Fővárosi Lapok, 1864. november (1. évfolyam, 250-274. szám)
1864-11-08 / 255. szám
255-ik sz. .Kedden, november 8. madó-hivatal: Pest, bar&*oR-tere 7. sz. Első évfolyam 1864 // 9 _____ _____ Előfizetési díj: «OHA T V A Szerkesztői iroda: — FŐVÁROSI LAPOK ~ Vagjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr rs'.''kát kivéve mindennap. ko- __ __ Bélyegdíj minden ign nkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.tatáskor . . . 30 kr A TRENCSÉNYI HARC. — 1708. — (Történeti rajz.) Thaly Kálmántól. (Folytatása.) A fejedelemnek daliás testőrszázada, a nemes ifjak csapata, s nehány hüsrnót vitéz a „kapcsosok“ seregéből, mindig oldala mellett volt az ütközetben ; midőn azonban a közös veszedelmen akarván segitni, nemes tüzében ama mély vizszakadásokon szágulda keresztül: ezek közül csak kevesen birák villámlovát követni. így, a mikor elbukott, a „nemes compániá“-ból legelőször a főtábornagy 19 éves fia , gróf Bercsényi László, a későbbi „Marechal du France“, Ghylányi Péter és Simándy Mihály, továbbá hű fegyverhordozói: Oosvay János és Dániel Péter, allovászmestere Berzeviczy Ádám, végre négy erős arnót vitéz termettek mellette. Kópjáikkal emelék ki azokat lova alól s a vízmederből, és bevivék a legközelebbi erdőbe; ott eszméletét visszanyervén, megtudó, hogy minden elveszett. — Ilosvay szintén gyalog állott ura mellett, mert midőn fejedelme lebukását látná, s nyakrafőre rohanna utána, az ő lova is nyakát szegé a gyilkos szakadásban. A hüsmnótok egyike még a nemesvérü „Pandur“ drágakövektől, aranytól csillogó kantárját is elhozá, melyet aztán a fejedelem jutalmul neki ajándékozott; de ott feledék urok kalpagját, azért Rákóczi a Dánielét tette fejére. Berzeviczy a lovászmester, vezetéken hozta a fejedelemnek egy „Bambucci“ nevű astúriai deres paripáját, a melyen ura egykor a német-újhelyi börtönből a vérpad elül menekült vala meg, és Rákóczi most is e kedves lovára ült. Mellette Ghylányi, ki zaboláját soha el nem ereszté, s mellette Dániel, ki födetlen fővel lovagolt oldalánál egész Nyitra-Szerdahelyig. Mert a fejedelem e hiveivel és mintegy száz főre menő mindenféle ezredekből s udvara népéből összeverődött csapattal ezen hely fölé tart vala. A tábori szekereket az összes málhával szemben találá, és visszarendelé, és igy legalább ezek szerencsésen megmenekülhettek Rákóczinak fenntebb emlitett bölcs intézkedése által. Bánban történt, hogy a fejedelem kissé megpihenvén, az utcán épen akkor éneklő deákok haladtak Jaccopininak a „Világ hivságairól“ írt hymnuszát zöngedezve. A méla hangokra Rákóczi kitekinte ablakán, s ime azon pillanatban, midőn kihajolt, véletlenül az éneke sorait hallá: „Quam breve festum est Haec mundi gloria!“ A fejedelem szemeibe könyök tolulának ..... Éjszakára Nyitra-Szerdahelyre ért a szomorú kiséret, s Rákóczi ott megszállván, sebét bekötözteté. — Az úgy látszik szintén vele volt Beniczky Gáspár igy jegyző naplójába rövideden e nap gyászos történetét : „A tg 3. Az ellenség elöljárója, rácz, és némely elfajult magyarok, virradtakor a tábori istrázsát megütvén, sokáig ellenkeztek velek, kik után is a német a maga egész corpussával nyomakodván, egy dombra Turnán felül szállott, és kirendelte magát, kire nézve az időnek rövid és a helynek alkalmatlan voltára nézve, a mint hertelen lehetett, Ő Felsége is Méltóságos Fő-Generális úrral egyetemben kirendelvén a hadakat, készen várta. Mintegy hét óra tájban regvel, látván az ellenség a mii balszárnyunkon való jó rendeléseket, — contramasiroztatván, a jobbszárnyunkat véletlenül megütötte, és a mezei hadak közt confusiót tévén, minekelőtte a balszárnyárul a Felséges Fejedelem segítséget küldhetett, némely reguláris hadakat is confundálta; az kik is helyeikbül kimozdulván, szaladásra vették dolgokat. Melly confúsiót látván a Felséges Fejedelem, és a gyalogsággal is segíteni kívánván, a sok ide s tovanyaralózásban olly veszedelmessen „Pandur“ nevű lóval esett, hogy mindgyártott helyben a ló a nyakát kiszegte, és a Felségét megnyomván, nagy nehezen kivonathatott alólla, egészlen elvérezvén orcáját; mely véletlen esetre az több hadak is — vélvén azt, hogy a Felséges Fejedelem vagy az ellenségtől elfogatott, vagyis megsebesittetett — kiki valamerre lehetett, szaladott, a szaladásban sokat közülök elejtvén az ellenség. A Felséges Fejedelem pedig az esés után is vissza akarván téritteni a futott hadakat, lehetetlenségét látván a megállittatásokban, maga mellett levő kevés szolgáival Bán felé vette útját, és az hadak öszre való csoportoztatására nézve Nyitra-Szerdahelyre étcakára ment, és ott a doctorral és borbélyokkal megkötözvén az orcáját, ott meghalt.“ A kurucok vesztesége a trencsényi harcon 14 ágyú, körülbelöl 40, többnyire gyalogsági zászló, és két pár rézdob. Mennyi volt halottjaik száma ? nagyon különbözők a vélemények; némelyek hat, némelyek négy, némelyek háromezerre, mások csak másfél ezerre teszik. Legbiztosabb azonban a pozsonyi „Labanc Napló“ aug. 19-ken feljegyzett adata, nemcsak azért, mert a középszámot veszi , hanem, mert oly hiteles egyéntől ered, ki a holttesteket maga is látta. Ez adat a következő : „Aug. 19. Az trencsényi plébános azt irta Hradistyára, hogy az holttesteket maga is látta, az nem írja háromezernél többnek, és rabokat négyszáznak.“ Íme ez labanc részről való adat, tehát kicsinyítve semmi esetre sincs. A foglyok számát egyéb kútfők is 3—400-ra teszik. A császáriak vesztesége elesettekben, szintén a pozsonyi „Labanc Napló“ szerint körülbelöl ezer ember, nagyobb részben rácok. Nagy-Győri Kutass István kéziratban lévő egykorú diariumában a Trencsénynél elfogott kuruc tiszteknek következő specificatióját olvassuk : „Anno 1708. Mense Novembri. Az minémü kuruc tiszteket az trencsényi harcról rabul Győrben hoztanak, azoknak neveik: Elsőben az Méltóságos Fejedelem Rákóczi Ferenc maga palotás-regementjebéli tisztek: 1) Boda István, kapitány; kassai, református. 2) Kún Pál kapitány ; kassai, református. 3) Skotka János, kapitány ; szathmári, katholikus. 4) Pálfi István, zászlótartó ; szathmári, református. 5) Szent-iványi Ádám zászlótartó; szent-iványi, katholikus. 6) Török István, strázsamester; tokaji, református. Másodszor Generális Bercsényi Miklós ur maga regementjebéli tisztek: 7) Gyilik András, kapitány ; szent-györgyi, lutheránus. 8) Farkas Pál, zászlótartó ; kupi, református. Harmadszor Csajági uram regementjebéli tisztek: 9) Szigethi József kapitány ; nagy-szombathi, katholikus. 10) Kovács János, kapitány ; ceglédi, református. 11) Fazekas György, hadnagy; kecskeméthi, református. 12) Nagy Gergely, zászlótartó; falki, katholikus. 13) Kocscsánki furier (tábori íródeák) trencsényi, katholikus. 14) Szölösi János, furier ; egri, katholikus. Negyedszer Luzsinszki ur regementjéből. 15) Hodossi Lörincz, kapitány; trencsényi, katholikus. 16) Deák József, adjutant; kecskeméthi, katholikus.1 % % * Mig Trencsény körül a dolgok ily szomorún folyának: a Csallóközből visszatérő Bottyán, ki ott feladatát győzelmesen véghez vive, a gutai földvárat bevette és lerombolá, Komáromot elzárva tartotta, s diadalérzettel sietett hadaival a fejedelem tábora felé, hogy vele ismét csatlakozzék. A szerencsétlen t urna vagy mint közönségesen nevezik trencsényi ütközet napján már Nyitrán felüljárt, midőn a legelső futókkal szemben találkozék. Azok rémdolgokat beszélének neki, hogy a harc elveszett, az egész sereg szétoszolva, s üldöztetve fut, a fejedelem pedig, — kit e szaladók csak lebukni láttak s nem fölemelkedni —halálosan megsebesült, elesett, vagy sebesülten az ellenség kezeibe került. Bottyán e rémhirekre, addig is mig többi hadai utána nyomakodhatnának : kiválogatá legserényebb, legelszántabb 600 lovasát, s e csapat élén lóhalálában nyargalt az ellenség elé, hogy fejedelmét vagy megvédje, vagy ha már rab, kivágja az ellenség közzül, avvagy elvérezzék érette. Még aznap késő estre Nyitra-Szerdahelyre éré, ahol is az utcákon valami lézengő, szomorú, s csodálatosan kevert, vegyes öltözetü hadtöredéket pillantván meg, megállitá csapatát. E had vala Rákóczi kísérete ; megtudá tőlük a harcnak részleteit, s hogy a fejedelem megsebesülve ugyan, de még szabadon, épen itt éjjelez. A hű öreg tábornok rögtön ura szállására ment, s ott a búsongó Rákóczi előtt kiönté lelke egész fájdalmát, sőt keserű szemrehányásait sem tartóztathatá vissza: miért bocsátkozott a fejedelem a terv ellenére harcba e nélküle, s a vele lévő legvitézebb csapatok távollétében ? ! És Bottyánnak igazsága volt. Mert ha a gyönge és semmi katonai képességgel nem biró Pekry helyett ő, a régi, tapasztalt hadvezér, a rettenthetlen vitéz ember, a katonaság által imádott hős vezeti vala a jobbszárnyat, — most Heister népe feküdt volna vérében a gyászos emlékű turnai mezőn. De már mindennek vége volt. Megbotránkozott továbbá Bottyán a sebesült fejedelem körül lévő tisztek azon gondatlanságán, hogy sehol a város körül egyetlen őr sem volt föl- s állítva, s ő is a nélkül nyomult be hadával, hogy észre vette volna valaki. A szegény megbódult kíséret a boldogtalan, zagyva futásban erről egészen megfeledkezék. Pedig az üldöző császáriak bármely percben ott teremhettek, és egy puskalövés nélkül elfoghatták volna a szövetkezett rendek fejedelmét. Bottyán azért 600 lovasát személyesen fölállító őrségül a város körül; őrizetet vetett a Nyitra folyam hídja elé, s száguldókat indít a Nagy-Tapolcsányon túl, a trencsényi útra, hogy biztos hírt kapjon az ellenség elöljárójának hollétéről. Kolinovics e dolgokról röviden igy tesz említést: „Accedit sub vesperum a Gutám excursione reddux Bottyanius cum 600 equitibus, graviter expostulans, quod se, suisque turmis optimis abscutibus, certaminis aleam Rákócius jecerit; quos tarnen Praetorianorum vice, in villáé circuitu pro excubiis locat.“ A fejedelem nagy tanácskozások, bús gondok közt virasztá át az éjt Bottyánnal. Reggelre megérkezik valami összevergődött hadakkal Bercsényi is, a ki az ütközetben karjára sebet kapva, midőn karabélyosaival menekülne, egy Eszterházy Józsefféle labanc huszárkapitány Vas Pál, kísérői közé vegyült, azon szándékkal, hogy őt elfogja. A karabélyosok Vast, magyar ruhája miatt a futás zavarában kurucnak nézték, és így olyan közel jutott Bercsényihez, hogy immár érdeselt kezével, amit azonban a kurucok észrevévén, azonnal keresztülszurák. Ez a Vas Pál Vág-Szerdahelyre való volt. — Bercsényi azután elöltalálta Ocskayt,a mint Isztricán szlavnicai Sándorok kastélyában épen vacsorába; előtte két énekes ifjú álla, s a máskor oly zajos dandárnak most egymagában, mélázva hallgató az ifjak gyászdalait, az elmulandóságról. Bercsényi odakivül már fuvatta a riadót ezredének, s betoppanván, hadastul az ellenség tartóztatására küldte őt. (Folyt. köv.) fim f|§§^