Fővárosi Lapok 1878. május (100-125. szám)
1878-05-23 / 119. szám
Csütörtök, 1878. május 23. 119. szám. Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre ....... 8 frt. Negyedévre.......................4 . Megjelenik az ünnep utáni napokat ve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Az ördög története vagy élete és működése a társadalomban. ■ ’ irta Wertheimer Ede. ^ (Folytatás.) Minden rendkívüli dolgot a sátán pártfogásának tulajdonítottak; mindenütt ördögi nepotizmus uralmára gondoltak, s ki nem élt mindennapi közönséges életet, azt, mint Sylverster pápát (999—1003), bűvésznek nyilvánították. Nem irtóztak attól sem, hogy pápákat hozzanak összeköttetésbe a pokol hatalmaival, például XII. Jánosnak (963) szemrehányást tettek, hogy az ördög egésségére ivott, s VI. Kelemenről (1342) mondták, hogy egy évvel halála előtt, az ördögnek egy sajátkezű levelét kapta, melyben ez őt a földön méltó helytartójának nevezi, s kifejezi abbeli reményét, hogy nemsokára a pokolban üdvözölheti. Meg volt győződve arról, hogy mindazoknak, kik a sátánnak hódolnak s őt uzoknak elismerik, kívánságaik teljesülése van ígérve, hogy pénzt és egyéb adományokat kapnak, melyek azonban néha csalfa módon, szemétté, varangyos békává vagy máseffélévé változnak át. Legelőször a harmadik században említik az ördöggel kötött szerződésnek vérrel való megírását. Mephistopheles furfangosan jegyzi meg: »Blut ist ein ganz besonderer Saft,« s hogy most már a szövetség erősen és bensőleg megalapíttassék, az ördög azt akarta, hogy az ember a szövetségi szerződést vérével, ahol az életnek, az erőnek, az érzelemnek székhelye van, írja alá. A vér alkalmazása világosan feltünteti, mily bensőnek képzelték e szövetséget. A rómaiaknál a vérrel vegyített áldozati bor megivása a legborzasztóbb tettekre kötelezett. Az ó-testamentomban is a vérnek nagy jelentősége van. Némely vad néptörzsek, ha szövetségeket kötnek, fel szokták magukat karcolni, s az előtörő vért összevegyítik; saját történetünkből egyszerűen hivatkozhatom ama vérrel megpecsételt szövetségre, melyet Árpád a nemzet főnökeivel kötött. A szerződésnek vérrel való megírása tehát tisztán mutatja, mily élénken fogták fel az ördöggel kötött viszonyt. Egészen átengedik magukat neki, mondhatnék, testestől lelkestől. Gyakran kereskedő alakjában köti meg az ördög a szerződést. Egy lap papírt helyez oda, melyet a jelölt behajt egyik szögletén, míg a sátán az aláíró vállaira teszi karmait. Azon a helyen, hol a karmok nyugodtak, a bőr összezsugorodik, mint egy régi fa héja. Az aláírás a hal kéz mutatóujjának vérével történik, tehát a szív oldaláról, még pedig kakastollal, melyet az ördög a kalapjáról vesz le. Bizonyos idő lefolyása után, (többi között hét évre szóló szerződések is vannak) eljön az ördög s elviszi a szerencsétlennek lelkét, a kinek szolgált. Nem szabad azonban azt hinni, hogy csak olyan tréfa volt az ördög szemébe tekinteni. Ha valaki nem volt hatalmas varázsló, mint Faust, akkor a pokol fejedelmével szembe nézve, rossz véget érhetett, mert megjelenése gyakran megrázta s szétrombolta a gyenge, emberi természetet. Két ifjú az ördögöt látván, betegessé lett. Egy asszony, kinek ismeretes szolga képében a kezét megszorította, már néhány nap múlva meghalt. Nem kevésbbé rosszul járt egy katona, ki éjszaka játszott vele. Hogyha kezdetben csupán néhány kevés egyénre utaltak, kik dicsvágy vagy kincsszomj által elcsábíttatva, istenről megfeledkezve, a pokollal kötöttek szövetséget, a tizenharmadik század óta ez nagyon megváltozott. A képzelet nagyobb tömegek után áhítozott, s a világ most már varázslóktól és boszorkányoktól hemzseg, kiket a sátán leghívebb segédéül tekintenek. Most kezdődik, mint helyesen megjegyezték, az ördög saját képen való korszaka. Míg korábbi időben a boszorkányságról szóló tan csupán szerényen lépett fel s az éjjeli utazásokat rendesen pogány képtelenségnek nyilvánították, a későbbi kor inquizitorai már azt állították, hogy a boszorkányoknak a levegőn keresztül való utazásai, s valósággal előfordulnak. VIII. Ince pápának 1484. december hó 5-én kiadott bullájával, mely az összes boszorkányok kiirtását parancsolja, s a boszorkányságnak nemsokára következő malleus maleficarum, vagyis boszorkányság kalapácsának nevezett codexével, megkezdődik az egyház borzasztó küzdelme egy fantom ellen, egy lény ellen, mely épenséggel nem létezik. Még a templáriusok perében, (1309—2313.) kiket köztudomás szerint megégettek, a boszorkánykodás végett való vád játsza a főszerepet. VIII. Ince pápa őket már az ördöggel való szövetséggel vádolja. Elég sokáig buzgólkodtak a sátán ellen, minden alkalommal a nép emlékezetébe idézték, mi volt természetesebb, mint hogy e képzeletek a nép phantáziáját mindig jobban megragadták, összes gondolkozásán és érzésén uralkodtak, s hogy most már tényleg sokan foglalkoztak azzal a mesterséggel, hogy az ördögöt elűzzék, elriaszszák ? A történet kevés szomorúbb időszakot ismer, mint amilyen a boszorkányok üldözésének ideje. A képtelenség ekkor legpompásabb ünnepeit tartja; ezek az ő szerencsés napjai, milyeneket talán soha sem ért el. Micsoda mindenféle hitet nem tukmáltak ekkor az emberekre! Majdnem azt hihetni, hogy bolondok házában vagyunk, hol az emberek azt beszélik, amit nem értenek s fel sem foghatnak. Sajnos, annyi égő máglya nyoma mutatja, hogy olyan emberekkel van dolgunk, kik birtak erővel őrültségüket tetté változtatni. Ám hagyján, hogy az ember magát az ördög iránti hit által, mig csak félelmet és ijedelmet okoz, mely gyakran komikummá válik, derültségre indítva érezi; de a kedélyhangulatnak át kell alakulnia s borzalomban törnie ki, midőn egy fantom iránti hit, a képzeletnek egy szerencsétlen szülötte, annyi ezer meg ezer embernek okozza fájdalomteljes halálát. Míg egész Európa osztatlanul hódolt a boszorkányságban való hitnek, csupán Magyarország az, mely jogosult büszkeséggel emlékezhetik vissza Kálmán királyra, ki a tizenkettedik században (1095— 1124) szabadabban és tisztábban gondolkozva, mint az akkori és későbbi idők fejedelmei, az emlékezetes nyilatkozatot tette: »de strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat« (a boszorkányokról, kik nincsenek, kereset ne legyen.) Be kell vallanom, hogy a szegény nőknek ez időszakban legtöbbet kellett szenvedniük. Nem volt elég, hogy megégették őket, hanem csúfolták és szidalmazták is. Ha egy rabbi azt állította, hogy a nő a sátánnal egyidejűleg alkottatott, a boszorkányok kalapácsának szerzői még sokkal tovább mentek. Ugyanitt a »femina« vagyis a nő szót természetesen megint nagyon tüdős módon, a fe vagy fides, vagyis a bit, és a minus vagyis kevesebb szavakból származtaták, mert a nőknek kevesebb hitük van, mint a férfiaknak. Ez értelmezési kísérlet épen oly tudományos, mint egy másik szerzetesé, midőn a mulier vagyis a nő szót, a mollis vagyis lágy szótól származtatja, s ebből azt következteti, hogy a nőnek viasszive van, s azért az agyaghoz hasonlítandó, melynek minden tetszés szerint való alakot lehet kölcsönözni. De »a boszorkányság kalapácsának magas bölcseségű szerzői azt gondolták, hogy tudományos hivatásukat rosszul töltenék be, ha csak a nők hitetlenségét hangsúlyoznák. Tovább haladtak a famózus jellemzésben, és azt mondják, hogy a világon három rendbeli dolog van, mi sem a jóban, sem a rosszban magát mérsékelni nem tudja: a nyelv, a papok és a nők. Egy tudós férfinak azonban nemcsak állítania szabad, hogy valami rossz, hanem az előidéző okot is említenie kell; a felhozott nőellenségek e kötelességnek is eleget tettek, midőn Évának egy görbe oldalbordából történt teremtetését amaz indoknak tekintik, melynél fogva a nő különös csalási hajlammal bir; s mint nemes kedélyű egyének a társaikat minden balszerencsétől megóvni szeretik, ugyanő szerzetesek, az épen említett bűnös vonás végett a férfiaknak a nőtlenséget ajánják. Azt hiszszük, hogy ez a tanács, nem tekintve a sok üldözést, melyeket amazok felidéztek, teljesen elegendő arra, hogy »a boszorkányság kalapácsának« szerzői számára, a nőknél mindenkorra rossz emlékezet biztosíttassák. Valóban itt a Goethe Mephistophelese szavaival kérdezni lehetne: »Wozu der Lärm, was steht dem Herrn zu Diensten« ? Kérdezni volna szabad: várjon mire valók ezek a terjedelmes magyarázatok a nő lényét illetőleg? Csupán abból az okból vannak ismertetve, hogy egész egyszerűen ama következtetéshez vezéreljenek: varázslónők olyan nők, kik által az ördög beszél és működik. Ha már egyszer annyira voltak, hogy kimondhatták: boszorkányok nők, kik által az ördög beszél és csodásan működik, akkor ama gondolkozási mód szerint, mely akkoriban uralkodott, természetes következmény volt, ha ezután azt is állították, hogy nagyobb fenyítéket érdemelnek, mint minden másnemű bűnösök, s nem úgy mint az eretnekek, örökös fogsággal, hanem halállal büntetendők. A különösen ártalmas boszorkányokat arról gondolták megismerhetni, hogy gyermekeket falnak fel, jégesőt, vihart és zivatart támasztanak, a lovas alatt a paripát felbőszítik, szeretetet és gyűlöletet keltenek s egyik helyről a másikra a levegőn keresztül repülnek. »Ha némelyek azt állítják — hangsúlyozza különösen »a boszorkányság kalapácsa« — hogy a boszorkányok ez utazásai, csupán az elferdített képzeletben történnek, az ilyen vélemény, mint eretnekség, elvetendő.« Gondolhatatlan volt ez emberek előtt, hogy az ördög is, mint más fejedelmek, alattvalóival ne tarthasson udvari napot, melyen hódolatot követelt. Ez udvari és hódolási nap a hires boszorkányok sabbatja. Az ördög segedelmével, a keresztség fölvétele előtt megölt gyermekek tagjaiból kenőcsöt készítettek, mely egy seprőnyélnek, ha azzal megkenetett, azt az erőt adta, hogy a boszorkánynyal a levegőn átvitorlázhasson. Borzasztó lárma tölti be a levegőt, midőn a pokoli lovasság villámsebességgel vágtat tova. (Folyt. köv.) Kis bajok, nagy gondok. (Rendőri beszély.) Írta Ave Lallemant, I. A Péter-templom magas, karcsú oszlopok által tartott hajójában elenyésztek az orgona utósó hangjai. Még hangosan kopogtak a visszalökött szerelők és billentyűk, midőn a kar felől kérkedő hang hallatszott: — Sirák mondja: »Inkább szeretnék az oroszlánokkal és sárkányokkal lakni, mint ádáz aszszonynyal. Ha feldühödik, eltorzítja arcát és rút lesz, mint a zsák!« A hang egyszerre elnémult, mert a beszélő az orgonától levezető hágcsóra lépett. Csak a körfalban levő hosszú nyílásokon át lehetett egyes tördelt szókat hallani, mig rövid időre a nehéz, nyikorgó ajtó csattogva megnyílt és a szóló, ki társa előtt Sirák 25-ik fejezetének hosszas idézésével e bibliai szó igen tökéletes ismeretét árulta el, az utósó fokról e hangos szavakkal lépett a pitvarba: — »A bűn asszonytól ered, miatta kell meghalnunk !«