Fővárosi Lapok 1869. augusztus (174-198. szám)
1869-08-07 / 179. szám
179-ik sz. Szombat, augusztus 7. Kinao-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni FŐVÁROSI LAPOK. lapokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. SZSSF Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 89. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor ....... 7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Brazília fővárosa. (Úti képek. *) Írta: Szendrői Geöcze István. A kapitány által az utasok számára felajánlott csalnak már készen várt, s néhány perc alatt Dél- Amerika földjén voltam. Az Alfandega épületein áthatolva, a tengerparttal párhuzamos Rua Direitába (egyenes utca) érkeztem, mely Rio de Janeiro főutcája, egyenes sorban épült két-háromemeletes déleurópai alakú házak, elegáns boltok s gazdag raktárakkal. Az utcán menve, még mindig éreztem a hajó ingását, s mintha most is a tengeren volnék, folyvást tántorogva lépdeltem; azonban ez új világ látása mihamar elfeledtető velem a tengeri út sanyarait. Páris és London ismeretesek voltak már előttem, láttam Nápoly Toledóját 1860-ban a plebiscito idejében, midőn még a lazzaronik nem deportáltattak Sardinia szigetére, hanem éjjelenkint az utcákon tüzeket rakva tanyáztak; de a Rio utcáin látott tarkabarkaság mégis mint európait előhiedelmem fölött meglepett. Az Európából átültetett civilizáció dél-amerikai szokások és kényelmességgel vegyítve, a párisi divat szerint öltözött úri osztály, óriási panama kalapjaival, és piros, fehér, zöld, sárga még óriásibb napernyőivel, melyek az utcákon sajátságos színhullámzást okoznak; a vörös-kék csíkos ponche-ben és bőszárú sarkantyús csizmában járó-kelő portugál eredetű vidékiek, kik a közeli helységekből reggelenkint a városba belovagolnak; a kikötőben állomásozó számos idegen hajó matrózai és tisztjei, nemzeti öltözetükben; a városi munkás osztály emberei, kiknek rendes öltönyük egy garibaldi-féle színes ing, vászon nadrág, színes sál és carnaruhából font széles kalap; processziószerűleg sétálgató papnövendékek és barátok ; az utcákat lóháton bekóborló koldusok, csengetyűhanggal kisért siralmas énekeikkel; utazó angolok feltűnő nemzeti különcködéseikkel; lármás olaszok, kik bádog készítményeikkel csörömpölve, a város minden részében házalnak, oly zagyva látványt nyújtanak, mely nem kis mérvben köti le az idegen szemlélő figyelmét. „Tolongás, lárma és színtarkaság,de három szó jellemzi Rio de Janeiro utcáit. A vidéki tejárusok erős csengetett-hang kíséretében minden utcán végig házról házra vezetik kövér teheneiket, hogy így mindenkinek friss tejjel szolgálhassanak ; itt egy európai alakú bérkocsi iparkodik magának utat törni a tolongó tömeg közt; amott egy kék vagy sárga selyem redőnyökkel bevont díszgyalog hintót emel néhány, vörös frakkba öltöztetett, vigyázatos léptekkel haladó szerecsen; majd urakból és demókből álló sétalovaglást tevő társaság közeleg, csínnal csatározott paripákon és tollakkal, cifra szerszámmal feldíszített szép nagy öszvéreken, a társaság minden tagja az elmaradhatlan nagy piros vagy fehér napernyővel kezében. A fehérek és szabad színesekből alakított nemzetőrség francia kék egyenruhában jár, állig érő fekete bőr nyakgallérral, gyakran szolgálaton kívül is egyenruhában s nem ritkán magastetejü kalappal. A kúp alakú fényes fekete bőrcsákóval ellátott rendőr minden utcasarkon ott áll, különösen ügyelve a tolongó gyümölcs és süteményárusokra, s az izmos testalkattal biró lármás s veszekedő rabszolgákra. A gyümölcsárusnők, kik többnyire feketék vagy indiánok, piros-, kék-, sárga-csíkos turbánsok tetején nagy kosarakban hordják árucikkeiket reggeltől estig mindenfelé,"nem éppen kellemes énekléssel, többnyire rikácsoló vastag férfias hangon kínálgatva azokat boldog-boldogtalannak. A rabnők leginkább kék vagy piros pamut szoknyában járnak, s vállaik, sőt legtöbbnyire mellök is, a nap égető sugarai ellen semmivel sincs fedve. A kirívó színeket a felszabadult színes nők is szeretik, csakhogy már ezek finomabb szövetből és nagyobb fényűzéssel viselik ruháikat. Az arisztokratikus fehér senhorák a nappali hőségben az utcán legfölebb pár percre láthatók, francia livrés szerecsen inas, vagy csínnal öltözött színes szobaleány által kísérve, ki bájos úrnőjét a „kis sátornak beillő“ napernyővel védi a szúró napsugarak, bár nem mindig védi meg az ifjú fidalgók epedő szemsugarai ellen. De ha a fehér delnők nappal többnyire híres szobáikban várják be a séta idejét, a kellemes estét, mikor aztán főleg a Café do Commercio előtti kis sétányon, hol majd minden este zene van, s mely Rio elegáns világának esti gyülhelye, egész toilette-verseny látható a fényűzés és báj minden nemével: —annyival több fekete, réz és kávészinű, gyűrű-fürtös vadszépséget látni a nappali órákban, kiknek sötétszinü formás bájait az általuk éppen nem félt napfény sokkal jobban előtünteti, mint a kétes esti homály, melyben főszépségek, ragyogó arcszínek és ajakok korall pirossága veszíteni látszik. Első pillanatra észrevettem, hogy e kihívó tüzes szemű, fekete s barna, afrikai és délamerikai származású nők nem kis szorgalommal tanulmányozzák a párisi divat és fényűzés minden hódító szeszélyét, s e részben jóval túlhaladják a fehér delnőket, kiknek női fölényére igen féltékenyek. Rióban való huzamosabb létem alatt alkalmam volt meggyőződni, hogy e rabszolga eredetű színes senhorák a szegényebb osztályhoz tartozó színes nők irányában sokkal nagyobb arisztokratizmust gyakorolnak, mint az igazán úri eredetű delnők. Főleg cicomás pipere s különösen az őket minden lépten-nyomon tiszteletteljes távolban követő cifra inasok és rabnők által iparkodnak feltűnést okozni. E túlzott női gyöngeségnek, igaz hogy némi lélektani mentsége is van. A fehér hölgyek társadalmi állását senkinek se jut eszébe kétségbe vonni, míg a színes nőt csakis kisérő cselédsége s nagyobb mérvű fényűzése után lehet biztosan felismerni, hogy nem rabnő, miután végtére ez utóbbi is öltözhetik selyembe, ha ura megengedi és pénzt ad rá. Az európai öltözetek fekete vagy barna nőnek soha sem állnak oly jól, mint az élénk színű, egyszerű szabású öltözetek, s a szegényebb osztályú színes nők mindenesetre kedvesebbek csinos egyszerű öltözetükben, mint a fajtájukbeli azon nők, kik a francia divatot minden áron majmolni igyekeznek. A szerecsen nők közt ritkán akad szép. Arcbőrük folytonos izzadása, lapos pisze orruk, túlságosan rövid gyapotszerű hajuk nem mindenkire gyakorolnak kedves hatást, bár előítélet az, hogy Afrika piros ajkú leányai kivétel nélkül derogálnának a szép nemnek. Nem egy afrikai származású nőt láttam, ki a legszebb kaukázusi arcidommal birt, mit a villogó tüzes szem bájban még emelt. Igen sok szép csábalakot látni azonban az indián eredetű középosztályú nők közt, különösen a hosszú fekete hajú, szelíd vonzó arcú, oly epedő kék szemű mineirák, és a szép növésű, élénk, nagy fekete szemű, göndör fürtös cabucák közt. Déli alakjukhoz lágyan simuló hosszú ruhájuk rózsaszín, kék, fehér vagy piros vékony patyolatból van készítve. Gömbölyded vállaikat és melleket csak néhanéha takarja el félig a kék-, fehér- vagy piros fátyolkendő, mit bizonyos női tetszelgéssel, félvállra vetve hordanak. Meztelen karjaikat ezüst karperecekkel, tömött fekete fürteiket pedig egy-két élénk színű virággal ékesítik. (Folyt. köv.) Előfizetési fölhivásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. *) „Utazás Braziliába“ címmel figyelemreméltó mű van Bajtó alatt Geöcze Istvántól, ki elég hosszú időt tölte e távoli földön, hogy annak életét megismerje. S ő nem csak megismerő, hanem — mint e képek bizonyítják — igen érdekesen is le tudta azt írni. Hisszük, hogy e sajátszerű főváos tarkaságainak élénk leírását olvasóink örömest fogják venni az elbeszélések rovatában is. Ajánljuk e töredékeket figyelmükbe, s a nem sokára megjelenendő munkát pártolásukba. Szerk. Dráma Kaliforniában. Almeira Emánuel beszélye. (Folytatás.) Mindez oly gyorsan történt, hogy Szeratina csak abban a pillanatban ébredt föl, midőn Rafael a földre zuhant. A lányka egy átható kiáltást hallatva, barátjához sietett. Meglepetve e kiáltástól, a medve egy pillanatig határozatlanul állt, s szemeit az új ellenre szegeze. Ebben a pillanatban öt vagy hat ember törhetett elő a fák közül. A medve dühösen újólag Rafaelre rohant, ez azonban már fölemelkedett, s bátran várta ellenét. Amint a medve már-már átkarolta volna egy golyó fúródott alsó testébe, egy másik mellébe. A roppant állat egy-két lépést előre tántorgott, s Rafaelre rogyott, kivel együtt a földre zuhant. Eusebio és a peonok az ifjúnak segítségére siettek. Több pillanatig tartott, míg sikerült Rafaelt a medve alól kiszabadítani. A vérrel borított ifjú vaquero teljesen öntudatlan állapotban volt. — Ő meghalt! — kiáltott Szerafina kétségbeesetten. — Nem, — szólt Eusebio, — még lélekzik. Szerafina levetette magát a gyepre az ifjú vaquero mellé, s annak fejét térdeire vette. Az egyik peonnál tökhéjban viz volt; oda nyújtotta azt Szráfinának, ki rebozójának egyik sarkát abban megnedvesitette; de mielőtt ideje lett volna azzal Rafael homlokát megtörölgetni, az felnyitotta szemeit. — Szerafina! — szólt gyönge hangon, s tekintetét a lánykára irányza. — Itt vagyok, felelt az. — Megsebesítve! — kiáltott Rafael, amint Szerafinát vérrel borítva látta. — Nem, Rafael, nem. Az ifjú olyan mozdulatot tett, mintha föl akarná kelni s machetéjét közrefogni, mivel azt hitte, hogy még mindig a vad medve ellen kell küzdenie. Eusebio visszatartotta őt. — Légy nyugodt, Rafael, — szólt a franciskánus. Szerafina már nincs veszélyben. A medve kimúlt és te barátoktól vagy környezve. Rövid idő múlva Rafael visszanyerte ismét teljes öntudatát, föl akart kelni, de Eusebio és Szerafina kényszeríték őt addig várakozni, míg sebeit meg nem vizsgálják. Szerencsére a medve körmei nem hatoltak be mélyen. Ami Eusebiót leginkább aggasztotta, az azon heves fájdalom volt, melyet Rafael mellében érzett. Tíz perc múlva azonban e fájdalom is csillapult, s lassan kint csaknem egészen elenyészett. — Nem adhatunk eléggé hálát az istennek.