Fővárosi Lapok 1884. december (283-307. szám)
1884-12-18 / 297. szám
Melléklet a „Fővárosi lapok“ 297. számához sem érve meg; pihenni ment, pedig még el sem fáradott. Miért rabtád el őt tőlem kegyetlen Halál, — hiszen hányan voltak, kik óhajtották a rideg sirt, hogy kipihenjék átélt szenvedéseiket, s te hagyod őket fájdalmukkal küzdeni, s elvetted az angyalt, kire még egy örömteli élet várt. Igen, én megóvtam volna őt szívem vérével minden veszélytől, s ő boldog lett volna, boldogabb mint én ! Oh te rideg Halál, elvivéd egy sorsüldözött teremtés vigaszát, örömét. Oh Endre! te vagy az, ki mindent kárpótolhatsz, kívüled a hideg sír vár reám, mely befogadja áldozatát. Öngyilkos! —eszem megáll. Ha így kell leráznom az élet terheit vállaimról, akkor nem láthatom meg angyalomat, mert ő elfordul a bűnöstől, ki elvévé azt, amit elvenni csak istennek van joga. Nem! Jennim megkísértem élni, a visszantlátás reményéért. Pedig az ily életnél százszor jobb lenne a halál, hiszen Endrém nélkül megvetek minden kínálkozó örömet, és mily sötét, felleges az én egem! Oh ti barna fellegek, de százszor sötétebb az én lelkem nálatok ! Elsötété az a gondolat hogy ő nem lesz enyém , mert ily boldogságot nekem megérnem nem szabad. Utamba fog állni a sors, és az emberek irigy rosszlelkűsége, s ki tudja, honnan jöhet veszély? Endrém jó lélek, de ki tudja, elég szilárdan fogja-e megvédeni a sorstól üldözöttet ? Isten, te látod lelkemet, hogy soha sem lesz oka megbánni Endrének, hogy boldoggá tett. Te pedig ártatlan gyermekem, imádkozzál szerencsétlen szenvedő anyádért, hogy elérhesse lelke óhaját, vagy ha nem, úgy siromnak egyszerű fejfája lesz az írkincs fájdalmamra. Eme keserű hangokat, elnémítják egy időre a kedvestől kapott levelek, melyek új reménynyel törték el szivét, s a boldogság hangján énekelt: Szeretsz tehát, szeretsz engem Édes kedves egyetlenem ? De ugyan mért ne szeretnél, Mikor lelkem csak érted él. Erős bizalmát nem képes megzavarni semmi. Viszonya hozzátartozói előtt sem volt titok, sőt rokonai előtt sem hallgatta azt el. Midőn egy másik jóakarólag figyelmeztető bekövetkezhető csalódására, ő hitének egész nagyságával kel kedvese védelmére, erős kifejezésekkel ítéli el a gyanakvókat s kétségbe vonja őszinteségüket. Amily tartózkodva ír rokonaitól, annyi szeretettel emlékezik meg Endre atyjáról és nővéréről, kiknek megismerése lelkének legfőbb vágyát képezi, s keresve keresi az alkalmat, hogy azokhoz közeledhessék. Végre megnyílt az alkalom, mert atyja elvitte egy közeli rokonához Nagy-Károlyba, hol Endre szülei laktak. Mily gyermekes örömmel készül az útra, s mennyire aggódik, hát ha személye nem kelt rokonszenvet! Ilyen érzelmek közt érkezik meg a rég óhajtott helyre. Valóban a lelkiállapot közvetlen rajzát nyújtja naplójának ama helye, hol első látogatását leírja. »Nem is pihentem ki az út fáradalmait, s bár gyönge és kimerült valók, mégis mindenekelőtt az öltözéshez fogtam, úgy fájt mindenem, de ama tudat, hogy őket láthatom meg, erőt adott lelkemnek és testemnek, erősnek éreztem magam. Gyula öcsém kisért el. A hosszú séta még jobban kimerített, s az ajtó előtt pihennem kellett. A levél, melyet írtam, nálam volt, s föltettem magamban, hogy átadom, de nem mondom meg kilétemet. Ily elhatározással indultam be a kapun. Amint az ajtó kilincsére tettem kezemet, feszült keblem, remegett egész valóm. Oh istenem! Tehát megcsókolhatom a kedves öreg kezeit, megláthatom Endrém testvéreit, — de ők ne tudják, hogy én ki vagyok, és én boldog leszek, mert nézhetem a kedves lényeket, kiket oly végtelen szeretettel vesz körül az én igaz lelkem. Végre bátorságot merítettem erős szeretetemből és benyitottam az ajtón. Egy szőke teremtést láttam Endrém szemeivel, zavarba jöttem s majdnem kiestem szerepemből. A kölcsönös üdvözlés után kérdem: »Mariska kisasszonyhoz van szerencsém ?« A drága angyal azt felelte : »Én Piroska vagyok, ő nincs itthon.« Midőn viszont ő kérdé, ki vagyok én, megakadt nyelvem és végtelen zavarral mondám: »Én kegyeteknek egy ismeretlen jó barátnéjától hoztam levelet« — s ezzel átnyujtám. Vájjon ki írhatta, — szólott ő, — mire én sem játszhattam tovább az alakoskodást, melyet őszinte lelkem soha sem szokott meg, hanem nyíltan megmondtam, ki vagyok és hogy a levelet is én írtam. Elég szívesen fogadott, én kértem, hogy beszéljen velem a bizalom hangján, és kész volt a barátság. Később bejött az én jó angyalom, Emma, akit Endre nekem ígért. Úgy tekintettem őt, mintha szívemtől szakadt szeretett gyermekemet láttam volna előttem, annyira hasonlít Jennimhez. Istenem add őt leányom helyébe, hogy lehessek szeretett édesanyja, hogy ő érte és övéi boldogságáért munkálkodva tölthessem napjaimat; mert az én lelkem abban találná legfőbb gyönyörét, ha őket boldogoknak láthatnám és ők szeretettel vennének körül engemet. Végtelen örömömre, Endrém beteg atyja megengedte, hogy bemenjek hozzá. Hévvel csókoltam meg a drága kezeket s elszorult szivem, látva a szelid arcú beteget, kinek jóságos szemeiből kiláttam, hogy nem veszi rossz néven látogatásomat, s ez nekem végtelen jól esett. Hogy szeretett volna velem beszélni, — de nyelve megtagadta a szolgálatot. Fiáról is sokat beszéltünk, kérdezte , hol ismerkedtünk meg , én mindent elmondtam. Kényeim szememből lelkembe folytak vissza , majd ketté repedt a szívem , úgy sajnáltam édes jó apánkat. Elbúcsúztam végre, megcsókoltam drága kezét és az áldott jó apa oly szívélyesen bólintgatott fejével. Végre elhagytam a házat, hová oly édes kétes reménynyel léptem be! Azt hitte, hogy ő tettével egy lépést tesz boldogságához, pedig éppen ezért kellett később annyit szenvednie, mert ezt Endre tudtán kívül tette,aki azért meg is neheztelt rá. Nem helyeselte látogatását, melylyel egyrészt alkalmat nyújtott a kisvárosi pletykának viszonyuk bírálgatására, másrészt a női büszkeséget látta ezáltal lealacsonyítva. Szép sorok azok, melyekben igazat ad Endrének, hogy megítéli eljárását, de nem kevésbbé szép a védelme is, hol a többi közt ezt írja: »Nem tudok irántad büszke lenni, mert szeretlek, és szerelmem híveddé tesz. A hűség a nő legszebb éke, ez boldogságának záloga, szerelmének koronája, nőiségének nemessége, — a hűségben ragyog fel a női méltóság«. Hivatkozik érzelme tisztaságára, szándéka ártatlan voltára, melyet nem ítélhet el végleg az emberek rágalmazása következtében sem; mert akkor ő is a mindennapi lelkek sorába tartozik, akik azért fokozzák a nő legszentebb érzelmeit a legmagasabb fokig, hogy annál iszonyúbb mélységbe taszítsák. Kéri kedvesét, hogy vagy írjon neki megnyugtató sorokat vagy látogassa meg őt még egyszer, hogy vádjaival szemben védhesse magát s azután megnyugvással írja: Utolszor látlak, ha úgy akarod. Változott minden, te is változás. Oh terjeszd felém bár egyszer karod Mielőtt tőlem végkép távoznál. Ne könyezz, a könyv fájó, nehéz, Nehezíti a válás perceit. .Szomorú múltam — arra ne nézz, Hogy fel ne riaszd szenvedéseit. Eredj, eredj!, mégis ne menj magad. Adok kísérőt, vidd el lelkemet. Helyette nálam emléked marad ; Mert felednem már téged nem lehet. Azt ne is kívánd. Oh ! mert vétkezel Én ellenem, ki úgy szerettelek. Imádságod is átokban vesz el, Mely azt Idvánja, hogy feledjelek. 1917 Fővárosi hírek. * Az udvar Budapesten. A királyi pár több heti gödöllői tartózkodása után tegnap délután Budapestre költözött át, hol január közepéig fog időzni. Az udvari személyzet egy része már délután 1/43 órakor érkezett meg a magyar államvasút külön vonatával, míg a királyi család csak 8/44-kor. Fogadtatásukra megjelentek Tolnay vezérigazgató, Merkl állomásfőnök, Pekáry főkapitány-helyettes és nagy számú közönség. Legelőször a király ő felsége szállt ki a vonatból és segített a királynénak a leszállásban. Utánuk Mária Valéria főhercegnő, Amália, bajor hercegnő, hg. Lichtenstein Rezső, b. Mendel főhadsegéd, b. Nopcsa főudvarmester és a kiséret több nő és férfi tagja szálltak ki. A királyi pár azután a király-pavillonba lépett s Tolnay kalauzolása mellett megtekintette az összes terméket. A királyné, ki ekkor látta először a pavillont, elismerését fejezte ki az ízléses berendezés fölött. Majd az udvari fogatokba szálltak és a budai királyi palotába hajtattak. Az első kocsiban a királyné foglalt helyet a fiatal hercegnőkkel, a másodikban a király ült Lichtenstein herceggel. Az udvari fogatok hosszú sora követte őket a kísérettel s az udvari személyzettel. — József főherceg tegnap délután Alcsuthról a fővárosba érkezett. — Károly Tivadar bajor herceg nejével tegnap Budapestre érkezett a királyi család látogatására s több napon át a budai királyi palotában fog lakni. * A harmadik filharmóniai hangverseny műsora nem is egy hét alatt éppen három változáson ment át, ami minden esetre a zenekar nagy készültségének jele, de egyszersmind meglehetős tervtelenséget árul el. Még a Beethoven-ünnepély műsora is megváltozott, az utolsó órában, amennyiben a »Coriolan«-nyitány helyett Bignio Lajos énekelte az »Adelaide« dalt. E változás több bérlő felszólalására történt, — így jelentették, — mert azoknak kifogásuk volt a kizárólag zenekari előadások ellen. De akárhogyan áll a dolog, az tagadhatatlan, hogy az ünnepély méltó volt Beethovenhez. Nem egyhamar hallottuk derék filharmonikusainkat oly hévvel, odaadással, a nagy zeneköltő intencióiba jobban belemélyedve játszani, mint tegnap. A meiningeni zenekar hangversenyei épp oly serkentőleg hatottak rájuk, mint Bülow példája Erkel Sándorra, ki szokott nyugodt modorát levetkőzve, élénkebben, észrevehető melegséggel vezényelt. Vezérkönyvet nem használt, mint Beethovennél soha. A zenekart kitűnően taníta be, még pedig alkalmasint rövid idő alatt. A »Leonora«-nyitány előadása valósággal gyújtó hatással volt. A taps nem akart szűnni s ujrák is felhangoztak. De a remélt ismétlés elmaradt. A két szimfóniát hasonlókép kifogástalan előadásban hallottuk és az elismerés ki-kitörő nyilvánulása jutalmazta. Az adventi hangversenyeknek méltóbb befejezése nem igen lehetett volna. Az akusztika most már alig hagy fenn kívánni valót. Ez legjobban kitűnt az »Adelaide« dalnál, melyet Bignio Lajos, operánk derék tagja s elismert jelességű hangverseny-énekes, művészileg adott elő. A zongora-kíséretet Szabados Károly játszá sa hangszer, legkevésbbé sem veszett el a nagy házban. Épp oly nagy és díszes közönség jelent meg, mint a megelőző hangversenyeken — és csak igen kevesen távoztak az utolsó akkordok elhangzása előtt. * A legfelső kézirat, melyet a király ő felsége Szőgyény-Marich László tárnokmesterhez intézett, így szól: Kedves Szőgyény-Marich! Midőn önt saját kérelme folytán a magyar országgyűlés főrendiházának elnöki tisztjétől felmentem, a trón és haza iránt szerzett számos érdemei közt e minőségében is tett jeles szolgálatainak elismerése mellett, továbbra is változatlan fejedelmi kegyelmemről biztosítom. Kelt Gödöllőn, 1884. évi december hó 7-dikén. Ferenc József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. * A király-pavilion, mely az országos kiállítás egyik legcsinosabb épülete lesz, gyorsan halad a megvalósulás felé. A külső munkákkal néhány nap alatt elkészülnek s aztán a belső díszítéshez foghatnak. A pavilion renaissance-stylben épül s hossza a terrasse-ok nélkül tizenkilenc méter, szélessége tizenöt méter. Lesz benne díszes előcsarnok, külön lakó- és toiletteszobák a király és királyné ő felségeik számára, továbbá közös terem és terrasse. Az épület, melynek célja ideiglenes otthont nyújtani a királyi párnak, kicsinyben föl fogja tüntetni a hazai műipar állását is. Mert a legutolsó szögig minden hazai termék lesz benne. A kiállításról szólva, egyúttal megemlítjük, hogy Pest megye háziipara s népviselete szintén híven lesz képviselve. A megye közgazdasági előadója, Tahy Lajos, a kereskedelmi miniszter felszólítására, fölhívta az összes járási szolgabirákat, jelentsék be a kerületeikben űzött kiválóbb háziipari cikkeket s írják le az érdekesebb magyar népviseleteket. A jelentések már a napokban be fognak érkezni s aztán a gyűjtemények összeállításához fognak látni. * Személyi hírek. Kossuth Lajos egésségi állapotáról tegnap aggasztó hírek terjedtek el fővárosunkban, de alaptalanul, mert Kossuth szorgalmasan dolgozik s éppen tegnap érkezett tőle újabb kézirat az Athenaeum-társulathoz a hozzácsatolt levélben pedig írja, hogy egéssége kielégítő. Trefort Ágoston miniszter tegnap fogadta a báró Majthényi László főispán által vezetett Selmecbányai küldöttséget, mely a Selmecbányai gimnáziumnak főgimnáziummá való kiegészítését kérte ; a miniszter ígérte a terv támogatását. — Herceg Hohenlohe főudvarmester Bécsből fővárosunkba érkezett. — Gróf Andrássy Gyula tegnap reggel Budapestről elutazott Tőke-Terebesre. — Berczelly Jenő miniszteri tanácsos, ki kedden érkezett vissza a kassai törvényszék vizsgálatáról, tegnap a budapesti törvényszék megvizsgálását kezdte meg. — Marschal József szegedi állami jószágigazgató, a közszolgálat terén szerzett érdemei elismeréséül, királyi tanácsosi címet kapott. — Bornemissza Ádám képviselő a bevándorlott csángók részére kormánybiztosnak neveztetett ki. — Dr. Pauer Imre akadémiai tag és pozsonyi jogtanár fog az akadémiában emlékbeszédet mondani néhai Horváth Cyrill fölött. — Móry Ernő fővárosi mérnök kedden tartotta esküvőjét Winkelhoffer Boriska kisasszonynyal, özv. Winkelhoffer Károlyné asszony leányával. * Karácsonyfa-ünnepek. A főváros jótékony egyletei az idén is több helyütt rendeznek karácsonyfa-ünnepeket. Ártatlan kicsinyeket, a nyomor gyermekeit szándékoznak vele megörvendeztetni, akiknek zsenge korát a kegyetlen sors nem kímélte meg a csapásoktól. A Stefánia-gyermekkórház kis betegei számára szerdán délután négy órakor gyújtják meg a karácsonya gyertyáit. Apró ajándékok, játékszerek lesznek hivatva egy-egy boldog mosolyt idézni a fonnyadt arcok piciny ajkaira. A Klotild-szeretetház városmajori helyiségeiben karácsony első napja fogja megszerezni a gyermekek örömét. Akár természetbeli, akár pénzbeli adományokat a pesti oldalon Grün Jánosné (egyetem-utca 7. sz.) és Rupp Imréné (városház-tér 10. sz.) úrnők, a budai oldalon Rostaházy Kálmán (krisztinavárosi plébánia) és Újhelyi Sándor (Gellérthegy utca 61. sz.) fogadnak el. A második kerületben már vasárnap délután lesz karácsonyi ünnepély. A medve utcai népiskola tornatermében több szegény iskolás gyermeket fognak téli ruhával ellátni. *