Fővárosi Lapok 1872. október (224-250. szám)
1872-10-18 / 239. szám
A berlini Moabit. („Die dunkeln Häuser Berlins.“ von Gustav Kasch. Wittenberg bei K. Herrosé, 1872.) (Cs. J.) Nem hiszem, hogy a közelebb lefolyt hetekben annyit írtak volna a lapok valamiről, mint a berlini mobról vagy „ jahnhagelről“, amint a berliniek az ottani köznépet nevezni szokták. Nemcsak az európai, de a tengeren túli sajtó is megbotránkozott, midőn a fejedelmi találkozás ünnepélyei alkalmával oly dolgokat volt látni és tapasztalni kénytelen, melyek a magas paripát nyargalászó „culturvolkot“ igen sivár és kietlen világításban tüntetik föl. — Ahol a népnek öröme és mulatsága is oly elfajult és durva módon nyilatkozik, amint azt jelezni és jellemezni annak idején e sorok írójának is többször alkalma volt, ott okvetlenül a fogházaknak is egészen sajátságos vonásokkal biró képet kell nyújtaniok. Éppen ezért Berlinben idézésem alkalmával föl is tettem magamban, hogy a hírneves Moabitot megtekintem, azonban hírlapírói kötelességem az akkori nagy napok alatt annyira igénybe vett, hogy szándékom csak szándék maradt. De hogy érdekeltségem e tekintetben, ha már közvetlenül nem, legalább közvetve kielégítve legyen, arról gondoskodott a „National Zeitung“ egyik szeretetreméltó munkatársa, ki megajándékozott Rasch Gusztávnak „Die dunkeln Häuser Berlins“ című éppen akkor harmadik kiadásban megjelent művével. Az itt következő cikk ebből van merítve. Derült verőfényes szeptemberi nap volt, midőn kocsira ültem. Az apró kertek és virágágyak, melyek a börtönnek utcára fekvő részét környezők, a tavasz üde zöld zománcában ragyogtak. Az épület főhomlokzata, mely a hivatalnokok és szolgaszemélyzet lakosztálya, a messze elterülő mezőre néz. A nagy főkapu egy kisebbszerü belső udvarra vezet, melyben a börtönben állomásozó katonák őrháza áll. Innét az épület tornácába értem, hol két oldalt az igazgató elfogadó szobája és a foglyok találkozási terme nymaikue, íruua einözuuajauau egy teler lógott, melyen a mai nap letartóztatott foglyok nevei állottak írva. Mindössze 651-en voltak. A találkozási termen, melynek ajtai nyitva álltak, éppen nem volt semmi börtönszerű. Világos, vidám és tiszta. A sodronyrácsozat, mely a fogházak találkozási szobáit két részre osztja, itt hiányzott. A fogolyt, ha rokona vagy ismerőse óhajt vele beszélni, kivétel nélkül e szobába vezetik. Itt együtt lehetnek félóráig is, sőt ha a közlendők igénylik, teljes egy óra hosszat. Az igazgatóság e tekintetben igen humánus. Egy másik nagy ajtó a fogház belsejébe vezet. Kétszer láttam már e helyet, berendezése tehát nem volt útj előttem. Mégis a látvány rendkívüli idegenszerűségénél fogva, most is úgy meglepett, mint első ízben. A négy szárny, melyek A. B. C. D. betűkkel vannak megjelölve, csillagformában egy központban futnak össze, ahonnan mind a négy szárny földszintről egész a tetőig egyszerre áttekinthető. Megálltam e ponton és szemügyre vettem az egész fogházat. Minden szárny háromemeletes, minden emeleten egy keskeny vasrácsozatú karzat fut végig. E karzatok egyik oldalára nyílnak az egyes börtönök ajtai, melyek mögött a fogoly éjjel-nappal elszigetelve él. Az ajtók zárva voltak. A három emelet karzatai egy központban egyesülnek. Az egyes karzatokat nyílt lépcsőzetek kötik össze, melyek felülről csigaszerűleg kanyarodnak alá. A karzatok padlózata és az egyes lépcsők palakőból vannak készítve. A világosságot egy üvegtetőn kapja Van valami fantasztikus, sajátszerűen meglepő az egész látványban. Ki először van itt és nem tudja, hogy egy fogház központján áll, lehetetlen, hogy tisztába jöhessen e szerfölött különös épülettel, s még sejtelme sem lehet arról, hogy e keskeny, karcsú vaskarzatok külső részei, mindenik szárnyon 150 embert tartanak fogva. Siri csönd uralkodik a hatalmas falak között. A nyomasztó csendet csak a nagy óra egyhangú ügyet, luxié meg, mely le sem idézi egyj£ecivuen mérte az időt. Néha egy-egy harang kondult meg, annak jeléül, hogy valamelyik fogolynak a felügyelőre van szüksége. Midőn ezelőtt két évvel e helyen álltam, egy rendkívül szokatlan jelenet bontakozott ki előttem. Egyszerre halk csoszogást hallottam mögöttem, mint mikor valaki nemez saruban bedeszkázott üreg fölött halad. A csoszogás először csak távolról hangzott, azután mindegyre közelebb és közelebb jött, mindegyre hangosabban és határozottabban. Csodálkozva fordultam meg, hogy megtudjam, i mi lehet e különös nesz oka. És láttam ? A fölső karzaton ötven-egynéhány emberi alak ment, egyik a másik után. Mind sötét barna zubbonyban voltak. A sötét barna rövid pantallont hosszú fekete harisnya szorította össze, és lábbeliek nemez saruból állott. E lábbelik okozták ama különös csoszogó neszt a karzat palatábláin. Fejükre barna pamut süveg volt húzva, mely elölről ernyőszerűen lógott le, eltakarta az arcot teljesen, úgyhogy csak két szem volt látható, melyek az ernyő két lyukán barátságtalanul néztek szerteszét. Tíz lépésnyi távolságban mentek egymásután, mint a katonák a kellő távolságot sehol sem zavarva meg, így a felső karzatról a nyílt összekötő lépcsőzeten az alsó karzatra, s erről a földszinre jöttek, azután pedig mellettem el, a tornác felé. Mindenik mezőn szemembe nézett. Ez álarcos alakok sétára indultak. Utána mentem a szomorú csapatnak tornácról tornácra, míg végre egy belső tágas udvarra értem. Ez udvar a sétahely volt, azonban ez is, mint a helyiség többi része, sajátságos hatást gyakorolt az emberre. Húsz magas fal futott itt is csillagszerűleg egy központban. Ez udvar középpontján ötven-egynehány láb magas kőtorony nyúlik az ég felé,melynek felsőrésze köröskörül csupa üveg. A torony belsejében egész az üvegcsúcsig lépcső vezet. És e külön női legyezőformájú épület a foglyok sétahelye. A torony üvegcsúcsában egy felügyelő van, ki a épül — 1042 — . A bankár, számadását kezében tartva, összeadá a nyereséget, mit a börzepapírok emelkedése nyújtott, és nem engedé magát háboríttatni ama kiáltások által, melyek közel hozzá az utcán hangzottak. Egy erős lökés, melyet a kocsinak valamely kemény tárgyhoz ütközése idézett elő, arra bírta őt, hogy felemelje fejét. Ugyanabban a pillanatban zajos üvegcsörömpölés hatott fülébe. Az esemény ennyiből állt: A bérkocsi a Lafitte-utcába akart fordulni s félig rá hajtott a gyalogjárdára. Ez még nem okozott volna bajt, ha a bankár fogatának, mely ugyanazt az irányt követő, ideje lezdett kitérni, de a lovak vágtatva haladtak, s a járművet nekivitték a bérkocsinak, mely a következő pillanatban felfordúlt, s ekkér az utca végén befejezte pályafutását. Mielőtt Abilónak ideje lett volna kocsiját megállítani s lábát a földre tenni, a felfordúlt bérkocsit nagyszámú kiváncsi néző vette körül. Némelyek a lovak és szerszámok rendezésére a kocsisnak nyújtottak segédkezet, kinek nem történt semmi baja, mások ama két személyt iparkodtak fogságukból kiszabaditani, kik a bérkocsiban foglaltak helyet. — Nem történt semmi szerencsétlenség, — mondá a közelállóknak egy csinos, középtermetű fiatal nő, a nyitott ablakon félig kihajolva a kocsiból, segítsenek kérem, hogy az utcára juthassak. Négy erős kar azonnal előrenyúlt s a hölgyet a kövezetre segité. A nő, mielőtt kilépett volna, lebocsátá fekete fátyolát, de e fátyol sem elég sűrü, sem elég hosszú nem volt arra, hogy vonásait elfödözze. A bankár, ki a jelenetet az átelleni járdáról nézte, nem volt képes egészen elfojtani a meglepetés felkiáltását, amint az ifjú hölgy a szerencsétlenül járt bérkocsi felé visszafordult. A nézők kíváncsiságát azonban nem akarta még inkább fokozni azáltal, hogy a járda túlsó oldalára menjen , sőt úgy látszék, mintha azon igyekeznék, hogy elrejtse magát, s e végből egy zubbonyos óriás háta mögé bújt, ki egy egész fejjel volt nagyobb, mint ő. Innét nézte, mikor lép ki a kocsiból a másik személy, ki nem váratott sokáig magára s egy fiatal ember képében szintén kilépett a felfordult börtönbül. Mindez alig került több időbe egy percnél, és Abilo észrevette, hogy a fiatal ember öt frankot ad a kocsisnak s aztán a hölgygyel együtt egy más bérkocsi felé tart, mely a boulevard végén állomásozott. A fiatalember megjelenése nem gyakorolta rá ama hatást, minőt az ifjú hölgy látása okozott. Amint arcát megpillanta, összeszokta ajkait és szeme villámokat szórt. Azonban csakhamar viszszanyerte nyugalmát,és úgy látszott, mintha valamely nagy feladat megoldásán törné fejét. Mindamellett nem mulasztá el a távozókat szemével titokban kisérni, s amint azok az új bérkocsit elérték, ő is hintójába ült, s megparancsolá kocsijának, hogy az előttük haladó járművet kövesse. A bérkocsi a Drouot-utca felé tartott s elvezető a bankárt a Saint-Georges-utca hosszában egész a Saint Lazare-utcáig. Itt a hölgy és a fiatal ember kiszállt a bérkocsiból és belépett egy házba. — Haza mehetsz, — mondá kocsisának Abile, — mialatt ő is kiszállt a hintóból. A kocsis megfordult, ura pedig gyors léptekkel amaz épület felé tartott, melynek kapuja mögött a fiatal párt látta eltűnni. Miután a ház külsejét és bejáratát jól megnézte, elkezdett gondolkozni. Egy munkás, ki arra haladt, erősen meglökte őt. A bankár felemelte szemét, s a túlsó épületen papírszeletre nagy betűkkel e szavakat látta felírva: „Itt szoba van kiadó.“ A következő percben a kapus ajtaján zörgetett. — Mi az ára a kiadó szobának ? — Ötven frank havonkint. — A Saint-Georges-utcára nyítnak az ablakok ? — Igen, uram, ide nem értve a szolgálatot, mit én teljesítek. Havonkint tíz frankért oly tiszta lesz minden, mint ez a tükör. — Jól van, jól, — mondá türelmetlenül Abilo, — a nélkül, hogy a kérdéses tükörre tekintett volna, melyet sűrű pókháló fátyolozott el,— kiveszem a szobát, itt a hatvan frank adja ide a kulcsot. A kapus telve tisztelettel az új lakó iránt, ki nem alkuszik, előre haladt a lépcsőkön, s a második emeleten megállva,felnyitá a szoba ajtaját. Hajlandó lett volna a lakás és a bútorzat dicséretébe ereszkedni, de a bankár félbeszakítá őt. — Csöngetni fogok, ha szükségem lesz önre, — mondá és az ablakhoz lépett. A kapus nem időzött tovább a szobában, hanem lesietett lakására s útközben felszámitá, mennyit fog nyerni, ha ügyesen kiszolgálja ezt az urat, kivel oly könnyen meg lehet egyezni. A szoba ablaka az átelleni ház bejáratára nézett. Ha a redőnyöket az ember bevonta, látható a szemközti ház lakóit ki- és bemenni, anélkül, hogy általuk észrevetetnék. Abilo az ablakhoz tolta a szoba összes bútorzatát képező karszéket, és elkezdett figyelni, miközben homlokát az ablakhoz szokta. Körülbelől egy óráig maradt e helyzetben. Egyszerre fölemelkedett. A nő és a fiatalember kiléptek a szemközti ház kapuján, s a rájok várakozó bérkocsi felé tartottak. A nélkül, hogy időt vett volna magának a szoba ajtaját bezárni, a bankár lefutott a lépcsőkön. Midőn az utcára ért, a bérkocsi már távol volt s vége felé járt a Saint-Lazare-utcának. — Már nem érem őket utól, — mondá Abile, — azért rövidebb úton kell eléjök sietnem. Kétségtelen, hogy a kanyarúlat felé tartanak, és én oda hamarább eljuthatok, mint ők. Bérkocsis ! — kiálta ama fogatok egyikére , melyek lassú lépésbe a Saint-Lazare utcában haladtak végig. A kocsi előrobogott. — A Saint-Lazare utca kanyarúlatához, — mondá a bankár a kocsiba ugorva. — Ne kímélje az ostort. Húsz frank borravalót kap. Soha bérkocsis lovai oly vad sebességgel nem futottak, mint a melyek Abilót röpiték. A járókelők megálltak, hogy a vágtató fogatot bámulják. A kocsi kevesebb mint tíz perc alatt elérte a kanyarulatot. A másik bérkocsi sokkal később érte el e pontot és a bankár látta, hogy az ifjú pár egy átjáró felé irányozza lépteit. A fiatalember egy belépti jegyet adott át a hölgynek, aztán megszoríta annak kezét és visszasietett a bérkocsihoz. — Rue du Faubourg Saint-Honoré, — mondá a kocsisnak. — Gyorsan, mert dolgaim igen sürgősek. Abile engedte a fogatot előre haladni. Aztán intett kocsisának, hogy tartson ugyanabban az irányban, maga pedig behúzódott a kocsi mélyébe és lebocsátá az ablak függönyét. Háromnegyed négykor otthon volt. — Hol van Danelli úr ? — kérdé a segédek egyikétől, amint az irodába belépett. — Danelli úr egy órája, hogy elment hazulról, azt mondva, hogy üzleti dolgokban távozik, — viszonzá a segéd. — Üzleti dolgokban, ismétlé a bankár nyugodt hangon, — igaz, el is feledtem .. . Ha zárlat előtt visszatér, mondja meg neki, hogy ebédre ne jöjjön Matignybe, ma este nem leszek otthon. (Folyt, köv.)