Fővárosi Lapok, 1891. február (28. évfolyam, 32-58. szám)

1891-02-26 / 56. szám

* »Archeológiai Értesítő.« A 11-dik kötet első száma, mely most jelent meg, a műcsarnokban látható Graf-féle ó-görög képekről közöl tudo­mányos leírást, négy képben be is mutatva néhányat közülök. A görög festészetről eddig homályos fogal­maink voltak. Tudományos lelkiismeretünket kevéssé elégíthető ki az a tudat, hogy Polygnotos kompozí­cióit az attikai edényfestők önkényes szabad utánzá­sai révén, Zeuxis és Parrhasios bámult táblafestmé­nyeit pedig éppen csak századokkal utóbb élt szoba­festők falfestményei alapján ismerjük. Az Egyptom homokjában fölfedezett 84 darab kép egyszerre fényt dorít a homályba. A viaszképek korát négyszáz év­nél hosszabb időre tehetjük, a K. e. harmadik század végétől, a K. u. második század közepéig. A cikkíró Ebers György ismertetése alapján, részletes jellem­zését adja a gyűjteménynek. A füzet többi cikkei: »Középkori építészetünk chronologiájához« Kövér Bé­lától, melyben némely téves kor-meghatározás van ki­mutatva, újabb kutatások alapján ; Kraknói Vilmos »Mátyás király boroszlói arcképé«-t, melyet Saur fes­tett, mutatja be írásban és képben. Régi hazai ötvös­műveket dr. Mayer József, Radisics Jenő és dr. Réthy László ismertetnek, építészeti emlékeket Münnich Sándor, Csergheő Géza és Miskovszky Viktor írnak le. Újabb ásatásokról Reizner János, Vancsó Gyula, Alosinszky Mór, Mihalik József, Bella Lajos, Téglás Gábor és István, Darnai Kálmán, Fenichel Sámuel tollából olvasunk tudósításokat, a legtöbbet ábrák kiséretében. Könyvismertetések, egyleti s egyéb moz­galmak rövid krónikája vannak még a füzetben. * A »Szentivánéji álom« jótékony célra. Az operaházban tegnap a nemzeti színháznyug­­díjintézete s az operaházi nyugdíjalap javára, a nemzeti színház s operaház tagjai közreműködésé­vel Shakespeare regés színműve » A szentivánéji álom« került előadásra, Mendelssohn zenéjével s díszes ki­állítással. A verseket a nemzeti színház tagjai sza­valták, az énekes tündér-szerepek Bárdosi Hana és Gábos Kornélia kisasszonyok kezében voltak, a tün­dér-táncokat fiatal ballerinák játszták. A szereplők közül különösen Csillag Teréz asszony (Hermia), Újházi (Vackor) és Vízvári (Zuboly) említhetők. Vízvári mesterembere a közönséget folyton derült hangulatban tartotta. Fái Szeréna kisasszony (Obe­ron) szépen szavalt s igen jó estéje volt Nagy Ibolyka kisasszonynak, ki fürge kis Puck volt. A közönség a színházat egészen megtöltötte s a gyönyörű »nász­induló« után a zenekart is, melyet Erkel Sándor karnagy vezényelt, élénken megtapsolta. A harmadik felvonás alatt megjelent a kis udvari páholyban Fri­gyes főherceg nejével s nagy figyelemmel nézte az előadást végéig. * Az operaházban vasárnap, március 1-én ke­rül először színre Mendelssohntól a »Loreley« című regejelenet. Ezt a kedvelt »Parasztbecsület« fogja követni. A »Loreley« főpróbáját szombaton délelőtt tartják meg. * Az »Erdészeti Lapok« ez idei első füzeté­ben Kondor Vilmos a tavalyi bécsi kiállítás erdészeti csoportját ismerteti. Rochlitz Dezső a csemetekert helyének megválasztásáról ír. Illés Nándor főerdőtanácsos »Fák ültetése épü­letek mellé« címmel közöl érdekes dolgozatot. A fáknak épületek mellé való ültetésénél szépségi szempontból gyakran követnek el hibát. A­mi pedig az épületekre való figyelmet illeti, az már majdnem kivétel nélkül elmarad. A szépség szempontja meg­kívánja azt, hogy az épületet környékező fák annak stíljével ellentétben álljanak. Az olyan alacsonyabb épületekhez, melyeknek körrajzát túlnyomóan egye­nes vonalak alkotják, hosszúra nyúlt koronájú, je­genye alakú fák, karcsú tornyú, csúcsíves épületek mellé pedig domború koronájú fák illenek legjobban. Erről meggyőződhetünk, ha délvidéki tájképeken a gótstilű lovagvárakat környező bükk- vagy tölgyfák jó hatását élvezzük. A városligetben az iparcsar­nokra a város felől jövet tekintve (nyugati oldal) a szemnek igen jól esik az elébe ültetett fenyvek és a régibb időből magasra emelkedő jegenye-nyárfacso­­port karcsú alakja. A jegenyefák alkalmazása álta­lában nagyobb figyelmet érdemelne, mint ez tényleg történik. Budapesten például a József-téren az ott lévő néhány jegenyeakác jó hatása buzdíthatna arra, hogy az Andrássy­ úti köztéren is ültessenek néhány nagyranövő jegenyenyárfát és tölgyfát. A népszínház mellett és előtt múlt őszszel ültetett két piramidális tölgytől, mire megnőnek, szép hatás várható. Eldön­tendő az a kérdés is, mily közel szabad a falhoz ül­tetni a fákat. Ez okból tanulmányozni kell az egyes fanemeket. Mentől magasabb a fa, annál inkább in­gatja meg a szél és ha gyökerei az épület alá futot­tak, azok is meginganak, meginognak velük a falak is és ennek következtében megrepedeznek. A főváros fasoros utcáiban több helyütt (így a Damjanich­­utcában, csömöri- és aréna­utakon) a nagyra nö­vekvő fák elsötétítik a lakásokat és ágaikkal az abla­kokat és falakat is nyomják. Mindezek határozott hibák és elkerülhető dolgok. * Reményi Ede március 4-diki budapesti hangversenye a redoute összes termeiben tar-M tazik meg és esti fél 8-kor kezdődik. A bemeneti je­gyek (állóhelyek) kivételesen, minden nagyobb sziva­­rosboltban kaphatók, még pedig előre váltva olcsób­ban, mint a hangverseny napján az esti pénztárnál. Reményi ma este Nagyváradon ad hangver­senyt. A megelőző két estén Debrecenben ünnepel­ték , a színház mindkét hangversenyre szorongásig megtelt, volt taps, kihívás bőven s a hangverseny után banket, a Csokonai-kör rendezésében. Nyíregy­házán, hol Reményi hétfőn járt, tiltakozott ama fel­fogás ellen, hogy ő most búcsúzik hazájától.­­ A népszínházi bizottság tegnap délután ülést tartott Kamermayer Károly polgármester elnöklete alatt. A március 15 diki alkalmi darabra hirdetett pályázat egy színdarabját sem találták a bírálók megjutalmazandónak. A bizottság tehát okt. 15-diki határidővel új pályázatot hirdet, még­pedig száz arany jutalommal. A zeneművek közt az »Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk« jeligés nyitány, a bírálók szerint, érdemes a tíz arany jutalomra. A jeligés levélből Barna Izsó aradi karmester neve tűnt elő. Evva Lajos igazgató a bizottságnak ajándékozta a direktorsága óta elhunyt öt népszínházi tag csoportképét, valamint Rákosi Jenőnek Innocent Ferenc festőnkről készített arc­képét, a­miért jegyzőkönyvileg mondtak neki köszö­netet. * Apróbb hírek. Az akadémia mathema­­tikai értekezéseinek sorából megjelent: »A lánchidak merevítő tartóinak grafikai elméletéről«, Kherndl Antal székfoglalója, ára 50 kr. —­A népszínház szívesen látja a szombati Lukácsy-jubileumon azo­kat a vidéki színigazgatókat és színészeket, kik az ünnepélyen részt kívánnak venni; a színi előadás után banker lesz. — Serédi Sarolta asszony, a népszínház énekesnője, hir szerint, október elsején megválik Budapesttől s egy bécsi színházhoz szerző­dik.— Halmy Gyula »P r o m e t h e u s z« című »bölcseleti költeményei« Révai Leó kiadásában jelen­tek meg ; a kötet 270 lapra terjed, ára 1 frt 50 kr. — Fredmár A. bűvész a jövő kedden érke­zik a fővárosba s a népszínházban fog fellépni két este egymás után. — Szabadi Frank Ignác hegedűs és dalszerző, kitől a »Befordultam a kony­hára«, »Nézz rózsám a szemembe«, az »Ég a kunyhó, ropog a nád« kezdetű népdalok s a »Török induló« valók, március közepén hangverseny-körútra megy vidéken, első hangversenye márc. 15-én lesz Gyöngyösön.— N­agy-Be­cs­k­er­e­k­en ápril ha­vában Aradi Gerő színtársulata fog játszani. 404 képviselő h­áz. (Február 25-diki ülés.) (M) Tegnap a konzuli bíráskodás részletes vi­tája már kisebb csetepatékkal folyt, de véget nem ért. Szelíden indult: a 4-dik szakaszból maga az előadó Bokross Elek ölt ki egy sajtóhibát. Az ötödiknél Zoltán János nyújtott be a szélről módosítást, hogy ő felsége címezése teljesen úgy legyen, az »apostoli« szó használásával, mint többi törvényeinkben. Szilá­gyi Dezső kijelente, hogy ha a Ház megnyugtatására szolgál, a módosítványt elfogadja. Mivel azonban a miniszter ezt az egyszerű kijelentést nem tartotta szükségesnek harsona-hanggal kísérni, Csanády Sán­dor ráförmedt: »Hangosabban beszéljen­,é­s aztán magasztos önérzettel nézett végig a karzaton, hogy látták-e sokan, milyen az ő a parlamentben, a­ki ilyen nagy eszű és nagyhatalmú miniszterre is ráparancsolgat! Ezúttal a miniszter devalválta a hatalmat, mondván: »hát hangosabban nem fo­gok beszélni.« Erre egy kis zaj támadt s Perczel Miklós is méltatlankodott: »Ilyen hangon még sincs joga a miniszternek beszélni!« (Jobbról: »De hát milyen hangon beszélt ?« Erre már a mél­tatlankodás sem igen birt feleletet adni.) A 7-dik szakasznál Polonyi Géza a nyelv és címer használata felől tett kérdést s egyszersmind azt a módosítást adta be, hogy magyar honosok, a magyar nyelvet használhassák beadványaikban. E végett a Ház visszaküldhetné e szakaszt a bizottság­hoz bővebb megfontolás okából. Szilágyi Dezső erre azt felelte, hogy ő — a­mint már kijelente — a konzuli bíráskodásnál érvénye­­sitni törekszik a magyar nyelvet; de törvényben bajos volna a módosítványt kimondani, mert azt a törvényt aztán nem lehetne végrehajtani. Vagy 153 konzul­­ságnál bíráskodnak s nincs mindenütt személy, ki magyarul tudjon. Oda kell hatni, hogy legyen s a gyakorlati akadály elháruljon. A miniszter kéri, hogy a módosítást mellőzzék. (Helyeslés jobbról.) Thaly Kálmán, ki ezúttal is hivatkozott a szul­tánnal való személyes ismeretségére, azt a hitét je­lenté ki, hogy Konstantinápolyban nem volna gya­korlati akadály, s ha máshol van is, az nem ok az elv érvényesítésével szemben. Horánszky Nándor szerint ily fontos elv valósítását akkor sem bízhatnák a kor­mányra, ha bíznának benne. Nyelvi ügyben nem sza­bad felhatalmazást adni. Indítványozza, hogy a sza­kaszt utasítsák vissza a bizottsághoz. Báró Kaas Ivor említi, hogy minisztériumokban is történtek törvényes intézkedések a magyar nyelv használatára, noha ma sincsenek még teljesen végrehajtva. Ebből azonban nem az következik, hogy nem kellett volna intézkedni a törvényben. Ha a kormány nem akar, a »nemzeti párt« emelje föl ellene óvó szavát. A szóló kéri a minisztert, hogy nyilatkozzék a címer­kér­­désben. Nemes emberek nem szokták a mások címe­rét használni, s hogyan lehetne engedni azt, hogy a magyar haza címerét cseréljék ki a máséval. (Helyeslés balra­.) Horváth Gyula megjegyzi, hogy a magyar nyelv ezúttal nem forog veszedelem­ben, nem támadták meg sehonnan s mégis ret­­tenthetlen bajnokaiul kínálkoznak. (»Úgy van !«jobb­ról. »Mellőzve van!« balról.) A miniszter, mint ígérte, gondoskodni fog az ügyviteli szabályokban, hogy lehetőleg érvényesüljön nyelvünk joga, számot is ad intézkedéseiről a parlamentnek, s ezzel be lehet érni. Nem helyes untalan fölvetni a nyelv kérdését, akkor is, midőn nincs rá ok. Minek védni olyan vá­rat, melyet senki sem ostromol. (Helyeslés jobbról.) Komjáthy Béla vitatta, hogy ily fontos ügyet nem szabad a miniszter ígéretére bízni. Beöthy Ákos pedig azt veti föl, hogy ha az a felebbezési bíróság nem közös, hanem csak vegyes, ott a magyar nyelv­nek több jogot tartozunk biztosítani. Bokross Elek előadó fejtegette, hogy nemcsak a magyar, hanem a horvát nyelv érvényesítése is szóban forgó kötelesség, de az egész a szervezeti szabályba tartozik. B. Kaas Ivor kérte a minisztert, hogy feleljen a címer-kér­­désre. A miniszter azt felelte, hogy e kérdés nem köthető össze a konzuli bíráskodással, mivel ennél nem oldható meg. (Nyugtalanság a baloldalon.) Név szerinti szavazás következett Horánszky Nándor amaz indítványa fölött, hogy a Polonyi mó­­dosítványát a bizottságba küldjék vissza ? Rá szava­zott 90, ellene 137 képviselő. A többség tehát 47. Távol volt 224 honatya. A 8 dik szakasznál Polonyi Géza kérdezte, hogy az esetleg fegyelmi útón elmozdított elnök he­lyére milyen honos fog kineveztetni ? A miniszter erre azt válaszolta: ily esetben is a váltakozás szabálya érvényesül. A 9-dik szakasznál Bokross Elek előadó a »csá­szár és király« helyett »Ausztria császárja és Ma­gyarország királya« kifejezést javasolja. Elfogadták. Ugrón Gábor módosítványt nyujta be, hogy a magyar honosságú alperes fölött csupán a magyar király nevében ítéljenek. Egyszersmind hévvel beszélt a magyar király jogairól és dicsőségéről, mely — mint kijelenté — az ő politikai hitvallásához tarto­zik. E mellett kifakadt Ausztria ellen s foglalkozott a konzulságok eljárásával, saját hevületével fölhe­vítve elvtársait is, kik éljenezték és üdvözölték. Szilágyi Dezső kimutatta, hogy a hévvel elő­adott szólamok közt valótlan állítások is vannak. Például rosszul tudja azt Ugrón Gábor, hogy Buka­restben nincs konzuli bíráskodás. Van s 1889-ben is 13 per volt előtte. A berlini szerződés 49-dik cikke Ugrón Gábort felvilágosíthatja a Romániában fen­­álló kapitulációkról. A császár és király nevében pedig azért ítél a konzul, mert bírói hatalmát ő fel­sége eme két minőségének forrásából nyerte. (A jobb­oldal élénken helyeselte a miniszter beszédét.) Ugron Gábor nem akarta megadni magát a romániai ügyállásban, mire a miniszter ismételte: a kapituláció Romániában — bár szűkebb korlátok közt — még mindig fennáll. Ma folytatják a vitát. Fővárosi hírek. * Az udvari estélyre, mely ma lesz a budai királyi palotában, tegnap megérkeztek Frigyes fő­herceg és neje Izabella főhercegasszony is. Bécsből lejöttek a nemes testőrök, kik a belső termekben fognak díszőrségi szolgálatot végezni. Az elfogadó estélyre mintegy másfélezer meghívót adtak ki; a meghívottak közül, hír szerint, mintegy háromszázan jelentették be, hogy nem jelenhetnek meg. * Báró Nyáry Adolf altábornagy, mint mély részvéttel értesülünk, tegnap délután szívszélhüdés következtében meghalt, élete 59-dik évében. A főváros társasköreiben a gyorsan elterjedt gyászhír fájdalmas megilletődést keltett s a főrendiház és a honvédség is egyik rokonszenves, nagyrabecsült tag­ját gyászolja az elhunytban, József főherceg honvéd­főparancsnok pedig kipróbált tapintatú és hűségű főudvarmestere halálát fájlalja. Báró Nyáry Adolt a hontmegyei Bagonyán 1832 ben született s 1848-ban mint önkéntes hadapród lépett egy vértesezredbe, honnan még ugyanabban az évben a magyar minisz­térium hadnagynak osztotta be a Miklós-huszárok­­hoz. Rövid idő múlva visszahelyezték régi ezredéhez, részt vett az 1848/9-diki olasz hadjáratban s gyor­san emelkedve 1859 ben őrnagyi ranggal lépett nyu­galomba. Bagonyán birtoka kezelésével foglalkozott egy ideig, de a provizórium megszűntével a megye megválasztotta alispánnak, 1869-ben pedig a hon­védséghez őrnagynak neveztetett ki, majd ezredessé lépett elő s József főherceg főudvarmestere lett. Ez állásában aztán altábornagyi rangra emelkedett.

Next