Fővárosi Lapok 1869. február (26-48. szám)

1869-02-21 / 42. szám

42-dik SZ. V­asárnap, február 21. Kiadói hivatal: Pest, barátok­ tere 7. se. Hatodik évfolyam 1869*. Előfizetési díj: Félévre................8 fr­t. Negyedévre . ... 4 írt Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. l-18 ml Hirdetési díj: Negyed hasábos petit­­or...................7 kr. Bélyegdíj minden ik­tatáskor .... tő­ke. Teljes azámú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadó­ hivatal. A székely-huszár ezredes. — Ballada. — A tömőéi szorosnál Állnak a székelyek ; Ott tör be az orosz had A hont igázni meg, Ki annyi csatán koszorút szerezett, Kiss Sándor vezérli a hős sereget. Tűz a harci ménen nyargal, Kezében ég a kard, Mintha villám kergetné A rontó zivatart; Szeme a táboron el szerte repül, Láttára a sereg mindegyre hevül. „Föl! kik tönkre verétek A német sereget , Föl Atilla utódi! Föl bajnok székelyek! Haljunk meg egyig a fegyver alatt, S ne hagyjuk betörni a muszka hadat. Föl, a bitor ellenre! Óvjuk meg szent hazánk, Kik szolgaláncot eddig Sohasem hordozánk!“ Szólott, s szava szívre, velőre hatott, S háromszor az ellen visszanyomatott. De jött nagyobb erővel: „Utánam, a ki él!“ Riadt zászlót ragadva Kiss, a dicső vezér: „Legyen e hely egy új Thermopylé, Hullánkon jöhet a cár tábora­bé !“ Gyilkos harc, gyilkos tűz foly; Lova megtántorúl; Hanyatló érckezéből A zászló földre hull Fölbugygyan a vér mély sebibül, S félholtan az ellen kezére kerül. Meghátrál a zilált had, A muszka nyer csatát, Kisst, a tömösi mártyrt, Németek veszik át. S hogy árulással a hon elejtetett, Ők tartanak felette véritéletet. „Győzelmes serginktöl, Kik elfotottatak, Biráim nem lehettek, Ti gyáva cudarok! Birám lehet csak, — melyet védtem — a hon, Hóhéroknak életem­et nem adom.“ Szólott a nemes, haraggal, S föltépte sebeit; Elhűl a vérbirák közt, S megreszket mindenik, Mint hős élt s mint hős halt, dicsőn, szabadon, Hírneve átragyog évszázadokon. Medgyes Lajos. MIKOR A SOK KÁVÉHÁZBA JÁRNAK. (Életkép.) Irta: Toldy István. (Folytatás.) Az egyik asztalnál a tisztes apa a „Pesti Naplót” olvasva botránkozik azon, hogy a női teremben pi­pázni nem szabad, míg mama és leány közösen néz­nek egy francia képes újságot, s vitatkoznak a képek mivolta felett, melyeknek aláírását egyik sem érti meg ! — míg végre a szomszéd asztaltól egy mesés vékonyságú alak, miután kávéját kimért nyugalom­mal elfogyasztó, átfordul, s udvariasan megmagyaráz­za a vitatkozóknak az illető hieroglypheket, nem mu­lasztván el megjegyezni, hogy ő francia mesternő , lé­vén néhány szabad órája, kész a kisasszonyt beavatni Páris nyelvének titkaiba. Mialatt az elsassi szűz név­jegyével boldogítja az udvariassága által nem kis zavarba ejtett családot, a sarokban a „Kölni újság“ egyik oldalán kiálló hatalmas vuklik egy mögötte rejlő alakot sejtetnek. Tisztes hölgy, ki éppen most látszik azon korban lenni, melyben a természetnek határoznia kell, vájjon a hízás vagy soványodás útján akarja-e folytatni pályáját. Nagy elmerülten olvassa a világ eseményeit, s valahányszor egy szakaszt elol­vasott, mellette ülő barátnéjához fordul, ki a „Frem­denblatt“ iiserátáiban gyönyörködik, s jól tartja őt kételyeivel s reményeivel. Egy negyedóra alatt meg­oldja a római kérdést, a keletit, teremt éjszaki s déli kérdéseket, s bámulatos könyedséggel kijelöli a békés és harcias megfejtések minden lehetőségét, nem tö­rődvén vele, hogy siket füleknek beszél, mert barát­nője egy házassági ajánlatot olvas a másik után, míg végre varázserővel köti le figyelmét egy igénytelen hirdetés, mely így kezdődik „Ein junger Mann, mit angenehmen Reusseren, zu Allem verwendbar. ..“ A terem nem nagy; egy körbe vezetett pillantás meggyőzött arról, hogy Coralie nincs itt, é­s nem is lesz. Ő fiatalabb természet. — Tovább. Befordulok a régi német színháztérre, hol két kioszk képviseli az enyészetet és virágzást. Az egyik tömör, zöldre mázolt falakkal, szűkkeretű tükrökkel, ó divatú székeivel egy elmúlt kor elkésett emléke. A másik karcsú vasrudaival merészen tör ég felé, sallangos vászonfalai vendégszeretőleg adnak helyet a szellőnek, benne az új divat, az új izlés székel. Amaz a szűkkeblű múlt, mely „circumvallálni“ akar mindent, ez a tágszivü jelen, mely mindent keblére ölel. Az „volt,“ ez „van“ —hogy lesz-e? —az a divat szeszélyétől függ, mely a sors könyvének szé­lére írja glossáit. A Fischer-kioszk néptelen. Néhány agg hölgy, ki nem tud megválni azon helytől, melyen a század elején először vette észre, hogy van szívdobogás, pár penzionált katona és hivatalnok, néhány nyugalomba vonult Don Juan, kit csak a köszvény emlékeztet már azon korra, midőn az még ismeretlen volt előt­tük, a megannyi kialvás felé siető pislogó szem, mely már csak a nehézkes pápaszemek segélyével érintke­zik a külvilággal, — ez az egész közönség, melynek tisztes ősz és kopasz fejei közé csak ritkán­­ vegyül egy gyermek vagy unoka fürtös fejecskéje. Ezek nem mulatni, nem élvezni jönnek ide; a kávé rá­juk nézve már életszükséglet, vagy unaloműző, s csak a traditió hatalma vonja őket a szűk falak közé. A csöndet ugyan a gyakorolt ajkak működése messze száműzi, de e zsivaj is nem a sürgő élet zaja; a fogat­lan szájak e folyton pergő, ércvesztett sipegése, midőn a légben khaoszszá olvad össze, inkább hasonlít egy improvisált végtakarodóhoz. A másik, mely Privorszky nevének szerez hírt a fagylaltozó világban,­­ folyton tele van. Élénk pin­cérek fürgén sürögnek a sűrűn belepett asztalok körül. Ez a férfikort képviseli. Egész családok, a ma­mán kezdve a legapróbb csemetéig, elegáns toilette ok, itt-ott egy affektált francia fecsegés, odább egy nem affektált pillantás ; komoly szándékú mamák, kiknek lányaihoz csak a házasság előszobáján át férhetni, megülepedett fiatal emberek, kik már bálban s kioszk­ban menyasszonyt keresnek ; — egy kis számítás,egy kis józanság, — Íme a Privorszky közönsége. Coralie itt nincs, nem is lehet. Ő könnyebb ter­mészet. — Tovább. A budai „elypse“ ? — Nem annak nagyon hi­vatalos színezete van. A hivatali hierarchia székel itt, híven megőrizve a rang igényeit. A miniszteri taná­­csosnék hangadása mellett a titkárnék vezérlik a fiatal fogalmazónékat, s az egészet a penzionált tisztvi­­selőnek kevetelik be. Itt hiába keresem Coraliet. — A szabadabb ter­mészet. Hátra van, — ah, hogy nem ez jutott először eszembe ! Az újtéri kioszk. Ez a koronája valamennyinek.A tulajdonos kény­szerítve látta magát a karcsú kioszk üveg falain kí­vül még a sétatérből egy jó darabot elhódítani magá­nak. Az egész telepítvényt virágedények határolják el a külvilágtól. Ha belépsz, tarka szőnyegnek látod az egészet, s mire át tudsz hatolni a sűrűn körülült asztalok közt a kioszk ajtajáig, hogy annak lépcső­jéről betekintsd az egész csatatért, nem lehet legalább egy pár nővel meg nem ismerkedned, a­kiknek t. i. leléped ruháit. Az újtéri kioszknak azon előnye van, hogy ma­gában egy egész kis világ. A legkülönfélébb elemek, s mégis a legnagyobb egyenlőség. A tömeget fiatal emberek teszik, kiknek még vagy kedvük vagy módjuk nincs megházasodni. Fiatal ügyvédek pör, orvosok beteg nélkül, gavallér kereskedők, pénzes művészet-pártolók, szenvtelen dandyk, írók és művészek, közben egy-egy örökifjú agglegény. Az egyik „szellemdús hölgy “-eket keres; a másik tanulmányokat szed a „nőkről,“ hogy ked­veskedjék vele a „nőknek,“ a harmadik tárcára, a negyedik vígjátékra gyűjt anyagot, — de ez csak mellékfoglalkozás. Az a soignirozott „telivér“-pil­­lantás, az az epedő „sz. Imre“-féle tekintet, s a többi felzwikkerezett szemek nem a toll számára lesik a prédát, s ha annak is jut belőle — annál jobb ! De a mágnes a közönség másik s nagyobb fele, a nők. Szép toilettek, susogó selyemruhák, — de itt ez mellékes, csak eszköz. Mosolygó leányok, férjes vagy férjetlen „özvegyek,“ nehezen megközelíthető vagy könnyen hozzáférhető szívek, — szépség, ifjúság, szellem, s gyakorlati életnézetek, — néhol már tapasz­talás is. Ezek már nem ruháikat mutogatni, nem új­ságot olvasni járnak ide, a férj vadászat is ritkán sikerül. Ez a kioszk harctér, melyen a két nem meg­mérkőzik . Amor üténycsapásaira hullnak a petárdák, meggyuladnak a szívek bástyái,­­ csupa ostrom, vereség és győzelem, de folytonos harc, folytonos tüzelés. E kioszknak van bizonyos törzsközönsége, de az nem egyénekből, hanem fajokból áll. Ha ismeret­len lép a körbe, pár pillanat alatt tudomást vesz róla az egész hölgyvilág, s ritka tapintattal fölismeri benne, ha „odavaló“-e vagy nem. Ha igen, az ismeretlen arcokban is észreveszi a szíves fogadtatást, ha nem, hamar megunja az egész mulatságot Ha Vénus egy­szer megtréfálná e vidám közönséget, s minden pil­lantást, melynek öntudatos célja van, s mely e célt elérte, acélsodronynyá változtatna a levegőben, d­e sűrű szövedéken hiába igyekeznék a napsugár ke­resztül hatolni. A csatározás pillanatra sem szűnik meg, e fiatal szemek mintha gyúrós puskák volnának. A közönség lassan eltarkál, fekete kabátok vegyül­­nek a könnyű gázé és mell közé; a szép nőalakok közül egy-egy szivar füstje száll ég felé, mintha mutatná, hogy az áldozat­a elfogadtatik. Akarsz szellemdús nőkkel elfecsegni, vagy oly hiarsonra szert tenni, hol találsz erényt, de nem pruder­et, ellentállást, a­mennyi szükséges, hogy felizgasson, de aztán jutalmat a ki­tartó igyekezetért, — jer ide. Eleinte mindenki meg­néz, férfi úgy mint női szemek végig mérnek, de ha zavartalanul kiálltad, otthon leszesz. Egy életen át elláthatod magadat „barátnőkkel,“ — vándorolsz az egyik asztaltól a másikhoz, — hisz az élet úgyis ván­dorlás, és benne nem minden állomáson találsz egy adag fagylaltot, mely felfrissít, s pár szép szemet mely boldoggá tesz. (Vége köv.)

Next