Fővárosi Lapok, 1874. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-06 / 203. szám

Vasárnap, szeptember 6. 1874. 203. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: JtLiumbmi t ____r ^ Bsn »— _ ----- _ Hirdetések “ ’•ä“* WWA B mi T u PfYST — “«I.* i. UVJqLIUVOI 1 I H fl I fV (Budapest, barátok-tere, Negyedévre.......................4 „ Athenaeum-épület) •■ “”5S!“'SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. akiatdaba Teljes számú példányokkal még folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. Lapunk mai számához fél ír van mellékelve. A sóstói agarászat. (Elbeszélés.) Írta: Homoky József. (Folytatás.) Bessenyey Sándor máskülönben mintaképe volt a vendégszerető szives házigazdáknak, hanem mint rendezett viszonyok közt élő szorgalmas ember, természeti hajlamánál fogva iszonyodott az elődi fajtól, melyet ő minden kímélet nélkül a magyar társadalom jó hirén rágódó mételynek szokott nevezni. Kapott tehát az alkalmon, hogy a gyűlölt faj egy díszpéldányát megtréfálja, s ha botrány nélkül szerét teheti, a Sárrétről elvadítsa. Nekikészült, hogy Zahoreczkyt fogas keresztkérdésekkel zavarba hozza, s a fentisztelt lengyel hazafi személyiségének költött voltát kiderítse. Muki sejtette, hányadán van, s az érkező Korda Bandit védangyalkép üdvözölte. Ő volt az első, ki elfogadására sietett s oly hévvel karolta át, mintha tőle várna a Lapusinszki uradalmak megmentésére segítséget. Ez élénk ragaszkodás magát Bandit is zavarba hozta, s mintha csak értésére akarta volna adni az úri társaságnak, hogy ez a levente a Nyírben is csak úgy akadt hozzájuk, fél tréfásan, de úgy, hogy értsen is róla, azzal a kellemes kérdéssel lepte meg, hogy miért nem igyekszik már hazafelé, mikor a megye körözteti. De Zahoreczky nem jött zavarba, s azzal vágta ki magát, hogy bizonyosan megválasztották a megyei bizottmányba s azt akarják tudtára adni. A tréfás szóváltás után Bandi átért küldetése céljára, s Bence ur üzenetét adta át az öreg Nábrádynak. Menyhért ur nem tudta hamarjában feltalálni magát, hogy mit válaszoljon. Eddig azt hitte, hogy az öreg Bencének majd elgőzölög a mérge, de megint összegyalulódnak, s régi kedvenc tervek, hogy a két fiatalból egy pár legyen, annak idejében majd ismét szóba kerül. Tehát a dolog ily komoly fordulata rá nézve nemcsak váratlan, hanem sértő is volt. Nagyon bántotta büszkeségét, hogy éretlen feszességből, egy haszontalan agár história miatt, épen az a fél másolja meg a szövetséget, amelyik annak létrejöttét mindenesetre nagyobb szerencséjének tarthatta volna. Mert azt nagyon érezte Menyhért úr, hogy mikor ő beleegyezett abba, miszerint unokaöcscse és reménybeli örököse, egy minden tekintetben számba vehető derék ifjú, a Bence úr leányát vegye nőül, egyúttal lovagias kötelességet teljesített, módot nyújtva egy vagyonában megrendült családnak, hogy leányát ősei rangjához méltó állásba helyezhesse. Menyhért úr, — kinek a diplomácia nagyon gyenge oldala, volt, — mindezt elgondolva, már-már ama a ponton volt, hogy oda mondogassa Bandinak az igazságot amúgy sárréti őszinteséggel. De Jenő jónak látta eléje vágni, hogy a terv szerint fejlődő események sima lefolyását az öreg úr nyakas fellépése valahogy meg ne zavarja. A legmelegebb rokonszenvvel köszönte meg a Sándorházy és kedves családja eme kitűnő figyelmét s bár alig ismerik Margit kisasszonyt, mindnyájuk nevében örömét fejezte ki szerencséjén, óhajtván, hogy ezt a szövetséget oly boldogság koronázza, mint a milyet a fényes Sándorházy-család méltó sarjadékának szivük mélyéből kívánnak a jelenlevők, kik szerencséjüknek tartják a szives meghívást elfogadni, hogy tanúi lehessenek az új pár boldogságának, és bebizonyítsák ama jószándékú törekvésüket, hogy magok részéről szívesen igyekeznek fentartani ama jó egyetértést, mely a régi jó magyar időkben a szomszéd vármegyék birtokos családjait, a közügyeknek is nem csekély előnyére, oly szorosan egybefűzte. Bandi követnek a szeme is káprázni kezdett a nagy lelki tusakodás miatt, hogy erre az ékes beszédre talán neki is illő lenne valamit válaszolni. Hanem szerencséjére, az öreg Nábrády vette át a szót, ki öcscse beszéde alatt észbe kapott, hogy ily esetben csakugyan legookosabb is úgy viselni az embernek magát, mintha valami házassági tervféléről köztök soha szó sem lett volna, különösen midőn arról, rajtuk kívül, jóformán csak az ellenfélnek volt tudomása, akinek pedig azt dobra ütni már csak azért sem állhat érdekében, hogy azt ne gondolja a világ, mintha a Bence úr ildomtalan fellépése miatt Jenő hagyta volna leányát a faképnél. Menyhért úr tehát egész terjedelmében magáévá tette előtte szólott öcscse nyilatkozatát; csak a felől nem volt egészen tisztában, ha váljon a korábbi viszony eltakargatására elegendő-e Jenőnek ama nyilatkozata, hogy jóformán nem is volt szerencséjük Margit kisasszonyt ismerni. Annálfogva, hogy a dél- i gok új rendje által való meglepetésének még gyanúját is kikerülje, jónak látta Bandi előtt nyugtalanságot színlelő töprengéssel felemlíteni, hogy mostanában egy kis nehézséggel fog ugyan járni a meghívás elfogadása, mert Jenő is olyan nap alatt formán van, hanem hiszen valamikép majd csak kimódolják, hogy egy pár napot a barátságnak is szentelhessenek. Most meg már Jenőn volt a sor hüledezni, ki majd Menyhért urra, majd a titkaiba beavatott Artándyra bámult, s nem tudta mire vélni az öreg úr nyilatkozatát. Menyhért úr,e jól sikerült ötlete fölötti örömében, Ártándyra kacsintva, olyan harsány kacagásra fakadt, hogy az asztal alatt heverészett »Vezér« agár fel-, riadva szendergéséből, az előszobára nyíló ajtó üvegtábláján át egyenesen a fűtő előtt guggoló hetes nyakába ugrott. A megrémült hetes pedig a szobába igyekezett szolgáló tálcájáról ütött le egy üveget. Az üvegcsörömpölés , agárvonitás, hetesdünnyögés és szolgálóvisítás által okozott zaj egészen felriasztotta a társaságot. Bagaméry Miska a baj minőségéről pontos tudomást szerzendő, azonnal a veszedelem színhelyére sietett, s miután az előszoba félhomályában dévánkozó Rébék pozsgás arcát megcsipkedte s annak tétovázását ügyesen felhasználva, a tálcán kinálkozó jóféle bakarborból egy üveggel bevett: azzal a megnyugtató hírrel tért vissza a társasághoz, hogy szerencsére csak egy üveg parádi víz folyt el, mire Bessenyey Sándor sietett kijelenteni, hogy akkor kellett volna, mikor a kutyából kimerítették. E közbejött esemény elpalásolta a Jenő rögtönzött vőlegénysége fölötti csudálkozást, s Ártándy a kérdezősködni vagy hálálkodni akarókat, Korda Bandira intve, szerencsésen elhallgattató. A társaság nagy része kártyához ült. Bagaméry Miska nehányadmagával a Böbék által hozott italbeli szállítmány mellé telepedett; Menyhért ur pedig Jenővel és Ártándyval a mellékszobába vonult s ott egy a szolnoki vár védelmében hősi halállal elvérzett ősének idő és pipafüst által megbarnitott képe előtt ünnepélyes állásba helyezkedve, előadta a mi már régóta nyomta szivét, hogy ő a család tekintélyének megmentése végett látta szükségesnek úgy tűntetni fel a dolgot, mintha a tervezve volt házasságot a sóstói események után végképen elejtettnek hitték volna; s hogy most már hazugságban ne maradjon, óhajtaná, ha Jenő úgy intézné a dolgot, hogy a Margit lakodalmán már vőlegényfővel jelenhetne meg. A dolog nem is épen olyan nehéz. Sok derék, jóravaló leány van a vármegyében, aki a Nábrády-családba beválnék. A legény sem olyan, hogy a leányok szeme rajta meg ne akadhatna. Tehát, ha az isten is úgy akarja, nagy fáradságba a keresgélés nem igen kerülne. Ő ugyan erőtetni nem erőteti, mert a házasság nem olyan csekélység, hogy játékot lehetne űzni vele; de ha már ismer olyan leányt, a kire szive megmozdult és a kit a családhoz méltónak tart, csak hamarjában lásson utána, mert mi tűrés tagadás benne, nem utósó szívességet tenne vele, ha ezt a kívánságát teljesítené. (Folyt, köv.) A Kárpát. Kézsmárkra vitték Alföld egy fiát, A ki hegyet most első ízben lát; És annyi uj kép, meg az útnak hossza, Huzamosabban hatvan, azt okozza, Hogy a legényt elnyomja buzgósága, És alva ér az ócska városkába. Felkeltik ott, és íme, nagyszerűn, A Tátra hegysora elébe tűn : »Mily óriás fal áll szemem előtt! Mászszuk meg azt a büszke, nagy tetőt! Fölnézni szép, de te még szebb lehet. Az a magas úgy hív, úgy integet. És messze sincs: amig a vacsorát Föladják, visszatérünk. Rajta hát!« Kinevetik , de ő oly kérve kér, Hogy apja — főként okulásáért — Enged kivonatának. Tehát ismét kocsira szállnak ; S ez bámulatba ejti a fiút, Mert neki ez csak »gyalog útt.« A ló közé csap a kocsis, 8 érnek nem egy, több falut is ; De az utolsó faluban Észreveszik, hogy már éjszaka van ; Meghalnak ott, s hajnalban újra nyúlt erővel kelnek útra ; És csakhamar a hegy tövében Haladnak erdő sűrűjében, S a sűrűség mind egyre nő, S kapaszkodó s ereszkedő Oly szűk lesz, oly göröngyös, meredek, Hogy a kocsit fölváltja a nyereg. Lóháton is több óra eltelik, És újra beesteledik, És újra éjszakázni kell, Bár nem legnyájasabb e hely! Mert a szobájuk sziklazug, Gránit-darab a vánkosok És derekaljuk puszta gyep. Otthon bizony kényelmesebb! Valami jól nem is pihentek, S mihelyt kelet felől derengett, Indultak ismét, már most gyalogjába, És jámborunknak csetlik-botlik lába : Elsiklik itt, ott megreked, Itt hómező, ott görgeteg. A fiú fáradt, csüggeteg. Az a sóvárgott csúcs pedig, A mint felé közeledik, Hátrálni látszik, sőt el is tűnik. De valahára, nagysokára, Fölkápaszkodnak az ormára, S a jó fiú bizakodott, Hogy kára pótolódik ott, A lenge köd majd szétfoszol körüle S dús láthatár lesz fényben kitérőivé. Szegény csalódott! nem ritkul a köd, Sőt völgyet, ormot még jobban beföd. Nem látva semmit, csak leszállnak, S az apa igy szól bús fiának: »Nagy hegyek és nagy szellemek, Bár messze vannak, közel tetszenek ; Hozzájok férni fárasztó, nehéz, S ha oda jutsz is, gyakran ködbe’ lessz.« * Greguss Ágost: Roland asszony. (A francia forradalomból.) I. Roland asszony nem tartozik ama hősnők sorába, kik rendesen egy fejjel magaslanak ki a többi halandó közül. Csupán lelke által volt ő hős. Testalkata nem felelt meg ama külső kellékeknek, melyeket a hősnők külsejéhez szoktunk kötni. Roland asszony nem birt egy Theroigne Mericourt szilaj véralkatával , szenvedélyes tagmozgásával; kardot soha sem ragadt kezébe, hogy harcvágyó tömeget lelkesítsen ; sőt még forradalmi vér sem csörgett ereiben .