Fővárosi Lapok 1882. november (251-275. szám)

1882-11-08 / 256. szám

Szerda, 1882. november 8 Szerkesztői iroda: Budapest, barátok tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Félévre............................8 frt. Negyedévre . .... 4 frt. Megjelenik a ünnep utáni napokat kivéve mindennap. 256. szám. Tizenkilencedik évfolyam. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaema-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Messze van ... Messze van az én galambom, A hírét is alig hallom, Üzenetet küldnék hozzá, Ha volna ki átaludna. Ha elvinnék olyan gyorsan, Mig a szivem egyet dobban, Drága nevét míg kimondom, Mig elhal egy sóhajtásom. Kire bízzam ? A fecskére, A mely most száll hőbb vidékre ? Vagy tán a szellőre bizzam, Mely a réten tova illan ? A madár is lassan röpül, Nem elég gyors sziv hirnökül. A szellő meg olyan csacska, Fűnek, fának kicsacsogja. Elmondjam tán a fellegnek, Hogy még mindig hőn szeretlek ? De a felleg bús is, sir is, Panasz lenne vidám szám is. Nem bizom hát se szellőre, Se madárra, se felhőre, Egy szép csillag fut az égen, Gondolattal utól érem: S hulló csillagot ha nézed, Megmondja az, hogy mit érzek. Megmondja, hogy e világon, Te vagy minden boldogságom. Kölcsey Julia. ------------------ A harmadik szerelem. (Elbeszélés.) Báró Horváth Miklóstól. (Folytatás.) Egy jeladásra a két bajvívó összecsapott. A gróf is, a báró is halálos sebet akart mérni ellenfelére, s azért húzódott oly sokáig a döntő eredmény. Tehetetlenségig vívni, ez volt a föltétel. Andor, ki észrevehetőig izgatottabb, mint a báró, súlyos vágást irányzott Kendy fejének, de ez felfogja kardjával, s mély sebet ejt amannak jobb karján.A vér piros sugarakban fröcscsent föl, s a gróf nem bírván többé a kardot, a párbaj föltételeinek elég volt téve. Az orvos végezvén teendőit, a sebesült bérkocsiba ült. De nem a seb fájt neki legjobban. Nem a párbaj színhelyén sebezték meg Andort legérzékenyebben, hanem akkor, midőn kedvesét rágalmazták. S az ifjú, mint középkori lovag, kipatakzó vére hullása közben kedvese színeit hordja, ő is eszményi szárnyalással gondolt a művésznőre. Andor arca oly érdekes, a mint sápadtan hajtja fejét a kocsipárnákra, véres nagy sebbel jobb karján, mit szerelme kétségbevonhatatlan bizonyítványa gyanánt mutathatna föl. Ha Judit e percben láthatná, megszerette volna tán őszinte vonzalommal. .. A kocsi lassan haladt a kövezeten, nehogy zökkenése a sebesültnek fájdalmat okozzon. A belvárosban egyszerre hosszú sor kocsival találkoznak. Sok nép tolong egy templom felé. A kocsis át akar törtetni a hullámzó tömeg közt, át is törtet, s most midőn egy nyitott hintó mellett elrobog, Andor a hintóban Juditra ismer, ki ünnepies nászruhában ül Kerényi Dezső mellett. A harangok eközben kongva hirdetik a képtelenséggel határos tényt, a majdnem hihetetlent: Judit esküvőjét Kerényi Dezsővel. T. Andort félig eszméletlen állapotban szállították le a kocsiból s vezették szobájába. Az orvos azt hitte, hogy seblázban szenved. A szegény ifju érthetetlen szavakat rebegett, viaskodva a fájdalommal, mit keserű csalódás idézett elő szívében. A seb azonban karján lassanként behegedt, s megszűnt a veszteség fölötti fájdalom is, de egy más ember áll most előttünk, egy ember epés szívvel, mondhatni semmi bizalommal a nőkben, egy ember sivár s majdnem megdöbbentő elvekkel. Az embert átalakítják tapasztalatai, s nem minden hét évben változik természetünk, hanem valahányszor keserű csalódások érnek. Andor elvesztette hitét a nőkben, s fanyaran azt állítja, hogy azok mind szárnyas kígyók, vagy legjobb esetben falánkos galambok. Ilyen hangulatban találta atyjának egy levele, melyben értesité fiát, hogy most egy igen jó parthie-t ajánlhatna számára. Gróf Tárai ugyanis hajlandó volna leánya kezével boldogítani, ha háromszázezer forint vagyont biztositnak a házassági szerződésben. Andor hangos nevetésre fakadt s azonnal válaszolt atyjának, hogy — amint meg van győződve — a leánynak esze ágában sem volt ugyan e célszerű biztosítékot kérni, neki mindazáltal gyöngéd szívre ily sommás föltételek mellett semmi szüksége sincs, s női szívre egyáltalában nincs. Eltaposná, mint a sárkánytojást, az egész fajt, ha módjában, hatalmában állana. Andor, ki igen epés hangulatban volt, azt kérdezé, hogy miben különbözik hát a magas rangú hölgy a szerényebb állású leánytól; szerinte, csak igényeik arányában; a táncosnőt kárpótolta gyarlóságaiért pár száz aranynyal telt erszénye, s az előkelő delnő kárpótoltatná magát háromszázezer forinttal, azért hogy ismeretlen embernek örök hűséget esküszik; csak a modor, a forma más, a lényeg ugyanaz. Természetesen, csak epés elme okoskodhatik igy. De Andor nem bírt többé méltányos lenni; elitélte a nőnemet általában s pálcát tört fölötte kíméletlenül. Ő rossz és szívtelen akart lenni, s mindenek fölött gyanakodó. Majdnem másfél évig nem is járt női társaságba, csak a férfi klubbokba, hol legtöbbet sportról, lovakról és kutyákról beszélnek s havanna-szivar füstjétől kábulva, gúnyolódnak a szerelmen. Hősünk későn kelt, délben reggelizett festve élvezte a napot. Ez is egy rendszer, azoké, kik lámpafénynél óhajtják szemlélni a világot, többnyire csüggedt vagy blazirt emberek rendszere. A játék az a viharos szenvedély, mely kárpótlással kecsegtet minden más élvezetért, s Andor ezt is megkísértette, nem azért, hogy nyerjen, hanem, hogy szórakozzék. Egy éjjel a társaság korábban széledt el s a grófnak az a bizarr ötlete támadt, hogy bebarangolja magányosan a várost. Nagy távolságig akart gyalogolni, ki a külváros határain is túl, a szabadba, hogy lássa a hegyek ormain kelni a hajnalt, melyet oly rég nem látott. Elébb fényes paloták előtt haladt el, hol gazdagok aluszszák álmaikat s kariatidok vállain pihennek a magas erkélyek. Itt csukva minden tábla s merev némaság jellemzi ama csarnokokat, hol nehány órával azelőtt még zajos élet pezsgett. A külvárosban is alusznak még. Ej volt, köröskörül sötét, csak egy földszinti szerény lak szobájában pislogott mécsfény, mely’sugarait a függöny nyílásainál az utcára szórta. Ki lehetett a pitymallat előtt ébredő, s mit művelhet ily korán ? Az embert olykor szerénytelen kíváncsiság szállja meg. Andor az ablakhoz lépett, s a függöny nyilatain át egy bájos női arcot pillantott meg. Madonna-arc volt, egészen eszményi; a szeplőtlen ártatlanság kifejezése ült a bájos vonásokon. A fiatal leány kézimunkával foglalkozott, sürgős gonddal jártatta tűjét s a szegényes lakról ítélve, fáradságos keresete után él. Sajátságos látvány volt e bájos gyermek, oly fiatal s mégis önálló, bár védelem nélkül s önerején küzdve a lét nehézségeivel. Andor lopva nézte e szép ideált szerény keretben. Szemei egész figyelemmel a varráson csüggtek. Minden más férfi lelkesült volna tán e látványon; de a gróf gyanakodó, hideg mosolylyal haladt el az ablak előtt s fanyaran gondolta el: »kaleidoszkópszerűleg alakulnak a képletek, hogy bírálatunkat megvesztegessék, képzeletünket áltatva, utt meg uj tévedésekre vezessék.« A gróf nem hitt az erényben. Sivár lelkületű s gyanakodó akart maradni egész életén át. Ily érzelmek közt haladt végig a járatlan utcákon s ért a szabadba, hol a hegyek ormairól a kelő nap sugarai hirdették a hajnal hasadását. VI. Lehet az ember oly hangulatban, midőn sivár elégtételt talál a szépnek, a dicsőnek, a magasztosnak becsmérlésében s midőn erővel kutatja a fény árnyait. Ilyen hangulatban volt Turányi is. Nehány nap múlva ismét a járatlan utcákon, amaz ablak előtt állt meg, hogy epés lelke elégtételt kaphasson. Gúnyos, gyanakodó tekintettel fürkészte a szegény leányt. De a szelíd angyali arc kifejezése nem változott, az ártatlanság kifejezése van rajta most is s a fáradhatatlan kézben épp úgy sürög a tű, s a munkásság jutalma, az elégültség lakik kétségkívül a kebelben is. — Furcsa kép, — mormogá a gyanakodó, — egy idealista elhihetné, hogy kunyhóban lakik a női erény és ártatlanság. S a gróf gúnyos mosolylyal távozott ismét az ablaktól, mint a ki oly rejtélyt kutat, melyet köznapias nyitjasra még nem bukkant ugyan, de melyet csekély s valódi értékére leszállíthatni vél idő és alkalom adtán. Andor találkozott a fiatal leánynyal ünnepnapon is a sétahelyen, s ha utóbb megismerkedett vele, s meglátogatta szerény lakásán, nem egészen a véletlennek tulajdonítható, mert bizonyos démoni elégtételt érzett volna, ha rövid fürkészés után azt mondhatná: ime nézzétek ezt a nőt, angyal arccal kacér és ámító ez is! De e sivár föltevés igazolására Viola semmi okot nem szolgáltatott. Andor irányában barátságos volt, elárulta olykor önkénytelenül is érdeklődését, de anélkül, hogy e titkos érdeklődésnek szóval vagy tetszvágyó viselete által, mint más nők, kifejezést adott volna. Andor ellenben nem mondott le a gyanakodásról, sőt egy-egy szava olykor oly hatást gyakorolt a szegény leányra, minőt akkor érzünk, ha lényünk jellegét nem fogják föl vagy balul értelmezik. (Folyt. köv.) Herbeletné asszony. (Francia elbeszélés.) Irta Adolphe Badin. (Folytatás.) Herbeletné sokkal okosabb volt, semhogy végsőig ingerelje ezeket az embereket, midőn látta, hogy a legtitkosabb zugokat is kikutatják. Azonban, amaz ürügy alatt, hogy kalauzul szolgál a biztosnak a lakosztályban, lépten-nyomon követte őket szobáról szobára s ő maga nyitogatta föl a szekrényeket, türelmetlenséget sejtető arccal, mely nyilván ezt látszott mondani: »Jól láthatja ön, hogy itt semmi sincs. Siessen a kutatással, hogy mielőbb távozhassak.« Egyébiránt, mitől tarthatott még, miután mindazt, ami veszélyt okozhatott, elszállította s biztos helyen tette le ? Egyszerre, midőn a kis szalonba léptek, a zongora támláján, a leginkább szembeötlő helyen, megpillantotta azt a jegyzékkönyvet, melybe férje naponként bejegyezte március 18-dika óta Páris és Versailles közt végzett útjait, főnökének utasításait s az összegeket a melyeket a maga és hivatala részére kapott.