Fővárosi Lapok 1868. december (277-299. szám)
1868-12-03 / 279. szám
279-dik 87. Csütörtök, december 3. KMMdvatii: Pest, b*r*tok tere 7. m. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: íítlirro..............S mn. Segyediívra .... 4 frt. Slagjaién é s ünnep utáni mpokat kivéve minden*p . koron sint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkeszti iroda : Lipót utcai 34. se. 1-s. eam. Hirdetési díj: Negyed hasábpe petitior.................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 ftjával. AZ ELTŰNT IDYLL. (Elbeszélés.) Irta: Deák Farkas. I. Az ujvilág-utca egyik épületében szorgalmasan varrogatott egy szép fiatal lányka, s néha-néha az órára pillantott, mely hozzá közel egy kis bársony vánkoson ketyegett. Egész lényén nyugalom, sőt elégültség látszott. Az idő már este felé járt, s e varrását szépen összehajtotta és kosárba tette, aztán ismét az órára nézett: — Még egy negyedóra, s aztán itt lesz ! A szoba egyszerűen bútorozott, de tiszta és csinos volt. A szép hölgy megtisztogatta a lámpát, olajat öntött bele, aztán egy kis beás kannát vett elő, vizet töltött bele, vajas kenyeret készített, szalámit szeldelt, s valami hideg sültet tett egy tányérra, három csészét vett elő, s midőn ezeket elvégezte, ismét előbbi helyére ült, s nézte, amint a hullani kezdő eső az ablakot verdezte. November utósó napja volt, s hat órára teljesen sötét lett, de a lányka még nem gyújtott lámpát. — Lajos egy egész órát késik. Vájjon mi baja lehet ? — gondolt magában, de a nyugtalanságnak legkisebb nyoma sem volt rajta. Néhány perc múlva magas ifjú ember lépett a szobába, s kalapját, felső öltönyét levetve, gyöngéden ölelte meg a szép leánykát. — Kedves Irma! mily boldog vagyok, mikor hozzád jöhetek! A leányka meggyújtotta a lámpát, s aztán megsimogatá az ifjú érdekes arcát. — Kedves barátom, te kimerültnek látszol. Megint tovább dolgoztál. — Nem, nem, de amint az ügyvédtől eljövök, kávéházba mentem, hogy lássam az esti lapokat, mert úgy hiszem, hogy cikkeim figyelmet ébresztettek. Oh istenem, ha kineveznének, ha fölnyitnák előttem a pályatért,. .. igen, igen, akkor nőül vennélek, s mi igazán boldogok lennénk. — Légy türelemmel, hisz úgy is boldogok vagyunk. Én is hiszem, hogy ki fognak nevezni. De mily halvány vagy, s kezeid jéghidegek. Jer, ülj le mellém, s beszélj arról, hogy mit tettél ma. Mindjárt jön anyám, s akkor beázni fogunk. Te hallgatsz. Talán reám sem figyelsz. Mily bohó vagy, annyira nyugtalankodni, mikor én oly boldog vagyok melletted ! — Te jó vagy Irma, végtelen jó, és sokkal okosabb, mint én. Te tudsz nyugodt és boldog lenni, míg én folytonosan a jövővel kinzom magamat. Lajos az Irma vállára hajtó fejét, derekát átölelve tarta és mintegy elnyugodni látszott. A néma csöndet a mama hazajötte szakitó félbe, aki nevetve, zajongva, lármázva lépett a szobába. — Hogy vagytok gyermekeim? Kész-e a tea ? Rettenetesen elfáradtam, s hoztam nektek finom szőlőt. Jaj, oda vagyok! Adj egy karos széket lelkem leányom, igy, igy, na, hála istennek, hogy haza érkeztem. Siettesd lelkem, hogy legyen kész az a thea. Hát ön édes Lajos, egy szót se szól? Így na, tartsa a homlokát, hogy csókoljam meg, hisz maga az én fiam! . . . így beszélgetett a jó arcú Vernerné, aki éppen beszédessége miatt s némi rokonság útján egyik fővárosi üzletben volt napestig. Ez üzletben mindenféle gyümölcsöt, virág- és veteménymagvakat árultak, s a szegény özvegy asszonynak meglehetős fizetése volt, s minthogy leánya is munkás, szorgalmatos varrónő volt, anyagi szükséget nem éreztek, s kevés lévén igényük is, zajtalan, elégült életet folytattak. Szántai Lajos harmadik tagja volt e kis családnak. Két év óta ismerősök, s félév óta a szerelem benső viszonyával kötve az ábrándos természetű és tisztaszivü Irmához. Szántai még mint egyetemi tanuló rajongott Irmáért, de csak később ismerkedtek meg. Irma, amint megismerte , hamar meg is szerette. Mindketten oly szépek, oly jók és oly igazszivűek voltak. Mindkettő élénk képzelődésü, mindkettő vágyakkal telve, s mégis felette különböző természetűek. Szeretve egymást, Irma nyugodt, elégedett, boldog volt, ő mindent feltalált, amire vágyott. Lajos is boldognak hitte magát néhány hónapig, de rajta mégis észrevehető volt, hogy boldogsága csak mámor, mely nemsokára el fog párologni. És ezt ő maga is érezte. Volt ugyan képzelődésében oly rész, melyet Irma betöltött, egészen elfoglalva tartott, mert hisz ő egy művelt lelkű, nemes kedélyű lány volt; de érezte és tudta, hogy önszivében egész világa van a nagyravágyásnak, melyből Irma mit sem érez. A beázás mindamellett kedélyesen folyt le. Vernerné folytonosan beszélgetett, a két ifjú pedig egymáson merengett. Lajos kedélye is földerült. — Kint a zuhogó eső, a hideg szél, bent a jó meleg szoba, a nyájas arcok, az ízletes thea, a gondtalanság és egyszerűség még a szomorúságot is legyőzték volna. Thea után Irma egy hetilapból valami furcsa történetet olvasott, a kövér mama pedig nagyokat kezde pislogatni, s kilenc óra felé a szomszéd szobába távozott, hol nem sokára mélyen elaludt. Tíz órát mutatott a kis óra, midőn Lajos távozni készült. — Ily hamar ? — kérdé suttogva Irma. — Korán akarok kelni, tudod sok dolgom van. Isten veled, az ég áldjon meg. — Jó éjszakát kedves barátom, isten áldjon meg, — szólt Irma, s még egyszer megölelték egymást. — Mennyire szeretem őt, — gondolta magában Irma, — s ő is szeret, azt tudom ; csakhogy komolyabb, mint én, s nem tudja tűrni, hogy oly szegény emberek vagyunk! Aztán az asztalt elszedte, az edényeket rendbe hozta, s megigazítva ágyát, ő is lefeküdt, hogy tovább álmodja boldogságát. Szántai köpenyébe burkolva gyorsan haladt az utcákon. Egy-egy hintó sebesen robogott végig az utón, s lármája még el sem hangzott, már újra más jött, mert a színi előadás csak most végződött be. Színházból jönnek az emberek, s aztán mennek kaszinóba, estélyre, s isten tudja hová. A „beau monde“ csak ilyenkor kezdi meg igazán a mulatságot, mikor a szegény munkás, a polgárnép már kimerülve hajtja álomra fejét. Szántai a Dorottya utcába ért, hol egy fényesen világított kapu előtt két-három hintó állt. Egyik ment, a másik jött. Pillanatra megállt, s nézte, amint a kapu alatt tündérkocsű szép hölgyek szálltak ki a hintóból, s mentek föl a lépcsőkön. A második kocsit is végig akarta nézni, de a mint az ajtót fölnyiták, ismerős hang nevetését hallá. Három fiatal ember nevetése volt Egyike tanulótársa az egyetemen s olyan jó ismerőse, a milyen a fővárosban bő számmal van akárkinek. Gyorsan tovább rohant, hogy föl ne ismerjék. — Istenem, azok mily boldogok ! övék a nagy világ. Milyen ostoba s mily rész tanuló volt ez a Gyuri, s mégis mily fényesen él. Atyja bálványozza annyi pénzt ad neki, a mennyit kér, s megy minden körbe. Itt ennél a bankárnál is házi barát, s megérem, hogy elveszi leányát. Hababa! — nevetett magában, — a büszke Klemence kisasszony és az ostoba Tarczi Gyuri jól fognak összeilleni. És én hiába tanultam, hiába tanulok és dolgozom, élet-napot együvé téve, mert havonként ötven forinttal kell megelégednem, s végzetem, hogy örömöm és boldogságom netovábbja egy szegény kis varró leányka legyen. Másnap Szántai korán ébredt, s egy kis sétát tevén az alduna-soron, szállására tért vissza, s dolgozni kezdett valami pörös ügyben, melyet ügyvédje bízott rá. Az óra tizenegyet mutatott, s ő éppen az utósó mondatot irta le, midőn Tarczi Gyuri nagy zajjal a szobába lépett. — Gratulálok édes Lajosom, gratulálok, íme itt a hivatalos lap, ki vagy nevezve a pénzügyminisztériumhoz. Az igaz, hogy még az este tudtam, mert Buchwalter estélyén X. tanácsos a pénzügyminisztériumtól kérdé: ha ismerlek-e, miután kinevezésed huszonnégy óra óta hever a minisztériumban csak azért, mert lakásodat nem tudják. Tudod barátom, ez a „zöldfa-utca“ obskúrus egy hely. De én véletlenül emlékeztem a házszámra, és megmondom X. tanácsosnak. Megkaptad-e már a kinevezést ? — Nem ? Úgy minden percben várhatod, de hisz itt a hivatalos lap, az apámé, e járat efféle száraz dolgokat is. Örvendek, nagyon örvendek, hogy én voltam az első hírnök. Ezerötszáz forint az igaz bagatell, de mégis valami. Aztán, tudod, a rang, a biztos állomás, a kilátás, sat. Oh barátom, ez mind fontos dolog. Az estélyen fél óránál tovább rólad beszélt az egész társaság, a házi kisasszony fölkért, hogy ismertesselek meg vele, így barátom, de hát te mit szólsz hozzá ? (Folyt. köv.) AZ ARDENNI HEGYEK KISÉRTETEI. Schücking Lévin beszélye. (Folytatás.) Szepi leoldta az egyik kötelet nyakáról, ahova felcsavartan hordta. A kötelet az összekötözött s mozdulatlanul fekvő szegény bűnös dereka körül keritették, s hátán jól összeköték. — Most jön a legnagyobb dolog! — szólt Pál. Te, Szepi, a legerősebb vagy köztünk, te majd a vállánál tartod, mi meg a lábainál, így majd áttoljuk a fedél párkányán, — de a kötél egyik végét kezedben tartsd, s jól csomóra kösd, — mihelyt nem kell ezt az embert tartanod, — az eresz egyik gerendája körül, — a többit bizd én rám, értetted ? Szepi egyet intett, aztán hozzá látott a dologhoz. Pál és Maldagham megfogták a fehér testet lábánál fogva, és a tető párkányára emelték. S midőn már itt feküdt, Szepi gyorsan teljesítette feladatát. — De ha ez a régi fal nem tartja meg a terhet ? — szólt Maldagham. — Akkor bizony leesik az udvarra s nyakát szegi! — felelt Pál, — aztán az se lenne valami nagy kár. Készen vagy Szepi a csomókkal ? — Azt hiszem, nagyuram , hogy meg fogja tartani! — Akkor ki vele a levegőbe! — szólt Pál, és hatalmas lökést adott a testnek, hogy az a toronytetőn alá csúszva, három-négy lábnyira függött az eresz alatt a szabad levegőben, ahol erősen kapálózott kezével-lábával.