Fővárosi Lapok 1889. december (330-359. szám)

1889-12-03 / 332. szám

hatalmas bariton hangját harsogtatta a saint-loupi kastély tágas szalonjának falai közt, míg Pressené asszony a zongorán kísérte a fiatalok énekeit. Eme rögtönzött hangversenyben mindenki kettős szerepet töltött be, az előadók és hallgatók szerepét, így múlt el a délután, gyorsan és kellemesen, mindenkire nézve. A művészet testvérisége a leggyorsabb kötelék; az értelmiség szabadkőművessége ez. Marcel a Presle-családtól, mint régi jó barát vált meg s mindenkinél ez az óhajtás keletkezett: »A viszontlátásig!« fogott szamár hússzor is megfordul ilyenkor, hogy a természet áldását haza szállítsa. Az, a­mi a kastélybeliek kíváncsiságát legin­kább magára vonta, a szőlőbogyók kisajtolása volt; egyébiránt átalában gyönyörködtek a vidám szüreti képben, mely szemek előtt terült. Rózának és Jánosnak a lakodalmát szüret után szándékoztak Lavéneék megtartani. Noélie meg­ígérte, hogy a menyasszonyi koszorúval ő fog ked­veskedni. (Folyt. köv.) XI. Másnap Marcel, boldogságtól és reménytől it­tasan ébredt föl s tovább szőtte a jövőre és szerel­mére vonatkozó ábrándjait. Ama gyönyörű reggelek egyike volt, mely inditólag hat a kedélyre s a lelket földeríti. Eközben egy gyalogfutár sietve jött, kérve a fiatal orvost, látogassa meg rögtön a kastély asszo­nyát, ki az éjjel rosszul lett. A fiatal ember pillanatig sem késett; gyógyítás alá vette rögtön a saint-loupi kastély asszonyát, kinek csúzos fájdalmait sikerült azonnal enyhítenie. Bezzeg megalapította hírnevét tüstént Fabriac lakosai előtt, kik őt a legtudósabb orvosnak tartották azok közt, a­kik a múltban, jelenben a környéken laktak, nem véve ki még az öreg Biret orvost sem. E pillanattól fogva Preslené asszony nem lehe­tett el az ő kedves orvosa nélkül. Lavéne gazda, ki a szürettel volt nagyon elfoglalva, nagyon természetes­nek találta, hogy fia gyakran meglátogatja előkelő klienseit. »Az neki a mestersége« — gondolta magában az öreg, ki föltette magában, hogy rá­szán egy félnapot arra, hogy megmutogassa a kastélybelieknek a bor­készítés különböző módjait. Egy ünnepnap tehát meg­hívta Pressené asszonyt és leányát eme célból. Lavénené pompás ozsonnát készített, Róza pe­dig a legszebb szőlőfürtöket válogatva ki, egy kis kosárban fölajánlta azokat Preslenének. A kastélybeliek nem győztek eléggé gyönyör­ködni a szőlőhegyekben, melyek a délvidéken szüret idején igéző látványt nyújtanak. A párisi hölgyek egészen el voltak ragadtatva. A szüretek hónapjában valóban vidám képet nyújt a vidék. Fiatal leányok és ifjak dalolva szedik le a tőkékről az érett fürtöket kosaraikba s ürítik ki azokból egy-egy nagy kádba, mely a danaidák hordá­ját juttatja eszünkbe. Taligákon szállítják aztán haza a szüretelő kamrába a leszedett szőlőt. A szüret a délvidéken jelentékeny időszak. Hány fiatalnak a szivében ébred ilyenkor föl a szere­lem s hányan választják ki ily alkalommal jegye­seiket ! Vidám elevenség uralkodik ilyenkor. A taligába Hazai irodalom, művészet. * A király művásárlása. A király ő felsége a téli kiállítás meglátogatása alkalmával, mint ismere­tes, igen elismerőleg nyilatkozott a magyar művészet­ről s a hazai festmények közül nehányat meg is vásá­rolt. Még pedig Feszty Árpádnak »Kesergő asszonyok Krisztus sírjánál«, Margitay Tihamérnak »Mézeshe­tek«, Peske Gézának »Vásárfia«, Zilzer Antalnak »Erdő szélén«, Tölgyessy Artúrnak »Erdei részlet«, Ebner Lajosnak »Kukorica-szüret«, Bruck Miksá­nak »Mire megvénülünk», Jendrassik Jenőnek »Idill« és Telepy Károlynak »Erzsébethegyi részlet« című olajfestményeit. Ő felsége megengedte, hogy az általa megvásárolt képekre is kitehessék a szokásos jelzést. * Vörösmarty est. A nemzeti színház­ban tegnap, Vörösmarty Mihály születése napjának nyolcvankilencedik évfordulója alkalmából színre hozták a nagy költőnek egyik legköltőibb s a leg­­egésségesebb humortól duzzadó művét: »C­s­o­ngor és Tündé«-t. Jól is esik időközönként a modern dráma izgalomteli levegőjétől felcsigázott idegeket pihen­tetni és átszállni abba a tündér­világba, melynek va­rázsalakjait a csillogó képzelem teremti, a­hol nin­csenek nőhódító szalonhősök, hanem a­hol az imádott hölgyért mértföldeket szelnek át a légben. A két fő­szerepet ábrázolóik, Pálfi és Tolnainé asszony még egyszer sem játszták itt. Mindkettő sok igyekezetet mutatott, de egyformán küzdött gyenge fizikumá­val is. Pálfi gondosan szavalt, Tolnainé asszony a bensőséget, meleget helyenként a vontatottságban, siránkozásban látszott keresni. Vízvári (Balga) ko­mikuma folytonos derültséget keltett; az ördögfiak (Sántha, Kőrösmezei és Faludi) bohóságai megtet­ték hatásukat. Jászai Mari asszony (boszorkány) dé­moni erőt öntött szavaiba s teljesen sikerült Cs. Al­szegi Irma asszony (Ledér) kacér alakítása is. Nagy Ibolyka k. a. (Ilma) kedvesen csevegett; Ujházy (kalmár), Szacsvay (tudós), Egresy (fejedelem) a há­rom vándor mondókéit szavalták hatással. A szép­számmal megjelent közönség a főbb szereplőket min­den felvonás után kitapsolta s az est folyamán általán sűrűn adott kifejezést tetszésének. * A nemzeti zenede jubileuma. A nemzeti zenede igazgató választmánya Gerlóczy Károly el­nöklete alatt legutóbb tartott ülésén Bartay Ede igazgató előterjesztésére elhatározta, hogy a jubile­umi ünnepélyek három napra fognak terjedni. Az első napon diszgyűlést tartanak a redoute nagy­termében. Ez alkalommal előadásra kerül a pálya­nyertes jubileumi nyitány, mely az ünnepélyes­­­ségeknek mintegy bevezetése lesz. A diszgyűlés befejez­tével ismét zeneelőadás következik és pedig előadják Bartay Edének »A hős halála« című zeneköltemé­nyét és Liszt Ferenc egyik rapszódiáját zenekarra. A kettő közt alkalmi szavalat lesz. A második napon díszhangversenyt rendeznek a redoute nagy­termében, a­melynek műsora ez: »Ünnepi kantate« gr. Zichy Gézától, a 9-dik szimfónia Beethoventől. A harmadik napon díszbankett zárja be a jubileumi ünnepélyeket. * Vendégszereplések. A nemzeti színház két művésznője kezd ma vendégszereplést a vidéken. Jászai Mari asszony Besztercebányán lép föl Jeszenszky Dezső társulatánál. A tragika »Medeá«­­ban, »Stuart Máriá«-ban és »Szécsi Máriá«-ban ját­szik. — Márkus Emilia asszony tegnap utazott el Kolozsvárra, hol nagy érdekkel várják vendégsze­replését. Négyszer fog föllépni; először »Francil­­lon«-ban, aztán »Clemenceau«-ban, »Thurán Anná«­­ban és »Nórá«-ban, tehát legújabb jeles szerepeiben. Ezenkívül egy jótékony célú hangversenyben is közre fog működni. * Goldmark-estély lesz december 16-án a Krancsevics-féle vonó­s­nég­yes társulat hangversenye. Ez estén csak Goldmarktól adnak elő darabokat s a műsort maga Goldmark fogja össze­állítani. A zeneszerző e hó 10-én Budapestre érkezik s maga fogja a próbákat vezetni. * A „Szökött katona“ mintaelőadása lesz az, mely e hó 11-én kerül szinre a népszínházban a hír­lapírók nyugdíjintézete javára. Kamilla­szerepét a nemzeti színház tragikája, Jászai Mari asszony fogja adni, kit a bizottság erre fölkért. Lajos szerepének ábrázolására a bizottság Nádait nyerte meg. A többi drámai szerep elvállalására a nemzeti színház jeles drámai erőit: Szathmáryné asszonyt, Egressyt, Gyenest, Szacsvait és Vízvárit kérték föl. Julcsa szerepe elvállalására a bizottság Blaha Lujza asszonyt szólita fel. Gergely szerepét Vidor vállalta el, Miska szerepénak átvételére Ta­kács opera-énekest nyerték meg s igy az a duett, melyet Gergely és Miska énekelnek a siralomházban, bizonyára nagy hatást fog tenni. A népszínház mű­vésznői közül F. Hegyi Aranka asszony is közre fog működni az előadásban. A darab keretében Mahler Gusztáv opera-igazgató rendez hangversenyt , ebben az opera jobb tagjai és vendégművészei fognak éne­kelni. Az opera zenekarát Mahler fogja vezényelni. E minta-előadásra előjegyzéseket már most elfogad­nak a népszínház irodájában. * Dalestélyek. Asztalos Berta énekesnő ma, kedden este 1/28-kor rendezi hangversenyét a redoute kistermében. Énekelni fog: áriát Mozarttól; 16-ik és 17-ik századbeli olasz dalokat; továbbá dalokat Beethoventől, Schuberttól, Schumanntól, Brahmstól, Brucktól és Bizettől; végül magyar mű- és népdalokat. Közreműködik Thomán István orsz. zeneakadémiai tanár, ki Chopintől, Liszttől, Schumanntól és Moszkovszkitól zongorázik több da­rabot. Jegyek kaphatók Rózsavölgyi és társa zene­műkereskedésében.­­ Papier Róza asszony a bécsi opera primadonnájának december 12-iki hang­versenye zenetörténelmi előadás lesz, Papier Róza asszony ugyanis ez alkalommal oly dalciklust ad elő, melyben a legrégibb dalszerzőktől kezdve a legújabbakig időrendben a kiválóbbak egy-egy mű­. Hát ma reggelit sem eszünk már ? — gon­dolta magában nehéz szívvel. Eddig legalább mind­egyiknek jutott egy krumpli, ha csak félig főtt is meg néha a tüzelő hiányában, de ma semmi, épen semmi sem volt kilátásban. — Olyan éhes vagyok! — nyögte a kisebbik fiú és egyszerre mind az öt kis száj utána mondta chorusban: — Jaj de éhes vagyok! — Mamám, még nem rabol tüzet ? — susogta a kis leány, oda simulva a szomorú asszony mellé, ki némán nézett maga elé. — Nincs fa, leányom ! — felelt ez tompán. — Majd hozok három kajcárért a »Hunyadi­tól,« aztán összeaprogatjuk vékonyra, hogy erős tüze legyen. Talán megfő az a kis krumpli. — Nincs pénz fiam ! — Semmi sincs! — kiáltott az egyik kis fiú pityergő szájjal. — Csitt! hallgas! ne lármázz! — csitította a kis leány, rátéve kis hideg kezét az öcscse didergő szájára. Az a sok apró, fázó jószág mind enni kért, enni!, enni! A legöregebb fiú ki akarta verni fejükből a reg­gelit , beszélni kezdett hozzájuk, szórakoztatni akarta­­ őket, mutogatta a betörött kis ablak jégvirágait, és mesélt nekik puha kenyérről, foszlós kalácsról, mit a regebeli tündérkisasszonyok esznek. Egy ideig szájtátva hallgattak a kicsinyek, az­tán még nagyobb erővel, mohóbb kívánsággal tört ki belőlük a panasz: éhesek vagyunk! Enni!! A leányka félrebújt a szoba egy homályosabb sarkába és csöndesen törülgette könyeit. Rosszul­­ esett neki hallgatni azt a mesét a puha kenyérről. A festőművész kimenekült a szobából. Nem,­ nem bírta végig nézni, végig hallgatni azt a sok pa­naszos kérést. Megállt a pitvarküszöbén s kibámult a havas, sáros udvarra. Lelke olyan sötét, olyan kétségbeesett lett, hogy nem is gondolt már semmi mentő eszközre. Hisz eddig mindent megtett, de minden hiába volt! El van­ végezve már ott fönn, mormogta — meg kell halni. Éhen kell veszni. Éhen veszni! És az a sok apróság, akik még nem vétkeztek életükben és ilyen keservesen kell la­­kolniok! Éhen veszni!! És elgondolta a rettentő kínokat, az iszonyú vonaglásokat, melyek el fogják torzítani a mosolygó kedves arcokat; azt a görcsöt, mely összehúzza a gyön­géd tagokat; azokat a nagy könyeket, melyek elho­mályosítják a tiszta gyermekszemeket; azt a kétségbe­esést, mely befeketíti azt a derűs világot, melyben a gyermek úgy hisz, úgy hszik. Nem, nem! Nem éhen fogunk elveszni! Az iszonyú lenne! Más halált, édes istenem, más halált! A széngőz! Az a legcsöndesebb, a legboldogabb halál. Észrevétlenül megy át ez a sok apró lélek a megsemmisülésbe, az örök nyugalomba. Nem lesznek többé éhesek, nem sírnak, nem kérnek enni! De ahhoz pénz kell. Legalább is tíz krajcár. Honnan vegye ? Mintha felesége felelni akarna, erre a töpren­gésre, csöndesen megszólal mellette: — Antal! Van még egy vánkosunk, mit gon­dolsz ? talán adnak érte valamit és eltengődünk még egy-két napig! A férfi szeme felcsillámlik zord, vad csillogás­sal : — Add el! Az asszony nagy sóhajjal veszi a kezébe, és elindul. Alig megy a kapuig, ott megáll, beszél valaki­vel. Aztán visszafordul, rohan be, mint az őrült. Arca kigyullad, szeme lángol. Nevet is, sir is egy­szerre, dadogó nyelve alig bírja kihebegni: — Pénz! pénz! Neked! pénz! A férj néma megdöbbenéssel néz rá; azt hiszi, hogy neje megőrült a nyomortól. Oda megy hozzá, megsimítja kigyulladt arcát: — Térj magadhoz, lelkem. — Pénz, pénz! rebegi az sírva. — Édesem, térj magadhoz! A levélhordó bámulva áll meg a nyomorult kis lakás küszöbén: — Maga az a Fölsch Antal ? A halvány, sovány ember feléje fordul beesett arcával. — Én. — Nohát pénzt hoztam ! — Pénzt!! Nem, az nem lehet! Az nem ne­kem szól. — Ne bolondozzék az úr, hiszen csak tudok olvasni. Ki van írva tisztán: — Fölsch Antal, Győr, zöldfa­ utca 7. szám. — Lehetetlenség! — No már pedig lehetséges, úgy látszik. Itt van ni. Húsz forint, az első hazai takarékpénztár igazgatójától, Budapestről, itt meg egy pénzeslevél ötven forinttal, meg több kisebb összeg, meg egy csomag ruha! .... írja alá hamar, mert men­nem kell! — Lehetetlen, lehetetlen! — rebegi iszonyú fel­indulással. Ez nekem szólna? Ez mind az enyim volna? Ez talán álom. Vagy vízió! — Ne írja alá az úr, ne mókázzon! Reszkető kezével toll után nyúl, de nem képes * 2461

Next