Fővárosi Lapok, 1864. december (1. évfolyam, 275-299. szám)
1864-12-03 / 277. szám
277-ik sz. Szombat, decmeber 3. KJad°-^atal! Fe,t' bszítok',efe _ . Első évfolyam 1864 ______ fi _ £ --- A _ — a mgm*. A mmmm Szerkesztői iroda: FOVAROSI LAPOK, rr Megjelen az ünnep utáni na- Bélyegdíj minden ig- IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. EGZ PALACK PEZSGŐ. (Verseny-beszéljek.) Első beszélyke: Albintól. *) Az öreg Kende gazdag földbirtokos volt, ki fiát gyöngéden szerette. Huszonkét éves korában elküldte utazni, hogy lásson világot s embereket. Viktor beutazta a continenst, látott világot s embereket, és Párisban pihente ki fáradalmait. Párisban azonnal akadt barátokra, kik bebizonyították neki, hogy a század uralkodó eszméje a communismus, s a vagyon aránytalan felosztása égbe kiáltó bűn. Az ifjú át volt hatva e tan magasztossága által, s pénzét megosztotta barátaival. A párisi nők pedig édes szerelemről, kis kunyhóról s holdvilágos éjszakákról suttogtak neki, és kifizettették vele a szabók és divatárusok kontóit. Hat hó múlva Viktor sok tapasztalattal és üres erszénynyel tért hazájába. Huszonöt éves volt, midőn atyja meghalt s rá százezer forintnyi vagyont hagyott. Az egykor szivébe csepegtetett communistikus eszmék újra felébredtek benne, s Pesten fényes fogatot és nyilt házat tart ; lott. Vendégei igen szeretetreméltó emberek voltak;fékeit megmosolyogták, borait megdicsérték s kony-háján jól laktak. Történt, hogy ez időben egy bájos, fiatal énekesnő jött Pestre vendégszerepelni. Viktor természetesen el nem mulasztotta az előadást, s az utolsó felvonás után egyike volt azoknak, kiket Laura diadalkocsija elé fogott. Másnap a művésznő finom összehajtott levélkét kapott egy ékszertok kíséretében. A levélben Viktor hódolatát jelenti ki Laura iránt, s engedelmet kért, hogy őt meglátogathassa, az etűiben pedig, mint fényes kígyó, összegöngyölődve nyugodott egy ritka szépségű gyöngysor. Mint látjuk, a paradicsomi kígyó napjainkban is előfordul még, csakhogy másforma változatokban. Viktor ezentúl naponta meglátogatta Laurát, s forró szerelemmel és hercegi fénynyel árasztotta el. De szerelmi mámorában egyről megfeledkezett, hogy t. i. a szivet nem lehet megosztani. Laurának választani kellett a dicsőség és szerelem közt, s Laura a dicsőséget választotta. A diadalok bolygó tüze csábítóbb volt rá nézve azon szerelem lángjánál, mit Viktor iránt érzett, s nem volt rábírható, hogy a színpad daemoni örömeiről lemondjon. Viszonyuk kettészakadt. Laura visszatért a nagy világba, s egy megtörött szívet és tönkretett vagyont hagyott maga után. Kende Viktorral egyik belvárosi ház harmadik emeletén találkozunk viszont. Hónapos szobája csizjnosan van bútorozva, de a bútor nem az ő tulajdona. Az őszi alkonyat betakarja fátyolával összeesett alakját, s nem engedi látni a könycseppet, mely pilláján remeg. Ajka megmozdul s halkan szól : — Van e nevetségesebb egy bukott embernél? Lehet-e nyomorban élni ?—Azt hiszem, hogy a ki nem gyáva s nem rettegi a halált, elkopott ruhájának legelső foszlányát pisztolytöltésre használja föl. Viktor fölkelt a pamlagról, összefont karral járkált fel s alá, és arca percről percre derül! több jön. — Adósságaimat kifizettem — folytatá tovább, s még öt forintom megmaradt? Várjon mit tegyek vele ? Hm, egy vacsorára épen elég. Eh, ki menne jól! lakatlan át a más világra? — Ah megvan! Igen, igen. Egy palack cliquot veszek. Ez boldogabb napjaimra fog visszaemlékeztetni, mikor még szerettek, mikor még szerettem ! E dicső ital elfojtja bennem a keserű gondolatokat, s az utolsó cseppnél mámoros lelkem is elröpül------E percben az ajtó félig megnyílt, s rajta a házmester fia — egy körülbelül tíz éves gyermek — dugta be fejét. Arca szurtos, tekintete pajzán volt. — Elmegy még ma valahová, Kende úr? — kérdé a kis gamin. — Meglehet! — válaszolt Viktor, és sétáját tovább folytatá. — S hová? — Alkalmasint a pokolba, szép öcsém! — Akkor hát nem sütök a kályhába, mert mama azt tartja, hogy ott úgyis nagyon tüzelnek. Szerencsés utat, Kende úr! S ezen szavak után az ajtó újra bezáródott. — Hé Gyuri! — kiáltott Viktor a gyermek után — Gyuri, nem hallod? Gyuri már az első emeleten volt, s lihegve jött vissza, mint az üldözött madár. -- Mit tetszik ? —kérdé durcásan. — El akarlak küldeni. — válaszolt Viktor.— Okos vagy-e ? — Iskolába járok, vagy mi — — Nem úgy értem. Tudsz-e vigyázni? — Hogyne! Jól megtanulhattam már, mióta az a kopasz úr a második emeleten fölfogadott, hogy vigyázzak, váljon nem megy-e valaki a feleségéhez, mikor otthon nincs. — Fogd be a szádat! Azt kérdezem, hogy ha egy palack Bort hozatnék veled , nem törnéd-e össze ? Gyuri éktelen hahotába tört ki. — No csak az kellene még, hogy ahhoz se értsek ! — szólt fuldokolva a nevetéstől — Hiszen még alig tudtam járni, mikor az apám fülön fogott, elvitt a kocsmába, s azt mondta, hogy jól megjegyezzem magamnak a helyet, mert ezentúl minden nap egy iice bort fogok hozni. Azóta negyvenkét akó bort hordtam el onnan, ahogy minap az iskolában kiszámítottam. — Látom, hogy gyakorlott vagy. Ide hallgass hát. Egy cédulára felírom a bor nevét . — Soh se fáraszsza magát Kende úr. Elég, ha megmondja, hogy melyikből hozzák : a 14 krajcárossból-e, vagy a 20-asból? Viktor leült, s kis papirszeletre a következő három szót irta: „egy palack cliquet.“ Aztán kivette utolsó öt forintos bankjegyét a tárcából, s mindkettőt átnyujtá Gyurinak. — ITWd — szólt hozzá. — A „Vadászkürt“-ben CJ megysz, s elhozod azt, mit erre fölirtam. Gyuri az ajtó felé tartotta ott megállt. — Kende úr! — mondá, fültövét vakarva. — Mi kell ? — Jobb lenne, ha három hatost adna, mert ilyen nagy pénzrafelélek járni. — Tökfilkó! Annak a palack bornak öt forint az ára. .. Gyuri torkán elakadt a szó. Száját 0 formára tátotta el, s szeme ijedten tévedezett Viktor alakján. Végre összeszedte magát, s egy szörnyüködő sóhaj után eltávozott. Viktor egyedül maradt sötét eszméivel a sötét szobában. Sokáig járkált ismét fel s alá, s meg-meg- s remegő ajkán egy név lebbent el, oly név, melyet már rég nem ejtett ki — — — Megválni az élettől, a nélkül, hogy még egyszer lássuk, kit egykor szerettünk,— itt hagyni mindent, — mi boldogított, — megsemmisülni, elporladni-------mily szomorú gondolat! ! Az idő múlt, s Gyuri még mindig nem jött meg. Viktor az ablakhoz lépett s tekintete elmélyedt a sűrü ködben, mely az utcára nehezedett. Alulról a gázlámpák vörös tűzgolyók gyanánt törtek át a homályon, s az emberek lábkopogása és zavart beszéde förhatott hozzá, a nélkül, hogy az egyes alakokat láthatta volna. Homlokát a hideg ablaktáblára hajtás elgondolkodott. — Minek is élni, ha az élet nem ad gyönyört ? — szólt halkan,s forró lehellete elhomályositá az üveget. — S kinek ártok én, ha meghalok? Ki fog sajnálni? ki fog megsiratni? Hideg borzadály futott végig rajta. Fázni kezdett s az ablakot elhagyá. — Fázom, — mondá remegve — nagyon, nagyon fázom! S az a kölyök még sem jön. Eh, sütsünk be ! — kiálta fel s a kályha elé guggolt — így ni, azonnal égni fog------most ide a karosszéket, s mellé a kis asztalt a cliquet számára !-------Mily kedélyes kép ! — téve hozzá Viktor, mialatt két lépést hátrált s elmerült a csendélet nézésébe. De a másik percben újra magához tért, s eszébe jutva, hogy meghalására előkészületeket kell tennie, gyertyát gyújtott. Egy jól elzárt szekrényből gyönyörű fegyvertokot vett elő, s a kis asztalra téve. Ez volt azon egyetlen tárgy, melynek eladása legnagyobb nyomorában sem jutott eszébe. Gondosan elzárta mindig, s úgy őrizte, mintha tudta volna, hogy egykor még szüksége lesz reá. Az egyik pisztolyt kiemelte bársony nyughelyéből, beletette a lőport, s a hideg,nehéz, kegyetlen óngolyót. Midőn mindezzel készen volt: a megtöltött fegyvert egy zsámolyra helyezé maga mellé, s a..karrt székbe ült. Kezét összekulcsolta, fejét mellére csüggeszté, tekintete a félig lehunyt pillák alól a hamvadó tűzre mit szögezve. — Az ember halála hasonló egy húr lepattanásához a zenekarban — pillanatnyi Sissonantia — aztán a dallam tovább foly — mondá Viktor s szeme lezárult.------ ~ Jó félóra telt bele, midőn a lépcsőn lassan felhaladó lábcsoszogás hallatszik. A kis gyári volt, ki melancholikus arckifejezéssel s kezében egy pezsgős palack szurkozott nyakával a hónapos szoba felé tartott. Az ajtó előtt megállt s tagjait ama borzadályos hidegség futotta át, mit a gyermekek a bekövetkezendő büntetés előtt szoktak érezni. De végre is be kellett nyitni! Viktor a neszre fölrezzent, s arcáról a levertséget és fájdalmat könnyelmű mosoly űzte el. — Ah te vagy az, kis Ganymedem! — szólt, a karszékből kiemelkedve. — Hol a mennyköbe jártál annyi ideig ? S e gyöngéd megszólítás után Gyurira tekintett, ki megsemmisülve, sírásra álló arccal várta a kikerülhetlen büntetést. Viktort igen kellemetlenül lepte meg e szomorú kép, alig akart hinni szemének, s ajka remegett a haragtól. — Mit tettél, szerencsétlen ? — kérdé a gyermeket. Gyuri néhány másodpercig hallgatott,s a palack nyakát gépiesen forgatta ujjai közt. Aztán alig hallhatólag mondá : — Eltörött! — Eltörött!— kiálta Viktor indulatosan.— Azt látom, de hogyan törted el ? — Kezed is véres -------beszélj, mi történt ? — Hát jövök nagy vigyázva a váci utcán, szembe találkozom két varga inassal. Amint meglátták kezemben a palackot, az egyik így szól hozzám: hova viszed azt a champagnert te ? — Mi közöd hozzá — mondok, s tovább akartam menni. _Tán ternót csinált az apád? — kérdezi erről^T— a másik.— Azt hát, mondok, s hátat fordítottam *) Csak a név uj, szépirodalmunk terén azzal, ki felvette, már sokszor találkoztak az olvasó^. Szerk.