Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)
1889-03-23 / 81. szám
— Hát csak ily parányi orruk van kezdetben a gyermekeknek ? — kérdezte egy harmadik nagy komolysággal. — Ejh, hát nem tudjátok a pipát letenni addig, mig a baba itt van ? — kiáltott föl a negyedik megbotránkozva. A kis Muggy utat tört magának a tömegen s eldobva bagóját, átvette Bivalytól a gyermeket s számtalanszor megcsókolta arcocskáját. — Fiúk, én most haza megyek, — szólt végre. A rendőrség ott keres engem, mert egy fickónak, aki engem kigúnyolt, mert csizmát foltozni látott, kissé mélyen találtam a kést a testébe szúrni. De hát én ismét látni akarom a gyermekeimet, még ha a megtestesült ördög leskelődnék is rám! — Én is megyek! — szólt Bivaly. — Engem is keresnek odaát keleten és mily buzgalommal! — de azt hiszem, ez a szokás, melyet azóta növesztettem, meglehetősen megváltoztatott s fölismerhetetlenné tett. Az az ember, odaát a viskómban, azt mondta, hogy ő keríthet nekem munkát s bármely foglalkozás jobb, mint a kártyázás, ivás és lövöldözés. Aztán megindult az ajtó felé s egyszerre megállt, mintha még mondani akart volna valamit; kissé elpirult, kinyitotta az ajtót, aztán megint behajtotta félig s kimenve a nyíláson, orrát újra bedugta az ajtón. — A babát Berryn Bivaly Allannak hívják ! — ordította be. — Berryn Bivaly Allannak! Azzal tova futott, hogy a gyermeket a szüleihez visszavigye.* Ismét két hét múlt el s Pocket-Gulchban ünnepies elevenség volt. Két paripát, melynek egyikén női nyereg volt, vezettek Bivaly urnák egykori lakhelye elé. Berrynné asszony meg a férje ültek azokra föl s ugyanakkor Bivaly és Muggy is oda érkeztek. Eme látványosság után hónapokig nagy volt a keserűség és panasz Pocket-Gulch vidékén a ló- és öszvértulajdonosok közt, mert a telepnek valamennyi lakosa lopásra adta a fejét, hogy csatlakozhassák a kísérethez, mely a Berryn-családot a keresztutig követte. A kiséret épen indulóban volt, mikor Bivaly leugrott lováról s belépett a régi viskójába. Mikor újra kijött, sűrű füst tolult ki utána. — így van jól, szólt, — midőn egy pillanat múlva a ház fedelén kicsapott a láng, — ne lakjék abban a kunyhóban ezentúl egy gaz fickó se! . . Előre! szatirikus humor, a kedélyesség derűje, a fantázia s játszisága s színező ereje együttesen diadalmaskodhatnak. S Bartók Lajos uj darabjának nagy baja, hogy mind a tulajdonokból, melyekre oly nagy szüksége volna, nincs benne elég. Ezek nélkül nem kárpótol az sem, hogy új légkört áraszt a színpadra; hogy képviselőket visz a színpadra, kikkel a nagyközönség rendesen szeret foglalkozni; hogy az első felvonásban oda vezet, a miről mindenki sokat hall és olvas, de amit csak kevesen ismernek: a t. Ház buffetjébe; sőt még az sem, hogy jó szerepet ir a közönség néhány színpadi kedvencének s ezek pompás kedvvel játszanak. A hatás fokozására lett volna még egy másik hathatós eszköze: az egész országot foglalkoztató, napi kérdés. Néhány erre vonatkozó ügyes célzás és szellemes ötlet, ha idején jó, még nagyot fordíthat vala a darab sorsán. Képviseli is ezt néhány kuplé a második felvonás közepén túl, de nem elég kacagtatóan s kissé elkésve, mikor a darab ellapult menete után már csak erősebb humor idézhetné föl a nevető inger egész erejét. S ez korántsem egyéni vélemény, a közönség magatartásának mefigyeléséből van levonva, amiből kétségkívül sok tanulságot vonhatott le a szerző is, ki írói erejét ezúttal új téren próbálta ki. A mondottak magyarázatául szolgáljon különben a darab meséjének vázlata is. Az első felvonás a képviselőháznak eléggé hű díszletekkel bemutatott buffetjében foly le. Oda toppan be Haluska Benedek (Németh, élclapi masque-ban), a zsarnokkortes, a fiával (Vidtor, kinek titkárságot akar szerezni valamelyik minisztériumban. Azt hiszi, hogy képviselője, Klopitzky (Szirmai, egyik leggavalérosabb fiatal képviselő hű masque-jában) ennyit csak megtehet sokszor emlegetett nagy befolyásával. Mert, mint mondja, ha a fiúnak megvolna a qualifikációja, akkor nem keresne ám befolyásos protekciót. De van »Haluska bácsi«-nak sok más kérése is: a komissziók élclapi listája a feleségétől s leányaitól.1 I Klopitzky, kit kortese megriaszt az ellenjelölt emle- getésével, persze hogy mindent megígér. De Haluskának ambíciója az is, hogy mutassák be egy miniszternek. Klopitzkynek képviselőtársai segítségére sietnek, egy kis tréfát eszelnek ki s egy gyorsíró kész kedvekért elvállalni a buffet-i miniszterséget, a mely minőségében aztán bátran megígérheti a »kis Haluská«-nak az óhajtott titkárságot. Az erős szatyra szólal meg abban, mikor pártfogást jó kérni a Haluska kerületéből Ékes Péter tanító is, aki ötven évi szolgálat után ötvenért javítást kér kétszáz forint évi fizetésére. Eleinte nagy a becsülete, de mikor megtudják, hogy nem választó, kíméletlenül kiteszik a szűrét. De a kép nem volna teljes, ha elhallgatnék, hogy ott van a buffet dalos Hebe-je is (Pálmay Ilka asszony), a kedves kis imposztor, kinek még nagy rész jut a darab mulatságos jeleneteiből. E felvonásban van élénkség s egy pár jó ötlet, Haluska Benedeket pedig, mint jó ismerőst, egy rövid órácskára még szívesen látta a közönség. Meg-megnevették s felvonás végén háromszor is kihívták a szerzőt, ki szakosan jelent meg Pálmay Ilka asszonytól vezetve a lámpák elé. A második felvonás Grapsa Mátyás (Horváth) nyárspolgárias háziúr szalonjába vezet, hol a házi kisasszony Helén (Hegyi Aranka asszony), ki a fiatal Haluska Xenofonba szerelmes, énekleckét vesz a legmulatságosabb, tótból lett olasz maestrotól (Boránd). Ideje nemcsak a buffet Hebeje (Helén barátnője s a maestro ideálja), hanem Haluska is négy képviselővel, megkérni Helén kezét Xenofonnak, amitől kissé elkéstek, mert a gazdag Krumholz (Kassai) s bamba fia (Lubinszky) előbb jártak. No de segít a fortély, mint azt majd meglátjuk — a harmadik felvonásban. De nem hagyhatjuk említés nélkül e vázlat keretében sem egy epizódot, melyen a közönség jót nevetett. A két kedvenc primadonna: Pálmay Ilka s Hegyi Aranka asszonyok parodizálják egymás ének- s játék modorát. Eredeti ötlet. Csak az a kár, hogy a két művésznő mintha csak egymásnak esik ts nálta volna a kölcsönös kis tréfát; maguk nevettek rajta legalább is annyit, mint a közönség. Harsogó tapsot (s két szép bokrétát a szerzőtől) kaptak mind a ketten, sőt Hegyi Aranka asszonynak meg is kellett ismételnie a Pálmay-paródiát. Ebben a felvonásban énekli el Haluska is kupléit a német nyelv s a 25.§.ellen. Ebből a vázlatból is látszik, hogy ötletek vannak a felvonásban, de nem elég röpkék, nem kergetik egymást, nem pattognak eléggé. Legalább a közönség úgy találta s felvonás végén már gyöngébb volt, s a földszintről nem kapott támogatást a taps, melyre szerző megjelent. A harmadik felvonás egy orfeumi előadásra vezet. S nemcsak ennek, hanem az egész darabnak talán legjobb epizódja a Wagner-paródia, amely azonban, úgy látszik, már elkésve jött, mert nem érte el a megérdemelt hatást. Nem kacagtatta meg a házat igazában. A »Rajna tündéré«-t adták elő parodisztikusan, a dalos Hebével s Helénnel, ki megszökött az apai háztól leendő ipa gardes de dames-ságai alatt, hogy kompromittálva legyen s az apa kénytelen legyen oda adni őt Xenofonnak. De nemcsak ez történik. Haluska javában mulat s udvarolgat egy kevésruháju ballerinának, mikor hirtelen megjelenik a felesége s hat gyermeke. Egyik képviselő hívta föl távirattal, hogy vigye haza Haluskát. Van e felvonásban szerepe még az egyetemi ifjak sastollas kalpagának is. Hegyi Aranka asszony abban énekel egy az ifjak kedvére való kuplét. A felvonás utolsó jelenetei folytak még, mikor a földszint széksorai ürülni kezdtek s a végén már nem volt taps. Végül csak annyit jegyzünk még föl, hogy Pálmay Ilka asszony (ki a bokrétán kívül virágkosarat is kapott), Hegyi Aranka asszony, Németh, Kassai, Boránd minden lehetőt megtettek; nemcsak jó kedvvel játsztak, hanem jeleskedtek is. Makó, Szirmai, Újvári s kis szerepében Gyöngyi sat. jól segítettek. Szóval, az előadókon nem múlt semmi. A darabnak vasárnap nagyobb hatása lehet. A társaság megindult, a gyermek az atyja karjaiban pihent. Nemsokára eljutottak a keresztúthoz. A postakocsiban elég hely volt az utasok számára s átalános szives kézszoritás után tova robogott az. Csepühaj egy pár sarut dobott a postakocsi után, a saját saruját , hogy szerencsét hozzon az a távozóknak. Pedig nem volt több saruja mint az az egy pár. Még mielőtt a postakocsi a kanyarulatnál eltűnt volna szem elől, a hátulsó ablak függönyét félre vonták: egy gyermek s e mögött egy szakálas arc volt látható s egy jól ismert s egykor rettegett hang kiáltott ki: — Berryn Bivaly Allan ! Hazai irodalom, művészet. * A „Hadtörténelmi Közlemények“, e hézagpótló évnegyedes folyóirat, tartalmas füzettel nyitotta meg a második évfolyamot. Cikkei érdekesen mutatják be a hazai történelem egy-egy kimagasló eseményét vagy alakját; nemcsak tanulni lehet belőlök, hanem olvasmányul is igen ajánlatosak, mert a múlt képei kell, hogy érdekeljenek minden művelt magyart. A füzet első cikke a szerkesztő Hónai Horváth Jenő akadémiai székfoglalója: Gróf Zrínyi Miklós, a költőhadvezér hadtudományi elveiről. Ezután a Rákóczikor fáradhatatlan és szerencsés búvára, Thaly Kálmán közli azt a utasítást, melyet Érsekújvár utolsó magyar várparancsnoka 1710-ben kapott Rákóczitól. Az utasitást Károlyi Sándor készítette s nagyon sok benne az akkori viszonyokat jellemző adat. Két dolgozat követi ezt az 1809-iki insurrectióról. Jakab Elek az erdélyi insurrectiót, Gömöry Gusztáv a magyarországit írja le.Dr. Komáromy András I. Ferdinánd egy vitéz katonájának emlékét eleveníti föl: Thelekessy Imre kassai várkapitányét, ki akkor volt elemében, mikor a törökre kelle csapnia, de a hol tehette, kímélte a honfivért. Dr. Szendrei János Szolnok várának 1552-iki elestét írja meg; Székely József meg ugyanez időszakból a székelyek lázadását János Zsigmond ellen. Azután tárca-rovat s kisebb közlések következnek. Utóbbiak közt néhány érdekes apróság; igy egy 16-dik századbeli kémről, ki sok jó szolgálatai után is földönfutóként hal meg; arról, hogy múlt század első felében, hogy rehabilitálták a becsületvesztett katonát; hogy a hadseregben csak 1805-ben törölték el a copfot, sat. S van a füzetben néhány rajz is. Köztük kivált kettő érdekes: gróf Zrínyi Miklósnak 1610-ben készült arcképe egy 1630-iki rézmetszet után, mely gróf Apponyi Sándor tulajdona, s Szolnok várának távlati rajza 1552-ből. * A nemzeti színház két művésznője járt most vidéken vendégjátékokra. P. Márkus Emilia asszony Székesfehérvárit a »Francillon«-ban lépett fel és lelkes ovációk tárgya volt. Három fellép lépésre tervezte vendégjátékát, de rekedtsége visszatérésre kényszerítő a fővárosba. Helvey Laura asszony Szabadkán játszott néhányszor telt házak előtt. A vendégszereplés busás anyagi és erkölcsi eredménynyel járt. A művésznő legközelebb Székesfehérvárit fog vendégszerepelni. * Az Arany-szobor bizottsága tegnap délután ülést tartott, Stoczek József elnöklete mellett. Jelen voltak: Pulszky Ferenc, Keleti Gusztáv, Zichy Antal, Krenner József, Schickedanz A., Strobl Alajos és Beöthy Zsolt. Ez alkalommal a szobor talapzatát képező márványt illetőleg kellett megállapodásra jutni. Kétféle követ mutattak be, egy honi termésűt, amely Haraszti, pest megyei községből került ki s egy külföldit, amelyet Salzburgban, Untersberg mellett bányásznak. A bizottság, az ez alkalomra meghívott Krenner József szakértővel együtt, beható vizsgálat alá vette a két márványfajt s bár a nézetek eltérők voltak ugyan, sokan pártolták a haraszti márványt. Ez ha talán nem is oly melegszinű, mint a másik, művészi szempontból még alkalmasabb amannál. Minthogy Ybl Miklós az ülésen nem volt jelen s a bizottság az ő, mindenesetre illetékes véleményét nem akarja mellőzni, véglegesen csak Ybl meghallgatása után döntenek e kérdésben. Ugyanez ülésen a Turbain és fiai újpesti ércöntő-gyár tulajdonosokkal megegyeztek az iránt, hogy a szobor öntésével az 1892-ik év őszére teljesen készen kell lenniök. * Várszínház. Donizetti via dalművét, az »Ezred leányá«-t, adták tegnap a várszínházban, részben uj szereposztással. A címszerepet ezúttal Ábrányiné W. Margit asszony énekelte s a törekvő művésznő szép sikert aratott. A Rataplan-ária után nyílt színen is megtapsolták s felvonások végén többször kihívták. Főleg a második felvonás betéte után (Verdinek egy jókedvű kis dalocskája), melyet Erkel Gyula hangszerelt, Fleiszig k. a. (marquisné), Kiss B. (Tónió), Hegedűs (Sulpice) szintén kaptak tapsot. * Az »Ungarische Revue,de német nyelvű jeles folyóirat, mely a külföld számára akar tükröt mutatni a magyar szellemi életről, most megjelent februári füzetében hat nagyobb cikket és dalfordításokat közöl. Lipp Vilmostól a fenéki sírmezőkön végzett ásatások ismertetése volt olvasható a füzet élén s a talált régiségek rajzban is bemutatják. Utána Thallóczy Lajos folytatja Magyarország és Ragusa viszonyának fejtegetését. Majd Nyári Sándor közli Bécsben tartott felolvasását Kupetzky Jánosról. Balassa József a nyelvtörténeti szótárt méltatja s ismerteti a magyar nyelvtudomány haladását és irányát. Keleti Károly a nemzetgazdasági viszonyokat vázolja s ezt a földrajzi társaság közgyűlésének ismertetése követi Hunfalvy János éltének méltatásával s a Vámbéry Ármin dolgozatának kivonatolásával. Handmann Adolf Kisfaludy Sándor »Himfy szerelmé«-ből fordított le öt kesergő dalt. Végül pedig más tudományos felolvasások ismertették vázlatosan.