Fővárosi Lapok 1886. november (303-331. szám)

1886-11-19 / 320. szám

tatta Göttinga utcáin és terein, ünnepies alkalmakkor. Ilyenkor meg nem állhatta, hogy mosolyogva föl ne pillantson amaz ablakokra, hol egy-egy szép leány jelent meg, futó pillantást vetve az ott elvonuló szép lovasra. Miután ilyeténkép három évig tanult, nem igen látva tanárait egyébkor, csak midőn az egyetem tör­vényszéke előtt kellett megjelennie az általa elköve­tett gyakori csínyek miatt, — atyja, a berlini gazdag kereskedő, jónak látta őt észretéríteni. Helyet eszkö­zölt neki ki a postaigazgatóságnál, mely elküldte őt Trendauba, mely ama vidéki városok egyike volt, a­hová a kezdő hivatalnokokat kinevezni szokták. Noha Feldmann mindama forrásokkal rendel­kezett, melyekkel az unalmat és szomorúságot el le­het űzni, a természettől vidám kedélylyel lévén meg­áldva, mégis csakhamar azt kellett észrevennie, hogy egy rendkívül rendezett háztartás és szigorú életmód korlátai közé van zárva. Bármily vig természetű legyen valaki, szüksé­ges valamely alkalom, ennek érvényesítésére, de oly alkalmak Trendauban nem fordultak elő. Schultze úr nem fogadott látogatókat, félt a helytelen csevegésektől és pletykáktól, melyek vidéki városokban oly termékeny talajra találnak. Segédjé­től megkövetelte a hivatalában való kiváló szorgal­mat s szerette, ha mindig otthon tölti idejét. Külön­ben, Feldmann nem igen ismerte Trendau lakosságát. Ha olykor a kapu előtt futkosó pajkos gyerme­kek lármáját hallva a szerencsétlen fiatal­ember, az ablakhoz közeledett, hogy láthasson egy kis civako­­dást. Schultze úr, ki föl sem emelte a fejét, rögtön visszaszólította őt, s így szólt: —­ Folytassuk, nem történik ott kint semmi — sakk a királynénak! S Feldmann szomorúan foglalta el ismét a he­lyét, hogy megmenthesse királynéját, mely iránt pe­dig ezúttal nagyon csekély érdeklődéssel viseltetett. II. finomságára, de szavai mintha csak a pusztában hangzottak volna el. Schultze úr gyorsan s minden válogatás nélkül élvezte az étkeket, a­melyek villája ügyébe estek. Mártha, ki atyja mellett ült, Feldmannal szem­közt, és oly kevéssé lelkesült szakácsnőjének, egy öreg lengyel asszonynak a főzte iránt, bármennyire dicsérgette is ezt Feldmann. E szakácsnő volt a házban az egyetlenegy lény, kivel a szegény fiatal ember kedvére beszélgethetett s az öreg asszony gyakran megvallotta neki, hogy csak ő értte fordít oly különös gondot a konyhára, nem pedig a háziakért, kiknek tudatlansága fölött nem győz eleget szánakozni. Vacsora után visszatértek a terembe. (Folyt, köv.) A vacsora föltálalását jelentették, mely meg­szakította, de nem vetett véget ama sakkjátszmáknak, melyekkel Schultze­­r az ő segédjét Feldmannt há­rom év óta gyötörte. Az asztalt az utasok várakozó termében terítet­ték föl, hol nem igen lehetett megzavartatástól félni s nyugodtan étkezhettek. Olykor-olykor a fiatal ember bátorkodott egy­­egy szerény megjegyzést tenni az étkek és fűszerek Limnek vize és a Zéta. Nem folyhatnak a sok holttól. Kiáradnak a mezőre Kivetik a sok hullákat. Körültekint Ali basa : »Jajj a Vlasik merész törzse Behatol már Guszinjébe!« De egy vitéz arnauta Visszaveti vérben őket: »Védelmezd csak hideg Limet »Édes basa, Ali basa.« S mit tesz Rusztem, a bajraktár ? Hidat ver a Zéta vizén, Letöri az ellen hidját, Nem ereszti át az ellent. Fehér lovon vágtat elé Kifent karddal egy arnauta Kifent karddal a kezében. ♦ Nehéz sebbel a szivében: »Védelmezd a hideg Limet »Édes basám, Ali basa, »Iliász a jó bajraktár »Arnautákkal, háromszázzal, »Elfoglalta az ágyúkat, »Fejedelmi jó ágyúkat, »Levágta a tüzéreket«, Áttekint a Limnek vizén Vitéz basa, Ali basa, Csodát lát a túlsó parton, Futnak már a crnagoreok ! »Megállj Sztevan, jó Vukotics, »Állj meg kérlek még egy szóra!« — »Hagyj békében, kemény basa, »Kudarcomban seregemnek »Oda veszett egy harmada !« — »Megállj Sztevan, jó Vukotics, »Fogd e kardot, tartsd magadnak! »Fogd ez Írást, az uradnak ! »Hadd tudja meg Petrovics knéz, »Ne vádoljon téged soha, »Tudja meg, hogy jól harcoltál, — 2337 — Hazai irodalom, művészet. * A király a műcsarnokban. A király tegnap váltotta be a képzőművészeti társulat jubiláris kiállí­tásának megnyitásakor tett ígéretét, hogy az érdekes tárlatot ismételten behatóbban meg fogja tekinteni. Délután két órakor udvari kocsin szárnysegédével ér­kezett a műcsarnok elé, hol Telepy Károly műtárnok fogadta s ugyanő kalauzolta az összes kiállítási ter­meken végig. Új felsége ezúttal közel egy órán át nem lankadó érdeklődéssel tüzetesen megszemlélte a kiállí­tott művek gazdag sorozatát s különös figyelmet ta­núsított a jelesebb magyar festmények iránt. Hosz­­szabb időt szentelt a Madách »Ember tragédiájá«-hoz Zichy Mihály által készített rajzoknak, melye­ket igen szépeknek és sikerülteknek talált. Érdekkel nézte meg a porosz kormány által átengedett képeket is, és sorra járva a termeket, távozása előtt ismételve meleg elismeréssel nyilatkozott a kiállítás sikeréről. A közönség, mely a király látogatásakor nagy szám­mal volt a műcsarnokban, hódolatteljesen nyitott utat a koronás látogatónak, a műcsarnok előtt csoportosult nagy­közönség pedig élénken megéljenezte. Innen a király szárnysegédével együtt a központi pályaud­varba hajtatott s Gödöllőre utazott. * A »Hazánk« novemberi füzete Risztics Já­nosnak, a szerb volt miniszterelnöknek egy dolgoza­tát közli, melyben »Szerbia és a szerb mozgalom Ma­gyarországon« cím alatt szabadságharcunk esemé­nyeiről s kivált a magyar-szerb viszonyokról nyilat­kozik. A cikket Thim József fordította magyarra. Utána Hőke Lajos folytatja »A pesti országgyűlés« leírását. Márki Sándor az 1790-iki aradi megyegyü­­lések adatainak földolgozásában halad tovább ; Tor­ma Károly »Gróf Gyulai Ferenc tábornok emlékira­­tai«-ból közli a hatodik részt; id. Szinnyei József pedig értékes naplójegyzetei nyomán most »Komárom pénzügyei 1848—1849-ben« ciműl adatgazdag részle­»Vitézül az embereid, »Im a muhur,8­ reá ütöm.« Átusztat a Limnek vizetn Át a karddal, az írással, Iliász a jó bajraktár. Ezüst pénzt kap három százat És hozzá egy szenetet: »Helyettem a nagy basának »Kezet csókolj óh bajraktár.« Guszinjében ünnepet ül Vitéz basa, Ali basa. Csetinjében könyekben ül Petrovics knéz, a Nikola, Odaveszett sok vitéze Tizenhárom kapetánya, tét közöl. Végül Takács Sándornak Komárom múlt­járól irt könyvéről olvasható egy elismerő cikkecske. * Egy kis könyv. Exner Győzőtől csinos kiál­lítású aforizma-füzet jelent meg »Eszmék, ötle­tek, gondolatok« címmel. Rá van ugyan címlap­jára nyomtatva, hogy »nem nyilvános kiadás,« de a szerző beküldte művét szerkesztőségünkbe is, mit azért szoktak tenni, hogy legyen róla szó. Hogy Ex­ner Győzőnek vannak ötletei, gondolatai, azokat bebi­­zonyító ama aforizma-füzérrel is, melyek lapunk ez évi folyamában egy ízben megjelentek tőle. Néha rö­viden és csinosan fejezi ki gondolatát, ötletét. Például jól mondja: »Nemes szívek azt a büntetést érzik leg­jobban, a­melyet helyettük mások szenvednek.« Szá­mos ily szép mondat van e kis füzetben. De némelye­ket elnyújtja, pedig az okoskodás nem aforizma. Annak élének és epigrammatikus hangzatának kell lenni. Van olyan is, mely igaz ugyan, de nagyon tud­valevő igazság. Például: »Minden kornak meg van a maga divata.« Ha ez aforizma, az az is, hogy »kétszer kettő négy.« Ez az intés pedig: »Vigyázzatok, mert a tűz is olthat« találós mondat, melynek értelmét bajos kitalálni. Ép így írhatta volna: »a víz is gyújthat,« mert ebből is lehet kierőszakolni valamit. De az afo­rizma fénye ép a csattanós világosságban áll. A fü­zetben van sok ilyen is s ezek érnek benne legtöbbet. Mindig jó, ha fiatal írók foglalkoznak aforizma-írás­sal, mert ez tömör kifejezésre, helyes szórendre, élezett kifejezésre szoktatja őket. Szeretik is olvasni a jó aforizmákat. A kis füzet, melyről szólunk, Beöthy Zsoltnak van ajánlva. * Hangversenyek: Schönberger Benno zongoraművész ma, pénteken esti fél 8-kor hangver­senyt rendez a redoute kis termében. Műsora tizen­két számból áll és Beethoven, Raff, Chopin, Jensen, Schumann, Volkmann és Moszkovszki műveiből van összeállítva. Jegyek: körszék 3, számozott szék 2, bemenet­­ írtjával, Rózsavölgyi és társa zenemű­­kereskedésében kaphatók.­­ A budai zene­­akadémia második évnegyedes hangversenyét a vízivárosi »Fácán« termében tartja holnap, szomba­ton. A műsor ez: Mozart vonós ötöse; Volkmann két vegyes karéneke; Schubert »Am Strom«-ja, Jensen »Ara­dal«-a, énekli Robitsek úrhölgy ; Major Gyula zongora­versenye, zenekar-kísérettel előadja a szerző, a­ hangversenyt Szautner Zsigmond zeneigazgató vezényli. — A zenetanárok orsz. egylete legközelebb hangversenyt rendez, melynek műsorát most állítják össze. Egyúttal megemlítjük, hogy ez egyesület zenészeti szakosztályának buzgó alelnöke, Kőszeghy Géza, ez állásáról leköszönt. A megürese­dett alelnöki tisztet a választmány legközelebbi ülé­sén töltik be. * »Homeros philosophiája«. Ily című köny­vet adott ki Ferenczi Gyula dévai reáliskolai tanár. Az »Utas«-ból s »Odyssea«-ból igyekszik össze­állítani Homérnek s közvetve korának bölcseletét, légióként etnikáját. Jókora olvasottsággal fogott a nehéz munkához, melyet kitartó szorgalommal feje­ Azt az elvet, hogy nemzeti operánk legyen, senki sem üdvözölheti melegebben, mint a »Főv. La­pok«, mely ezt az elvet már tíz év óta hangoztatja. Már akkor, midőn Wiltié asszony rendes, hosszú vendégszereplései ismétlődtek, utána pedig más ide­gen fényes erők következtek , sokszor hangoztattuk, hogy a vendégszerepeltetést ne tegyék rendszerré, mert a közönséget nem jó drága ünnepi lakomákhoz szoktatni, melyek után nem éri be a rendes házi táp­lálékkal s mikor arra kerülne a sor, hátat fordít, mert már elkényeztették. Kifejtettük elégszer,­­a mostani intendáns működésének kezdetekor is,­ hogy lassan kint szakítni kell e rendszerrel, mert kifogyunk a híres vendégekből is, meg a pénzből is, szóval nem győzzük a folytatást. S nem is kölcsönkért ragyogással kell pompázni hanem saját erőinkből alkotni állandó jó személyzetet úgy, hogy azzal beérhesse a közönség ízlése s nem egy-egy nagy vendégre, hanem az egész előadás összhangjára s a játékrend vonzó erejére fek­tetni a súlyt. Ha most e következetesen hangoztatott elvün­ket egy egész írói kör a magáévá teszi, azon — ismé­teljük — csak örvendhetünk; sajnálkoznunk csak a­miatt lehet, hogy nem tette magáévá már évekkel ezelőtt, mikor a viszonyok nem romlottak el még annyira, mint most. Egyszerre szakítni a régivel, a megszokottal, természetesen, nem lehet, mert az annyi volna, mint szakítás a közönséggel. El kell azonban kezdeni e célra a törekvést azonnal s megszüntetni a minden áron való s legkivált a fölösleges vendégszerepléseket, nem tetézni a bajt újakkal, s mikor egy-egy terhelő szerződés lejár, annak pótlását a »nemzeti opera« szempontjából eszközölni. Ehhez azonban idő, szigo­rúan megállapított terv s e tervhez való következetes alkalmazkodás kell. A bajon memorandum nem segít. Nem segít enquête sem. Ezt tegnapelőtt egy tekintélyes zenész ajánlotta, s mikor a másik hozzá tette, hogy »független férfiakból« álljon ez en­quête, sokan zokon vették. Ha azt mondta volna: »szakértő férfiak«-ból álljon, az­tán pontosabban is hangzik.­­ A színházi ügyekről. (Az írói és művészi kör értekezlete után.) (II.) Senki sem tehet kifogást az ellen, ha egy írói és művészi kör tüzetes vitatás alá vesz oly köz­ügyet, mely tagjait legközelebbről érdekli. Sőt azt hisszük, hogy ez nem csak hivatása, hanem köteles­sége is. Az írói kör tette ezt régebben is, még­pedig nagyon sűrűn, oly sűrűn, hogy egyik jó törekvése mindjárt elmosta a másikat. Az azonban nem áll, a­mit egy lap állít, hogy egyetlenegy eszme sem jutott még végrehajtásra, melyet ott megvitattak. Mert egy mégis valósulást, testet öltött: a történelmi arcképcsarnok a budai várbazárban. Igaz, hogy mióta létrejött, megnyitása óta alig hallani valamit róla. Látogatják-e, gyarapodik-e, nem tudja senki. Nem lépett az igazán élő intézetek közé, annyi bizonyos. De hogy megvan , az is bizonyos. S hogy megvan: abban van érdeme az írói körnek, mely az eszmét elő­ször vitatta meg s valósítására sikeres lépéseket tett. Mostani törekvésének, hogy az operaházban nemzeti opera legyen s az intézetet ne adják át bér­lőnek, lehet-e hasonló foganatja, igen kétséges. 8) Pecsét. *

Next