Fővárosi Lapok 1868. augusztus (176-199. szám)

1868-08-02 / 177. szám

177-dik 87 Vasárnap, augusztus 2. Kiadó-i­i­vatal: Pest, barátok­ tere 7. n. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Félévre..................8 írt 4 frt Negyedévre . . Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. .. Szerkesztői író... Lipót utca 34. az. 1-s# Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkaz ez évne Meddig tart még . .. Meddig tart még e hosszú éj homálya, Mikor fog immár fölkelni a nap ? Oly régen várok az első sugárra, Mely e sötétben fényt, világot ad. Vagy tán a nap már az égen se volna ? — Hisz érzem gyakran sugara hevét, Érzem, mily hévvel süt néha orcámra, S körültem mégis minden oly sötét. Vagy tán álmodom, — úgy szörnyű ez álom. S végtelen hosszan, hosszan tart nekem. Hogy fölébredjek — hajh — mily régen várom, S vájjon lát-e még napsugárt szemem ? Hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, Elpártoltál e tőlem hűtlenül ? Ihlető csókod ajkam alig várja, Melytől szivem és lelkem áthevül. Jöjj , hadd teremtsen épen úgy, mint régen, Lelkem képzelm­e által ecsetem, Eszméim mostan tisztábbak, úgy érzem, S a siker sokkal fényesebb leszen. Derült nyári ég alatt szép vidéken Kis pásztor kunyhó, halmok, völgy, patak, Elöl facsoport, árnyalva sötéten, Alatta nehány pihenő alak. Vagy sötét felhők, villámok füzével, Háttérben látszik egy nagy fergeteg, Az előtérnek fájt tündér fénynyel A leszálló nap világítja meg. Adjátok ide ecsetim s a vásznat, Hadd fessem gyorsan, a mit lelkem lát! Mert az ihletnek percei nem várnak, Adjátok hamar ecsetim tehát! Hajh de senki se hallgat itt szavamra, Körültem sötét és homálya van ; Régi jó múzsám itt hagyott magamra, Hasztalan hívom vissza, hasztalan. S­im félzeng fájó keblem fölött lantom, Bús panaszló hang árad húrjain, De én az alatt, a­mig hangját hallom, Enyhülni érzem mély fájdalmaim. Mezei József: A MEGNYERT ARANY. (Genrekép.) Irta: Balázs Sándor. (Vége.) — Ugyan ne tréfáljon mindig a sógor, már ugyan hogy mondhat ilyet, ha csak tréfából is egy anyának! — Na bizony, hát nem annyi-e ránk nézve, mintha meghalt volna, ha nincs itt. Aztán mit is bú­­sulna azért a tekergőért! Érdemli is az! — Már az igaz, hogy nem érdemli, mert rosz fiú. — Itt hagyni szegény öreg anyját, s elszökni tőle éjszakának idején! — S neki bolondulni a világnak, s kitenni ma­gát az elpusztulásnak, meg a megnyomorodásnak ide­­genek kedvéért. Na hiszen csak kerüljön valaha a szemem elé. — Hát aztán, ha oda kerülne ? — Fogadom, hogy olyan nyaklevessel fogadnám, hogy soha nem felejtené el teljes életében! — Asszonyi fenyegetőzés! — mondá nagybá­tyám, gúnyosan kacagva. — Nyaklevessel! Fogadná bizony pityergéssel és elájulással. Tudjuk, hogy szok­tak az asszonyok iitézkedni. — Nekem beszél egy sógor! Hát mikor nem tartottam én meg szavamat és fogadásomat csakúgy, mint akármely férfi, sőt még jobban ! Miben volt erő­sebb valaha nálamnál ? Tán még bírókban is földhöz tudnám teremteni! — Na, most ebben a melegben engedje el a pró­bát. Igazán nincs kedvem birkózni. — Akkor hát ne dehonestáljon — No no, én nem mondok egyebet, minthogy ha az a rosz fiú nagy hirtelen ide teremne, hát sógor­asszonykám bizony tán el is ájulna! De hogy sírva fakadna és pityeregne, arra már aztán fogadni is mernék! — No hát fogadjunk! — Mibe? — A mibe tetszik. A házamba, a szőlőmbe­ vagy egy pár borjas tehénbe. Én mindenre kész va­gyok. Hanem aztán megtartsa ám, azt mondom. Mert akárhány férfit láttam már olyat, a­ki nem tar­totta meg fogadását. — No én megtartom sógorasszony. S hogy az­tán mégis valami nagy terhére ne essék a dolog, hát ne fogadjunk valami nagyba. — A­mibe a sógornak tetszik, én abba fogadok. — No jó! Nekem van egy aranyom, a sógorasz­­szonynak is van aranya, és pedig nem egy, hanem akárhány, abba fogadjunk. — Elfogadom, itt a kezem. — Itt az enyém is, tehát áll a fogadás. Csak ne szorítsa oly nagyon a kezemet. — Hát szorítsa maga is az enyémet. — Ha nem igaz, most jut eszembe, az én ara­nyom magyar arany. — Jól van, hát én is magyar aranyat teszek föl. — Tehát áll a fogadás ? — Áll. — Nem fog elájulni ? — Nem. — Nem fog sírni? — Nem. — Egyetlen könyet sem ? — Egyetlent sem. — És aztán nyakon teremti ? — Nyakon teremtem. — No, hát lássuk a virtust! Laci, jer ki! És ezzel föltárta az ajtót. Habozva, s félig mosolyogva, félig sírva léptem ki a szobába. Jó anyám meglepetve ugrott föl székéről. Da­rabig szótlanul meredt rám, azután hozzám lépett, ki­mozdulatlanul állottam. — Hát te rész fiú, így meg tudtad szomorítani jó anyádat, s eltűröd, hogy ilyen komédiát játszanak vele! Nesze! És ezzel nyakon ütött, hogy szintúgy csattant. — Nos sógor, ide nézzen, nedves-e a szemem ? — Nem a sógorasszony! Megnyerte a fogadást. — Ide hát az aranyat! — Itt van! — Hát nyertem úgy-é ? Nyert. — Hát elismeri úgy-é, hogy csak olyan erős va­gyok, mint akárhány férfi. Sőt még erőse­bb is igen soknál ? — Elismerem ! — No­ha elismeri, hát itt az aranya, és itt az enyém is! — mondá, egy fiókot föltárva, s abból egy aranyat véve ki. — Mert elvesztettem a fogadást. Jer ide szivemre te­rész fiú, hadd sir­jam ki magamat nagy boldogságomban! — Oda rohantam lábaihoz, térdre borultam előtte, ő meg fölemelt, ölébe vont, épen oly könnye­dén, mintha még mindig két-három esztendős kis gyerek lettem volna, s csókjaival és könyeivel árasz­tott el. Soká tartott e szent elérzékenyülés, de talán még tovább tartott volna, ha Sári asszony is újból rá nem kezdi jajveszéklését. És pedig olyan irtózatos erővel és hangon, a­mit lehetetlen volt kiállani. Édes­anyám fölemelkedett e jajveszéklésre, meg­törölte szemeit és összeszedte magát. — Hát mit sírsz, vísz még te is ? Lódúlj a kony­hába, csinálj tüzet és ölj csirkéket! Hát nem látod, hogy itthon a Laci, pörköltet kell csinálni. Tudod, hogy az a kedves étele! — E szavakra Sári elkezdett hahotázni, kezeit összecsapkodni, s azután még nagyobb jajveszéklés­­ben tört ki. Erőszakkal kellett a konyhába kitaszigálni. — No sógor, — mondá anyám félig kedélyesen, félig mérgesen, — megtréfált, hanem biztosítom, hogy nem maradok adósa. Nem viszi el szárazon. — Dehogy viszi! — kiáltám diadallal, — hisz nézze csak anyám, már is sir! — Sírok hát, — mondá nagybátyám, — te gaz­fickó, hanem bizony nem azért, hogy megjöttél! — Hát mért ? — kérdé kárörvendő gúnynyal jó anyám, — hát miért sír a sógor ? — Igen miért? csak mondja meg! kérdém ma­gam is, hogy jó anyám diadalát még teljesebbé tegyem. — Hát azért sírok . . . azért sírok . . . te . . . gazfickó . .. hogy . . . hogy . . . oda nem vesztél! B­ŰNJEL. Elbeszélés Gerstücker után. (Folytatás.) Halálig elfáradva, de azon boldogító öntudattal, hogy kötelességének eleget tett, s e mellett magának kitűnő étvágyat szerzett, végre kevéssel két óra előtt a tanár házába visszaérkezett. — Nos , el van végezve minden ? — kiáltott ez nevetve. — Minden, mondá megelégedve a tanácsnok. — hármat hála istennek nem találtam otthon, és csak látogatójegyemet adtam át. Sajnáltam ugyan, de nem változtathattam a dolgon. Hogy még egyszer menjek, azt sem tehettem. — Hála istennek, nem találtad otthon — mosoly­gott a tanár, — de azért mégis sajnálod. Furcsa ember vagy, s miért vállaltad magadra és toltad másokra a nagy terhet ? A szegény ördögöknek most ismét téged kell meglátogatniok. — De édes Kunó barátom, mondá a tanácsnok, — ez nem megy másképen — a formalitást meg kell tartani, mert épen ez az, mi az emberi tásadalmat összetartja. — Soha sem hittem volna, hogy te annyira a formalitás embere légy. — Ki segíthet a dolgon, — szólt a tanácsnok vállvonva, — s épen azért ízlik most sokkal jobban az ebéd, délután pedig egész kényelmesen megláto­gathatjuk a régi jó barátokat. — Kétségkívül nem keztyüben. — Hogy keztyüben nem, az magától értetik, — bizonyitá a tanácsnok — mert mig keztyűt érzek ke­zemen, csak udvarias vagyok, de ha lehúzom, szives és elégedett leszek. Erre az asztalhoz ültek; ebéd után a kávézás ismét a lugasban történt, miután a kis társaság elha­tározta az orvost közösen meglepni, ki a tanácsnok jelenlétéről még semmit sem tudhatott, és ki régi iskolatársának kétségkívül örvendeni fog.

Next