Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)

1873-05-28 / 122. szám

122-dik ez. Szerda, május 28. Kiadó­ hivatal: Pest, Barátok­ tere,Athenaeum-épület ______Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda-Zöldfa­ utca 39. sz. 1- em­. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor .....................10kr. Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi lopok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánljuk az olvasók figyel­­mébe. Napi­lapunk ára: évnegyedre 3 frt 50 kr, félévre 7 frt. Hét év után. Már hetedszer fakad a rózsa Azóta, kedvesem!, Hogy szerelmem előtted megnyílt A Margit-szigeten. Megváltozott azóta minden A nyájas szigeten, Az úri fényt rajta s a pompát Elbüvötten nézi a szem, De ama kis roskatag kőpad, Hol szerelmem nyilatkozék, A romokhoz közel, a halmon, Az most is a régi még. A romok, a fák és a bokrok, Még minden a régi ott. Mint ama szent érzés, mely ottan Szemünkben csillogott. Torkos László: Tücsök Péter. (Elbeszélés.) Írta: Németh Ignác. (Folytatás.) Tücsök Péter ábrándosan nézett hosszan a sárga kastély felé homályos ablakán keresztül. Oh az a gyönyörű tündér, az a szépséges szép leány, ki egyedül tudná kiengesztelni a bitorló Ha­lomvári-család bűnét! A­kiről ábrándozik, mióta csak meglátta munkája alatt, magános sétáiban, álmai közt, s akinek kedvéért hétfejű sárkányokkal is meg­vívna meggyőződéssel hitt ősi jogainak bármely csi­petnyi bizonyítékáért! Hasztalan, hiába minden­­ Szabó volt, az marad, s mint szabó fog meghalni. Az ő osztályrésze a keserű való, a szegény alacsonyság, s egyedüli reménye,hogy leendő fia nagyobb joggal vetheti büszke szemeit a Halomváriak leendő kisasz­­szonyaira. Szép álomkép, gyönyörű Gizela, vén kas­tély ifjú tündér­ asszonya, isten veled. Az istennők még a hajdan mesés világában is csak a pásztorok­hoz szálltak le, nem szabólegényekhez! S Tücsök Péter sóhajtva folytatá sétáját a sötét szobában. Sóhajtott bár, de megnyugodott végzeté­ben. Gyakran elővették ugyan keservei, melyeknek azonban mindig csöndes lemondás lett a vége. Hall­gatott róluk, meg apja előtt is, hisz ez nem értené azokat, neki meg igazságának mély érzetén túl nincs egyéb bizonyítéka, s aztán tudta azt is, hogy gondo­latainak s meggyőződésének nyilvánítása, bizonyíté­kok nélkül csak a falusiak csípős gúnyai üldöző tré­fáinak tenne ki. Mint a Halomváriak birtokának kö­vetelője, Tücsök szabó i­­ s lemondólag szokott a gondolatra legyinteni kezével, s még szomorúan mo­solygott is olykor hozzá. Léptek hallatszottak a pitvaron. Apja lépett be. Hát, sötétben fiacskám ? Gyújts gyertyát fi­acskám — szólt jókedvűen Barnabás templomatya, s egyúttal egy gyufát villantott el békéjének ujján. — Jókedvem van — szólt az öreg a gyertya­világnál, kényelem okáért kibúván békéjéből. — Jó újság — pompás borral traktált meg Luiza kisasszony — meg az a mesterné is derék egy asszony — — Hát ez a nagy újság? —kérdő szelíden elmo­solyodva Péter, — hisz ezt már sokszor elmondta apám ? No no, nem ez, — szólt kedélyesen Barnabás, egyet simítva bajuszán. Ez már régi dolog, bár Luiza kisasszony még mindig helyre leány ám, s a mester­né is derék egy személy! De másról van szó. Luiza kisasszony s a mesterné nagy terveket főznek; azt mondják, hogy az ő plánumok szerint a falusiak er­kölcseit rövid idő alatt meg lehet javítani. Szegény­­ plébános úr egészen meg van szomorodva miatta, az- I az a falusiak rósz erkölcsei miatt —­­ Tücsök Péter szelíd lemondással mosolygott. — Régi panasz, az emberiség rósz, mióta csak a társadalom áll; igy mondja ezt valahogy dán Cézár de Bazán, én játszottam is a piripótyi vendéglő szín­padán. Mit tudnának tenni annak megjavítására egy papgazdasszony — — A plébános úr tulajdon édes testvére — szólt közbe intő hangon a tiszteletteljesen emlékező Bar­­­nabás templomatya. — Meg egy mesterné. Két gyarló nőszemély.­­ Nagyobb szellemek vállalkoztak az emberiség meg­­j­­avítására, s azok is máglyán, vesztőhelyen találták­­ szomorú végüket! — s Tücsök Péter gondolatokba­­ merülve kezdett ismét a föl alá járkáláshoz. — No ahhoz én nem értek — nyugodott meg­­ tudatlanságán az öreg. — Hanem azok az asszonyok­­ nagyra vannak tervükkel, s a mi fő kedves fiacskám,­­ te rád számitnak legelőször is, hogy segítségül le­­­­szesz tervük kivitelében. — Én rám ? — s Tücsök Péter bámulva állt meg — én rám ? — S aztán gunymosolylyal foly­tató a sétát. — Mi közöm asszonyi dolgokhoz ? S mi lenne vájjon az a hires terv ? — Nem sokat érthettem ugyan beszédükből, mert a nagy lelkesedés kö­zt nagyon hadartak s majd a falu rész erkölcseit aid a megjavítás útján előálló paradicsomot sorolva elő, minduntalan egymás szavaiba kapkodtak. Hanem hát te rád számitnak fi­acskám, s te neked meg kell tenned kívánságukat — ; a plébános ur előtt nagy gráciába jönnél — — Mit nekem a plébános gráciája ? !! — Mit ? te elbizakodott szerencsétlen ! Hát a­­ templomatyaság, meg az azzal járó haszon kutya? Nem is emlitve a tisztességet, meg­­a plébános előtti becsületet, de ? Hát apádnak mostani helykezete pa­pok körül oly megvetendő dolog, he ? Ha gabnát akar eladni küldeni a városba, mindjárt azt kérdi: hol van Barnabás ? Ha hozatni akar a városból cuk­rot, kávét templomgyertyát, akkor is: hol van Bar­nabás ? S ha korona van, s a kerületbeli papok ven­dégségén pecsenyeszelni, asztal körül szolgálni kell, akkor is: hol van Barnabás ? Mindig csak Barna­bás! Majd is hogy meg nem pukkad belé a mester, úgy irigyli tőlem a tisztességet. S ez oly megvetendő állapot, he ? — végre az öreg nagy felindulással. Tücsök Péter némi megvető szánalmat nyomott el magában. Oh, a felvilágosult nemes Tücsök-sarj és — templomatya, a papnak legutóló szolgája! — Hát a terv, mi lenne az a híres terv ? — kérdé aztán. Az öreg csak a megszelidülés néhány pillanata után válaszolt: — Mondom, hogy nem sokat értettem belőle. Valami szent társaság-félét emlegettek, a melynek szép szó édesgetés után tagja lenne a falu örege apraja, hogy igy lassan kint a jó útra térülnének. De hisz majd meghallhatod magad, holnap el is menj mi­t se után, akkorra hívattak. Tücsök Péter megállt, gondolkozott egy darabig ' , aztán mosolyogva igy szólt: — Az eszme nem is rész — az egyesülés esz­méje. A világ a társulattól sokat várhat, mint azt Pesten egyik munkásegylet gyűlésén alaposan ki is fej­tettem a hallgatók nagy tetszése között. Egyesülése a tőkének, a munkának, az anyagi s szellemi birtok tulajdonosainak — mindegyik fölöslegének megosz­tása a másikkal — az eszme nem rész, s a szegény tudatlan népnél is nagy tényező a vallás; ezt tehát megerősíteni, mig helyébe a tudás léphet, nagyon üd­vös dolog, s azt hiszem, lehetne is tenni valamit tár­sulás útján — — Kedves, okos fiam, — oly szépen beszélsz, hátha megértenélek! — s Barnabás templomatya ! egyet fúván pipáján, szeretettel pillantott a füst közül okos fiára. — Holnap elmenj s ott beszélj igy! — Nincs kedvem asszonyok közé keveredni, — szólt vállat vonva Tücsök Péter. — Nincs ? — s az öreg mérgesen ugrott fel helyéről. — Nincs kedved ? Te minden okosságod mellett is nagy szamár! Hát tudod-e, hogy azzal plé­bános urnák négy kedvére járnál ? Hát nem látod hogy öregszem, — folytatá elérzékenyűlve — s utá­nam rád néz a templomatyaság ? Hát előtted semmi a nép erkölcseinek lehető javítása, hisz ez javára van a templomatyai jövedelmek pontos megfizetésé­nek is. Hát a templom földjei, meg alapítványpénzei, nem rendelkezik e azokból a­ plébános, s nem adhat­ja-e, ha akarja haszonbérbe, kamatra zsidónak, vagy­­ valakinek az atyafiak közti­, már­mint más vallásá­nak, vagy neked? S ha te kedvére jársz, nem adja-e neked ? S te okos vagy, messze földön jártál, sokat próbáltál, nem fordíthatnál-e valamit ama földek árendálásával, ama pénzekkel, leendő familiádnak ? Te minden okosságod mellett is nagy szamár! — s az öreg mérgesen verte ki a hamut pipájából. Tücsök Péter nem kételkedett már, megállt vil­logó szemekkel apja előtt. — Igen apám, neked igazad van, nem mintha szamár volnék, de igazad van — a néperkölcs javí­­­tása megváltói hivatás — elmegyek holnap mise után, hadd találja bennem kedvét a pap, meg az em­beriség — a templom földjei jók, a templom pénzei­­ szépek — nincs még jó éjszaka a Tücsök-familiának,­­ s nem sülyed el még akkorra Tücsökdomb se — el­­í megyek — uj alapot vetek a Tücsök-utódoknak — Tücsökdomb jövendő urai hálával emlékezzenek vissza ősükre, a prózai szabóra. Elmegyek !......... A Tücsök-kúria lakóinak ez éjjel szép álmai voltak. Tervek Tücsökdomb erkölcseinek meg­javítása iránt. Másnap vasárnap volt. Nagy­ mise után úgy 11 óra tájban legalkalmasabb az idő látogatások tételére. Tücsök Péter jól tudta ezt, s azért templomból kijö­vet föl is ajánló kíséretét hazáig a mesternének. A díszesen öltözködött teli tagú asszonyság szívesen fogadta a csinos ifjú legényt, ki ez alkalomra lehető választékosan öltözködött; magas­ szárú ezüst sar­­kantyus csizmái kényesen nyikorogtak, s hibátlan­­ vasalású attilája feszesen simult karcsú termetéhez. Tücsök Péter gáláns módon viselte magát, udvaria­san a hölgy s tiszteletteljesen a mesterné iránt, mo­dorában iparkodott megmaradni a középúton, hogy kitűnjék egyrészt a volt fővárosi gavallér is, de még hogy mértéken túli széptevése se szúrjon szemet a durva röhögésre mindig kész falusiak előtt. Egy szó­val Tücsök Péter szelíd méltóságot igyekezett önteni modorába, összeegyeztetvén szerencsésen szerény szabólegényi állását nemes származása büszkeségé­vel s volt fővárosi gavallérságának követelményei­vel ; továbbá azelőtti szinészkedésének emlékeit és és szerzett műveltségét, ismereteit is iparkodott ér­vényre juttatni követett magaviseletében. A mester­nének, ki őt azelőtt csak néha látta s apjának dicsé­reteiből ismerte, meg is tetszett rögtön a derék „fia­tal ember“, s nagy szívélyességgel szólita fel őt a „belebb kerülésre“, midőn a mesterház kapujához értek. (Folyt. köv.)

Next