Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)

1865-09-12 / 208. szám

208-ik. sz. Kedden, September 12. Kiada­ti iratal::pest. bar­ok-tere ?1. sz. Második évfolya­m 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 írt. negyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap , ko­­ronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. évi.­ Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . 30 kr Előfizetési fölhív­ás „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára Lapunk nyolcadik évnegyedére nyilván elő­fizetést, fölösleges volna annak irányáról és törekvé­seiről hosszasabban szólni. A tartalom emelése, s nem a pipere és fényűzés terjesztése a célunk. Ha csak e közelebbi évnegyedet tekinti is át az olvasó, meggyőződhetik: menyire minden áron azon vagyunk, hogy változatos, tartalmas közlönyt, még­pedig újság­ot adjunk. Törekvésünk a régibb jobb nevű irók közül szép­­irodalmi lobogónk alá gyűjteni a menyit csak lehet, s egyszersmind útat nyitni minden oly tehetség szá­mára, mely jövőt érdemel. Beszélyeink a mai legjobb nevű novellairók tol­lából valók. A fordítások közt igyekszünk a kisebb elbeszélések mellett maradandó értékű nagyobb mun­kákat is adni. Tárcacikkeinkben a könnyű, eleven előadás mellett az ismereteket is terjeszteni kívánjuk, oly is­mereteket nevezetesen, miket nőknek s férfiaknak tud­­niok egyiránt szükség. De az időszakok érdekeire és mozzanataira is kellő súlyt fektetünk. Például most, a lefolyó nyár fürdői idényéből több mint huszonöt eredeti levelet közlünk különböző fürdőkről, Osten­­detől Karlsbadig, s Balaton-Füredtől a kis Magya­­rádig. A főváros életét, nevezetes mozzanatait, mint például közelebb a zenedei ünnepeket, gyors és ki­merítő rajzokban ismertetjük olvasóinkkal. A közélet újabb lendülete friss érdeket ad iro­dalmi és társaséleti ügyeinknek is, s így lapunk ele­venségére is kihat. Ha az országgyűlés megnyílik, eredeti leírások, tollrajzok és jellemzések által fogjuk ismertetni a napok hőseit és történeteit, s így élénk szinti képek által mintegy kiegészíteni­­ igyekszünk a politikai lapok komoly értesítéseit. Továbbá a közü­gyek és intézetek érdekében mindig, mint eddig is, küzdeni fogunk, bátran kimondva a hiányokat és gyarlóságokat sat., s sürgetve a jót és célravezetőt. Közlemények dolgában a más szépirodalmi közlö­nyöket folyvást megelőzzük és túlszárnyaljuk, miután napilapunk hatszor jelenik­t meg addig, míg azok csak egyszer. Ez okozza, hogy lapunk ára is magasabb. De gondolja meg az olvasó, hogy ép e megjelenés miatt ezer előfizető után a kormánynak hatezer frtot kell fizetnünk bélyeg és postajegyért, míg a heti­lapok ugyanenyi után csak ezret fizetnek, s azonnal be fogja látni, hogy előfizetési föltételeink aránylag még jutányosaknak mondhatók. Miután a „Fővárosi Lapok“-at folyvást emelni törekszünk, írói körünket s levelezéseinket pedig minél szélesbbé tenni, kérnünk kell lapunk rendes ol­vasóit, hogy e vállalatot körükben terjeszteni és ajánlani szíveskedjenek. Nem csupán a mi ügyünk ez, hanem az egész irodalomé, melynek a „Fővárosi Lapok“ — a maga terén — egyetlen napi közlönye. Pest, sept. 9. 1865. VADNAI KÁROLY. TÓTH KÁLMÁN. főm­unkatárs, tulajdonos s felelős szerkesztő. KIADÓI SZÓ. — A „Fővárosi Lapok“ ezután is minden nap csinosan nyomva, pon­tosan küldetik szét. Divatképek is küldetnek a nők számára, s ez évnegyedben is három ily színezett kép­ melléklet jelent meg. Az előfizetéseket — nehogy nagy költségbe kerülő fölösleges példányokat kelljen nyomatni, mielőbb beküldetni kérem. Előfizetési föltétel: évnegyedre, vagy­is október­től december végéig — 4 ft. Az előfizetési összegek a „Fővárosi Lapok“ kiadó­­ hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. EMICH GUSZTÁV, akad. nyomdász, s a „F. L.“ kiadója. AZ UDVARI LÉ­TI KÖRBEN. Történeti elbeszélés. V­ért­esi Ar­neidtől. (Folytatás.) Soha többé Petersburgba nem jött. Ott távol élt boldogságban, megelégedésben holta napjáig. Hogy ne lett volna boldog, mikor háromezer parasztja volt, ki mind őt nevezte urának, őt bámulta és ő tőle félt. Ez utóbbi különösen hizelgett az egykori őrmester hiúságának, a ki különben igen tisztességes ember volt és igen atyailag bánt parasztjaival. V. Nemsokára kezdett L’Estocqra nézve is nyo­masztó lenni Erzsébet császárné udvarának levegője. Az orvos udvari levegőben nőtt fel kora ifjúsá­gától kezdve, éh de más volt az a levegő, melyben ő mozgott, nem ez a mostani. Szellem és szépség vetél­kedett itt azelőtt, minden országból ide gyűltek az emberek, kiket ész, bátorság és rendkívüli tehetsé­gek magas szerepre jelöltek ki, de kiknek fölemelke­dését más­­ országokban a születés vagy ármány gátolta. Mindez megváltozott Erzsébet alatt. Az ó-oroszok uralomra kerültek, s kiszorították a civilizáló elemet. Az idegenek gyűlölete lett a jelszó. Megvetéssel for­dultak el az idegen szokásoktól, az ősi szokások is­mét divatba kezdtek jönni. Divatba jött ezzel a buzgó vallásosság, a szigorú ájtatosság, böjtök és búcsújá­­rások. A császárnő nagy buzgósággal látogatta a tem­plomokat, hol a pápák a nyugatról jött erkölcstelen­ség ellen prédikáltak. A műveltség most már egyér­telmű lett az erkölcstelenséggel. Komor, szigorú és vakbuzgósággal teljes lett az udvar. A nemzeti és vallásos párt túlzásában veszély fenyegette a civilizatiót. L’Estocq nem érezte magát otthonosnak e körben, melynek iránya ellenséges volt rá nézve is. Mindinkább visszavonult az udvartól és mindinkább gyakrabban kezdte látogatni a társasá­got, mely az ifjú trónörökösnél, Erzsébet unokaöcs­­csénél szokott összegyűlni. A trónörökös, a későbbi III. Péter csak imént vette nőül a szellemdús Katalin hercegnőt, ki kelle­mes kört gyűjtött össze maga körül. Vidámság, szel­lem, tréfa és művészet uralkodott e kis körben. Ide menekültek a rideg, szigorú és szertartásos császári udvarból mindazok, kik a társasélet kellemeit élvez­ni akarták. L’Estocq is itt keresett menekülést a szép és szellemdús ifjú nő körében az udvarnál szenvedett boszantások és unalmak kárpótlásául. Természetesen siettek ellenségei e látogatások hírét megvinni a császárnénak. Mint minden hatal­masnak, L’Estocqnak is sok ellensége volt, ezek az­tán minden alkalmat fölhasználtak, hogy megbuktat­hassák, s nem mulasztották el soha rágalmazni őt a császárné előtt, valahányszor csak alkalom nyílt rá. A császárné rész néven vette L’Estocqtól, hogy látogatásokat tesz a trónörökösnél és nejénél. Nem szólt ugyan érte, de neheztelése fokról fokra növeke­dett, a­mint megtudta, hogy L’Estocq látogatásai mindinkább gyakoriabbak a trónörökös nagyherceg házánál. Nagy volt a meghasonlás a császárné és unoka­­öcscse közt, úgy hogy néhány ízben már arról is sut­togtak az udvaroncok, hogy az utóbbi meg fog fosz­tatni a trónöröklési jogtól. Az idegenség folyvást nö­vekedett köztük s árulkodók szították a tüzet. A császárné értesítve volt mindenről, a­mi Péter nagyhercegnél történik. Tudta, hogy ott francia szo­kásokat utánoznak, dicsőítik a „halhatatlan“ Voltaire-t és a „nagy“ porosz királyt Fridriket, e két „istentagadó gonoszt“, kiknek nevét nevezni sem­­ volt szabad Erzsébet császárné udvarában. Tudta hogy ott kinevetik az ősi orosz szokásokat, és élceket csinálnak a pápák tiszteletreméltó személyeire. Úgy tekintette öcscsének házát, mint Sodomát és Gomorkát, melyet az úr tűzesővel elpusztított.­­ És e helyre jár most L’Estocq is, ide, hol a csá­szárné nyilt ellenségeit, mint például a porosz II. Fridriket magasztalják , míg az orosz udvart gúny tárgyává teszik. Ezt mind, és még többet beszéltek a császárnőnek az árulkodók, úgy hogy egészen elide­genedett L’Estocqtól. Az egykor ünnepelt férfi feltűnő hidegséget kez­dett tapasztalni a császárnő részéről, a­mi sértette, de nem aggódtatta, s csak arra szolgált, hogy annál inkább kerülje az udvart s keresse Katalin hercegnő társaságát. Érezte, hogy mindinkább kezdi az udvarnál el­veszteni befolyását, s látta, hogy az ó-orosz párt, a pa­pok pártja nyer ott mindinkább befolyást. Szava nem birt már döntő súlylyal a titkos tanácsban, mint Er­zsébet uralkodásának kezdetén. Sok ellenséget szerzett magának a főrangú hi­vatalnokok , a miniszterek közt önkényes beavatko­zásaival. Nem tűrhették , hogy döntő befolyást akar gyakorolni az állam minden ügyeire, beleavatkozik a külügyi politikába , javításokat hoz be a pénzügyek kezelésébe és beleszól a kormányzás minden ágába. Hajd, nagy terveket remélt ő egykor végrehajt­hatni ; hitte, hogy intézhetni fogja az orosz birodalom sorsát. Nagy és nemes tervek lelkesítették, s becsvá­gya magasra tört. Be kellett látnia, hogy ez mind ki­­vihetlen. Hálátlansággal vádolta magában Erzsébetet, mi­dőn észrevette befolyásának csökkenését az udvarnál, s a császárné elhidegülését. — Én tettem őt császárnévá, — így vélekedett L’Estocq, —nekem köszönheti koronáját, egyedül csak nekem. S most megfeledkezik arról, hogy nél­külem soha a trónra nem jutott volna. Viszont, a császárné L’Estocqot tartotta hálátlan­nak. Nem mindenét neki köszönhette-e L’Estocq, ma­gas állását, roppant vagyonát ? Egyszerű sebész volt, s mivé emelte őt a császárné kegyelme? Az idegenség mindinkább nagyobbodott a csá­szárné és L’Estocq közt. Ellenségei ügyesen föl tud­ták használni azt. Roppant gazdagsága miatt is sok ellensége volt L’Estocq grófnak. Irigyelték nagy jószágait, kincseit. Fényes gyűjteményei voltak becses ékszerekből, drá­ga képek és mindenféle ritkaságokból; azokon is jó lenne megosztozni, gondolták magukban. Ellenei közül két leghatalmasabb , Besztuseff- Riumin gróf főkancellár és Apraxin gróf tábornagy szövetkeztek, hogy minden áron megbuktatják őt. Ad­dig vádaskodtak a cárnőnél, addig beszéltek róla, hogy mily gyanúsak L’Estocq látogatásai a trónörö­kös nagyhercegnél és nagyhercegnénél, hogy L’Es­tocq titkos összeköttetésben áll a svéd és porosz ud­varokkal, Erzsébet császárnő ellenségeivel, hogy bi­zonyára veszélyes cselszövényen dolgozik, összees­küvést forral, — addig beszéltek, míg végre a csá­szárné kiadta a rendeletet L’Estocq gróf elfogatására. L’Estocq kérte, hogy engedtessék meg neki a császárné előtt személyesen igazolni magát. Nem en­gedték meg. A császárné nem akarja meghallgatni. Irt aztán Erzsébethez, emlékeztetve őt azon sza­vakra, melyeket trónra jutása reggelén mondott. íme, a császárné föláldozza őt ellenségeinek. Emlékezzék vissza az akkor mondott szavakra. Ő hű maradt a császárnéhoz és soha nem szegte meg hűségi esküjét s ma is kész, mint azon éjjel, vérét áldozni s életét kockára vetni a császárnéért. (Vége köv.)

Next