Fővárosi Lapok 1875. szeptember (199-223. szám)
1875-09-11 / 207. szám
924 ott nép régi hősdalai; arca ama sólyomarcok egyikke volt, melyek elől hajdan reszketve kereket oldott a tást keltett Fedko lelkében, az utósót, tán a legnagyobbat. Két hétig szerteszét barangolt és töprenkedőt igy szokta végezni a kevésbbé vagyonosoknál: »Menjetek és isten segélyével legyetek boldogok!« lengyel meg a tatár. De nagyra is volt magával ez a Fedko, fennen hordta orrát, hisz a faluban anyja halála után rá nézett a leggazdagabb parasztbirtok s azonkívül kiszolgált cs. k. tizedes volt ő a nassaui gyalogságban. Katonakorában megtanult írni meg olvasni és a nyugati tartományokban ama fölfedezésre jutott, hogy hát mégis ember ám a paraszt is. Így történt, hogy Fedko különös ok nélkül is nem épen boldognak érezte volna magát mint Wincenty úr alattvalója. De különös ok is járult még hozzá. Természetesen szerelmi história. Xéniának hívták a leányt, szép, szőke jószág volt, de szegény, mint a templom egere. Fedko mindamellett nőül akarta venni a leányt, holott ágyasának is tehette volna. Szerette szive mélyéből — megesik ez néha a podoliai parasztoknál is. Sőt elannyira szerette, hogy az egész falu nagy ámulatára féken tartá vad vérét, mikor hazajött szabadságra. »Xéniám párjával hajában lép velem az oltár elé«, szokta volt büszkén mondani. Mikor aztán elbocsátották a katonaságtól, oda volt a párta, oda volt házasság. Annak pedig Wincenty ur volt az okozója, Wincenty ur legényei és kötelei. . . . Fedko holtsápadt lett, de egy árva szót sem szólt. Csak fölment a kastélyba és kereste a gazdát. Wincenty ur azonban Iwonic fürdőben mulatott akkortájban. Fölkereste azután aráját. Borzasztó volt látni a leányt; legalább is húsz évvel megöregedett. De el nem ájult, midőnFedko hozzá jött , nyugodtan nézett szeme közé s elbeszélte neki gyalázata részleteit. —Öld meg! — mondá végeztük — Meg is ölöm! — viszonzá Fedko. — Kár, hogy nincs otthon az ur, várnunk kell, mig visszatér. Megölöm őt,megesketem magamat veled, azután Barnowba megyek és a császár írnokainál jelentkezem.... Eltökélt szándéka volt ez Fedkónak. De máskép történt a dolog. Xénián kívül ott volt még Fedkó anyja s az halálos aggálylyal kérte, hogy ne tegye kockára életét; ott volt a pópa, ki az örök tűzzel és a pokollal fenyegette ; ott volt pajtása, Barila Hritzkó kiszolgált őrvezető, ki imigyen szólt: »Káplár úr! mit mond majd az ezred, ha megtudja, hogy gyilkoskint az akasztófán haltál meg? . . .« Mindez hadett, azután hazatért. — Megpróbálom az életet. Xéniához meg igy szólt: — Vess meg, de én meg nem vethetlek. — Akkor nem is lehetek feleséged, — feleségem. A leány fogta magát, eltávozott a faluból nyom nélkül. Nem is tért vissza többé soha. Vannak mély, csendes tavaink a vadonban. . . . Három-négy esztendő múlt el azóta. A négy esztendőben nem volt egy hét sem, hogy Fedko ki ne utasított volna egy-egy házasságközvetítőt. Podoliában ugyanis közvetítők hozzák össze a házasulandókat : a zsidók a városban, a nemesek kastélyaikban, a parasztok a faluban kapnak hitvestársat. Láthatjuk ebből, hogy egyrangú születéssel bírnak a pénz és a családok: szeretni ráér majd az ember a házasság megkötése után is.. . . Ez az üzlet, az embervásárlás, jócskát hoz a konyhára nálunk is meg Podoliában is. Jött Fedkóhoz is végre egy ilyen alkusz s azt már ki nem akolbólitotta. Még pedig több okból nem. Először sokat gondolt a keleten divó közmondásra, amely így hangzik : »Olyan a ház asszony nélkül, mint a csapszék pálinka nélkül.« Másodszor igen csinos, igen derék, igen gazdag leány forgott most szóban. Harmadszor meg nagyon jól tudta Fedko, hogy a fekete oculincei Hanuska őrülésig szerelmes belé. Lehet, hogy döntő volt a harmadik ok. Mert szívvel, sőt ábrándos szívvel birt ez a parasztfiú, be is bizonyítá ezt több ízben, valamig kevély, boldogtalan szívébe nem fúródott a görbe Michalkó golyója.... A szerencsés közvetítő járt-járt Wolowcéból Okulincéba és vissza, nemsokára úgy tett Fedko maga is, s pár hét múltán megtartották már a lakóit. Megtartották úgy pünkösd táján, amikor a tavasz is kezdődik Podoliában. Késő vendég itt a tavasz, de ha egyszer jön, ép oly gyönyörű, mint egyebütt, ép oly csodatetteket mivel, mint egyebütt. Virágzott a kopár vadon, mosolygott az ég, a pacsirták daloltak, és a földön is nevettek, daloltak az emberek, úgyhogy reszketett belé a tavaszi nap. Az esketés délelőtt tartatott meg s a pópa borzasztó hosszú prédikációt tartott a gazdag párnak. Beszéd Ez egyszer azonban következőkép hangzott a beszéd vége : »Biztosan tudom, isten akarja, hogy boldogok legyetek !« Kissé elhamarkodta a dolgot a jámbor, mert vagy nem tudta biztosan, vagy pedig megváltozott isten akarata néhány óra alatt — leirhatlan balsors fujtá a fiatal párt. .. . Esketés után a csapszékbe mentek valamennyien, a pópa is, ittak és táncoltak, a pópa is, sokan lerészegedtek, a pópa is. Nem látott még a falu ilyen lakodalmat, három zenekar játszott: zsidó, cseh és cigány, s azonkívül még a vén Jacek is. Amint pedig esteledni kezdett, a kis Moschkó vakmerőbben csak még mint eddig, a pálinkát félig vízzel vegyitette — úgysem tudta már senki, hogy mit iszik. Midőn már sűrű köd borita odakün a mezőt s nemkülönben idebent a násznép fejeit, váratlan vendéggel szaporodott meg a társaság. A jó ember szívesen osztozik az idegenek örömében is. ... A cigány banda javában muzsikált, egyszerre csak elállt valamennyinek a vonója. Rémítő zűrzavar keletkezett az egybegyűltek között. Wincenty úr érkezők a csapszékbe. Akik még józan fővel voltak, félénken üdvözölték, a mámorosok pedig haragosan mereszték rá szemüket. Wincenty úr odalépett a fiatal pár asztalához, igen barátságosan vigyorgott s látván, hogy mindnyájan egyszerre elnémultak, Fedko meg elsápad mint a fal, még barátságosabban vigyorgott. — Jó estét, emberek! Szerencsét jöttem kívánni, hallod, te boldog vőlegény! A menyasszony atyja zavartan fölkelt, de Fedko ülve maradt és komoran bámult halálos ellenségére.— Ez hát a menyasszony! — folytatá a derék férfi, megcsípve Hanuka arcát. — Akármi legyek, pompás egy szál leány! Ez már egészen más termet, mint a Xéniáé volt. Hidd el, Fedko, semmi különös sem volt azon a Xénián. A parasztfiú talpon termett, fejébe tolult a vér, kezével hirtelen ama helyre nyúlt, hol az övét s ebben a széles kést szokta hordani. Wincenty úr észrevette e mozdulatot és sárga tökfeje, ha ugyan lehetséges ez, még sárgább szint öltött. — Tehát jó mulatást, emberek, jó éjt! Azzal gyorsan kereket oldott. (Folyt. köv.) Gletscherek közt (Svájci tárca.) Meg kell adni, hogy a svájci vendéglőtulajdonosok s forgalmi hivatalnokok nagy avatottsággal bírnak az idegenek kíváncsiságának felkeltésében. Hangzatosabb ajánlást, többet ígérő fényképeket nem igen találni egyebütt a kontinensen s hogy az utasok több rendbeli boszantó csalódásai sem csökkentik a látogatók nagy számát , azt egyesegyedül havasos tájainak varázsával éri el e kis ország. Terjedelmes szép tavak, vonzó hegycsoportozatok igen sok helyt fordulnak másutt is elő, de a gletscherek nagyszerű fellépése sehol egyebütt ilyen meglepőleg nem mutatkozik. Ez egyben már a hoteltulajdonosok sem túloznak, sőt kellemes csalódással vagyunk kénytelenek bevallani, hogy bombasztikus ajánlásaik dacára sem képesek a természet magasztos pompáját túllicitálni. Közönségesen Interlakenből intézik Svájc utasai a gletscherekre való kirándulásokat, azért térjünk el mi e paradicsomi hegyvidéktől ez alkalommal s fordítsuk figyelmünket a Szt. Gotthardnak ma már kevésbbé látogatott tájékára. Az út errefelé nem oly merész ugyan, de annál kerülőbb és fáradságosabb, valamig a most készülőben levő szt.-gothárdi vaspálya valamicskét nem rövidít rajta. Ekkor is meglehetős nagy területet kell azonban gyalogszerrel vagy más módon bejárni, mert Geschennél már ott tátong a monte-cenisinél 2700 méterrel hosszabb alagút északi nyilata, mig a másik szintén 15 ezer méter távolságban a túlsó oldalon Abolonánál lesz csak kiépítve. Egész nagy kolónia támadt ott csupán a munkásokból s a Reuss vadul csattogó lármáját hatalmas kalapácsok ütése és sürgő munkások zaja harsogja túl. El kell ámulnunk e merész vállaton, mikor magunk előtt látjuk az óriás gránittömeget égbenyúló tömör szirtfejével. De meg is próbálja ám a technika fogásait s a legvérmesebb számítások sem teszik 1880-nál előbbre e nagyfontosságú vonal megnyitását. A kocsiút természetesen nagy hajlásokban követi a szilaj Reuss folyását s minden fordulónál magasabbra kapaszkodva, Andermatt előtt, az ördög hídján túl vehet csak némi vízszintesebb irányt. Az ördög hídja elnevezés nem épen indokolatlan, mert csak száz év előtt is életveszély nélkül nem lehetett erre járni s alatta a különben is sebesen rohanó Reuss szörnyű forrongás közt zuhog néhány sziklalépcsőzeten alább, ami e keskeny meredek sziklaszoros borzalmas jellegét még jobban fokozza. Most ugyan teljes biztonságban utazhatunk erre, de Aeolus játszi szeszélyét kalapunk ugyancsak megérzi s csak a legnagyobb ügygyel-bajjal kerülhetjük el még verőfényes nyári napokon is, hogy könnyebb holmink azonnal szárnyra ne keljen. A jelenség okát Andermattnál legott kitaláljuk, mert örökös fehér lepelként ott terül el mindjárt felette a Szent-Anna gletschere s nyugat felé szere-száma sincs az egymást érő hómezőknek. Hajdan azonban még nagyobb lehetett itt a jég uralma s olvadékának természetes vizfogójául szolgálhatott e völgyteknő itt fent, hol most kínos munka árán gyűjtögetik a szemviditó üde sarjút. E kis zöldet a vidék hirtelen átmenésének kikerülése végett rejtette alkalmasint ide a természet, mert így mégis könnyebben beletörődik nyájasabb panorámákhoz szokott szemünk az Alpesek magas régióihoz. Akármerre intézzük ugyanis innen léptünket, mindenütt az örökös tél birodalmába jutunk. Fenn a Gotthardon makacsul dacol a vastag jégburok Phaeton leghegyesebb nyilaival is s ugyancsak nehezen bir egész kánikulánk melege annyi vizet kierőszakolni belőle, mennyi nehány kisebb tó táplálására elégséges. Keletre Chur felé a Rajna forrásai is (elő, közép és hátsó) ilyen után nyernek erősödést, míg a Furka környékén egymást érik a gletscherekből alászakadó hegyi patakok. A Szent-Gotthard felséges kilátása sem bír tehát itt elégséges vonzerővel, mert izgalmas sietéssel halad mindenki a nagy kerülőben ott csillámló jégtömeg felé nyugatra. Lankás fordulókon kell felfelé haladnunk, s így is több időt nyerünk a felséges látvány élvezésére. Balra mindjárt a domszerű Mutthorn mutogatja finom kristálykákból alakult jégövét. Mellette a Leckshorn igyekszik összébb vonni a nap heve által megrongyolt hólepelt. Velük szemben egész nyugodtsággal bámul a völgybe alá a Tiefengleicher, míg szomszédja a Siedelen egy hatalmas vizárral támadja meg a feléje közeledő országutat. Egyes előőrsök mélyen alattunk bukkannak fel a völgy rakodásaiban, de hasztala f árasztják hideg fugalmukat a nap heve ellen, órárólórára silányabb sorsra kárhoztatja az őket. Ha aztán a sok forduló tömkelege után végre a Farka kettős kúpja között (neve is : villa) átsikló szoroson találjuk magunkat, csak akkor bontakozik ki igazában előttünk a gletscherek villája. Jobbra hatalmas sziklatetőn trónol a Galenstock, melynek kristály barlangjait kiböngészte ugyan már az emberi kapzsiság, de szép fehér homlokára ritka utas meri feltűzni jelvényét. Alatta egy megfagyott széles folyamkintje egészen a fenyvesek közelébe terül el a Rhone gletscher. Hátát odatartja mintegy lábunk alá s mi kéjes érzéssel lépegetünk rajta keresztül. Kezdetben bátortalan, ingatag lépteink mindinkább határozottabbak lesznek. Végre egyes repedések, tölcséres mélyedések szélére is elmerészkedünk s kövek alázuhintásaival igyekezünk azok mélységét kipuhatolni. Ezernyi tükint cserepedzik fel a külső kéreg, így a járás fáradságosnak épen nem mondható. Fenn azonban hol masszív jégtömegre (finn) laza hólepel borul, már kevesebb látogató kísérti meg szerencséjét. E helyett ellátogatnak a gletscher nyelvénél vízmosás által képezett barlanghoz, hol meglehetős mélyen behatolva, kényelmesen szemlélhetjük a tiszta jégtömeg sokféle színjátékát. Ha három verőfényes nap ragyog , felséges opálváltozatokban gyönyörködhetünk. Egészben zöldes s majd sötét malachit és lazurit szint játszik, mig vékonyabb részein egész szivárványt apróz a nap sugaraiból. Csak szélén tisztátalanitják földes részek, mig bentebb minden idegen járuléktól mentesítve van. Boltozatán tömérdek öblösödést mosott a beszivárgó s belőle feloldódó viz, minek következtében a szalaktitszerű alakzatok sem hiányoznak. Egészben egy földalatti kobold kristálypalotájában képzelhetjük magunkat. A kirohanó víztömeg moraja elzsibbasztja érzékeinket s képzeletünk világánál a törpék országába varázsol át. E merengésből azonban hamar felriaszt a vezető prózai közbeszólása, ki előtt az idő csakugyan pénz sérül, ha nem igen feszegetik vendégei a dolgok mibenlétét, hanem vesznek mindent úgy a mint az teremtve van, vagy a mint azt az ő bölcsesége bemutatja. Neki minél több látogató és minél rövidebb válaszolás jelszó, így hát szépen kikerekedünk megint az isten szabad ege alá s a