Fővárosi Lapok 1882. december (276-301. szám)

1882-12-02 / 277. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 277. számához. Ha tovább él, vagy természete­s a kenyérszük­ség nem gátolják, hogy a tehetsége elé szabott mederben egyesítse munkásságát, minden esetre mé­lyebb nyomot hagyott volna prózánk fejlődésében; Így a késő elismerés is csak a dicséretes kezdő munkáját méltathatja. Csatónak egész élete folytonos küzdés, melybe ingatag s heves természete ragadta, s félreértést meg gyűlöletet keltvén, maga egy vesztett élet keserűségé­vel húny el, a megbántott közvélemény pedig siet el­felejteni. Született 1804-ben a biharmegyei Sarkadon. Iskoláit kitünően végezvén, 1820-ban pap lett, s három évig a pesti papnevelő intézetben tanult. Első kedvet az irogatás iránt már ez intézet falai közt kapott, hol Czuczor s társai hazafias hévvel karolták fel az éledni kezdő magyar irodalmat. Nyelveket tanult s képezte magát. Majd minden igazabb ok nélkül, csupán két­séges gondolatok által űzetve, odahagyja a papságot, s két évig jogot hallgat. Aztán előkelő házakban neve­­lősködik, s elsajátítja azt a könnyed modort, mely a szalonokban kitűnő társalkodóvá, az írásban kitűnő stilistává tette.­­ Első nagyobb munkája egy neve­­léstani értekezés volt, melyért az akadémia már 1832- ben tagjai közé választotta. Ugyanitt két év múlva pályadíjat nyer egy nyelvtudományi munkával, mely­ben ügyesen csoportosította e szak addigi vívmányait. A Levrault átdolgozott »magyar-német beszélgetéseit« pedig a legjobbnak tartották minden hasonló között. Izgékony természete, gyors felfogása, elméi s könnyed előadása különösen alkalmassá tették Csatót a hírlapírásra. Helmeczy szerződtette is a Jelenkor mellé, s a Széchenyi elveit senki sem hirdette nálánál szebb szavakban. De itt sem volt maradása. 1834. tavaszán ismét nevelőnek megy. Tanítványa elhalván, a Rajzolatok segédszerkesztője lett.­­ Ezalatt kez­dettől fogva buzgó részt vett az akadémia játékszini munkálataiban. Javította, bírálta az előadásra szánt darabokat s maga is fordított néhány jeles külföldi színművet. Dolgozott ezenkívül a szépirodalmi lapokba, s az Aurora-kör hive­l szegődvén, a Kisfaludy-társa­­ság már 2-ik gyűlésén tagjai sorába igtatta. Mind e tevékenységnek annyi jutalma sem volt, mely biztos kenyeret adott volna. Csató ingatag ter­mészetében még pártfogói sem bíztak, s mikor Toldy az akadémia titkárává lett, alig hogy a »Tudomány­tár« szerkesztését megkaphatta évi 200 frt díjazással. Kevés, de legalább biztos jövedelem volt, melyet szor­galmával növelni remélt, s azért 1836-ban meg is nő­sült. Számításaiban ismét csalódott s lemondott a szerkesztésről, mielőtt más terve sikerült volna. Kon­zervatív lap indítására nem ő nyert engedélyt, s csak segédszerkesztő lehetett a pozsonyi Hírnök mellett. Még egy kísérletet tett, hogy ne kelljen Pestről vég­kép elszakadnia. Bajza volt a nemzeti színház igaz­gatója, s dramaturg állásért folyamodik hozzá. Ezt sem nyerhette meg. A­kik eddig sem bíztak állhatatossá­gában, politikai hitvallásának változtatása miatt még kevésbbé hittek tettei őszinteségében. Csató megadta magát sorsának, elment Pozsonyba avval a keserűség­gel szívében, hogy Bajzáék vágták útját boldogul ha­­tásának. Irodalmunkban ekkor tagadhatatlan szellemi fensőbbséggel a Vörösmarty-Bajza-Toldy triásza ural­kodott, s bár sok ellenséget szerzett magának hata­lomra törekvésével meg kíméletlen kritikáival,­­ tá­madóiban sem tehetség, sem elég erő nem volt, hogy megdönthették volna nagy hatalmát. Csató veszedel­mesen egyesítette magában a különböző megsértett érdekeket. Előbb csak gúnyos megjegyzésekkel, majd hírlapi szemléiben rendszeres támadásokkal lép fel a triumvirátus ellen; ezek sem maradtak adósak s közel két évig folyt a harc. E támadásokban Csató boncoló, éles észt, harcra kész dialektikát, a műelvek fejtegetésében széles képzettséget árult el, s elleneit kifárasztotta a védekezésben; de ha az ellenőrködés jó hatású lett volna is az irodalomra, a vita elkesere­dettsége korán észrevétette a közönséggel, hogy mind­két félből nem annyira a merő igazság, mint in­kább a szenvedélyes gyűlölet beszél. S Csató nem élvezhette a győzelem örömét. Egy évi betegeskedés után 1841-ben meghalt, s híre olyan maradt, minő­nek az ellenfél megállapította. Bármit mondtak róla, egyet, — ha csak futólag is, — kénytelenek voltak elismerni: stílje kitűnőségét. S ez az, a­miért munkái összegyűjtésével ma is hasz­nos dolgot művelt a Kisfaludy-Társaság. Csató stíl­jének erejéről legjobban tanúskodik, hogy nincs egyet­len írónk e korból, kinek írásain oly kevéssé tűnnék fel a régiség. Ezért munkái a közönségnek még min­dig kellemes olvasmányul, stilistáinknak hasznos ta­nulmányul szolgálnak. Aesthetikai értekezéseinek s polémiáinak gyűjteménye is érdekes adatokkal já­rulna irodalmunk történetéhez; Csatónak itt is van­nak érdemei. De ha egyénisége nem egészen, legszebb író tulajdonai minden esetre a szépirodalmi dolgoza­tokban tűnnek fel. Hogy nem csak írói, de magán jelleméről is tiszta képet nyerünk, azt Beöthy Zsoltnak köszönhetjük, ki a 70 lapnyi bevezetésben állítja össze Csató életrajzát. Ennek értékét csak az képes méltányolni, ki tudja, hogy Csatóról eddig alig volt több adatunk, mint a­mennyit Toldy egy rövid nekrológban s az akadémia évkönyveiben elmondott. S ez is azzal a hidegséggel írva, mely a koszorúval is inkább elfedi a megholtnak arcát, mintsem feldíszíti. Beöthy Zsolt kiegészítvén az adatokat, oly mélyen tekint Csató lelkébe, hogy megfejti előttünk e nyugtalan s szenvedélyes ember egyéniségét, kire a jellemtelenség vádját is kimondot­ták ellenei. Izekre szedi jellemének megtámadott he­lyeit, kimutatja, hogy Csató azt a megállapodni nem tudó ingatag természetet atyjától örökölve, már fiatal korában a gondolat betege, kit kétségek gyötörnek, szenvedélyes, szeretetében épp úgy mint gyűlöletében. De ingadozásaiban nem haszonlesés vezette. Hangu­lata szerint változtatott sorsán, s az őszinte volt, a­mit tett, meggyőződésből tette, s ez legalább is igazoló mentség cselekvése megítélésében. Szenvedélyes har­cait pedig enyhíti elkeseredett csalódása, az a hite, hogy előmenetelének mások álltak útjában. Beöthy Zsolt, végig kiséri e harcot, anélkül hogy aprólékos lenne, kiemeli az írónak jeles tulajdonait s nem húny szemet az emberek gyöngéire. Ezek folytán olyan hű képet nyerünk Csatóról, min­t emléke megérdemel, olyan életrajzot, mely tartalmas fejtegetésével, szerke­zete arányosságával, stílje férfias erejével mintául szolgálhat hasonnemű dolgozatoknak. Dr. Radics Ferenc. — 1727 — Fővárosi hírek. * Vörösmarty emlékezetére tegnap este a nem­zeti színházban »C­s­o­n­g­o­r és Tünd­é«-t adták elő, e magyar regevilági színi költeményt, mely gazdag képekben és fényes nyelven festi a szerelem ü­dvözítő hatalmát, ha tiszta marad és csáboknak, kísértések­nek ellenáll. A nagyszámú közönség figyelemmel hall­gatta és nézte, habár kötve h­iszszük, hogy a mai ren­des színházi közönség többsége, rendelkeznék azzal a kulcscsal,mely e költői mű teljes élvezetét meg­nyithatná előtte. A népmesei szimbolika ismerete s a magyar költői nyelv változatos szépségei, hol vaskos tréfája, hol finom bája iránti fejlett érzék kellenek ah­hoz. Ezek hiányában a mű nem egy jelenése lepecsé­telt levél marad a néző előtt. De van elég nagy és fényes képlete olyan is, melynek szépsége mindenki előtt zárva áll. A szereposztásban ezúttal több válto­zás volt. Csongort (Nagy Imre helyett) Horváth Zoltán játszotta, a­kit jó növése, kifejező fiatal arca és érces hangja ajánlanak e szerepre. Értelmesen szavalta a szöveget, de az érzés és pathosz nem mindig olvad­tak még össze szavában. Tünde alakjában, (Márkus Emilia asszony helyett.) Csillag Teréz kisasszonyt lát­tuk, kit szintén a szöveg teljes értelmezéséért kell megdicsérnünk; máskép az ő szakmája nem a föllengező dikció, hanem a naiv társalgás. Ilmát, ki a sóvárgó tündér lány mellett a tréfás kedélyességet képviseli, Molnárné asszony helyett Palotay Piroska k. a. áb­rázolta, a­ki egy jókedvű, fiatal, fürge leánykát muta­tott be, holott voltaképp asszony-szerepe volt. Fiatal­sága okozza, hogy e szerep neki ma még a jövő zenéje. Sok tapsot kapott Vízvári, az elmés, prózai Balga fur­csaságaiért. .Tászay Mari asszony a vén boszorkány szerepében kitűnően meg tudta tagadni magát. Az elő­adás egyik fénypontja a Ledér jelenése volt, melyben Helvey Laura k. a. az »elveszett lány« lélekállapotát igaz színekben hullámoztatá. A kalmár (Újházi), a fejedelem (Egressy) s a tudós (Bercsényi) jelenései­ben a gazdagság, dicsőség és tudomány múlandó sorsa erőteljesen voltak feltüntetve; az ördögfiak jelenéseit pedig Sántha, Kőrösmezei és Faludi kedvvel játszot­ták. Az »éj« komoly pathoszú szavalatában Fái Sze­réna kisasszony jól teljesítő feladatát. A kiállítás dí­szes volt, kivéve a gépiességek ama részét, mely­ben a mozgató sodronyok nagyon is szembe szöktek. A díszletek szépek, a ballet pedig kitűnő. Coppini k. a. a »Kísértés« tündér­táncában az est legzajosabb tapsát kapta. A gyors lábujjhegyezés virtuozitását valóban tündériesen láttuk tőle. A női tánckar két ízben szintén emelte az előadás gazdagságát. Hiány leginkább abban volt, hogy a szerelem fenkölt allegó­riájának poézisát könnyebb elképzelni, mint érzékíteni. * Országgyűlés. A képviselőház tegnap végére ért a költségvetési vitának, mely évek óta nem volt oly lanyha és érdektelen, mint most. Négy szél­­sőbali képviselő volt még tegnap szólásra fölírva, de mikor az első megkezdte beszédét, oly kevés képviselő maradt a teremben, s ezek is oly kevéssé figyeltek, a karzatok pedig olyan üresek voltak, hogy a­kik még föl voltak írva. Vidovich, Németh Albert és Herman Ottó ez elrettentő példára siettek letörölni nevüket a fekete tábláról. Gruber János, ki mégis elmondta be­szédét, a földmives osztály szomorú állapotát fejte­gette s a kormányt vádolta a nyomasztó közviszonyo­kért, szólt az iparosok és hivatalnokok rossz helyzeté­ről s végre a budget elvetése mellett nyilatkozott. Szólásra többen följegyezve nem lévén, Péchy Tamás elnök berekesztettnek nyilvánítá a vitát s a zárbeszé­dekre került a sor. Hegedűs Sándor előadó az ellen­zéki szónokok állításait cáfolgatta,a ház derültsége közt Szilágyi Dezsőnek azt jegyezve meg, hogy mint a »Szentiván-éji álom«-ban a minden szerepre vállal­kozó takács ígéri, hogy szelíden fog az oroszlán szere­pében ordítani, Szilágyi is objektíve bírálta a budgetet. Helfi Ignác mint indítványtevő viszont a többségi szónokokkal polemizált, aztán Lánczy Gyula beszé­dére ér­elt, megjegyezve, hogy nem tudja Lánczy el­járása kilépés-e vagy föllépés, vagy belépés ? Michl Jakabnak a főpapokról szóló beszédére a ház derült­sége közt jegyzé meg, hogy Michl a kalocsai ér­seket és a szatmári püspököt lángelméknek ne­vezte, de Samassa érseknek már csak tudományá­ról emlékezett meg; ő, Helfi, Samassát tiszteli bá­tor hazafiságáért is. Ezután Lánczy Gyula szólalt fel személyes kérdésben Helfi ellen, végül pedig Szilágyi Dezső mondta el rendkívül hosszú és apró részletekre kiterjedő párbeszédét, melyben kifejezte pártja bizalmatlanságát a kormány iránt. A ház tü­relmetlenkedett, többen hangosan figyelmeztették a szónokot, hogy két óra elmúlt, de Szilágyi nem tágí­tott s pártja éljenzése közt végezte beszédét. Ma még a pénzügyminiszter beszél, aztán szavaznak.­­ A fő­re­n­d­i­h­á­z szintén tartott tegnap ülést. A napi­rend első tárgya az osztrák államvasuttal kötött szerződés volt, melynek előnyeit báró Kemény Gábor miniszte­ren kívűl Zichy Ferenc és Cziráky János grófok emel­ték ki. Változatlanul fogadták el, úgyszintén a véderő­törvény módosításáról szóló javaslatot. Ezután a tiszt­viselők képesítéséről szóló törvényjavaslatot tár­gyalták. * Az Arany János szobrára a »Fővárosi La­pok« szerkesztőségénél eddig begyűlt összeget ma adtuk át a magyar földhitelintézetnek, mint a szoborbizottság pénztárnokának. Az összeg 749 frt 65 krajcár s kót db. cs. kir. arany. * Személyi h­írek. A király ő felsége e hó közepén Bécsbe megy s a toszkániai nagyherceg­gel és Rudolf főherceggel Neubergben fog vadászni; 23-dikán azonban már a trónörökös és neje is Gö­döllőre érkeznek.­­ Simor János bibornok­­primásnál budavári palotájában tegnapelőtt számosan tettek tisztelgő látogatást: gr. Széchenyi Pál minisz­ter, Samassa érsek, Majláth György országbíró, sat. — Herceg Hohenlohe főudvarmester, több udvari méltóság viselőjével együtt, tegnap reggel viszszautazott Bécsbe. — Liszt Ferenc, újabb hír szerint, csak januárban érkezik fővárosunkba Velencéből, a hol most időz és jól érezi magát. — Gróf Széchenyi Imre berlini nagykövetünk épp útban volt, hogy Rudolf főherceg berlini fogadta­tásán jelen legyen; de Bécsből vissza kellett térnie horpácsi birtokára, mivel sürgönyt kapott, hogy fia vörhenyben megbetegült. — Trefort miniszter el­ismerő levelet irt az aradi »Dangl Antal fia« orgona­­épitőnek, ki a zeneakadémia jeles orgonáját készité. — Szigethy Elek pénzügyminiszteri számtiszt nőül vette Lázár Lujza kisasszonyt, Lázár Jónás ügy­véd leányát. * A hivatalos lapból. A király ő felsége december 7-én a budai várpalotában legfelsőbb ki­hallgatást fog adni s előjegyzéseket, a kabineti iroda fogad el, a királyi váriakban.­­ Őfelsége saját magánpénztárából száz-száz ftőt adományozott a per­kupai római kath. templom belső fölszerelésére, a bozzai római kath. kápolna építésére, továbbá a csepei görög katholikus, a liszkovai evangélikus és a szalóki helvét hitv. hitközségeknek iskolaépítésre, másfélszáz ftot a kis-szőlősi római kath. templom belső fölszere­lésére és kétszáz ftot a tiszav. ev. hitközség iskolájának építésére. — A közoktatásügyi miniszter dr. Lichtenberg Kornélt, az elméleti és gyakorlati fülgyógyászatból egyetemi tanárrá lett képesítése kö­vetkeztében e minőségben megerősítette. * Gróf Zichy Géza hangversenye, melyet az országos kisdedóvó egylet javára rendez, hétfőn este fél nyolc órakor lesz, a redoute kis termében. Műsora ez: változatok a d-moll négyesből Schuberttól, előad­ják Krancsevics, Pinkus, Sabathiel és Rudoff. »A magyarok istene« Liszt Ferenctől s beerense, serenade és allegro Zichytől, előadja gróf Zichy Géza; dal »Lindá«-ból, énekli Alberi k. a. külföldi énekművész­nő ; ballada, szerzetté és előadja gróf Zichy Géza; dalok Zichytől és Taubertől, énekli Alberi k. a.; ma­gyar rhapsodia, szerzetté és előadja gróf Zichy Géza, végre keringő » Mireille«-ből, Gounodtól, énekli Alberi k. a. Jegyek a Rózsavölgyi-féle zeneműkereskedésben kaphatók. * A két uj zászlós­ úr nemzetségéről egy­ pár régi adat merült föl. Többi közt, hogy a Festetich család grófi címe Mária Terézia királynőtől ered s Festetich Pál kapta azt a gyümölcs- és selyemtenyész­tés s általában a népgazdaság körül kifejtett érdemei­ért. Az Erdődy-család a legrégiebbek egyike s a Pál­­ffyakkal egy törzsből ered; a törzsapa Erdőd Miklós volt s a család virágzása Bakács Tamás bibornoktól származik. Ez adatok eszünkbe juttatják, hogy kapós könyvet állíthatna elő egyik-másik történetbavárunk, ha az élő főrangú családok eredetét és múltját megírná. * A régi irodalom barátai számára új könyv jelent meg az Eggenberger-féle könyvkereskedésben. Ugyanis Hahn Adolf főreáliskolai tanár az eredeti kéziratból kiadta és bevezetéssel ellátta Dugonics

Next