Fővárosi Lapok 1869. szeptember (199-223. szám)

1869-09-18 / 213. szám

213-ik[sz. Szombat, szeptember 18. Kiadó-hivat»!. Pest, barátok­ tere 7. 81. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt Megjelen az ünnep utáni »»pokat kivéve minden­­smin, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IR­O D­A LM 1 N­A PIK­ÖZL­Ö N­Y. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 2. óra. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.......................7 kr Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kx. A végzet. (Elbeszélés.) Tóvölgy­itél. (Folytatás.) Az idegen egy eltöltött éj után már megszokott­nak kezdé tekinteni a helyet, mely tegnap még szo­morú, rideg volt rá nézve. Az aléltságból való föl­ébredés nem más, mint új megérkezés az élet idegen földjére a halál földjéről. „ Támadt-e föl halott annyi évek óta ?“ — kérdi a költő. Igen is támadt elég. Az aléltságból való fölébredés : föltámadás. Az álétt meg van halva; ki álétt volt, az már halott is volt. A élet és halál küszöbén kezet szorított a halállal, hanem az élet még erősebb volt, és kirántotta amannak ke­zéből martalékát. Kirántotta. A haláltól megszabadult fölébredt is megijedt az élettől, melytől szabadulni akart. Az élet azonban tudja, hogy mit kell csinálni azzal, a­ki fél tőle: édesgetni kell, mint a gyermeket, mikor aztán megszokott, akkor ismét vissza lehet vállaira rakni a terhert, mely pillanatig lehullt azokról. A gyermek édesgetése cukorral, az álést édesgetése álommal történik. Irma és Emma feleszméltek, bámultak, megi­jedtek, ismét lehunyták szemeiket, aztán elaludtak. Éltek. Lélekzetük visszatért, keblük újra emel­kedni kezdett, s az élet ismét rásütötte új tulajdoná­nak arcára bélyegét, az eleven pirosságot. Eugénia és Árpád megkönnyebbülve sóhajtottak föl. Amazokkal ők is visszatértek az életbe, a­mint talán követték volna őket a halálba. Eugénia egy korty vizet ivott, Árpád pedig elővonta zsebkendőjét, és megtörülte homlokát. Ezek voltak első jelei annak, hogy most már magukra is kezdenek gondolni. Te­kintetük még bosszant függött az alvókon, mintha a szem oda lett volna sugárai által kötözve az arcok­hoz, végre azon biztonság, hogy a bőn szeretettek veszélyen kívül vannak, feloldá őket a remegő figye­lem kötelékei alól. Árpád fölállt, fölegyenesedett, Eugénia felé fordult, közelebb ment hozzá egy pár lépéssel, aztán meghajtva magát, halkan mondá: — Nagysád, a velünk történt szerencsétlenség­nek fogja felróni azon kellemetlenséget, melyet okoz­tunk, és meg fogja engedni, hogy nem, ki most el­­szunyadt, kissé kipihenhesse magát a rémülés után. — E szobát rendelkezése alá bocsátom uram,­r­á — válaszolá jószívüleg Eugénia. — Én sajnálom önt, s ha nekem is nem volna szeretett betegem, megosz­tanám önnel az ápolás gondjait. — Köszönöm nagysád, — felelt érzékenyen Ár­pád, — midőn sokat érzünk, nem tudunk sokat be­szélni , és minden szó csak kicsinyítése azon érzelem­nek, mely keblünkben sajog. Köszönöm nagysád részvétét, — mondá még egyszer Árpád, megfogva és megcsókolva a hölgy kezét, — e hálánál többet nem tudok most kifejezni. E szavak oly bensőleg és érzékenyen voltak mondva, hogy Eugénia önkénytelenül a férfi arcára emelő szemeit; ugyanezt tette Árpád is, s mintha e tekintettel egymás lelkébe oltottak volna valamit, elpirultak mind a ketten. — És most, — szólt a hölgy, a még mindig szótlanul álló Nellihez fordúlva, — segíts, hogy Irmát e székre föltehessem; aztán nyisd föl a másik szoba ajtaját, és a szék kerekein öt hálószobájába szállít­hatjuk. — Ha megengedi nagysád, — mondá Árpád, tiszta őszinte jóakaratát tanúsítva, — úgy hiszem, én könnyebben véghez vihetem a nagyság akaratát. Eugénia most másodszor tekintett a férfira, s a lelkében fölébredő bizalommal mondá neki: — Meg fogom köszönni, ha segítségemre leend. Árpád e felhatalmazás után a szoba szőnyegén fekvő s alvó hölgyhöz lépett, gyöngéden átkarolá annak derekát, mig nénje és a szobaleány fejét s vállait segítek fölemelni, s oly csöndesen, hogy az alvó egy mozdulata se árulá el, hogy zavartatik, he­lyezték őt egy alacsony és kényelmes nagy kar­székbe. Nelli fölnyitotta a másik szoba, az elfogadó terem ajtaját, s azon keresztül gördíteni a széket, most már könnyű feladat volt. S a­mint Árpád ma­gát egyedül látta, neje lábaihoz rogyott, és átadta magát fájdalmának. XV. Egy másik férj. Az idő már alkonyodni kezdett, midőn Emma fölnyitá szemeit, és vizet kért. E szó után azonban elaludt ismét. Árpád széttekintett a szobában , egy porcellánedény az asztalon állt, de a víz már meleg volt benne. Csengetyű után nézett, de csakhamar meggondolta, hogy az talán merészség is volna ide­gen helyen, kezébe vette tehát a kannát, és kilépett azzal a folyosóra. Öt-hat ajtót látott félkörben, de nem hallott egy hangot sem. Nem tudta merre for­­duljon. Végre elhatározta magát, s a vele éppen szemközt levő ajtónak tartott. Megkopogtatta azt, de nem kapott semmi feleletet. Fölnyitotta, előszoba volt. Végig ment ez előszobán, s megkopogtatta a másik ajtót. Semmi felelet. Gondolkozott, hogy föl­­nyissa-e ? Megkopogtatta újra. Ismét semmi felelet. Talán még egy szobán kell keresztül mennem, — gondolta magában, — s akkor fogok találni valaki­re. Fölnyitotta a másik ajtót is. Egy hálószoba tárult föl előtte, sárga bútorokkal, sárga mennyezetes ágy­­gyal. Női hálószoba volt, lehetett látni mindenről. Az ágy mellett egy asztalkán kristály palackban ra­gyogó tiszta víz csillogott, a palack meg volt izzadva, a víznek tehát frissnek kellett lenni. Ha ő lett volna szomjan, s talán halálos szóráján, bizonyosan nem merte volna lábát ama szentélybe tenni, s mint tol­vaj, elvinni a palack vizet, de nem ő. — neje volt szomjan. — A férj várakozott néhány percet. Nem jött senki. Most elbocsátotta az ajtót, s belépett a hálószobába. Az ajtó becsapódott utána. Árpád a kannát a kis asztalra helyezte, kezébe vette a palac­kot, és menni akart vissza. Három ajtót látott, s nem tudta, melyiken jött be. Ismét úgy tett tehát, mint azelőtt, s irányzómra egy ajtót nyitott fel. Az ajtó egy pamlagokkal bútorozott szobába nyílt. Elbocsá­totta az ajtót, hogy visszatérjen, de ama szoba ajtaja akkor hirtelen fölnyilt: — Csak néhány szám van veled, — mondá egy férfihang, — légy szives követni e szobába. Árpád észrevette, hogy az ajtó nem tevődött be egészen, mert behallott minden hangot. Megfordult, hogy ismét másik ajtót nyisson föl, de eszébe jutott valami. Eszébe jutott, hogy egy hölgy hálószobájá­ban van. Most tűnt föl előtte csak, hogy mily meg­­gondolatlanul és illetlenül cselekedett. Igen, de mit csináljon, hogy tegye jóvá hibáját ? Mindenesetre a távozás által. Igen, de hogy távozzék ? Az ajtót föl­­tudja-e nyitni zörej nélkül, eltalálja-e azt, a­melyik kivezet ? Ha zörejt csinál, és nem találja el, ha fel­kelti a férfi figyelmét, ki valószínűleg a férj lesz, s ha a férj belép a hálószobába, s ott találja őt ? Neje szobájában ? Árpád menthetlen vádat látott maga ellen e meggondolatlan cselekedetében. Nem tudta, mitevő legyen. Most arra a gondolatra jött, hogy egyenest benyit az előtte levő szobába, hol a férj és a nő van, s elő fogja adni tévedését; de e gondolatát legyőzte egy másik: hogy az t. i. még oktalanabb cselekedet lenne, mint a­mit cselekedett. Elhinné-e a férj ment­ségét, hitelt adna-e szavainak ? És ha nem hinné el ? — Légy szives és ülj mellém, — szólt most az előbbi férfihang, — rövid leszek. Árpád visszafojta lélekzetét: — Rövid lesz, — gondolta magában, — akkor aztán kimennek, s én is menekülhetek. De hátha ide. Ah, azt nem fogják tenni. Lőrinci tehát elhatározta magában, hogy várni fog, várni kínos, és borzasztó perceket. Emma is eszébe jutott. E gondolat talán ismét más határo­­zatra unszolta volna őt, ha a mellékszobából újra nem hallja áttörni a hangokat. — Rettentő, — gon­­dolá Árpád, én itt hallgatózom ! Nem jutott eszébe, hogy füleit befogja; hallania kellett tehát, a­mit a férj nejének beszélt, akár akarta, akár nem. Meges­­küvök, hogy a­mit hall, azt tőle nem fogja hallani más. Ha titok lesz, egygyel több fogja tudni kettőnél, ez az egész, nem tehet róla. Midőn az ember látja, hogy nincs menekülés,­­ feláldozza magát, azaz: feláldoztatik. Árpád tehát most úgy tekinté magát, mint áldozatot. Kényszerűlt hallani a titkot, a­mi kínzás volt rá nézve, minden szó maró, égető kénsav, mely fülébe csöppent. — Semmit egyebet, mint őszinte feleletet kérek tőled kérdésemre, — hangzott a másik szobából. — Meg fogsz bocsátani, hogy csak két hónap elmúlta után jut eszembe azt kérdezni tőled: kicsoda az a nő, a­ki iránt oly bizalommal viseltétél, s a­ki az X. pipereárusnő boltjában dolgozik. — Testvérem, — válaszolá egy reszketeg női hang. Árpád ismerte már e hangot. — Igen, — mondá nyomatékkal a férj, — és ezt nem volt szabad hamarább tudnom ? — Nem akartam ez által alkalmatlanságodra lenni. Tudtam, hogy mint testvéremet fogadnád őt, és kiadásokat csinálnál miatta; ezt ki akartam ke­rülni. — Igen ? — És mikor hánytam fel azon kiadá­sokat, melyeket ön miatt tettem. S vájjon nem bírta azt elgondolni ön, hogy engemet sokkal jobban fog bántani az, hogy nem testvére piperésznő, mint az a pár forint, melylyel se több, se kevesebb. (Folyt. köv.) Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára. Napi­lapunkat továbbra is ajánljuk a műveit olvasó közönség pártfogásába. Folytonos törekvé­sünk : élénk, változatos és tartalmas olvasmányt adni, válogatott szépirodalmi művek, tárcák, kül- és bel­földi eredeti levelezések s bő és friss hírrovatok köz­lése által. Jeles munkatársaink száma minden évne­gyedben szaporodik. (Többi közt ez évnegyedben nyertük meg közreműködésre Szigligetit is.) A nyári évnegyedben tárcáink nagy része a külföldi és hazai fürdők életével, érdekes utazásokkal stb. fog­lalkozott, miután ezek voltak az idény fővonásai. Most őszszel és télen át a megélénkülő főváros tár­saséletéről, országgyűlési, irodalmi és művészeti moz­galmairól fogunk minél több közleményt adni. Szó­val napi lapunk a szépirodalom és folyó élet bü tükre kíván lenni. Mindent elkövetvén e napi közlöny érde­­kesítésére , bátrak vagyunk kérni az olvasók részvé­tét, mely lapunk e hatodik évi folyamában különben is nagyobb mértékben mutatkozott, mint eddigelé bármikor. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, felelős szerkesztő. Az „Athenaeum“ kiadó­ hivatala, mely lapun­kat pontosan és csinosan állítja ki­­ (idényenként egy divatképpel), kéri az előfizetési összegek mielőbbi beküldését. Előfizetési ár negyedévre 4 frt. — Kü­lönben minden évnegyed elején félévre is lehet elő­fizetni 8 frttal.

Next