Fővárosi Lapok 1878. december (277-300. szám)
1878-12-24 / 296. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 296-dik számához kap, alig elég tűzifára, hogy ne fázzanak, barna kenyérre, hogy ne éhezzenek; ajándékokra nem telik. Pedig a szegény anya gyermekei is megtanulták a karácsonyi mondókát s a legifjabbja kérdezi: »Mit hoz a Jézuska nekem, jó anyám ?« Az özvegy sírva veszi karjára, — ah hisz ő is ép úgy szereti, mint a gazdagok szeretik gyermekeiket — s zokogva gondolja el: a karácsony nem a szegény emberek ünnepe. De az emberszeretet sok szegénynek teheti ünnepévé. Íme a boldog árvák, kik városi vagy egyleti intézetekben kaptak jó hajlékot, ma ép úgy örülnek a karácsonyfa fényének és ajándékainak, mint a jólétben élő családok gyermekei. Ők az elveszített jó anya helyett sok anyát kaptak nem is szivü úri hölgyek jóságában. De mindenik árva juthat ily helyre, s hány van a ki nem árva, még sem örülhet a mai szent estén. Bárcsak a vagyonos szülők egy csekélységgel kevesebbet vennének saját gyermekeiknek s azt a csekélységet odaadnák a kunyhó vagy pincelakás szegény kis gyermekének. Mindenikünk tud egy-egy szegény családot, mely áldani fogja azt, ki mint »Jézuska« jelen meg körében, ha még oly keveset visz is magával. Vannak, kik nem szűkölködnek földi javakban, de szűkölködnek szeretetben, mert egyedül állnak a világon és senkijök sincs, kiről karácsonykor megemlékezhetnének. Pedig dehogy nincs. Keressék csak s mily hamar megtalálják a hálás sziveket. A mi korszakunk igazi lelke az emberszeretet, mely egyre jobban folytatja áldott munkáját. De ha ezer szeme és ezer karja van is, nem terjeszkedhetik mindenüvé, ahol könyeket letörölni, ínséget enyhíteni, panaszt csilapítani kellene. Mennél átalánosabban működik azonban, annál szebb lesz gazdagnak, szegénynek, ifjúnak öregnek, boldognak és boldogtalannak a mai szent este: a karácsony estéje. Egy tisztviselő karácsony estéje. Az olvasó, midőn egy-egy beszélyt vagy tárcacikkeket végig olvasott, ritka esetben kérdi: vájjon megtörtént-e az, amit az író tolla rajzol. Végre is másodrendű dolog az a kérdés, a fő az, hogy érdekes legyen. De az, amit én itt leírok, megtörtént valóban, mégpedig nem régen, midőn a takarékosság politikájának foganatosításához láttak. Ennek egy áldozata az én szegény hősöm. Neve Somlay János. Lelkiismeretes, szorgalmas, de igen szegény, kisfizetésű hivatalnok volt. Most három éve, — épen karácsonyestén — fénytelen, beesett szemével rátekintett neveletlen gyermekeire, kik gondtalan vidámsággal várták a kis Jézuska ajándékát. Majd tenyerébe hajtva őszbeborult fejét, mely annyi viharral szállott már szembe, családjának sorsára gondolt s sírni, zokogni szeretett volna; de könyeinek forrása már rég kiapadt. Régóta küzdött már a nélkülözésekkel, küzdött fáradhatatlan kitartással, férfiasan és a nélkül, hogy ajkairól valaha egyetlenegy panaszhang is ellebbent volna. Küzdött az önfeláldozásig, a végkimerülésig. Ha olykor csüggedni kezdett, újra erőt merített ama tiszta öntudatból, hogy kötelességeinek híven és becsületesen megfelel. Csak gyermekeinek jövője iránt nem bírt megnyugodni. Életében sokat dolgozott, sokat fáradozott, de mert egyenes lelkével nem fért össze a hízelgő csúszásmászás (e mai nap sok hasznot hajtó tulajdonság,) s mert soha életében nem hajhászta a befolyásos urak pártfogását: tizenkétévi becsületes szolgálat után is csak évi nyolcszáz forint fizetésre tehetett szert. Nyolcszáz forint fizetés és négy neveletlen gyermek a fővárosban! Keserű gúny a sorstól, mely néha kegyetlenül méri a csapásokat oda is, hová kezeit áldólag kellene kiterjesztenie. De Somlay nem panaszkodott. Tűrt, szenvedett a jobb jövő reményében. Háztartása a lehető legszerényebb volt. A csekély fizetés mellett, melyet élvezett, még jó, ha megvolt mindennapi kenyere! Lelki üdülésre természetesen nem gondolhatott, pedig mi is jól esett volna szivének! Perén a hajszálak korán őszülni kezdtek s idő előtt öregedett meg. De örömét találta serdülő gyermekeiben s az évben csak egy este volt, melyben szinte sajnálta, hogy vannak. Karácsony estéjén mindig fájt a szive. Hónapokon át takarítgatott össze néhány fillért, elvonva még a jobb falatokat is magától, hogy gyermekeinek a szent estén örömet és meglepetést szerezzen. De a sors még ez örömtől is rendesen megfosztó. Hol a tűzifa fogyott el hamar, hol valamelyik gyermekének betegsége emésztette föl a megtakarított csekély összeget. — Miből vegyen hát karácsonyfát? Majd máskor. Három év előtt jobban kedvezett a sors, maradt néhány forintja s atyai szivének sugalatát követve, örömmel távozott lakásáról, hogy gyermekeinek karácsonyfát és egy-két apróságot vegyen. Mintha aranyakkal lett volna teleaggatva az a kis karácsonyfa, oly sugárzó arccal és elégedetten vitte haza. 1437 S megkezdődött a munka. Színes papírdarabkákból gömböket, csillagokat és láncokat készített s felakgatta mind a kis fára. Majd elhelyezte a gyertyácskákat; minden gyermek számára egy-egy piros almát s néhány aranyozatlan diót. És készen volt a karácsonyfa. Szegényes ugyan, de nagy örömet okozott atyai szivének. Végre beköszöntött az idő, melyet annyi ezer meg ezer gyermek vár epedve; a pillanat, melyben a kis Jézuska leszáll a földre és a csengetyű hivó hangjaira megjelen fényárban úszó palotákban és a szegények kunyhóiban egyaránt, itt is, ott is meggyujtja a karácsonyfa gyertyácskáit és elhozza a kisdedeknek szánt ajándékokat. Mint dobogott e percben a jó atya szive! Elképzelte, hogyan fognak gyermekei örülni s mily mohó vágygyal veszik körül a kis asztalkát, melyen a karácsonyfa csillog. Az anya gyermekeivel künn várakozott a konyhában. Csitítgatta, türelemre inté őket, míg férje benn, a kis udvari szobában, eligazítá a meglepetéseket. Egyszer csak kezébe vette a kis csengetyűt. Már meg akarta rázni, hogy jelt adjon gyermekeinek, midőn künn a konyhában megszólal a csengő hangja. — Vendégem jönne? Somlay kétkedőleg rázta fejét. Jól tudja, hogy az ily szent estét mindenki az övéi körében tölti el. A szoba ajtaja kinyílván, a gyermekek mohó vágygyal rohantak a szobába, egyenesen a karácsonyfának s mialatt ők a Jézuska ajándékainak örvendettek, azalatt Somlay átvette a hivatalszolga által neki átadott levelet. Ideje sem maradt megkérdeni, mi van a levélben. Nyomasztó gondolat cikázott áz agyán. Feltörte a levelet s a mint elolvasta, sóhajtva dőlt egy székre. Elbocsáttatását adták tudtára. S épen a családi örömök estéjén! De ki tehet róla — gondolhatta egykedvűen a főnöke, — ha a a karácsonyest és újév oly közel esnek egymáshoz. S végre is az állam meggazdálkodott nyolcszáz forintot, habár e nagy cél elérése tönkre tett egy becsületes családot. Wührl Jákó: Fővárosi hírek. * Karácsonyi ajándékot ezúttal a magyar írók segélyegylete is kapott. Egy nemesszivű hölgy, Jakabfalvay Gyulá né szül. Wimmersperg Mária bárónő küldött ötven forintot az egylet folyó költségeire. Vajha a gazdagok közül mennél többen emlékeznének meg e jó egyletről, mely a jótékonyságot a titok kiméletességével gyakorolja, sohasem említve nyilvánosan azokat, a kiket segélyez, s mely a jövő évre is közel tízezer forintnyi rendes évi segélyt szavazott meg negyvenhárom félnek, kik részint elaggott irók, részint elhalt jelesek özvegyei és árvái. * A budavári helyőrségi templomban holnap d. e. tíz órakor Váray Ferenc karnagy pastoral miséjét adják elő, Kreutzné »Karácsonyéji dal«-ával, énekli Trexler H., s Váray »Ave Máriáé-jáva, énekli Váray Johanna k. a. * A képviselőházban vasárnap rövid ülés volt, melyben a Németországgal kötött kereskedelmi szerződést harmadizben olvasták fel s elfogadván, átküldték az együtt ülő főrendi házhoz, (19 en voltak együtt,a hol azt b. Kemény Gábor miniszter ajánlata után minden észrevétel nélkül elfogadták. Ghyczy Kálmán a szétoszló képviselőknek boldog karácsonyt és újévet kívánt. * Tompa Mihály születésére vonatkozó hiteles adatokat közöl a »Vasárnapi Újság« a rimaszombati ref. egyház anyakönyvéből. Ezek szerint: szülei az Igriciből oda származott nemes Tompa Mihály »becsületes csizmadia-mester« és Bárdos Zsuzsána voltak. Mihály fiuk 1817 szept. 28-án született s 30-ikán keresztelte meg Ardai Jankr József rimaszombati ref lelkész. * Az aradi honvédemlék szobormintái fölött múlt szombaton hozott ítéletet a Pulszky Ferenc elnöklete alatt összeült bizottság. Az első dijat Huszár Adolf nyerte .A haza, minden előtt« jeligéjű munkájával. A másodikat Feszi bécsi szobrász, a harmadikat Feszler külföldi művész. E két utóbbi, sokak szerint, nem érdemli meg a jutalmazást. A »Nemzeti Hírlap« különösen elitéli a Feszi gyönge művét, ugyanazon bécsi szobrászét, ki a várkerti bazárhoz két gyarló oroszlánt szolgáltatott. A bizottság igazi műértői ellene is voltak az ő pályaműve megjutalmazásának, hanem épen az a baj nálunk, hogy az ily bizottságokat nem csupa igazi műértőkből állítják össze. * Matinéé: Siposs Antal tanítványai zenészeti matinéjára vasárnap a redout kis termébe nem nagy, de igen díszes közönség gyűlt egybe. A jövedelem a magyar gazdasszonyok egylete árvaházának alaptőkéje javára esett. Ismételjük: igen díszes közönség volt jelen. Ott láttuk többi közt gróf Teleki Sándornét leányával, Damjanich János özvegyét, Ráth Károlyné úrnőket, Haynald érseket, ki azonban elfoglaltsága miatt csak a hangverseny vége felé érkezett, de mégis eljött, hogy egyik nőrokona, Horánszky Emmi k. a. (egy kedves kis leány) zongorajátékát meghallgassa és megtapsolja. Ott láttuk továbbá gróf Zichy Gézát, gróf Apponyi Albertet sat. A műsor első száma Just Ida, Horánszky Emmi, Csik Ludmilla és Kupis Natalia k. a. zongorajátéka volt. Mosonyi »ünnepi zené«-jét játszották összevágón, ügyesen. Ezután az akadémia első és második énekosztályának nőtanítványai , Fehérváry Mária tanárnő zongorakísérete mellett, énekeltek, majd Péterfy Sándor zongorázta Beethoven E-moll szonátáját, ügyes s nagy gyakorlattal tanúskodó játékát élénken megtapsolták. Tetszett a »ballet-zene« is« a »Daemon« operából,melyet két zongorán nyolc kézre Krivácsy Gizela, Csik Ludmilla, Vörös Erzsi és Larzsovszky k. a. adtak elő. Csáky Jolán grófkisasszony két német dalt énekelt s midő ezután a tapsok másodszor hívták az emelvényre, néhány magyar népdallal toldotta meg a műsort. Érdekes volt a Horánszky Emmi és Faust Ida k. a. zongorajátéka, valamint a »Valse d’Adéle« előadása is. Ez utóbbit gróf Zichy Géza írta balkézre s két zongorán Krisztinkovich Béla és Winter Fülöp játszották. Végül: Siposs Antal és egyik legtehetségesebb tanítványa, Kövér Jolán k. a. játszottak két zongorán. (»Magyar fantázia« népdalok fölött, Liszttől.) Kövér Jolán k. a.-t már hallottuk egyizben (tavaly az »Európa« szállodában rendezett matinéén) zongorázni; azóta nagy haladást tett s a közönség méltán tapsolta viharosan. — Vasárnap Székely Imrénél is volt matinéé. Tehetséges tanítványai: Nagy Ida, Mihalich Vilma, Giczey Ida, Kotzó Nelli, Schneller Emma, Székely Irén, Scheuthauer Mari k. a., Boér Endre, Végess Árpád, Sacher István és Kiinger játszottak zongoraműveket Beethoven, Rubinstein, Chopin, Mendelssohn, Ráfitól és Székely Imrétől. * Hymen. Kállay Zoltán szabolcsmegyei fiatal földbirtokos és megyei tiszteletbeli aljegyző, Kállay Ödön orsz. képviselő fia, vasárnap jegyet váltott a fővárosi előkelő körök egyik bájos fiatal hölgyével , Jankovits Katinka kisasszonynyal, Jankovits Miklós orsz. képviselő és pestmegyei földbirtokos kedves leányával. * A Petőfi-társaság több új működő tagot választott. Ezek: gr. Teleki Sándor, Tolnai Lajos, Beniczkyné Bajza Lenke, Kiss József, Reviczky Gyula, Balla János, Boruth Elemér és Prém József. A társaság közgyűlése január 6-dikán lesz, Jókai Mór megnyitójával, a titkári jelentéssel, gr. Zichy Géza emlékbeszédével Szigligeti fölött, Bartók Lajos, Torkos László és Szász Gerő költeményeivel, Lauka Gusztáv rajzával Petőfi nősüléséről, Balázs Sándor vígbeszédével és Éjszaky Károly alelnöki zárszavával. * A Huszár-lakoma, mely a szobrászat terén kivívott diadal áldomása volt, vagy százötven vendéget, nagyobbára kitűnőségeket gyűjtött a Hungária dísztermébe. Szlávy József, mint a szoborbizottság elnöke ült az asztalfőn. A felköszöntések sorát Ipolyi Arnold püspök kezdte meg, mint »öröm-apa«, mert Huszár Adolf az ő egyházmegyéjében született s gyermekkeblében a besztercebányai templom szobrászati művei ébreszték föl a hivatás első szikráit; élteté a művészt, ki a magyar emlékművészetet egy becses lappal tette gazdagabbá. Greguss Ágost a Deákszobor-bizottságra emelte poharát. Tisza Lajos a kormányelnök üdvözletét tolmácsolta, kit közügyek akadályoztak meg a megjelenésben. Pálik Béla a Majláth György levelét olvasta föl, melyben kényszerű elmaradása miatti sajnálkozását jelenté ki, aztán Besztercebánya (a Huszár szülővárosa, a kassai múzeum és Mészöly Géza képíró üdvözlő sürgönyeit. Szlávy József kétszer emelt szót, először a művészt éltette, aztán pedig az ő nevében mondva köszönetet a kitüntetésekért. Pulszky Ferenc elmés toasztban éltette a hazai művészetet és műbarátokat. Lelkes toasztot mondott Szász Károly is. Dr. Takács Lajos pedig Pulszkynak közderültség közt kívánt szerencsét a szegedi bukásért, mert ez által egészen az ő igazi hivatásáé maradt. A lakoma folyamában, szokás szerint, egyre jobban szétáradt a szó és áldomás s a vendégek egy szép est emlékével távoztak. A menüt azonban nem nagyon dicsérték. * A magyar tisztviselők egyletének szombati társasestélye (a Hungária földszinti termeiben) vidám, sikerüti mulatság volt. Élvezetes hangverseny és kedélyes tánc töltötték be az estét, melyen a pezsgő jó kedv és öröm csaknem reggelig fesztelenül uralkodott. Balázs Sándor humorisztikus rajzát a »legszebb szemekről« Próbált Károly olvasta fel; utána Buzecky Irma úrhölgy és Schütze Rezső a Schubert F-moll fantáziáját adták elő a közönség zajos tapsai közt. Végül Némedy Jenőné szavalta el Worthswords »Heten vagyunk« költeményét, Szász Károly fordításában. A hangversenyt (Balázs Kálmán zenéje mellett) tánc követte, mely éjfél utáni két óráig pillanatra sem vesztett vidám vonzerejéből. A sok szép táncosnő közül tudósítónk: Buzecky Stephanie és Irma, Fluck Aranka, Zborovszky és Héger nővérek, Schütze Augusztina, Tóth Gézáné, Bulyovszky Aladárné .