úr, egyetlen szavára sincs válaszom. — így tehát nyugodtan beszélhetek. Úgy sem váltottam nagyságoddal egyetlen szót sem tanúk nél­kül, mióta kezemmel és gazdagságommal kínáltam meg. Most háborítlanul beszélhetek. A grófné fölállott, hogy távozzék. A báró el­hagyta a pamlagot és elébe állt. — A grófné ingerült, mint mindig. Kérem ma­radjon. A komorna már is eleget fog fecsegni, hogy nagyságod világos tilalmára belépni bátorkodtam. Ha észreveszi, hogy nagyságod távozik, s egyedül hagy, botrányos eseményt terjeszthet felőlem. Ennyi kíméletet magam irányában kérek. — Bocsásson báró! — Mondom érdekemben áll kérni a grófnét,hogy maradjon. Méltóztassék elfoglalni előbbi helyét s legalább negyedórát itt tölteni. — Kényszeritése ellen dacolni nem akarok. A grófnő elfoglalta előbbi helyét. — Köszönöm. A báró is elfoglalta helyét szemközt a grófné­val. Néhány pillanatig éles tekintetével szenvedélye­sen követte minden mozdulatát, mig kezei a gyűrű­ket csörgették. — Grófné, miután most háborútlanul beszélhe­tünk, szabad-e egy korábbi beszélgetésünket emlé­kébe hozni. A grófné hallgatott.­­ — Én szerelmemet, kezemet s minden vagyono­­mat fölajánlottam nagyságodnak. A grófné akkor el­utasított, s én kértem, hogy gondolkodjék ajánlatom fölött. Asszonyom, azóta több nap mult el. Most óhaj­tom tudni, mit határozott kegyed. — Nem is gondolkodtam felőle. A báró vidáman mosolygott. — A grófné gyűlöl engem, s én annál szenve­délyesben szeretem. Megkísértek minden utat, hogy enyim lehessen. Minden utat szép grófné. Az utoló szavak gúnyos nyomatéka fenyegető­­leg hangzott e különös ember ajkairól. Adél szép szemei hidegen s megvetéssel nyugodtak a bárón. — Uram, ön fenyegetőzik. (Folytatása követk.)

Next