Fővárosi Lapok 1869. április (73-98. szám)

1869-04-29 / 97. szám

Fővárosi hírek * Meyerbeer „Afrikai nő“-je volt az olasz opera tizedik előadása tegnapelőtt. A nézőtér egészen megtelt, hogy hét órakor már ülőhelyet nem is lehetett kapni. A közönségnek nemcsak nagy számát, hanem díszét is ki kell emelnünk. József fő­herceg az udvari páholyban három felvonást nézett végig, szokása szerint alig emelvén el szemeit a szín­padról. A Pesten lévő főrangúság majdnem teljes számmal volt látható a páholyokban. Az igazgató pá­holyában láttuk Lisztet és Reményit, egy zártszéken a feled­etlen Hollósy Kornéliát, s láttuk Filippit is, az átalánosan tisztelt olasz zenebírálót, ki a most föllépett Vanieri asszony férje. A siker oroszlán­­része ismét a Pando­ fiaié volt, ki nemcsak ha­talmasan tud énekelni, hane­m ábrázolni is. Most Neluskót ábrázolta a feketék szenvedélyes vérmér S87 * „A nevető ember.“ (Hugó Viktor új regénye.) (r.) „L’ homme, qui rit“ a cime, s e hó 20-dikán jelent meg. Magyar fordítása: „A nevető ember“ szintén kapható lesz néhány nap múlva Ráth Mórnál. De Hugó iránt a sajtó és közönség idegesen türel­metlen. Még meg sem jelenik egy műve, s a lapok írnak és az emberek már beszélnek róla. A mutatványokból, melyeket ez új műből eddig közöltek, borzalmas olvasmányra lehetünk elkészül­ve. Hugó mindig szerette a bizarrt, a groteszket, a szörnyűt, de soha annyira, mint a legújabb művé­ben. Idegek nélkül kellene azt olvasni, — jegyzé meg rá valaki. Valóban el lehetünk rá készülve, hogy e lángeszű költő most jobban fel fog zaklatni és el­­rémülni bennünket, mint bármikor. „ A nyomorultak,“ a „Tenger munkásai“ merő idill „A nevető ember­héz“ képest Nem az élet tükre lesz ez, hanem az élet külö­nösségének tárháza. Szörnyképek, monstrumok, bor­zalmak a leghatalmasb képzelem izzó világításában. Mindjárt a két első fejezet is ilyen. Az elsőben szerepel „Ursus,“ kit medvének hívnak, de azért, ember, és „Homo,“ kit embernek hívnak, de azért farkas. A másiknak címe: „Les Compracticos,“ neve azon embereknek, kik a középkorban gyermekeket vettek meg, hogy azokat művészileg eltorzítsák, s aztán a fejdelmeknek eladják játékszerek gyanánt: udvari bolondoknak és különösen törpéknek. Szörnyű művészet volt ez, a „megfordított testegyenészet.“ Isten képét levették a gyermek arcáról és tagjaiból, megrontották az összhangot. Doctor Conquest Lon­donban egykor latin könyvet írt e művészetről, mely­nek föltalálója Aven­ More szerzetes volt. A monstru­mok e gyártását sokfélekép gyakorlák, mert a szul­tánnak ép úgy kellettek, mint a pápának , amannak, hogy háremét őriztesse, emennek, hogy imáit imád­­koztassa. A szerali és sixtini kápolna e tekintetben egyforma fogyasztó volt: amaz vad, ez pedig szelíd. A compractico nevű emberek egész mesterséget csináltak a gyermekek ez elcsonkilgatásából. Ők úgy el tudták idétlenteni a gyermekeket, hogy tulajdon édes atyjuk sem ismert rá. S nemcsak arcuktól foszták meg, hanem emlékezetüktől is. Valami csodálatos porral, melyet Khinából hoztak, altatták el őket, hogy ne érezzék a kén égetését s a vas sebzéseit. Mikor felébredtek , akkor már átestek a szörnyű műtéten. Khinában — mint Hugó beszéli — rég ismerték az ember átalakításának mesterségét. A két három éves gyermeket bedugták egy különös alakú porcel­lán edénybe, melyből csak lába és feje volt künn. Nappal állt benne, éjjel lefekteték, hogy aludjék, így nőtt évekig ez edényben, vastag lett, fölvette az edény belső idomait, de törpe maradt. Mikor évek múlva eljött az ideje, eltörték az edényt, s kilépett a fazék idomú törpe ember, kin a nagyok oly jóízűn mulattak. Ez is borzasztó, de mi ahhoz képest, a­mi még aztán következik. Hugó lefest egy tizenegy éves gyermeket, ki a tengerpart ködében eltéved s egy bitófára s azon egy akasztott emberre akad. E bor­borzalmas kép úgy van festve, hogy minden olvasó megfázik. Az akasztott ember leírása tíz oldalra ter­jed. Egy holló röpül rá, a ez jel, hogy a többi is fa­­lánkan rohanja meg. De szél zúg, orkán kavarog, s az ember lóg, mozog, mintha védné magát e sötét madaraktól. A tenger iszonyú moraja, mint egy po­koli zene kiséri e jelenést, mely nem költői szép többé, hanem borzalmasan nagyszerű. Hugó Viktor sok szörnyűséget irt hatalmas képjelemmel, de ezeken a lapokon fölülmúlta magát. A­ki este fogja olvasni, bizonyára jó ideig nem fog elaludni tudni. De ily bizarrság, a borzalmasnak e túlozása-e a valódi költészet célja? — Oly kérdés, melyet sokan fognak a „Nevető ember“ szemére hányni. De végre is az irodalmi bódítás­ra erő kérdése. Mivel Hugó­nak szörnyű lángelméje van ily bizarrságok leírá­sára , az emberek kapni fognak rajta, s örömest bor­­zadoznak e rendkívüli túlságokon­­sékletével, mindamellett művészi ízléssel. A harag, a boszú, a fájdalom kifejezései teljes érvényűek vol­­t­­ak nála, s szeretnék, ha „Othelló“-t játszó színé­­­szeink erébe egy pár forró csöpp esnék ama indu­­­latból, melyet ez estén Pandolfinitól láttunk. A ha­jón, a lázítási mozzanatban s az eskü-jelenetben szenvedélyesen és hatalmasan énekelt, s a közönsé­­­­get zajos tapsokra melegíté. Vanneri asszony­­ hangja nem friss, s nem is cseng valami rokonszen­­­­vesen; de igen jó iskolája van s szintén képes az in­dulatok kifejezésére s jellemző játékra. Az álomdalt igen sikerülten énekelte s a negyedik felvonás ket­tősében is kitűnt. Külalakját illetőleg nem tartozik a költői jelenséget Selifeák közé. Anastasitól (Vasco di Rama) hallánk néhány meglepőleg erőtel­jes hangot, kivált a negyedik felvonásban, s néhány hibás hangvételt. Játékának azért nincs hatása, mert arca merev, mozdulatlan, mindig egyforma. Medini a Don Pedro kia szerepében is talált tért kimutatni, hogy jeles énekes, Inert Kendelényi Fanni­k, az éneklő, s az első jelenetben mindjárt észrevehető volt, hogy hangja igen reszket. Bizony nem Pozzoni Antónia asszony hozta színpadunkra a tremolát; na­gyon is otthon volt ez nálunk eddig is, csakhogy azok, kik az olasz énekesnővel szemben nagy zajt ütöttek, a mieinkkel szemben udvariasan elhall­gatták. * Király Ő Felsége ma reggel Gödöllő­ról be fog jönni Budára, hol nyilvános kihallgatást ad. Azután ismét visszatér Gödöllőre. A budai vár­palotában, hir szerint, fényes bálünnepély lesz május 8-dikán, s ezer személyt hivnak meg. * A D­e­á­k-k­örben az elnökök és jegyzők vá­lasztása képezi most a főtárgyat. G­a­­­z­á­g­ó Salamon határozottan lemondott a másodelnöki kijelölésről, így most Bittó Istvánt emlegetik, ki Abrudbányát képviseli, harmadelnöknek pedig Házmán Mihályt. Jegyzőknek Bujanovics Sándort , Mihályi Pétert, Széll Kálmánt, Majláthot Hontbál, a baloldaliak közül Jámbor Pált, míg a hatodik széket egy horvát kép­viselőnek tartják fenn. * „JóZSef nádor és a városliget“ címmel az „Ellenőrben“ a következő érdekes közlést olvassuk: a boldogult nádor egyik legkedvencebb kirándulási helye volt a városliget, melyet akkor még alig láto­gatott valaki. A nádor rendesen a déli órákban ko­csizott ki, s a tó partján sétált, gyakran morzsalé­­kokat dobálva a halaknak. Abban az időben a tó mélyebb vizű volt, halat tenyésztettek benne, és pesti halász tartotta bérben évi 100 íztért A nádor több ízben kifejezte csodálkozását, hogy a pestiek nem látogatják a ligetet, mely pedig igen kellemes kiránduló hely. Egy ízben, midőn a parton sétál, meglátja a tó­ bérlőjét, ki halakat fogdosott össze, s a nádor kifejezte előtte óhajtását, mikép szeretné ha Schwartz halászatot rendezne valamelyik vasár­nap ; még arra is fölhatalmazta, hogy adja tudtát a közönségnek, miszerint ő is jelen lesz- 1839 ál­dozó csütörtökére aztán csakugyan nagyszerű ha­lászatot és halász ünnepet hirdettek. Egy nagy vizát bocsátottak a tóba,­ hogy könnyen rá lehessen akadni, madzagot kötöttek hozzá, arra pedig egy darab parafát, mely a víz színén kisérte a nagy halat. A nádor számára a páva-szigeten volt emelvény, s a nádor csakúgy­­ meg is jelent. De megjelent a kö­zönség is, még­pedig oly nagy számmal, hogy soha azelőtt annyi ember még nem volt a városligetben. Belépti díj nem volt, önként adhatott mindenki, a­mit akart A vitát nagy tempókkal kifogták, aztán felszalagozták, szekérre tették, körülhordozták a vá­rosban, s elmértek még vagy hat darab más halat is, azon a címen, hogy a városligeti viza. A nádor nagyon meg volt elégedve és azt mondta: máskor is rendezni kell ilyen halászatot. S volt is gyakran és a közönség lassan kint a városligetbe szokott, m­ost pedig ostro­molja az omnibuszokat és vagyonokat, hogy kijut­hasson. * A kultuszminiszter több fiatal festészt küld külföldre. Köztük van, — mint halljuk — az általunk is ajánlott Kern Ármin arcképfestész, ki a tiroli énekesnők legszebbikét lefestvén, azt küldé be a miniszterhez, bíráló szemle végett. * Pesti nép­színház. Azok, kik a rész­vény­szín­házra aláírási íveket fogadtak el, fölhivat­­nak, hogy íveiket holnap estig küldjék be Milassin Vilmos jegyzőhöz. — Úgy halljuk, hogy az utóbbi napokban igen sok aláírás történt; a Lloyd-társaság helyiségében, az egyenlőségi körben és nemzeti ka­szinóban ívek lévén kitéve: mind a kereskedelmi, mind a főúri világ siet e vállalatban részt venni. Saj­nos is lenne, ha most, midőn új német színházat ter­veznek, a magyar vállalat nem sikerülne eléggé. Mint mondják: már találtak alkalmas telket. A rész­vényesek számára erkélyt szándékoznak építeni, hová olcsó áron járhatnak. Ez is nagy előny. A helyek örökvételére eddig százezer ít van bejelentve. E hé­ten még lehet aláírni részvényeket. * A „Corvina“ magasb irodalmi műveket s a népnek való, de szintén irodalmi értékű, de könnyen érthető műveket (történeti rajzokat, kisebb népszerű regényeket, mesterségek, találmányok történetét sat.) fog kiadni; továbbá értekezéseket a balfogalmak tisz­tázására, s a ferde nevelés balkövetkezményeinek el­hárítására, a békés házi élet, munka és takarékosság megkedvelésére. Eseintén a népszerű irányban akar­ván főleg működni, fölhívja az írókat, hogy e szak­mába vágó dolgozatokat szíveskedjenek beküldeni a társulati igazgatósághoz. (hatvani utca, 16. sz.) A bí­rálat eredményéről s a föltételekről az írók mindig rö­vid idő alatt értesittetnek. * Bek­ü­ldetett hozzánk „Borszem Jankó albuma,“ szerkeszti Caicseri Bors, rajzolták Jankó János és Élies Károly, 1-ső kötet, számos színes arcképpel és színtelen karrikatúrával. Nagy negyed­rétben 71 lapj­ára 2 írt. Ez album az ismeretes élc­­lap sikerültebb képeit közli egy csomóban, a szöveg­gel együtt. A rajzok nagy része (értve azokat, me­lyeket az ötletgazdag Klies rajzolt) igen sikerült, sokszor a nevettetésig, sokszor a kíméletlenségig. Az album úgy van összeállítva, hogy benne nem csupán ellenzéki, hanem jobboldali férfiak karika­túráit is kapjuk. Például a „bohóc estélyben” is Andrássy és Bauist grófok csak úgy rúgják a port,mint Nyáry, Ghicy stb. Valóban a­­­éle akkor uralkodnék csak igazán, ha pártszolgálat nélkül tárgyilagos­ságra, bölcseim­ színvonalra emelkednék. Maga ez album is úgy birna maradandóbb értékkel, ha főleg az e szempontból készült karikatúrákból fűznék össze. Különben ez album egy nagy tarka quodlibel, tele mindenféle arcképekkel, életképekkel, élccel, tréfával, keserűséggel, csúfolkodásokkal. Itt-ott a cynismusból is bő adag van benne. De ha túlságait megrójuk is, lehetlen el nem ismernünk, hogy Élies rajzaiban igen sok a genialitás, a jellemző ötlet, a változatosság, s a szövegben is van sok pattanó éle és ész. * A leleplezési ünnepre Koch Katalin vak asszony egy emléklapot adott ki. E nő 25 év előtt ötven éves korában találkozott először József nádor angyaljóságú lányával, Herminával a budai várkertben, s az ő pártfogására vették föl a bécsi vakok intézetébe. Nem sokára azután, hogy Her­mina főhercegnő meghalt, a nádor azt mondá a vak nőnek: „Jóltevőnőd nem gondoskodhatok többé ró­lad, de én pártolni foglak, s nem feledlek el.“ S nem is feledte. Évek múlva hivatás tudakozódott a bécsi intézet berendezéséről, s mondá, hogy Pesten is akar hasonlót alapítani. S három év múlva csakugyan életbe lépteté a vakok intézetét, s abba őt azonnal fölvette. * A müncheni nemzetközi kiállításra vonat­kozólag a közoktatási minisztérium egy hirdetményt tett közé. Óhajtjuk, hogy művészeink közül minél többen küldjenek ki festvényeket szobrokat Jú­nius 15-dikéig lehet küldeni, tehát még van idő. A kiállítás júliustól októberig tart, a jutalmakat is fog­nak kiosztani A rendező bizottság visel minden szál­lítási költséget, s ugyanaz egy Borsjátékot is fog ren­dezni a műtárgyak megvételére. * Öngyilkosságok. Fájdalom, ez a szo­morú rovat most igen sok új adatot kapott. Cserey Balázs fiatal jogászt már említettük, ki a golyó­val fejében harminc óráig kínlódott. — Tegnapelőtt egy kadét, Röszler Viktor lőtte magát agyon a kis Komló épületében, mivel sok adósság terhelte; egy müncheni születésű 18 éves kereskedő-segéd (A. M.) a Lukácsfürdőben, szerencsétlen szerelem miatt. — Az első biztosító társaság egy hivatalnoka pedig (Sz. Nándor) megmérgezte magát s 28 órai szenvedés után kedden halt meg.­­ Továbbá egy 68 éves sop­roni születésű öreg, gyógyithatlan betegsége miatt megaován az életét, Buda-Uj­kon a Dunába ugrott, de a Margit-szigett­el közlekedő csónakosok kifog­ták, s a hideg viztől mt­revzitten adták át az irgalma­­sok kórodájának. * A baloldali körben elhatározták, hogy a­z országgyűlési elnök választásánál Nyári Pálra fognak szavazni. Egyszersmind lenyilvániták, hogy a baloldali körnek tagja lehet mindaz, ki a balkö­­szép elveit vallja s más országgyűlési politikai klub­nak nem tagja. * „Dante nem örökíte meg jobban nevét Di­­vina Commediája által, mint Liszt e költeményhez írt remek symphoniájával“ — E szavakat olvassuk egy lapban. Elég meggondolatlan szavak, melyek arra mutatnak, hogy a­ki irta, az sohasem olvasta az „Isteni színjáték­­ot, mely századok óta képezi a művelt emberiség egyik legnagyobb büszkeségét. Dante, a mélység költője, máig is páratlanul áll, s nem egy irodalmi tudós helyezi fölebb még Shaks­­peare-nél is. „Isteni színjátéka“ már kiállta az idő tű­zpróbáját, míg a Liszt symphoniája még csak most megy az elé. Mért tehát túlozni ? Nem jobban megtiszteljük-e a zeneköltőt, ha azt mondjuk, hogy megértvén az „Inferno“ nagyszerű hangulatát, egész e magaslatig tudott emelkedni. Ezzel igazat mon­dunk, s az igazság a legszebb adó, melylyel a kitűnő szellemeknek tartozunk. Az üres istenítés csak a pá­rát szaporítja körüljük, de nem babérjaikat. * A Slátni újdondász (­közelebb elmond­juk, hogy mért adták e nevet egyik kollegánknak,) rendre utasít bennünket, azt mondván, hogy udva­

Next