Fővárosi Lapok 1869. október (224-250. szám)
1869-10-23 / 243. szám
243 -ik éz. Szombat, október 23. Kiadó-hivatal: Pest, barót oktere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre....................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig, csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. cm. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor........................ kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési felhívásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. Zarándoklás a szent sírhoz. (Eredeti úti rajzok.) Irta : Szér Török János. (Folytatás.) A meredek szerpentinák a tetőre vezettek,melynek túlsó oldalán, a hegy tetején vonult tova az út szalagszerüleg. Jobbra-balra meredek hegyoldalak, aljokban olajfa-berkek s egy-egy falu, mint sasfészek, vagy pusztult vár, vakolatlan, omlatag falával. S Vájjon mivel élnek az ottani lakosok ? Semmiféle veteménynek nem volt se hire, se hamva. Talán csak kecskéikből táplálkoznak, s itt készitgetik ama hires sajtokat, melyeket a hospitálokba delicatesse gyanánt adnak föl, s a ki eszik belőle, mindig megemlegeti. Négy hegysoron mentünk keresztül, a kimerültségig hosszadalmas, unalmas utakon. A régibb ösvény, igaz, hogy meredekebb volt, de sokkal kurtább. Leereszkedve egy kellemes völgybe, láttam kerteket gyümölcsfákkal s konyha-veteményekkel, a hegyoldalban pedig egy csinos helységet. Ez a hajdani E maus díszesebb, mint az eddigi bércfészkek. Syriai társaim igen ajánlották, hogy itt kitűnő maszkát árulnak. Az útszéli házból tehát, hol kis kalmárság van, hozott ki az arab bakát (kalmár) egy üveggel, s egy-egy pohárral a fenyőmagos szeszből el is fogyasztottunk, s rá egy pohár jó friss vizet a közeli kútfőből. Utunkra lomboló fák ágai borultak, s olajfák fedték a völgykerületet, hanem a hegyek sivárak, minden élet nélkül. Ismét a szerpentin-vonalon haladtunk föl a hegymagaslatra. Az útcsinálók itt számosan foglalkoztak, s a merészebb kanyarulatoknál három láb magas kőlábakat állítottak föl sűrűen. — Mi haladtunk a kérdezőre föl, s aközben vitatkoztunk társammal a szabadsajtó hasznairól. Amint beszéltünk : egy fiatal ember pompás arab szürke ménen mellettünk üget el, s hallván társalgásunkat, tiszta magyar nyelven üdvözölt bennünket. Soha kellemesebben nem találkozhattunk volna magyar emberrel, mint itt, e sivár, vad, kietlen, kihalt bérdezőn. Számtalan kérdést s feleletet váltottunk körülményeinkről. A szathmár megyei, nagykárolyi születésű, neve Heilpern Bernát, foglalkozása most: elsőrendű utazókat Syria és Palaestina nevezetes helyére vezetni és tolmácsolni ; beszél angolul, magyarul, arabul, olaszul és németül. Jeruzsálemben lakik, s megígérte, hogy föl fog keresni a zarándokházban. És azzal elvált, szélkönnyű menén csak úgy repült, míg mi lassan kocogtunk utána. Jobbról egy távoli völgyzugolyban gyönyörű kis város látszott, terjedelmes olajfa-berkekkel körözve a hegyoldalon. Ez Sz ent Já n o s. Itt született keresztelő szent János. Több emlékezetreméltót is mutogatnak ott tőle a hospitál melletti templomban. Aztán eltűnt minden szelidebb látvány; mindenütt csak sivár, kiégett kövek, titánilag egymásra hányva, borzalmas meredek szirtszakadások s leomlott kőhalmaz, valódi khaosz, ijedelmes csontváza a természetnek; egy kihalt világ, mely nem kapja többé vissza ifjúságát. — Végre, a mint a tetőt elértük s lefelé ereszkedtünk, Jeruzsálem táruit elénk. III. Jeruzsálem. Jeruzsálem! a zsidóknak régi hitű szent városa, a mohamedánoknak kis Mekkájok , az egész világ keresztyéneinek szent helye. Az egész keresztyénség hite, reménye és szeretete van itt megpecsételve a kereszt által, melyen a megváltó kiszenvedett. Ha Róma megpillantása földre borítja az olasz vándot, Jeruzsálem előtt meghajolhat az egész keresztyén világ. Ha az egész föld isten temploma, akkor Jeruzsálem benne az oltár. De a mostani Jeruzsálem egy Bábel, hol az adás-verésnek sodomai sátra van fölütve. Eladó itt minden, fényes arany- és ezüstért. Az már szent mosquejának még küludvarára sem léphetett hajdan keresztyén, mert ledöfhette az utósó mohamedán rabszolga is; hát még a szentek szentjébe, hol a Jákób köve van is ime, most nehány frankért bátran járhat-kelhet ott a hitetlen graur. A szent sír templomban pedig az orosz szerzetesektől vásárolhatunk mindent, még a jövendő élet boldogságát is, mennyországot, szent tüzet, a Krisztus koporsójánál szentelt gyertyát, olajat, amilyennel a Krisztus testét megkenték, szentelt vizet. Jeruzsálem városa egy szabálytalan bazaltdomb-magaslaton terül el. Magas falai miatt csak igen kis része látható ez oldalról, hanem a túlsó oldalon fekvő olajfák hegyéről nagyszerű látképe van; innen először is az ógörög-orosz zarándokok nagy terjedelmű tápintézete, kaszárnya-terjedelmű szárnyaival, udvara közepén a csinos templommal s ötágú tornyával tűnik elő; a falon belől pedig a város közepén a szent sír temploma két kúpjával,mely — a mint mondatik — a Golgota-hegyen áll; túlnan az Omár-mosque, hol hajdan Salamon fényes egyháza ragyogott, melynek romjain épült ez föl; a porosz láp- és iskolaintézet csinos épületje, több mecset minaretje, zsidó templomok kúpjai, számtalan ház lapos és kőkúpos tetői bontakoznak ki. Leérve a sivár, vadszirtes hegységről, a falkerítésen kivül egy kis városrész terül, melyet leginkább európaiak laknak : angolok, franciák, olaszok, görögök, kik mostanában házaik előtt csinos parkokat rendeznek be, s a sziklás talajra földet hordatnak. Egy arab bankár is most építtetett pompás mulatólakot, s körötte a legnemesebb, ritkább fajú virágokkal s növényekkel diszitteti parkját. Alant a völgyben vannak a keresztyén és arab sírkertek. Végre a város előtt vagyunk, melynek magas falazata mellett visz el az út Mennyi ostromot állták ki egykor e falak! Háromszor rombolták le, magát a várost pedig tizenhétszer. De hamvaiból phönixként mindig föltámadt. A falakat Titus, Hadrián és Dávid pusztitá el koronkint. A Jaffa kapuhoz érkeztünk, hol szamarainkról leszállunk. Előjött a török biztos s útleveleinket elszedvén, keresztül léptük a szent város küszöbét. Társaink szétoszlottak. Egy részük a „Cassa Nouva“ tápintézetbe ment, hol a világ minden nemzetbeli katholikusai fölvétetnek; mások a „Szent Salvator“-szerzetbe; néhányan a porosz jános-rendi hospitálba; mi hárman pedig az osztrák zarándoktelepre szándékoztunk menni. El is indultunk az irtózatos részkövezeten és piszkos utcákon, melyek lepvék bazártelepekkel, s oly keskenyek, hogy a fénylő napból alig jut beléjök nehány sugár, s ezeket is ponyva-függönyök zárják ki. Itt rendszerezve van a bazár, úgy, mint Konstantinápolyban és Kairóban. A különféle mesterségek s kereskedelmi cikkek külön osztályban s helyekben árultatnak. A város lakossága nagyobbára kereskedőkből és iparosokból áll, kiket örökösen az utcán s boltjaikban, munka közt láthatunk ; a nők pedig szépen otthon ülnek, s nem járnak-kelnek az utcákon, bár bsz otthon is ugyan keveset csinálnak. Utunkat a zöldség- és gyümölcsbazár meredek, gödrös, gömbölyű kövezetén folytattuk lefelé, s eközben egytől-mástól kérdeztük a barát szállodát. A véletlen egy értelmesebb egyéniséggel hozott össze bennünket, ki a sok ferde utasítás tömkelegéből finoman s kellemesen bonyolított ki, fölkérve bennünket, hogy kövessük őt. Rövid kérdéseket és feleleteket váltottunk egymással. Egy derék tisztes öreg nő karja volt az övébe fűzve, s az is rendkívül nyájas volt irántunk. Ajánlotta, hogy ha ittlétünk alatt netán kellemetlenségünk volna, sőt a nélkül is, látogassunk el hozzájuk. Egy boltíves utcasarkon megállottunk. A férfi mondá, hogy leszólitja havassát, (szolga, hajdú,) aki is bennünket az intézetbe fog kisérni, az ő ajánlatával, s azzal eltávozott. Míg a szolga lejött az emeletből, társalogtunk a kedves matrónával, s majd a szolga kíséretében eltávozunk. Útközben tudtuk meg, hogy ki volt útmutatónk : a francia konzul és édesanyja. Az osztrák hospitál közel a „porta Dorré“-hoz, a város keleti oldalán fekszik, csinos, egyemeletes, s a legjobb ízlésű házak közé tartozik. Boltives lépcsőzeten megyünk fel terraszára az alacsony utcából, s csinos virág-girlandos utakat találunk. Tágas folyosó nyúlik az épület belsejében. A főnök, egy derék öreg (a rector), kinn ült a verendán egy karos cédrus-kanapén, s igen barátságosan fogadott bennünket. Mondá, menjünk be a kancelláriába, hogy a vice-rector bejegyezze neveinket. Fiatal, igen értelmes, művelt egyéniség volt ez a vice-rector. Mindketten bécsi születésűek. Csakis ketten valónak, meg a cselédség: két szakácsnő, szintén bécsiek, és egy bajor cipészből devalvált inas, ministráns és étekfogó, aki egy röst fráter. Elfoglalva tágas termünket, némi lakályos színt kapott az a mi triumvirátusunktól. Voltak hátrányai is, de útközben mindent meg kell szokni, mert az utazás a sok érv mellett sok kellemetlenséggel is jár. Agyunk pokróccal letakart, a terem közepén egy sárga festett asztal, rajta piszkos olaj-mécs, mellette két faszék — ez a bútorzat. Az ajtóra ragasztva a zárdát rendszabály, személy- és valláskülönbség nélkül. A zarándokok ebből tudják meg, mihez kell tartani magukat, ha itt akarnak maradni. (Folyt, köv.) A tűzhelyen. (Elbeszélés.) F W. Hackbunder-tüz. (Folytatás.)Én csak azt mondom, a mit unokatestvérem szentül bizonyított előttem , hogy megtörtént. A seprű a nélkül, hogy látható kezek igazgatták volna, gyorsan és gondosan takarított tovább, s midőn az Íróasztalhoz ért, annyira keveset látszott törődni unokatestvérem lábaival, hogy ez kénytelen volt maga alá húzni azokat, nehogy az udvariatlan seprű össze-vissza verje. Különös, elmélkedett magában, s miután a seprű félbe nem hagyta munkáját, ő is újra hozzáfogott az Íráshoz. — Jó idegzetű ember lehetett. — Oh ! idegbajokban soha sem szenvedett, de mégis egyszerre az az eszméje támadt, hogy hát ha ez a söprés valami jelentőséggel bír rá nézve ? Ki tudja, gondola, nem az adatik-e általa tudtomra, hogy nem sokára én is hasonlóképen kisöpretem az élet csarnokából ? Ha valami gondolata támad az embernek, attól nem lehet egykönnyen megszabadulni; unokatestvérem is mindenképen hányta-vetette a dolgot, s végre is azon akadt fel, hogy miért éppen vasárnap délután kísérteteskedik az a seprű? Még ha szombat vagy épen csütörtök volna! — Aha! — szólt a főkonyhamester, fejét mgbólintva. — S míg unokatestvérem ezeket gondolta, ilyenformán beszélt önmagához: „Hiszen te sem cselekszel másképen, mint ez a seprű, te is vasárnap dél-