Friss Hirek, 1920. szeptember (4. évfolyam, 100-124. szám)

1920-09-21 / 116. szám

t­ ért minden áldozatra kész tüzes-lelkes hadsereggel. Ilyen vezér mellett büsz­keség és gyönyörűség köz­katonának lenni! Hódmező-Vásárhely na­gyot, szépet, üdvöset hatá­rozott és valósított meg. és ezzel példát mutatott az egész országnak. Világra szóló szép, kö­vetni való példát. * A megérkezés Pontosan a kiűzött időben robo­gott be az a különvonat, amely gróf Bethlen István v. b. t. t. képviselő­­jelöltet és kíséretét hozta, önagy­­méltóságával érkeztek: Kutkafalvy Kálmán, Sebes Dénes és báró Hor­váth Emil államtitkárok, dr Szádaczky Lajos, Temesváry Imre, Kenéz Béla, Hójj Imre, Pá­lfy Dániel képviselők, Hankó Elemér, Kolozs­ megye kiül­dözött alispánja, Márky nyugalma­zott ezredes. Lázár Dezső és Endrey Gyuláné üdvözölték gróf Bethlent, aki pár szóval megköszönte a szives fogad­tatást. A menetet a bandérium nyitotta meg. Azután megindult a kocsik hosz­­szu sora. Az elsőben ült Lázár De­zső pártelnök jobbján gróf Bethlen István, akit az utca kétoldalán vá­rakozó nép zajosan éljenzett. A mise A róm­. kath. templom mellett fel­állított oltár előtt Kemény tábori apát fényes segédlettel tábori misét celebrált a háborúban elesettekért. Az oltár körül a rokkant bajtársak, az özvegyek és árvák, Bethlen Ist­ván gróf lelkében mélyen megille­­tődve száll le kocsijáról s kíséreté­vel együtt rész vesz a misén. A Kossuth téren Példás komolyság önti el a Kossuth tér felé hömpölygő tömeget. Magyar ruhás asszonyok, lányok, ünneplőbe öltözött férfiak várják türelemmel a gyűlés megnyitását. Feketéllik, tar­káink a városház alja. Mindenkit át­hat a gondolat: nem közönséges nap­ra virradtunk fel ma. Zúgó éljenzés köszöntötte a képvi­selőjelöltet, amikor kíséretével fellé­pett az emelvényre. Ünnepi csend. Az idegek a vég­sőkig feszülnek ... Nagy, jelentős pillanatok . .. Kezdődik a gyűlés ... A népgyű­lés A népgyűlést a Kossuth téren 10 órakor nyitotta meg Barabás István mnit. lelkész. Bevezető szavaiban rá­mutat arra, hogy ebben a pillanatban azt látja, hogy választásra nem is fog kerülni a sor. Nincsen szükség arra, hogy Vásárhely közönsége előtt Bethlen István grófot bemutassa, a választás alkalmával mutassák meg s mutassa meg elsősorban a város közönsége Bethlen István gróf iránt érzett tiszteletét és szeretetét és adja is ennek tanúbizonyságát. Majd Szá­­deczky Lajos úr nemzetgyűlési kép­viselőnk állott fel­szólásra és többek között a következőket mondotta: Erről a helyről negyedízben van szerencsém Hódmezővásárhely haza­fias, lelkes közönségéhez szólni. Az első szavam is az volt, amivel most kezdeni fogom, egyetlen­egy pártot ismerek, amint azt a kormányzó úr őfőméltósága ezelőtt egy hónappal megjegyezte: a magyar pártot. Sajnos ez nincs meg. Nagyon természetes­nek tartottuk, amikor hallottuk annak az országos nevű nagy politikusnak a nevét emlegetni, akinek a mostani választások alkalmával az I fő ke­rület mandátumának a megüresedé­­sekor forgalomba jött. Ez Bethlen litván gróf. (Éljenzés.) Nagyon ízlés­telennek tartanám, ha én itt Bethlen Istvánt ajánlani akarnám, az ő 20 ev**« fős politikai működése elég ajá­nlatt, ezt Vásárhely megérezte és elmondhatjuk, hogy csupán magát tiszteli meg és nagy szolgálatot tesz nemcsak magának, hanem a Hazának is azzal, ha őt választja meg kép­viselőnek. Bethlen István nevét nem­csak az ország, hanem a külföldön is általánosan ismerik. Majd Bethlen István gróf lépett az emelvényre. Bethlen István gróf programmbeszéde Mélyen tisztelt választóközönség! Am­i iden megtisztelő bizalmuk folytán­n első ízben van szerencsém kö­rükben megjelenni, mindenek előtt hálás köszönetemnek adok kifejezést azért a kitüntetésért, amelyben ré­szesítettek, amidőn Vásárhely képvi­selőjévé jelöltek. Ez a kitüntetés jól­eső érzéssel tölt el először azért, mert olyant tüntetnek ki, aki lelkének minden szálával, szívének minden dobbanásával ragaszkodik Erdélyhez és Erdély ügyéhez és ezen szent ügy s az Önök is rokonérzésüknek adtak fezést. Jóleső érzéssel tölt el ez az­ért is, mert hiszen mögöttem 20 éves politikai múlt áll és azt érzem, hogy bár mindnyájan tanultunk a ször­nyű katasztrófából, jómagam is más­kép ítélem meg a kérdéseket ma, sok tekintetben mint ezelőtt, végeredmé­nyében, sajnos, az események iga­zolással szolgáltak annak a politiká­i, amelyet a múltban követtem, mikor éveken keresztül intettem, óv­tam közéletünket a destruktív túlzá­soktól, kerestem az orvoslást a nem­zetiségi veszedelemmel szemben. íme, hogy ezt a nemzetet megmentsük attól a katasztrófától, amelybe bele­futott, arra gyer­gék voltunk, gyen­gék voltunk a katasztrófa megaka­dályozására és most itt állunk nem­zeti életünk romjain, itt állunk Szent István ezeréves birodalmának puszt­­­tulásánál. Egész generációknak mun­kája veszett kárba. Hiába haltak meg hőseink a csatamezőn, mert sajnos mindaz, amit ők építettek, amiért élni és amiért meghalni tudtak, né­hány gonosztevőnek aljas mun­kája által rövid időn belül megsemmi­sült. (ügy van! ügy van!) Mit vesztettünk? Valóban itt az ideje, vegyük számba, hogy mit vesztettünk és vegyük szám­ba, hogy mi menthető meg. Az a fő, hogy ebben a tekintetben tisztán lássunk, hogy melyek a bajaink, en­nek felismerésétől függ jövőnk és feltámadásunk. Nem osztom sokak­nak a felfogását, hogy itt a helyre­hozásnál kormányzati mulasztások vannak. A helyzeten semmi kormány­zati tevékenység nem javíthat rög­­tönösen. Amit a nemzet bűnösei kö­vettek el, azt rögtönösen helyrehoz­ni nem lehet. Még ha porából fel­kelne Széchenyi István, hogy a nem­zet gazdasági életének segítségére jöjjön, vagy ha feltámadna id. Andrássy Gyula, hogy külpolitikán­kat irányítsa, vagy ha felkelne sírjából Kossuth Lajos és a nemzet összes fiaihoz fordulva, lelkesítené a nem­zetet, akkor sem volna ez lehetsé­ges. Csak mindnyájunk összefogása árán érhetjük el a célt, hogy a rom­­badőlt nemzetnek új épületet, új ott­hont emeljünk. Mai helyzetünk? Helyzetünk, sajnos, kétségbeejtő. Hét millióra apadtunk le és nemze­tünk java idegen rabiga alatt nyög? Vagyonilag is tönkrementünk, elvesz­tettük azokat az értékes területeket, amelyekből szükségleteinket eddig fedezni képesek voltunk, szomszéd­jaink jóvéhától függ, hogy kályhánk­ba besülhessünk, ő tőlük függ, hogy legyen téli kabátunk és jaj nekünk, ha mukkani merünk, mert mindentől megfoszthatnak. Sajnos, erkölcsileg is lesülyedtünk, mert a­helyett, hogy a veszély pillanatában összetartanánk, ehelyett irigységgel és gyűlöltséggel tekint a magyar a magyarra, ahe­lyett, hogy kettőzött erőfeszítéssel dolgoznánk, sokan dinom dánommal érik el azt a bankómennyiséget, a­melyhez a háborúban juthattak. Jog. Kötelesség. Kritika Megszűnt közöttünk a fegyelem. Mindenki jogot követel és köteles­séget senki sem teljesít. Mindenki kritikát gyakorol. Kritikát gyakorolnak olyanok, akik a saruk megoldására sem érdemesek és mindenki vezér akar lenni, engedelmeskedni senki sem akar. Ezzel még mindig nem merítettem ki azokat a bajokat, a­melyek sorsunkat és jövőnket olyan sötétté teszik. Ellenségeink ámítottak Ellenségeink a szabadelvűség, a demokrátia, a népek önrendelkezé­sével ámítottak bennünket és mikor arra került a sor, hogy a jelszava­kat megvalósítsák, az ellenkezőjét tették. Ma, a világháború után csak két nemzet van Európában: a le­győzöttek és a könyörtelen győzők nemzete. — És a nemzetek között egyenlőtlenné tétetett a verseny. Elég ha rámutatok arra, hogy ha­tárainkat úgy szabták meg, hogy zár­va, nyitva állanak az ellenségeink részére. A fővárosunk egy napi járóföldra van tőlük. A békeszerződésben, ame­lyet aláírni kényszerültünk, a legtöbb kedvezményt voltunk kénytelenek ad­ni ellenségeinknek, ugyanakkor ne­künk hasonló kedvezményt nem nyúj­tanak, még a termésünk feleslege sem a mienk, hajózható folyóink felett nem mi rendelkezünk, bele­avatkoznak, hogy ki legyen a ki­rályunk. Hőseink felett ők akarnak ítélkezni, mint a háborúban bűnösök felett. Nem kell bizonyítanom, hogy még­­akkor is, hogyha maga egy Széchényi István, vagy Kossuth Lajos felkelhetne porából és segítségünkre jönne, még ők is nagy nehezen tud­nák nemzetünket újra talpraállítani. Előttünk ma más cél nem lebeghet tehát, mint az, hogy Hazánkat újból naggyá, erőssé, hatalmassá­­tegyük, más cél nem lebeghet előttünk, mint az, hogy a porba sújtott Hazát újból feltámasszuk. Csak azért érdemes élnünk, hogy gyermekeink, unokáink számára biztosítsuk a létnek fel­tételeit, hogy újból kultur, a nem­zethez méltó életet folytathassunk. Nem harc, hanem bölcs politika De ez nem jelent mindjárt hábo­rút, sőt ellenkezőleg: ez elsősorban bölcs belügyi és bölcs külügyi poli­tikát jelent. Meg kell állapítanunk az utakat és módokat, amelyekkel célhoz érhetünk, számba kell vennünk az anyagi eszközeinket; nem elég hangzatos programok felállítása, mert ebben volt részünk elég. A Hazát mégis elvesztettük. A hangzatos pro­gram nem egyéb, mint a koldusnak az álma a milliárdos örökségről, amellyel vigasztalja magát koldus­­tarisznyája felett. A programmok többé kevésbé kártyavárak, amelyek összedőlnek,­­mert a bajoknak nem az igazi forrásait fedik fel, vagy nem a reális lehetőségek számbavételével állíttattak fel. Nem hangzatos pro­gramra, hanem egységes magyar köz­szellemre van szükség, hogy egy­mással összefogva a magyarság egy véleményt képviseljen és ezzel az egységes erejével támogassa a kor­mányt. Erőskezű kormány. Rotációs gép. Egy erőskezű kormány rendbe kell hogy hozza állami gépezetün­ket. Arra van szükség, hogy rendbe hozzuk financiánkat, hogy megindít­suk a termelést. Nem rotációs gépre van szükségünk, amely papirostör­­vényeket önt magából, amelyeket el­olvasás után eldobunk, hanem olyan kormányra van szükség, amely ren­det teremt közöttünk, helyreállítja a fegyelmet, a tekintélyt és újból szó­hoz juttatja azokat, akik arrvalók és akik élettapasztalattal s szakértelem­mel bírnak. Nem új törvényekre van szükség, a rendet a régi törvények alapján kell megteremteni és bizto­sítani. Elsők s nem utolsók kelle­nek a gátra. A választás jelentősége A kormányzópárt Közvéleményünkben egy téves fel­fogás napról napra terjed. Mikor a nemzet képviselőit megválasztja, azt hiszik, hogy ennek az a célja lenne, mintha monopóliumot akarna adni képviselőinek arra, hogy ügyeit in­tézze. Nem így áll a dolog. Minden magyar embernek részvételére szük­ség van a választás után is és egyet­értésre van szükség. A közönség válasz­táskor nem monopóliumot biztosít a képviselőnek, hanem politikai elveket szankcionál. Jó példával járt a nem­zetgyűlés elől akkor, amikor a maga részéről az egységes kormányzópártot megalakította. A cél legyen az, hogy ez az egységes párt valóban egység­ben forradjon össze, minden utó­gondolat nélkül. Friss Hírek Szögek a koporsóba Legyen vége a parlamentben a személyes kérdéseknek (úgy van,) minden személyes kérdés egy szög­gel több abban a koporsóban, ame­lyet szomszédaink ácsolnak a ma­gyarságnak, mert a nemzetnek a te­kintélyét csorbítják külföldön az örö­kös személyes kérdések. Sajnos, nem áll a helyzet magaslatán a magyar társadalom sem, mert bár belátta, hogy a társadalom szervezettségében van az erő, de ez a szervezkedés abban fejeződik ki, az úgy történik, hogy nap nap után új meg új ligák, új egyesületek tűnnek elő, amelyek többé kevésbé ugyanazokat a célokat hirdetve, ellentétes működéseket fej­tenek ki ahelyett, hogy egybeforrad­­nának. (úgy van, igaz!) Már­pedig minden intelligens társadalomnak, osztálynak a befolyása és vezérképes­sége attól függ, hogy milyen a szer­vezettsége. Minél demokratikusabbak intézményeink, annál nagyobb szer­vezettségre van szükségünk, mert a demokráciával különben is együtt jár, hogy gyakran nem tanult embe­rek kezébe kerül a vezetés. Az osztálykérdés És ez különösen egy tekintetből vég­telen veszedelmes (halljuk, halljuk!) Ez az ami egységünket megbontja, a diszharmónia a társadalmi osz­tályok között is. Ez az osztálykérdés. Ez nem engedi, hogy a társadalmi megnyugvás tökéletes legyen. Pedig nagyon is elérkezett az ideje annak, hogy a magyar osztályok között a megértés helyreálljon. A kormánynak az ipari munkássággal szemben a megbocsátás útjára kell térnie. A bű­nösök bűnhődjenek, de a félrevezető

Next