Fővárosi Lapok 1879. október (225-251. szám)
1879-10-18 / 240. szám
Szombat, 1879. október 18. 240. szám Tizenhatodik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre........................ . 8 írt. Negyedévre..........................4 . Megjelenik ex ünnep utáni napokat kivév mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. III. Rikhárd modern kiadásban. (Tragikomédia.) G. Büttner Júliától. A nemzeti színházban sorra minden páholy üresen áll s a földszinten is a zártszékek egyharmada van csak elfoglalva. Tragédia előadása lesz s a gyér közönség készülődik Shakspearet élvezni. A bejáratnál, talán a negyedik sorban, daliás alakú barna férfi ül, erősen kifeszített mellel s a menynyire a szűk körülmények egy zártszéken megengedik, drámai taglejtésekkel emelget egy kibérelt nagy látcsövet. Ezt a férfit — nevezzük őt itt Súlyosnak — leginkább csak a tragikai előadások vonzzák; máskor is megjelen ugyan a színházban, de akkor mindig ingyen-jegygyel, míg tragédiák napján néha a saját erszényét sem kíméli. A tragédia előtte a fő, az első, mert az életet semmi sem mutatja fel oly hatalmasan, mint egy tragédia. Minden, amit a tapasztalás nyújt, szerinte tévedésen alapulhat, csupán csak a tragédia taníthat az egyetlen örök igazra! Legkiváltkép szereti pedig Súlyos ezt a III. Rikhárd című borzalmas történetet, melyre most itt feszült érdeklődéssel vár, mert annak minden szavát úgy veszi, mint egy isteni kinyilatkoztatást, és különösen egy nő, Anna királynő alakja, ő előtte az összes női nemet képviseli. Midőn Anna királyné bárgyú hiúságát s lehetetlen léhaságát látja a szinpadon, abban Súlyos valamennyi nő lelki gyöngeségének és gyarlóságának dokumentálását látja és fogadja el. — Mily dicső ez a Shakspeare! — gondolja magában. — Mik ehhez képest az én drámaíró és költő barátaim és mennyire alatta állnak! Mert Súlyosnak iró barátai, kik ha nőkről írnak, leginkább gyönge, szánandó cseléd-leányokat festenek igy, legfölebb még egy-egy szivarárús-leányt, s a legfőbb eseménynek bukása a virágárús-leány szomorú története ; mig itt egy királyné, egy igazi királyné van felmutatva olyan gyöngének, mint aminek a cselédleányok szoktak lenni. És ez által nyilván be van bizonyítva az a nagy és szent igazság, hogy a nők mind de mind egyformán gyöngék, gyarlók, esendők! Súlyosnak ez már régebben elfogadott hitvallása ; ismerőseivel évek óta folytat e théma felett igen tanulságos eszmecserét, mindenfelé a kávéházakban és kisebb-nagyobb vendéglői helyiségekben, hol meg szokott fordulni, mert magánházakba Súlyos nem jár. Sokkal komolyabban veszi az életet, semhogy idejét arra tékozolja, hogy közönséges, egyformaságban élőtucat emberekkel« töltse napjait. Miféle emberismereti tanulmányokat is lehetne azok között szerezni ? Míg a kávéház, sörcsarnok vagy korcsma-helyiségekben azzal a csekély fáradsággal, mi néhány üveg bor megivásához szükséges, mennyi örök igazság birtokába juthat! Ott az emberi kebel a részvevő felebarát kérdezősködésére oly bizalommal tárul fel, mint a virág helybe a napsugár előtt!, és ilyenkor aztán mennyi igaz történet lesz elmondva!, mennyi igaz fájdalom bevallva!, mert hisz a bor még a legelzárkózottabb szívről és szájról is leveszi a lakatot. Csak ott hallani aztán semmitől nem korlátolt ítéletet minden fölött. Ott elismerik és igaznak vallják, amit sehol másutt nem mernének hirdetni, azt, hogy a hűség csak betegség s a jóság, erény, türelem nem érdem, de sajnálatraméltó kórtünetek, melyeket egésséges embertől kivánni balgaság, vagy rajnamelléki szentimentalizmus volna. Ott fedezik föl, hogy nincs bűn, mert az csak fogalom, nincs általános morál, mert minden ember bírhat privát morállal, készíthet magának olyat, aminő hajlamaihoz és erszényéhez legjobban illik. És a Súlyos feje e nagy és szent eszméktől igen súlyossá lett, amióta itt van a fővárosban valami csekély hivatalban. Barátaitól ugyan a hivatalviselés ellen is hall döntő érveket, mert azok legnagyobb része aljas alacsonyságnak tartja a pénzt munkával szerezni, de ha Súlyos lelke ebben is megtalálja a mély igazságot, egésséges étvágya azonban —■ minden tekintet nélkül elveire — követeli tőle a mindennapi egyenlő mennyiségű táplálékot, melyet pedig csak a biztos hivatal után nyerhet. S ha a hivatalviselést magára nézve már eddig is megalázónak tartotta azért is, mivel nap nap után »esőben, szép időben« — azaz: — akár dőzsölt egész éjjel, akár nem, — mindig meg kellett jelennie pontban kilenc órakor délelőtt a hivatalban, de a tragikai estén meg épen mély megvetést is érzett sorsa iránt, hogy az őt szolgává alacsonyítja le. Ezt most érezte legsúlyosabban, mert midőn az első felvonás után felállt s kihívó daliás büszkeséggel nézett a páholysorokon végig, hogy ezáltal a zártszék-közönségnek tudtára adja, miképp ott keresheti ismerőseit, — egyik közel páholyban hivatalbeli főnökét és annak nejét pillanta meg. Azok is épen feléje tekintettek és Súlyos sietett mély bókkal köszönteni mind a kettőt, amit csupán a férfi fogadott, mert a nő büszkén fordította el tőle fejét. Súlyos azt hitte, a nő nem vette észre"; megvárta tehát, míg az ismét feléje tekintett, hogy újra mély bókkal köszöntse, de a nő a legkisebb mozdulattal sem fogadta köszöntését, sőt mintha Súlyos daliás alakja a déli mozdulatokkal kezelt kibérelt látcsővel együtt reá nézve valami boszantón nevetséges látvány lett volna, ismét kelletlenül fordítá el fejét. S ez szörnyen elkedvetleníti Súlyost. — Csak azért bánik velem így, — gondolja aztán,—mert férjének alárendeltje vagyok! Mert másért miért tenné? Igen, miért? Nem vagyok-e termetre különb, alakja daliásabb, mint férje? Ez pedig már igen is sok egy nő előtt! És Súlyos büszkén néz körül, másutt keresve a hatást, melyet megjelenésével okvetlen elérni kell. De a függöny felgördül és ő nem töpreng és nem keres tovább, hanem teljesen elmerül a tragédia menetében, mint a bal az árban, s olykor még kezének szétterjesztett ujjai is önkénytelen meg-meglebbennek, mintha úszóhártyák lennének, melyek őt tovább segítik. De a második felvonás utáni szünetben gondolatai csak visszatérnek saját magához, s tekintete most újra felkeresi azt a nőt, ki neki kellemetlenséget okozott. S ekkor úgy tetszik előtte, mintha ez most dacosabban nézne rá s haragosabban fordítaná el tőle tekintetét, s azzal aztán Súlyost gondolkodóba ejti a felett — ha elegendő okot ad-e ő ama nőnek minderre azáltal, hogy hivatalában alantabb áll, mint férje. — Nem inkább azért ez a dac és harag, — magyarázza magának tovább, — mivel úgy látja őt, mint a parancsoló lélekerő fölkentjét? Nem inkább gyönge ellentállása-e ez egy gyönge asszonynak? Dacos fellázadás az ő szupremáciája ellen, melyet ama nőnek ki kell éreznie az ő lényéből? Nem azt mondja-e ama haragos tekintet: »én tiltakozom az ellen a hatalom ellen, melyet fölöttem gyakorolnál, ha körömbe juthatnál! És én gyűlöllek és féllek egyaránt e hatalom miatt !«•. Súlyos ezt aztán még bővebben magyarázgatja magának s hiú eszméitől hová-tovább teljesen mámorossá lesz, mialatt pedig egészen józannak látszik, s e mámor nem múlik el akkor sem, midőn a függöny újra felgördül. Mikor aztán ez a felvonás is véget ér, Súlyos, bár most már némi szánalmat érez ama nő iránt s szeretne irányában kegyelmes lenni, mégsem tud ellentállni a vágynak, hogy több percig büszke parancsolón ne nézzen fel a nőhöz, ki teljesen átérezheti e tekintet leigázó hatalmát, mert feláll és sietve hagyja el a páholyt férje karján. — Ő menekül előlem! — véli Súlyos és karjait diadalmasan csípőjére illesztve, elégedetten tekint végig a közönségen, és mély emberismerettel teszi hozzá: »gyöngeség, asszony, a neved!« S midőn a függöny azért gördül le, hogy lenn is maradjon már és a meggyötört idegű közönség, valamint a szinpadon annyi kegyetlenséggel meggyilkoltak is, sietnek a lehetőleg jól estelizni, akkor Súlyos is elsiet a «Kis pipá«-ba, hol egy adag birkaszelet mellett áhítattal beszél Shakspeare-ről s a legnagyobb részvéttel emlékezik meg a nőkről is, kiket ő is, mint III Rikhárd, gyönge, törékeny nádszálaknak ismer — és szintén a saját tapasztalásából. Azalatt főnökének szép ifjú neje már kényelmes öltözetben készít otthon tdeát férjének, de a mellett még mindig duzzog amiatt, hogy férje őt ama borzalmas drámába vitte. S épen ma, születése napján! Mintha e napon neki csak gyötrődést illenék szerezni! A kis nőcske boszús, s azért túlzással beszél Shakspeare-ről is, és szemére hányja nemcsak azt, hogy Anna királyné jellemében operettebe illő képtelenséget vitt a színpadra, hanem nyelvében ittott azt az ókori piszkot is, mely munkáit, e fényes csarnokokat ellepi, s melyet a jelenkornak volna kötelessége letisztítani, ép Shakspeare iránti tiszteletből ! És a nő soha többé nem akar hallani mit sem Shakspeare-től. Férje mosolyogva engeszteli duzzogó kis nejét. Fölhozza, hogy Shakspeare Anna királynőben nem a nőket akarta jellemezni, de ezáltal is csak III Rikhárd démoni hatalmát kívánta feltűntetni, kit, mint a gonosz elvének megtestesülését állítja oda, s hogy ezt mennél hatalmasabban mutassa fel, azért alacsonyítja le operette-alakká Anna királynőt. De ha valaki ebben minden nő hiúságát látná, az olyan csak a saját bárgyú elbizottságát bizonyítná be. (Vége köv.) E g y e s-e g y e dü l. André Theuriet regénye. (Folytatás.) — És az a nő, — kérdi bamba csodálkozással a fiatal ember, — érdeklődik-e irántam ? — Nagyon is, teljes lelkéből szereti önt. — Szeret! ? — kurjant föl Pascal derűit arccal. — Szereti önt... oh, úgy szereti, mintha nővére volna önnek, szűzies vonzalommal, mely ép oly gyöngéd, mint a minő tiszta. — És aztán — dadogja az elbájolt írnok, — megbízta-e ő kegyedet arra nézve, hogy ezt velem tudassa ? Lobligeois Szabina türelmetlenül kapja föl a fejét; úgy veszi észre, hogy Pascalnak nincs elég éleslátása. — Legyen meggyőződve, — viszonozza a nő, hogy úgy áll a dolog, amint önnek mondtam . . . Egyébiránt, — veti utána sóhajtva, — szeme már elárulhatta őt ön előtt. Mily hízelgő! Pascalnak mindinkább zavarodni kezd az esze. Hiába, ő nincs efféle társalgáshoz szokva. Minden szónál mintha illatos, édes italt kortyantana, mely mámorossá tesz. — Elárulta a szeme! — ismétli kéjes elégültséggel. — Azt hiszi kegyed ?.. De hát én nem vettem azt észre! — No, mert ön nem sok figyelmet fordított rá. Szomszédasszonyom bezzeg föltárja szemét az ifjú előtt egész nagyságában. Meg vagyok róla győződve, hogy váltig iparkodik annak villogó tüzével Pascalt megbűvölni.