Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)
1865-09-12 / 208. szám
208-ik. sz. Kedden, September 12. Kiadati iratal::pest. barok-tere ?1. sz. Második évfolyam 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 írt. negyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. évi. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden iktatáskor . . . 30 kr Előfizetési fölhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára Lapunk nyolcadik évnegyedére nyilván előfizetést, fölösleges volna annak irányáról és törekvéseiről hosszasabban szólni. A tartalom emelése, s nem a pipere és fényűzés terjesztése a célunk. Ha csak e közelebbi évnegyedet tekinti is át az olvasó, meggyőződhetik: menyire minden áron azon vagyunk, hogy változatos, tartalmas közlönyt, mégpedig újságot adjunk. Törekvésünk a régibb jobb nevű irók közül szépirodalmi lobogónk alá gyűjteni a menyit csak lehet, s egyszersmind útat nyitni minden oly tehetség számára, mely jövőt érdemel. Beszélyeink a mai legjobb nevű novellairók tollából valók. A fordítások közt igyekszünk a kisebb elbeszélések mellett maradandó értékű nagyobb munkákat is adni. Tárcacikkeinkben a könnyű, eleven előadás mellett az ismereteket is terjeszteni kívánjuk, oly ismereteket nevezetesen, miket nőknek s férfiaknak tudniok egyiránt szükség. De az időszakok érdekeire és mozzanataira is kellő súlyt fektetünk. Például most, a lefolyó nyár fürdői idényéből több mint huszonöt eredeti levelet közlünk különböző fürdőkről, Ostendetől Karlsbadig, s Balaton-Füredtől a kis Magyarádig. A főváros életét, nevezetes mozzanatait, mint például közelebb a zenedei ünnepeket, gyors és kimerítő rajzokban ismertetjük olvasóinkkal. A közélet újabb lendülete friss érdeket ad irodalmi és társaséleti ügyeinknek is, s így lapunk elevenségére is kihat. Ha az országgyűlés megnyílik, eredeti leírások, tollrajzok és jellemzések által fogjuk ismertetni a napok hőseit és történeteit, s így élénk szinti képek által mintegy kiegészíteni igyekszünk a politikai lapok komoly értesítéseit. Továbbá a közügyek és intézetek érdekében mindig, mint eddig is, küzdeni fogunk, bátran kimondva a hiányokat és gyarlóságokat sat., s sürgetve a jót és célravezetőt. Közlemények dolgában a más szépirodalmi közlönyöket folyvást megelőzzük és túlszárnyaljuk, miután napilapunk hatszor jelenikt meg addig, míg azok csak egyszer. Ez okozza, hogy lapunk ára is magasabb. De gondolja meg az olvasó, hogy ép e megjelenés miatt ezer előfizető után a kormánynak hatezer frtot kell fizetnünk bélyeg és postajegyért, míg a hetilapok ugyanenyi után csak ezret fizetnek, s azonnal be fogja látni, hogy előfizetési föltételeink aránylag még jutányosaknak mondhatók. Miután a „Fővárosi Lapok“-at folyvást emelni törekszünk, írói körünket s levelezéseinket pedig minél szélesbbé tenni, kérnünk kell lapunk rendes olvasóit, hogy e vállalatot körükben terjeszteni és ajánlani szíveskedjenek. Nem csupán a mi ügyünk ez, hanem az egész irodalomé, melynek a „Fővárosi Lapok“ — a maga terén — egyetlen napi közlönye. Pest, sept. 9. 1865. VADNAI KÁROLY. TÓTH KÁLMÁN. főmunkatárs, tulajdonos s felelős szerkesztő. KIADÓI SZÓ. — A „Fővárosi Lapok“ ezután is minden nap csinosan nyomva, pontosan küldetik szét. Divatképek is küldetnek a nők számára, s ez évnegyedben is három ily színezett kép melléklet jelent meg. Az előfizetéseket — nehogy nagy költségbe kerülő fölösleges példányokat kelljen nyomatni, mielőbb beküldetni kérem. Előfizetési föltétel: évnegyedre, vagyis októbertől december végéig — 4 ft. Az előfizetési összegek a „Fővárosi Lapok“ kiadó hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. EMICH GUSZTÁV, akad. nyomdász, s a „F. L.“ kiadója. AZ UDVARI LÉTI KÖRBEN. Történeti elbeszélés. Vértesi Arneidtől. (Folytatás.) Soha többé Petersburgba nem jött. Ott távol élt boldogságban, megelégedésben holta napjáig. Hogy ne lett volna boldog, mikor háromezer parasztja volt, ki mind őt nevezte urának, őt bámulta és ő tőle félt. Ez utóbbi különösen hizelgett az egykori őrmester hiúságának, a ki különben igen tisztességes ember volt és igen atyailag bánt parasztjaival. V. Nemsokára kezdett L’Estocqra nézve is nyomasztó lenni Erzsébet császárné udvarának levegője. Az orvos udvari levegőben nőtt fel kora ifjúságától kezdve, éh de más volt az a levegő, melyben ő mozgott, nem ez a mostani. Szellem és szépség vetélkedett itt azelőtt, minden országból ide gyűltek az emberek, kiket ész, bátorság és rendkívüli tehetségek magas szerepre jelöltek ki, de kiknek fölemelkedését más országokban a születés vagy ármány gátolta. Mindez megváltozott Erzsébet alatt. Az ó-oroszok uralomra kerültek, s kiszorították a civilizáló elemet. Az idegenek gyűlölete lett a jelszó. Megvetéssel fordultak el az idegen szokásoktól, az ősi szokások ismét divatba kezdtek jönni. Divatba jött ezzel a buzgó vallásosság, a szigorú ájtatosság, böjtök és búcsújárások. A császárnő nagy buzgósággal látogatta a templomokat, hol a pápák a nyugatról jött erkölcstelenség ellen prédikáltak. A műveltség most már egyértelmű lett az erkölcstelenséggel. Komor, szigorú és vakbuzgósággal teljes lett az udvar. A nemzeti és vallásos párt túlzásában veszély fenyegette a civilizatiót. L’Estocq nem érezte magát otthonosnak e körben, melynek iránya ellenséges volt rá nézve is. Mindinkább visszavonult az udvartól és mindinkább gyakrabban kezdte látogatni a társaságot, mely az ifjú trónörökösnél, Erzsébet unokaöcscsénél szokott összegyűlni. A trónörökös, a későbbi III. Péter csak imént vette nőül a szellemdús Katalin hercegnőt, ki kellemes kört gyűjtött össze maga körül. Vidámság, szellem, tréfa és művészet uralkodott e kis körben. Ide menekültek a rideg, szigorú és szertartásos császári udvarból mindazok, kik a társasélet kellemeit élvezni akarták. L’Estocq is itt keresett menekülést a szép és szellemdús ifjú nő körében az udvarnál szenvedett boszantások és unalmak kárpótlásául. Természetesen siettek ellenségei e látogatások hírét megvinni a császárnénak. Mint minden hatalmasnak, L’Estocqnak is sok ellensége volt, ezek aztán minden alkalmat fölhasználtak, hogy megbuktathassák, s nem mulasztották el soha rágalmazni őt a császárné előtt, valahányszor csak alkalom nyílt rá. A császárné rész néven vette L’Estocqtól, hogy látogatásokat tesz a trónörökösnél és nejénél. Nem szólt ugyan érte, de neheztelése fokról fokra növekedett, amint megtudta, hogy L’Estocq látogatásai mindinkább gyakoriabbak a trónörökös nagyherceg házánál. Nagy volt a meghasonlás a császárné és unokaöcscse közt, úgy hogy néhány ízben már arról is suttogtak az udvaroncok, hogy az utóbbi meg fog fosztatni a trónöröklési jogtól. Az idegenség folyvást növekedett köztük s árulkodók szították a tüzet. A császárné értesítve volt mindenről, ami Péter nagyhercegnél történik. Tudta, hogy ott francia szokásokat utánoznak, dicsőítik a „halhatatlan“ Voltaire-t és a „nagy“ porosz királyt Fridriket, e két „istentagadó gonoszt“, kiknek nevét nevezni sem volt szabad Erzsébet császárné udvarában. Tudta hogy ott kinevetik az ősi orosz szokásokat, és élceket csinálnak a pápák tiszteletreméltó személyeire. Úgy tekintette öcscsének házát, mint Sodomát és Gomorkát, melyet az úr tűzesővel elpusztított. És e helyre jár most L’Estocq is, ide, hol a császárné nyilt ellenségeit, mint például a porosz II. Fridriket magasztalják , míg az orosz udvart gúny tárgyává teszik. Ezt mind, és még többet beszéltek a császárnőnek az árulkodók, úgy hogy egészen elidegenedett L’Estocqtól. Az egykor ünnepelt férfi feltűnő hidegséget kezdett tapasztalni a császárnő részéről, ami sértette, de nem aggódtatta, s csak arra szolgált, hogy annál inkább kerülje az udvart s keresse Katalin hercegnő társaságát. Érezte, hogy mindinkább kezdi az udvarnál elveszteni befolyását, s látta, hogy az ó-orosz párt, a papok pártja nyer ott mindinkább befolyást. Szava nem birt már döntő súlylyal a titkos tanácsban, mint Erzsébet uralkodásának kezdetén. Sok ellenséget szerzett magának a főrangú hivatalnokok , a miniszterek közt önkényes beavatkozásaival. Nem tűrhették , hogy döntő befolyást akar gyakorolni az állam minden ügyeire, beleavatkozik a külügyi politikába , javításokat hoz be a pénzügyek kezelésébe és beleszól a kormányzás minden ágába. Hajd, nagy terveket remélt ő egykor végrehajthatni ; hitte, hogy intézhetni fogja az orosz birodalom sorsát. Nagy és nemes tervek lelkesítették, s becsvágya magasra tört. Be kellett látnia, hogy ez mind kivihetlen. Hálátlansággal vádolta magában Erzsébetet, midőn észrevette befolyásának csökkenését az udvarnál, s a császárné elhidegülését. — Én tettem őt császárnévá, — így vélekedett L’Estocq, —nekem köszönheti koronáját, egyedül csak nekem. S most megfeledkezik arról, hogy nélkülem soha a trónra nem jutott volna. Viszont, a császárné L’Estocqot tartotta hálátlannak. Nem mindenét neki köszönhette-e L’Estocq, magas állását, roppant vagyonát ? Egyszerű sebész volt, s mivé emelte őt a császárné kegyelme? Az idegenség mindinkább nagyobbodott a császárné és L’Estocq közt. Ellenségei ügyesen föl tudták használni azt. Roppant gazdagsága miatt is sok ellensége volt L’Estocq grófnak. Irigyelték nagy jószágait, kincseit. Fényes gyűjteményei voltak becses ékszerekből, drága képek és mindenféle ritkaságokból; azokon is jó lenne megosztozni, gondolták magukban. Ellenei közül két leghatalmasabb , Besztuseff- Riumin gróf főkancellár és Apraxin gróf tábornagy szövetkeztek, hogy minden áron megbuktatják őt. Addig vádaskodtak a cárnőnél, addig beszéltek róla, hogy mily gyanúsak L’Estocq látogatásai a trónörökös nagyhercegnél és nagyhercegnénél, hogy L’Estocq titkos összeköttetésben áll a svéd és porosz udvarokkal, Erzsébet császárnő ellenségeivel, hogy bizonyára veszélyes cselszövényen dolgozik, összeesküvést forral, — addig beszéltek, míg végre a császárné kiadta a rendeletet L’Estocq gróf elfogatására. L’Estocq kérte, hogy engedtessék meg neki a császárné előtt személyesen igazolni magát. Nem engedték meg. A császárné nem akarja meghallgatni. Irt aztán Erzsébethez, emlékeztetve őt azon szavakra, melyeket trónra jutása reggelén mondott. íme, a császárné föláldozza őt ellenségeinek. Emlékezzék vissza az akkor mondott szavakra. Ő hű maradt a császárnéhoz és soha nem szegte meg hűségi esküjét s ma is kész, mint azon éjjel, vérét áldozni s életét kockára vetni a császárnéért. (Vége köv.)